2006. december 22., péntek

Téli álom

Meg tulipánok és vágyak.

A globális felmelegedés című játéknak köszönhetően az októberben, legkésőbb novemberben esedékes tulipánültetést december közepén intéztem, a kicsit se fagyos földbe emberem lukakat ásott, én dugványoztam, miközben szomszéd ötéves kiirtotta a most épp gaznak látszó körömvirágokat. Elvileg vannak a kertben tulipánok, de nem tudom milyenek, idén már virágzás után láttuk először a Birtokot. Én ültettem feketét, kéket, bordó hegyeslevelűt, sárgát, meg pirosat, sárga cikkcakkos szegéllyel. Kíváncsian várom a tavaszt. Várom az ottélést is, hogy kertben teregessek, hogy ne dübörgő teherautókra ébredjek, meg csomó minden másért is. Na majd tavasszal. A faluban a szokásosnál is nagyobb csend és nyugalom van, vége a földmunkáknak, a falubeliek már csak disznóvágás kedvéért hajlandóak összefagyni, álmosan készülnek a Karácsonyra. Nekem meg nagymamám közelgő 85. szülinapja alkalmából eszembe jutott, hogy mit is szeretnék igazán. Ha majd 85 éves leszek, fiatal barátaim ne azt mondják, hogy 'ugorjunk be piszke nénihez, köszöntsük fel, hadd örüljön az öreglány, hogy benéz hozzá valaki', hanem azt, hogy 'be kéne ugrani piszke nénihez felköszönteni, már ha épp otthon van, és nem megint motorozik, vagy Nepálban sétálgat'. Hát ezt szeretném én. Na jó, a 75-tel is kiegyezek ilyenformán.

2006. november 30., csütörtök

Pusztuljon a vízkő

Éljenek a légvárak.

A gonosz, ürdüngtől való, elidegenedést és egyéb kórságokat okozó interneten fellelt ismeretlen ismerősök közbeiktatásával most már szinte mindent tudunk vízkövek elleni okosságokról, köszönjük minden közreműködő önzetlen segítségét. Találtam hivatalos adatokat is a vizünkről, de azért majd rohangászok egy kört tesztcsíkokkal helyben, tudományos fejjel, csak az érzés és az ellenőrzés kedvéért, úgyse csináltam még ilyet. Viszont a sok adat, ellenjavallat és okítás közt elveszve azért felmerült bennem a kérdés, hogy emberek hogy lehetnek annyira bátrak, hogy például medencéket építenek a házaikba-kertjeikbe. Ez nem olyan fajta légvár, amit szívesen építgetnék, ellentétben sok mással. Felmerült például, hogy 30 kilométeres körzetben egyetlen kínai büfé se található, de végül arra jutottunk, hogy az nem elég a sikerhez, ha csak szorosra húzom a copfom. A projektoros esti kertmozizás a búzaföldön elhelyzett nézőtérrel, házfalra vetítve, havonta egyszer gyerekelőadásokkal már jobban hangzik, még az se kizárt, hogy egyszer lesz belőle valami. Aztán voltak ezen felül is furcsa légváraink, amikkel ember megtalálta a főpolgmestert, aki inkább az alpolgmesterhez irányított minket, végülis megértem, nehéz lehet azzal hivatalosan is megküzdeni, hogy hülyék költöznek a faluba. Amely falu egyébként tisztességesen törődik velünk, éhen halni például biztos nem hagynának, most is kaptunk frissen sült kakaós kalácsot az egyik szomszédtól, meg több kiló disznóvágási kóstolót a másiktól. Szóval végül ott álltunk a kedves alpolgmester udvarán, motoralkatrészek, meg félig kész kovácsműhely között, bazi nagy fújtató mellett, emberem sorolta a legelvetemültebb légvárait, ő meg mosolygott és bólogatott, hogy aha, ezeket mind bevették ők is a pályázatukba. Érezhetően fonódtak a szimpátia szálai, közben galambok röpködtek a fejünk felett, mint egy John Woo filmben, a lemenő nap sugarai giccses vörösre festették a hátteret, csak az aláfestő zene hiányzott, szép percek voltak, na. Lesz még ezen a tájon magyar diznilend, csak tessék kivárni!

2006. november 28., kedd

A vízkő makacs dolog

Vagy alattomos? Sose figyelek rendesen a reklámokra.

Az alapvető fókuszálatlan bambuláson túl is van nekem néhány gyermeki tulajdonságom, például remekül rá tudok csodálkozni egyszerű hétköznapi tárgyak részleteire. Így esett, hogy az üres vízforralót forgattam, nézegettem, és örömmel állapítottam meg, hogy milyen nagyon szép fehér fűtőszálai vannak. Tetszett, hogy olyan visszafogottan, egyenletes mattfehér, mintha műanyaggal lenne bevonva. Emberem viszont, aki gyakorta süket, és általában sok mindenre nem is figyel, az észvesztő hülyeségeken azért megakad kicsit, úgyhogy kiszedte a kezemből a dédelgetett tárgyat, belelesett, és kinyilvánította, hogy az biz vízkő, meg emlékszik is rá, hogy ez két hete még fényes krómszínű volt. Megvakargattam hát kicsit a fűtőszálakat, és nohát, neki volt igaza, lett egy fényes folt a szálon, az ujjamon meg egy nagyon fehér, nagyon lemoshatatlan réteg mész. Utánaszámoltam, hogy legfeljebb ha tízszer használtuk eddig, tehát kőkeménnyel vízzel van dolgunk. Ennek pedig a bojler vélhetően nem fog örülni. Elvileg létezik valami szűrőrendszer, és abban a remek helyzetben vagyunk, hogy még vízcsövezés előtt állunk, szóval ha valakinek vannak ezügyben konkrét ismeretei, ne habozzon írni nekem, mielőtt mészbányává válna a vízhálózatunk.

2006. november 27., hétfő

20 fok árnyékban

Dolgoztunk megint sokat.

Egy láncfűrész segítségével kicsit nagyobbítottunk a leendő ajtónyíláson, bár az elvárt formát és méretet még mindig nem teljesen éri el. Emberemről viszont kiderült, hogy esélye se lenne a texasi láncfűrészes gyilkos bárhányadik részében szerepet kapni, mert egy karvastagságú fatörzsbe is képes beletörni az eszközt. Végülis nem baj, elég nyáriasan meleg volt a hétvégén, alig kellett fűteni. Rombolásilag eljött az ideje, hogy az esztétikailag engem erősen zavaró, udvarfelező drótkerítést is eltüntessem. Namost ez csípőfogó nélkül nem két mozdulat, de így legalább hosszabban elmélyedhettem gyerekkori emlékeimben, amelyek arról szólnak, hogy a csalán csíp, az akác meg szúr, és amely emlékek (a kesztyűvel együtt) sajnos a kelleténél csak két perccel később jutottak eszembe, dróthálóba és tövisekbe gabalyodva. A teremtés jegyében viszont elültettem öt málnatövet. Bár a szakirodalomban nem néztem utána, felteszem egyik sem ajánlja kifejezetten, hogy ezt a tevékenységet pont az alkonyati sötét beállta után, sarlónyi holdfénynél kell végezni, de végülis mindegy, szerintem nem emiatt kúrtam állkapcson magam az ásónyéllel. Hogy emberem miért vert a véső helyett a kezére hatalmasat a kalapáccsal, azt se tudja senki se. Ellenben az kiderült, hogy a Birtok még mindig tartogat meglepetéseket. Találtunk például még egy pincét. Az első ugye nagyon trükkösen rejtőzködött az épület végében, ez a mostani meg csak egyszerűen funkciótlan dombnak álcázta magát az udvar szélén. De ahogy nekiálltunk téglaoszlopot bontani a tyúkól mellett (csak úgy puszta kézzel, és nem azért, mert szörnyen erősek vagyunk), a csigák, kövér és hosszú giliszták meg pókok társaságában leltünk a domb oldalában egy lukat is, kitéglázva, ez lehet a bejárat. Ez most újabb dilemmákat okoz, ugyanis oda terveződött a majdani kocsi/motor/szekér/traktorbeálló, de ha az embernek van egy feltehetően kurva nagy, kitéglázott pincéje, amiben még harcoló janicsárokat is találhat esetleg, azt mégse bontja le holmi beállók kedvéért. Egy biztos, a felderítés ismét rengeteg ásással jár majd, hurrá. Az ásással a málnabokrok környékén még sok baj nem volt, azon túl, hogy fárasztó, de amikor a dróthálókat tartó betonoszlopok kiásására került sor, akkor lettünk volna inkább répa vagy jegesmedve, csak ásni ne kelljen. Ezért a legújabb ötletem az, hogy a vakondokkal beszélek, hátha rá lehet venni őket, hogy célirányosan túrjanak, például a betonoszlopok körül. Meg akár az emésztőt is kiáshatnák.

2006. november 21., kedd

Drága Díva

Emberekkel és autókkal mindig csak a baj van.

Megcsinálták elvileg múltkor a Dívát, de sok apróság mellett nem néztek rá a feszültségszabályozóra se, meg a fűtésre se. Az elsőnek az lett a következménye, hogy sorra égtek ki a fényszórók, de legalább kiderült, hogy nincs is foglalat az izzókhoz, úgy van összeheggesztve a cucc. Aztán egyszercsak meguntuk a kilométeróra hangos pörgését, úgyhogy ember azt egy mozdulattal kiiktatta, de sajnos a műszerfalat kicsit slendriánul helyezte vissza, így az út egy bizonyos szakaszán egyszerre próbált vezetni, és az ölébe esett műszerfalat visszaapplikálni a helyére. És akkor jött az, hogy meg kéne nézni azt a fűtéscsapot, mégiscsak tél van. Megnézte, kiesztergálta a rozsdás vasdarabot, valamit varázsolt vele, és voilá, lett fűtés, és csak kicsit csöpögött belőle a szutymák egy darabig. Mert később már ömlött. Konzultált hát mindenféle szakértőnek látszó lénnyel, aminek az lett a vége, hogy ma a szita ködben ellovagolt elmotorozott a szakboltba, és újra kitört rajta a vásárlási láz, és kénytelen voltam utána szigorúan nézni és komolyan elbeszélgetni vele az anyagi romlásba taszajtásunkról meg a jövönkről és a felelősségteljes gondolkodásról, mert az mégse járja, hogy egy baszomkáért meg két bizbaszért csak úgy mellényzsebből kifizessen 250 forintot. A megkérdezésem nélkül. Hát mit gondol, lopom én a pénzt?

2006. november 16., csütörtök

Fürdőszoba v0.1

Papír helyett élőben.

Mikor épp nem padlást lapátoltunk, legóztunk is egy kicsit, hogy élőben is érezzük a teret, vagyis azzal játszottunk, hogy hogy kéne elrendezni a fürdőt. Ami önmagában azért vicces, mert akkora a leendő fürdő, mint a pesti lakás fele, mégsem olyan egyértelmű a helyzet. Az elrendezkedéshez először kincskeresőst játszottunk, találtunk is a házban egy egész jó kisszekrényt (eredetileg éjjeliszekrény volt) a mosdó alá. Aztán szekrényt a fajanszokkal együtt átcipeltük, tologattuk őket a porban, lábbal rajzoltunk és töröltünk falakat meg csöveket, végül nagyjából összeállt, persze most is távol vagyunk a véglegestől, de ez kb biztos:

Származási hely: Birtokos eset



A kisszekrényt majd lecsiszolom és lemattítom, tükörfényes Polit Úr az ötvenes évekből ne lakjon már nálunk lehetőleg. A szekrény és a ráugrott mosdó mögött lesz egy derékig érő téglafal, aminek a közepéből egy téglakémény nyúlik a plafonig. Ebben a kéményben mennek többek közt a vízcsövek, a torony egyik oldalán tehát kézmosó lesz, a másik oldalon ( a hátsó házfal felé) a zuhany. A téglafalra, a kémény két oldalára mattüveg kerül (vagy liánok és Tarzan, ezen még mindig megy a vita). A mosdó bal oldalán is lesz egy kis téglafal szakasz, sokszoros funkcióval: egyrészt valahol tárolni kell a bizbaszokat, másrészt nem árt, ha nem közvetlenül a mosdó mellett áll majd egy gyönyörű, öntöttvas kályha, aminek fal nélkül biztos nekidörgölőznék párszor puszta figyelmetlenségből, sokadrészt meg ebben a téglafalban lesz konnektor és kapcsoló is elrejtve. A téglafalnak egyébként sokfelé lesz pereme is, meg kiugró, vagyis fordítva betett tégladarabok alkotnak majd polcszerűségeket, és persze ha adott egy hatvan centis vályogfal, az nem lehet, hogy ide-oda ne vájjunk bele kazettákat, vagy hogy hívják ezt. Olyan falfülkék, amire a szomszéd ötéves azt mondta, mikor múltkor az ajtóvágásnak még csak a kezdetén tartottunk, hogy ilyenekben szokott lakni a Jézuska. A fotón látható helyen lesz a WC is, de úgy döntöttünk, hogy nem faksznizunk ajtókkal, meg ilyen hülyeségekkel, kap szépen az ablak felőli (a képen ez voltaképp a hátunk mögött van) oldalára egy max. 160 magas falat, oszt jónapot. Meg belül a falba vájunk wcpapírtartó lukat. Az ablak alatti magasságban, az egész fal hosszában pedig párnás ülőalkalmatosságnak álcázott szennyestartó vagy láda vagy mittoménmi kerül. Ezek a tervek csak annyiban véglegesek, amennyiben megfelelő helyekre kell pozicionálni víz-, emésztő- és elektromos csöveket. De azon kívül még persze bármi is lehet. A nagy kérdés igazán a fal színe. Abban egyetértettünk, hogy a ház kívülről legyen csak vakító fehér, parasztromantikus-stílusban (meg aztán alkatánál fogva hülyén is nézne ki más színben). Viszont ennek ellensúlyozásaként én belül a színes, mediterrános falakat preferálom, ember viszont tart tőle, annak ellenére, hogy fotókon tetszik neki, és hiába magyarázom, hogy ez a színvilág az istennek se bír nyomasztó lenni, még kis helyen se. Ráadásul a vályogfal egy kis kapargászással, vésőzéssel már alapvetően rusztikus felületté tehető, amin a meleg színek különösen jól mutatnak. Tudni kell még, hogy a fürdőben a plafonon sötétbarnák a gerendák, a padló pedig hajópadló és fehér kavics kombinációja lesz, némi téglával. Szóval már megint utálom, hogy se rajzolni nem tudok, se grafikus programokat nem ismerek, csak fejben látom a színeket, mert így azért nehéz eldönteni, hogy a törtfehér/vajsárga, vagy a napsárga/vérnarancs vonalon induljunk el.

2006. november 15., szerda

Sárdobálás

Meg sárkapálás, meg sárlapátolás.
Leértünk hát végül (és a vezetési tálentumomról csak azért számoltam be, hogy később ne lehessen feltenni a kérdést, miért nem használom szükség esetén a Dívát), raktunk egy kis tüzet, aztán megnéztük a tennivalókat. A nyesttel nem sikerült beszélni, vagy valahol máshol bulizott, vagy megsejtette szándékunkat, és belepusztult a bánatba, legalábbis valami penetránsan bűzlött a padláson. Ahova először is azért mentünk fel, hogy nagyjából kijelöljük a fürdő fölötti részt. A vályogházak felépítése klasszikusan általában azt a sorrendet követi alulról felfelé haladva, hogy festék (vagy esetünkben tapéta, ógyász), vakolat, nádtáblák, rágcsálómúmiák, gerendák, deszkák, és végül úgy 15 centi, jól odatapasztott, tömör sárréteg. Úgy terveztük, hogy ezt a sárréteget fogjuk leszedni, a későbbi rendes szigetelést előkészítendő. Sétálgattunk odafent, döngött a palló rendesen, de aztán osztottam-szoroztam, hogy kicsivel nehezebb vagyok mint egy nyest, ám vélhetően négyzetmérenként könnyebb, mint a sárréteg, ergo nem szabadna hogy leszakadjanak alattam a deszkák, és így is lett, lám milyen csodás dolog az aritmetika meg a fizika. A két nap tehát azzal telt, hogy a padlás közepén kiskapával felbontottam a sárréteget, amit ember ellapátolt a padlásfeljáróig, de segítettem neki, a nagyobb darabokat diszkoszvető módjára hajítottam előre, minden hajításnál számítva arra, hogy ez a lendületes sártömb már biztos átluggatja a födémet. De nem. Később ember ácsolt egy szép csúszdát (persze nem nekem, hanem a törmeléknek, mert ő inkább praktikus és funkcionális megfontolásokat részesít előnyben a kedves vagy romantikus gondolatokkal szemben), nekitámasztotta a lépcsőnek, innen kezdve bemutathattam, hogy milyen kígyótestű és technikásan alpinos is vagyok én, ha fel kell jutni a padlásra a lépcső kiiktatásával. Márpedig fel kellett, mert a sárhegyet én lapátoltam a csúszdába, a végéhez odatolt talicskába nagy hanggal belerobajlott minden lapátnyi törmelék, majd ember elnyikorgott a talicskával a dombra, mely egyre csak nőtt. Nagyvonalú becsléseim szerint összesen úgy egy tonna sarat mozgattam meg a rövid hétvége alatt. Ennek egyik következményeként az a lehetetlenség is megtörtént, hogy izomlázra ébredtem az éjszaka közepén, még a csípőlapátjaim is izomlázasak voltak. Viszont nagyjából kezdünk a rombolásos fejezet végére érni (már persze csak az első felvonásban), lassan jön az alkotói szakasz. Vagy válság, majd meglátjuk.

2006. november 14., kedd

Női sofőr

A Birtokig eljutni most nem volt igazán egyszerű.

A vadonatúj olajkályhával és vízforralóval felfegyverkezve nekiindultunk, a rendbeszedett Dívával, amely fajtársaival ellentétben nemhogy nagyon, de kicsit se fűt, ennek oka valami elrozsdállott csap, amire a kutya rá nem nézett. Mindegy, mentünk hát, és amikor már nagyon elhagyatott részre értünk, ember azt mondta, vezessek most én. Beszámoltam itt egyszer az autóvezetéssel kapcsolatos paráimról, tán az se véletlen, hogy az elmúlt egy évben tízszer annyit vezettem motort, mint az elmúlt tíz évben autót. De ember emlékezett arra, hogy egyszer úgy öt éve vezettem én valahol egy kicsit, akkor biztos tudok. Én meg úgy gondoltam, hogy hát mégiscsak egy Díva, mi baja és mi bajunk lehet? Különösebben nem akartam én vezetni, de miért ellenkezzek? Gyorsan újratanultam a pedálok és a sebességfokozatok állását, aztán vezettem. Kábé két kilométeren át nagyjából sikerült az úton tartanom a kocsit, megkérdeztem embert, hogy retteg-e már eléggé, és ő hősiesen azt felelte, hogy igen, de nem baj, vezessek csak. Időnként szólt, hogy lassíthatnék, háromezerrel többel ne nagyon menjek. Igen, a Dívában csak fordulatszámban mérhető a sebesség, az az óra nagyjából korrekt értéket mutat, szemben a kilométerórával, amiben csak pörög a mutató körbe-körbe. Ilyenkor szófogadóan elvettem a lábam a gázról, nem mintha éreztem volna a bakancsban, hogy kábé hol is a pedál, meg hol a lábam. Aztán mikor át akartam adni a volánt, gondoltam egyszerűen megállok a buszmegállóban, de ember valami ismeretlen okból arra kényszerített, hogy kanyarodjak kicsit jobbra és föl, majd balra, mert ott úgyis van egy parkoló. Na ennél az egyszerű manővernél sikerült majdnem teljesen leégetnem a kuplungot (persze hármasban indulni, csúsztatott kuplunggal, lejtőn fel, kétségtelenül ide vezet), olyan szaga volt, hogy a szomszéd kocsmából egyből kicsődült minden békésen iddogáló szombat reggeli alkesz.

Kiszálltam végül emelt fővel, és rögtön kértem Karácsonyra egy matchboxot, azzal én boldog leszek, és kárt se tudok benne tenni. Emberem nem látta ennyire reménytelennek a helyzetet, de levonta a konzekvenciát, miszerint lehet, hogy tényleg nem egy 22 éves ladán kéne újratanulnom a vezetést. Rámutattam, hogy van itt más gond is, tökmindegy milyen kocsi van alattam, a jobb szélét úgyse tudnám sose, hogy hol van. Esetleg egy jobbkormányos autóval kéne próbálkozni, úgy esetleg több mint három Angströmnyi lenne a távolság köztem és az út jobb szélén parkoló kocsik közt. Ember észrevételezte még, hogy a jelek szerint semmi sebességérzetem sincs, én meg kénytelen voltam ráhagyni, mert ez csomó más, életbenmaradás szempontjából viszonylag fontos dologgal együtt kifelejtődött belőlem. Elárultam neki, hogy motoron se érzek sebességet, csak akkor sejtem, hogy gyorsan megyek, mikor elkezd könnyezni a szemem. Szóval most lebuktam, ledőlt a tökös maca bálványa, kiderült, hogy nem bátor vagyok én, csak simán kretén. De egyelőre nem mondta, hogy emiatt köztünk mindennek vége.

2006. november 10., péntek

Hideg, munkás hétvége jön

Megyünk kalandtúrázni.

Díva elkészült, kiszedtek belőle csomó zajt, meg raktak bele néhány ezt és azt, de meghagyták benne a porbeeresztő lukakat, és nem kapott új tükröket. Kapott viszont új rendszámot, meg forgalmit, és zöld kártyát is, bár azt a régi rendszámhoz. Egy egész pakli okirat kíséretében azért legálisan használható. Mindegy, a lényeg, hogy mehetünk a hétvégén nyesttel beszélni, padlást takarítani, lukat faragni a zegernyében. Ha az időjárás igazán humoránál van, még hó is lehet a szélvihar mellé. Eső arrafelé biztos nem esik, megmondta múltkor a Lali, hogy az eső Pesten mindig több, mert azt fontos a panelházaknak, vidékre a földekre ugyan minek? No szóval mivel mehetünk, és ennek örülünk, rákészülésként elmentünk vásárolni, alapvető beszerzendők között szög, madzag, meg főleg vízforraló szerepelt. Mert ugye mégse szép dolog két hasáb fát eltüzelni egy bögre teáért/kávéért. Ámde a legolcsóbb vízforraló se volt annyira olcsó, hogy ne legyen túl drága, cserébe mindegyik problémásnak is tűnt, és igazán egyik se tetszett, úgyhogy inkább besértődtünk, és gyorsan vettünk helyette egy olajradiátort, ami annyira se volt drága, mint a legdrágább vízforraló. Ez a tétel szerintem soha nem szerepelt semmilyen listánkon (esetleg csak az ’asse tudom miez’ vagy a ’na ilyet soha’ listán), ehhez képest két perc alatt eldöntöttünk, hogy magunkkal viszünk 12, olajjal tömött, kerekeken guruló bordát, ami nem szép, de még vállalható, viszont segedelmével remélhetőleg nem csak a sparhelttal befűthető négy négyzetméteren merünk majd sötétedés után, illetve tollkabát nélkül mozogni. Mindenesetre hirtelen felindulásból vásárolt olajradiátorról eddig még nem nagyon hallottam, szóval nem tudom, ez mennyire tekinthető impulzív vásárlói magatartásnak. Még csak boldoggá se tesz. Legalábbis egyelőre. De a hidegben még kiérdemelheti a szeretetemet.

A fürdőszoba-ügylethez csak annyit, hogy bosszúból ma reggel még négy verziót kitaláltam, x ésvagy y, esetleg xy együttállások esetére is. És ezt mind meg is rajzoltattam emberrel. Csak hogy tudja, mit gondolok a végleges és megváltoztathatatlan tervekről.

2006. november 9., csütörtök

Hátráltató tényezők

A retrográd Merkúr engem mindig megszívat.

Az univerzum érdekes humorérzékét bizonyítja, hogy egy rendszám és egy emésztőgödör között is lehet kozmikus kapcsolat. A Dívát jómunkásemberek meggyógyították, tulajdonképp indulhatnánk is, de komoly logisztikai kavicsok állnak az utunkban. A Díva valamikor az elmúlt étvtizedben egyszerűen eltűnt a nyilvántartások egy részéből, emiatt új rendszám jár neki, na ez viszont még nincs kész. Így viszont lemaradunk a szép vidéken a péntek délelőtti ügyintézkedésről, tehát továbbra se tudjuk hivatalosan azt mondani a megfelelő irodában, hogy kezcsókom, szeretnénk egy emésztőgödröt, engedjék már meg nekünk.

Időközben felvettem a kapcsolatot nyestszakértőkkel, mert bár Luciának volt néhány ötlete, rájöttem, hogy annyira se tudok rajzolni, hogy mondjuk meggyőzően szőrösnek álcázzak filctollal egy tojást. Egyelőre nincs válasz, szerintem még mindig a földön fetrengve röhögnek, mert hát normálisan mindenki inkább meg szeretne szabadulni a nyestektől, ahelyett, hogy ötcsillagos nyestlakókertbe akarná őket átcsábítani különböző trükkökkel.

Aztán volt kis összezördülés is emberemmel, mondtam én, hogy egy építkezés-jellegű akármi kihozza bárkiből az állatot. Ott tartottunk, hogy fürdő, mert jelen pillanatban ez az elsődleges projekt. Én meg hangosan elkezdtem gondolkodni azon, hogy a mosdót és a zuhanyoszlopot üvegfal helyett elválaszthatná egy kisebb liánzuhatag is, opcionálisan ágyékkötős Tarzanokkal, esetleg gyorsan növő bambuszkerítést is plántálhatnánk egy tíz centis kavicságy-sávba, mindegy, lényeg, hogy lehetőség szerint az egész csak annyira nézzen ki fürdőszobának, hogy még épp felismerhető legyen. És akkor emberem olyat mondott, amivel egyszerre sértett csontvelőig és rúgta fel azt a bizalmi viszonyt, melynek keretében eddig azt hittem, hogy legalább ő valamennyire ismer. Nem átallotta azt mondani, hogy 'de hát a fürdőtervet már véglegesítettük, nem?' Egyrészt nem, mert ő igen aktívan tud olyan gondolatkísérleteket folytatni, melyben benne foglaltatik a hiedelem, hogy adott ötletet már velem is megbeszélte, másrészt meg nálam legfeljebb akkor véglegesített valami, ha már elmúlt, de még az se biztos. És ezt tudja nagyon jól. Erre itt állunk egy földpadlós, lukas falú szobával, amiből majd hónapok múlva lesz fürdő, ő meg véglegesítésekről beszél, belém fojtva mindenféle ötletelést. Asszem meg kell tanulnom néhány nőtől hatékonyan alkalmazni a 'most mire gondolsz?' című koreográfiát, különben kicsúsznak a kezeim közül a dolgok, és végül csupa olyannal találom magam szemközt a Birtokon, amiről fogalmam sem volt, mert ő azt hitte, hogy ezt megbeszéltük.

2006. november 7., kedd

Könnyű nyesti sértés

Költöztetett már valaki nyestet?
Az van ugye, hogy lakik a padláson legalább egy nyest, ez a nyomokból, a múmiákból, meg az éjszakai dübörgő randalírozásból elég egyértelműnek tűnik. Meg az is van, hogy gonosz módon nekünk szükségünk van arra a padlásra, amit a hétvégén le is takarítunk, aminek a nyest nyilván nem fog örülni. Kétségtelen, hogy tehát a nyestnek mennie kell. De egyrészt nem szívesen bántok nyestet, másrészt meg nem szeretném, ha messzire menne, mert ahol nyest van, ott nincs patkány, és bár a patkányokkal sincs sok bajom, azért mégis inkább nyest. Namármost, hogyan lehet rávenni egy nyestet arra, hogy csak valamelyik szomszéd fára költözzön át, ahova megígérem, hogy ácsolok neki kis faházat? Bizonyos ritka helyzetekben, amikor valamiért épp fontosnak tartom, hogy ne értsenek félre, akkor kommunikáció-addikt vagyok, szóval még mindig ott állok leragadva, hogy meg kéne ezt beszélnem a nyesttel. Nálam realistábbak a tojásra szavaznak, szerintük ha ácsolok nyestsufnit, és leteszek egy fészekalj tojást, akkor megérti a finom utalást és elvárást, már amennyiben intelligens nyesttel van dolgunk. Viszont a tojást nem tudja tarkón harapni, így nem tudom, elég vonzó opció-e ez neki. Más ötlet?

2006. november 2., csütörtök

Kényszerszünet

A Díva miatt épp nem mozdul semmi.

Kéne tovább faragni a lukat a falon, meg be kéne adni az emésztő-terveket helyben, de a Díva szervizálláson van jövő hétig, ahhoz meg már nyulak vagyunk, hogy hóesésben, 2 fokban motorral közelítsük meg a Birtokot. Marad tehát a fejben járás, meg a töprengés, hogy tudok-e még idén málnabokrot ültetni. Emberem meg azon töpreng, hogy a kert lejtése teljes hosszában épp megfelelő ahhoz, hogy megtanuljon snowboardozni, ha leesik valami tisztességesebb méretű hó. Szerintem nem sokan gyakorolták eddig búzaföldön a hódeszkázást. Kíváncsi vagyok, mikor jön el a pillanat, hogy félcsövet is akar majd építeni.

2006. október 26., csütörtök

Dilemma

A nap kérdése.

Nincs kutyánk, macskánk, gyerekünk, de a Birtokon ez nem gond, kéretlenül is kapunk kölcsön mindegyiket. Ezügyben pszichológiai, pedagógiai, szociológiai és diplomáciai vonalon is felmerül a dilemma: vajon mennyi ideje kell már a faluban laknom ahhoz, hogy lelkiismeretfurdalás nélkül nyomjak le egy sallert a szomszéd kölöknek ha hülyeséget csinál?

Breakthru

Már tiszta szívemből átérzem a börtönből szökős filmeket.

Mivel kell egy átjáróajtó a két fürdő, egyben a nyugati és a keleti szárny között, meg különben is le kell fektetni az emésztőcsöveket, nekiálltunk falat bontani. Vályogfalat. Ami hagyományosan cirka hatvan centi vastag. Először kicsi luknak kezdtünk neki, bontókalapáccsal. Délelőtt 11 tájban, úgy 2 óra kapirgálás után, mikor emberem már következetesen Porcicának szólított, még csak 30 centinél tartottam, és közben mélyen együttéreztem mindazokkal, akik kiskanállal vájtak menekülőalagutat maguknak hosszú évek kitartó munkájával. A monotóniát időnként a kalapács elrepülő feje törte meg, ilyenkor nagyon balettosan hajladoztam, derékig a törmelékben, de megesküdtem, hogy márpedig itten háromig akkor is lesz egy luk. Ekkor az eladdig talicskázó emberem is a segítségemre sietett, nekiállt a túloldalon faragni. Brutális indulatokkal a szívemben lengettem a fejszét, pajszert, meg ami még a kezembe került, ember vésővel is próbálkozott. Aztán fél 1 magasságában szinte könnyek szöktek a szemembe, mikor fény tört elő a falból, és a 10x10 centis lukon át kezet foghattunk. Nem pont vízszintesen, mert azt nem vettük bele a kétoldali számításba, hogy a telek lejtése és a felbontott padlózat miatt én majdnem fél méterrel lejjebb állok, de ekkorát már mérnökök is tévedtek. Szóval kiörömködtük magunkat, és újra nekiestünk. Ismétlem, vályogfalról beszélünk, az nem olyan, mint a tégla, hogy megbontom valahol, aztán jön a többi is szép sorban. Itt minden centiért meg kell küzdeni. Néhány fertályóra múlva nagyjából egyszerre tört ránk a csüggedelem: én azt ajánlottam, bízzuk a dolgot az elemekre és az erózióra, pár ezer év kérdése, hogy meglegyen a nyílás, emberem meg úgy gondolta, hagyjuk a francba, ajtó helyett legyen közlekedőablak, vagy inkább falazzuk is vissza az egészet. De azért törtünk tovább, lélekben lendületesen, fizikailag kevésbé, szöszmötöltem mint a döglődő molylepke, miközben az ujjaim teljesen rágörcsültek a balta nyelére. Az eredmény: fél ötre egy negyvenszer százhuszas luk. Tudom én, hogy úgy álltunk neki az egész Birtokosdinak, hogy másunk sincs, mint időnk, de ha így haladunk, lassan időnk se lesz. Na majd legközelebb. Addig is jöjjön az 'ilyen most, de ilyen lesz' összehasonlító tanulmány. Csak hogy tudjam, miért is küzdök.

Származási hely: Birtokos eset

2006. október 25., szerda

Falusi vacsora

Gasztronómia, egyszerűen.

Étvágygerjesztőként hasogass fát, verj le vakolatot, vagy analizálj motkánymúmiát a szomszéd ötévessel, a lényeg, hogy kellemesen elfáradj. Naplemente környékén gyújtsd be a sparheltot (lásd még sparheld vagy sporherd), mert hamarosan lehűl az idő, és a vályogházban egyébként sincs 16 foknál több. Az eklektikus hangulat végett a lőszeres ládára állított discmanbe tolj be egy kis columbiai rockzenét, majd brazil soundtracket.

Származási hely: Birtokos eset

A sparheltre helyezz egy Piros Pöttyös Zománcbögrét, ebben forralj vizet ahhoz a kávéhoz, ami már délután kettőkor jólesett volna, de egy kávéért mégse tüzelsz el egy hasáb fát. Mellé helyezz egy lapos lábasban vizet, hat tojással, alig egy órán belül kész lesz a főtt tojás. A legnagyobb vájdlingban közben melegíts vizet a mosakodáshoz, az omnifunkcionális sparhelt fennmaradó felületeire pedig tégy néhány szelet kenyeret, pirítani.

Származási hely: Birtokos eset

Vágj fel lilahagymát, paradicsomot, stifoldert, a pirítósokat dörzsöld be fokhagymával, és kend rájuk az időközben felmelegedett helyiségben enyhén megolvadt libazsírt. Amíg embered mosakszik a lavórban, a verandán gyújtsd meg a viharlámpákat,

Származási hely: Birtokos eset

cipeld ki a földi javakkal megrakott asztalt, a villányi Cabernet Sauvignont pedig szervírozd abban a bögrében, amiben az imént még a kávét ittad, mert más nincs. De elmosni szabad. A vacsora végeztével pippants rá a karácsony óta különleges alkalomra tartogatott kubai szivarra, és bámuld az eget, amin annyi a csillag, hogy még a Göncölszekeret se bírod köztük felismerni. Egészségedre!

Levezető gyakorlat: a lakoma végeztével, kábé este nyolckor nézz megértően az emberedre, aki úgy dönt, hogy (nagyjából utolsóként a faluban) aludni vonul. Segíts neki leteríteni a matracokat a jó meleg sparhelt elé, majd hogy ne zavarja álmát semmi, az egyetlen használható konnektorból húzd ki a zenegépet, oltsd el a villanyt, és petrólámpa fényénél kuporodj a laptop elé. Ha úgy tetszik, közben hidd meggyőződéssel, hogy erre a rém hangos klaviatúrakopácsra az egész falu felébredhet. Ha igazán jó asszony vagy, hamarosan te is nyugovóra térsz, csak előbb még teszel egy kis fát a tűzre.

Félcsillagos kemping

Tized százalékpontot javítottunk a balkáni körülményeken.

A hétvége előtt megejtettünk a szükséges bevásárlást. Vettünk kályhacsöveket, hogy be lehessen fűteni, illetve 370 forintos egységáron beszereztünk néhány hasznos és kedves kinézetű viharlámpát, hogy ne mindig fejlámpával a fejünkön közlekedjünk ufóként a sötétben, vagy legalább hogy a segítségével megtaláljuk a fejlámpákat a sötétben. Anyámtól szereztünk két szivacsmatracot, bepakoltuk az adventure-hálózsákokat, és irány a Birtok. A Dívával. Aki nagyon jól viselte magát egész úton, és bár a futóműve egyik része nem kifejezetten jó, mégis rácsábultunk az utolsó szakaszon a földútra. Ekkor kiderült, hogy hol vannak az autón lukak, mert dőlt a por befelé a kéziféknél és a hátsó kerék fölött, két kilométer alatt helyre kis szürke réteg rakódott mindenünkre. Aztán miután kiköhögtük magunkat, összelegóztuk a kályhacsöveket, és sikerült is befűteni a legkisebb szobát, szóval nem volt kérdés, hogy a matracokat a sparhelt elé dobjuk le, ha nem akarunk éjjel megfagyni. Végülis teljesen komfortosan elvoltunk, emberem második éjjel már az alvás megszakítása nélkül tudott a hálózsákból kinyúlni, kesztyűt húzni, és rakni pár hasábot a tűzre, ha kezdett hidegebb lenni. Tulajdonképp már csak a benti víz és a budi hiányzik, ez utóbbi kapcsán szükséges némi önmegtartóztatás és leleményesség, végszükség esetén például jó tudni, hogy alig negyven kilométerre van egy bevásárlóközpont. De már készül a fürdő, hamarosan az emésztős engedélykérést is beadjuk, és különben is, vidáman viselem. Gyönyörű paradoxonnal szólva a körülmények kárpótolnak a körülményekért.

2006. október 24., kedd

Falusi vigasságok

Megalapoztam a renomémat a faluban, új belépőként egyből a harmadik helyen végeztem a sodrófa-hajító versenyben.

Nyereményem két műanyag tál, ami igen jól jön, mikor semmi nincs a konyhának kinevezett helyiségben. De ne szaladjunk ennyire előre. Az úgy kezdődött, hogy polgármesterasszony még múlt héten külön szólt nekünk, hogy a hétvégén lesz lovasverseny, meg ennek örömére falunap is, úgyhogy jöjjünk ám, láthatunk csodát, vagy legalábbis a falu krémjét. Igaza volt, Kusturica sírt volna a gyönyörtől. Életemben először igazán hasznosnak bizonyult az a tulajdonságom, hogy meglepően jól bírom a bort, illetve minden, bornak nevezett löttyöt is. Az asszimilálódáshoz ugyanis kevés az, hogy együtt eszünk a bográcsos gulyásokból és pörköltektből a falubeliekkel a falu főterén (egyben focipályáján). Szüreti időszak van, hát mindenki borából inni kell, mert hozzák és kínálgatják jó szívvel. Olyan válasz pedig nincs, hogy nem kérek. Esetenként még gyorsan is kell inni, mert fürgén követik egymást a demizsonokkal a gazdák. Namármost úgy kétszázan laknak a faluban, ennek a tizede gyerek, a maradéknak viszont mindnek van szőlője a környékben. Szerencse, hogy nem mindenki hozott bort, különben azon a kétszáz egyenes méteren simán eltévedtünk volna hazafelé. Nem számoltam egy idő után a poharakat, de sokat elmond, hogy egykor volt ebéd, három körül a véresen komolyan vett sodrófahajigálás és petrencerúdtartás (emberem két másodperces teljesítményt nyújtott, állítása szerint - velem ellentétben - nem akarta rögtön az elején lealázni a falu népét), ötre pedig mindenki be volt nyomva mint a rajzszög. Én is, de én benyomva is ugyanolyan szörnyen diplomatikus és provokatív vagyok, mint józanul, szóval elég tudathasadásosan, de rendszereztem magamban minden pletykát és kiteregetett szennyest a falubeliekről. Akik a kis létszám ellenére valamiféle kasztrendszert fenntartanak, bár a falak úgy három pohár bor környékén kezdenek leomlani közöttük. És közben felmerült a gyanú, hogy kell valahol egy Gébics presszónak lennie a közelben, annyi a faluban a Tibi. Egyfelől rendkívül jól szórakoztam, másfelől a sznobabbik lényem aggódott kicsit, hogy hosszú távon tán ez a társaság nem biztos, hogy minden intellektuális igényemet kielégíti, de végülis úgy döntöttem, hogy ráérek ilyesmin később aggódni. Hétkor aztán kollektív sátorbontás jött, mert helyi mérce szerint már későre járt, és a munkában majdnem függőlegesen minden jelenlévő részt is vett, roborálószerként egy kis almaborral. És közben még csak egy apró bicskázás sem volt, a legnagyobb veszélyben a szomszéd ötéves volt, aki egy negyedik vattacukrot is bevállalt délután. Aztán nekünk még úgy tízig tovább kellett innunk a Lalival, aki ugye a kiskertünket műveli, és már hazafelé, félrészegen is tudtam, hogy ez az egész annyira szürreálisan reális, hogy úgyse tudom rendesen elmondani. Menjetek színházba, nézzetek Portugált, az úgy nagyjából közelíti.

2006. október 18., szerda

Sárga Díva

Emberem reggel telefonon rámparancsolt, hogy kora délután tartózkodjak otthon.
A forgalomból kivont és vizsgára váró Díva alig két nap alatt olyan állapotba került bürokratikusan, hogy máris a mienk lehet, házhozszállítással. Ezért kellett otthon lennem. Amilyen ütemben nálunk történnek a dolgok, meg ahogy emberem a háttérben intézkedik, pillám se fog rebbenni, ha legközelebb azért hív, hogy mondjuk menni kéne a mosómedvékért. Még nem tudjuk , hogy hol fog lakni a terepjárócsoda, de azért mesélek kicsit róla. Szerintem hagyjuk az árnyalatokat, egyszerűen sárga Díva ő. Emberem a hétvégén elkezdte Dívácskának becézni, de egy veszélyes fogkefével a kezemben meggyőztem róla, hogy ne tegye ezt többé. Egyébként arra is folyton emlékeztetnem kell, hogy nem azért vettünk egy olcsó és szakadt kocsit, hogy csomót költsünk rá, tehát felejtse el a szarvasrácsot, a dezájnos visszapillantót, a Dakar Team feliratot, meg minden mást is a benzinen kívül. Ennek ellenére szombaton a benzinkúton mégis rajtakaptam, hogy egy nagyfejű (de legalalább nem bólogatós) plüsskutyát méreget, mert jól mutatna az a Dívában. A kutyaügyletet végül két okból vétóztam meg. Egyrészt elfoglalná a fél csomagteret, másrészt meg sokkal logikusabb a védelmező plüss älg jelenléte. A kötött pulóveres állatot még Svédországban vettem, miután sikeresen elkerültük az ütközést az útra bandukoló bamba jávorszarvassal, azóta ő a közlekedési védőszentünk. Nem tudom még hova kerül majd, igyekszem neki olyan helyet találni, ahonnan nem tíz, csak átlag kétszáz kilométerenként rázkódik le.

2006. október 17., kedd

Kincsek 2.

Meg ilyenek is vannak.

Az egyik legfontosabb hír a pontosan 30 éves megyei napilapban:

Származási hely: Birtokos eset

A másik legfontosabb hír, ugyanitt:

Származási hely: Birtokos eset

És végül a kiskertünk, ameddig a szem ellát:

Származási hely: Birtokos eset

Kincsek 1.

Ilyeneket is találtunk.

Fogászati felszerelés, kábé a világháborúból:

Származási hely: Birtokos eset

Egy ágyvég, amiből még bármi is lehet. Tükörkeret, dartstábla-alap, vagy cégér, ha panzió leszünk:

Származási hely: Birtokos eset

Volt valahol egy melence is, de most nem találom.

2006. október 16., hétfő

Múmiák a padláson

Rombolni azt tudunk. És lehet, hogy van egy medencénk is?

Szombaton kisamottoztam a kívülről már megszépített sparheltet, aztán beüzemeltük, a kertben tökéletesen fűt.

Származási hely: Birtokos eset

Álltuk körbe, mint elit hajléktalanok, melegítettük a kezünket, és néztük, hogy minden résen dől a füst, de ez állítólag így helyes. A kéménybe még nem sikerült bekötni, mert kizárólag elrohadt kályhacsöveket találtunk hozzá a pajtában, de sebaj, majd jövő hétvégére veszünk és viszünk. Vasárnap pedig folytattuk a fürdő lerombolását. Emberem folyamatosan Szabadságszobrot játszott, miután leverte a plafonról a vakolat: állt a széken a labilis földpadlón, egyik kezében pajszer, másikban gumikalapács az égnek emelve, és igyekezett lefeszegetni a gerendák alatti nádtáblákat. Az első után talpig porosan, teljesen átláthatatlan védőszemüvegben felsóhajtott, hogy 'tudod te, milyen kurva nehéz egy pajszer?', és akkor kicsit csúnyán néztem rá, mert én már a nyolcadik körnél tartottam abból a gyakorlatsorból, hogy három vödörbe sittet lapátol, három vödröt kicipel, talicskába borít, talicska fel a domboldalra és talicska kiborít, mindezt talpig porosan, úgyhogy kénytelen volt elismerni, hogy én se csak a körmeimet reszelgetem. Minden egyes nádtábla lefeszegetésével kaptunk a nyakunkba pár múmiarágcsálót is, ő volt a legcsinosabb köztük:

Származási hely: Birtokos eset

Nagyon örültünk viszont, hogy a nádtáblák fölött tökéletes állapotú gerendákat és deszkákat találtunk, ami azért jó, mert plafon helyett ez fog majd látszani. A sitthalom meg csak egyre nőtt, mert nagyjából térdmagasságig magától esett le a vakolat is, ha véletlen hozzáértem a lapáttal. És még nem is kezdtünk el ajtónyílást vágni a hatvan centi vastag falba.Közben jöttek-mentek a kombájnok, nagyban folyt a betakarítás, és persze a szomszédok is fel-felbukkantak (itt szeretném megjegyezni, hogy az én olvasatomban minden falubeli szomszéd, pont annyian laknak itt, mint gyerekkoromban a lakótelepen egyetlen lépcsőházban). Az egyiktől kaptunk egy vödör mindenféle színű paprikát, nagy kondér lecsó lesz belőle hamarosan. Aztán jött Okosrokker szomszéd is. Ő azért kedvel minket, mert motorosok vagyunk, az meg szerinte rossz ember nem lehet. Okosrokker valaha állatorvosnak készült, de nem tudott megbírkózni a kihívásokkal, aztán a rendőrségtől is kirúgták, úgyhogy most szereti a falu fő kőműveseként beállítani magát, de állítólag jobb, ha nem bízunk rá semmit. Mindenesetre mindenben okos, akár csipkeverésben is, lófarka van, és olyan, mint egy mini Ford Fairlane. Mondta, hogy segíteni nem fog, mert rengeteg a dolga, de ha szerszám kell, szóljunk nyugodtan. Szörnyülködött fél órát azon, hogy mit csinálunk a házzal, néha kiszólt a randalírozó kölkeinek ('ja, ezek nem is az én kölkeim'), és kicsit neheztelt ránk, mert lecsaptunk a Birtokra, pedig neki a medencére nagyon fájt a foga. Néztünk bután egymásra, hogy lehet, hogy van egy medencénk, aztán még nem vettük észre? Jó pár perc értetlenkedés után kiderült, hogy már megint új szót tanultam, a melence kellett volna neki, kaktuszt ültetni bele. Hát erről tényleg lemaradt. A melence is olyasmi kincs, amit megtartunk a többi kinccsel együtt, majd később megmutatom őket.

2006. október 13., péntek

Dívák estéje

Szemléztünk autókat.

Azt tán mondani se kell, hogy indulás előtt ember arra is szakított néhány órácskát, hogy körülnézzen minden kapcsolódó fórumban, megnézzem hat terra fotót és ugyanennyi videót, mert a tíz évvel ezelőtti Dívavezetési élményei már kicsit megkoptak. Aztán a felfrissített tudással felvértezve meglátogattuk a két kiszemelt versenyzőt. Az elsőnél kicsit elvonta a figyelmemet a kesztyűtartóban sunnyogó tíz lakodalmas CD, meg a kocsit körülvevő részeg, mutogatós, szekéren utazó, illetve óriás kertitörpék hada, de végül sikerült erősen odakoncentrálnom, és máris egy csomó előnyös tulajdonság kiderült a csodaterepjáróról. Például hogy nem kell konditeremben izmozni, a szervótlan kormánytól biztos gyönyörű bicepszeim lesznek. Kifejezetten bájosnak tartottam, hogy a sebváltó helyén egyszerre három sebváltó is van, de kicsit csalódtam, mikor kiderült, hogy más-más funkcióval bírnak. Tanultam persze új szavakat is, úgy mint differenciálzár, meg karter. Azonban a kertitörpék ellenére is feltűnt, hogy adott példányban kicsit kevés a fék, és az állítólagos felújítás ellenére is rohadófélben van itt-ott, úgyhogy tovagurultunk úgy ötven kilométert a másikhoz. Mondták már nekem, hogy a Dívában az a legjobb, hogy egy gyenge képességű autószerelőtanonc a legmélyebb delírium közepette is simán tud rajta motorgenerált végezni, ráadásul a legtöbb alkatrész nevetségesen olcsó hozzá. Na ezt most élőben is bizonyították, mert második számú Díva nemigen akart egyesben elindulni sehova, de úgy tíz perc matatás és egy kis olaj után rendbe jött. És klasszikus Dívahangokat produkált. Hörgött, szörcsögött, csikorgott, kattogott és puffogott, ahogy azt kell, miközben a kilométeróra vagy nullán, vagy százon állt, a fordulatszámmérő meg nagy lendülettel mozgott a két szélső érték között. Felteszem, ha valami baja lesz a kocsinak, azt abból fogom észrevenni, hogy megszűnik néhány hangeffekt. Meg az is valószínű, hogy hamarosan állandósult, mediterránosan karcos hangszínre teszek szert, ha mondjuk beszélgetni szeretnék útközben, ami a Díva tempójával alkalmanként úgy 3-4 órát jelent a Birtokig. Rádiót berakni teljesen fölösleges. Fejben viszont már rakosgatom össze azoknak a könyveknek a listáját, amiket majd útközben felolvashatok a nyolcvanas száguldást kontrolláló sofőrömnek. A szerkesztőség továbbá elmejátékos ötleteket is vár, biztos ami biztos alapon, mert az rendben, hogy a Díva elmegy dágványban, patakon át, függőleges falon és méteres hóban is, de az nem biztos, hogy én eközben felolvasni is tudok. Vagy nyelvelharapás nélkül beszélni.

2006. október 12., csütörtök

Apa kocsit hajt

Titokban már régen rettegtem tőle, hogy elhangzik nemsoká az a bizonyos mondat.

Nem, nem az, hogy 'gyere hozzám feleségül' vagy hogy 'csináljunk egy raklap gyereket', esetleg hogy 'mégis az a rózsaszín plüss fotel kéne a sarokba', emberem mellett nagyon komolyan nem kell aggódni ilyesmin. Lappangó félelmeimről ráadásul kis ideig el is feledkeztem, mikor kipróbáltuk, hogy pajszert és 25 méter vízcsövet is tökéletesen tudok motoron szállítani. Aztán ma reggel végül mégis kimondta emberem, hogy muszáj lesz egy autót beszereznünk. Namármost én az autókkal mindig is úgy voltam, hogy ha ennyi évtizeden át elvoltam nélküle, akkor olyan nagy szüksége senkinek nem lehet rá, még akkor se, ha elismerem, hogy bizonyos szempontokból hajlok a puritán életvitelre. Az autókkal mindig csak a nyűg van, nem lehet velük haladni, sosincs parkolóhely, ráadásul képtelen vagyok halálveszélyes helyzetek előidézése nélkül autót vezetni, mert sose érzem, hogy meddig tart egy autó eleje és háta, nem beszélve az oldalairól. Egyáltalán, micsoda idiótaság, hogy nem középen van a kormánya. De belátom, jelen viszonyok közt talán mégis szükség van rá. Mikor ez az egész téma még a biztos bekövetkezhetetlenség sűrű fátylát viselte, minekutána bátran mertem beszélgetni róla, megállapodtunk abban, hogy a mi szükségleteinket csakis egy lada Díva elégítheti ki, mert tanyára személyautót nem vesz az ember, minden más meg csak diszkódzsip. Ugyan a Díva kényelmetlen is, lassú is, meg sokat is eszik, de alapvetően igénytelen állatka, és nem nagyon akad el sehol. Úgyhogy mától autók helyszíni szemlézése is a napi tennivalók közé került, már most küldött emberem egy halom hirdetést. Azt a gubancot még nem tudom, hogyan fogjuk feloldani, hogy ha most veszunk egy ilyen dögöt, akkor nem marad semmi pénzünk arra, amit szállítani kéne vele, de ilyen bagatellségekkel nem szoktunk sokat foglalkozni. Egyelőre azzal biztatom magam, hogy egy Dívát vezetve a legtöbb autónál nagyobb és félelmetesebb leszek, így már nem nekem kell a kiterjedéseimmel törődni, hanem a többi autósnak. (Közben pedig ember épp csekkolja, hogy a biztosítók valahonnan biztos ismernek engem, mert ha az én nevemre kerülne az autó, veszélyesebbnek tartanának, és drágább lenne a kötelezőm, mint neki. További érdekes adat, hogy Budapest-Birtok viszonylatban kb. 100%-os az árkülönbség.) Addig meg csak egyetlen rejtély foglalkoztat erősen. Ha elfogadjuk (és miért ne tennénk) azt a tapasztalati tényt, miszerint a férfiak nagyjából az alapszíneket képesek megkülönböztetni egymástól, és a barack az nem szín, hanem gyümölcs, akkor hogy lehet az, hogy négy darab, tökegyforma színű kocsit a hirdető férfitulajok képesek homok-, bézs- (sőt, beige), vaj-, illetve krémszínűnek titulálni?

2006. október 11., szerda

Pályázati málna

Emberem nagyon ráér, egyre nagyobb és színesebb légvárakat épít.

Épített először is magának egy kicsi, viszonylag olcsó példányt, úgy is mint leendő vállalkozás, nem nagyon lehet belekötni, az ötlet jó. Aztán, bár a látszat ennek sokszor ellentmondott, nem felejtette el azt az alapigazságot, hogy több pénzből kicsit egyszerűbb alkotni, mint kevesebb pénzből. Úgyhogy míg én verejtékes munkával keresek pénzt, ő most pályázati úton keres. Talált először egy kiírást, ami gazdálkodásról szólt. Már el is képzeltem, hogy a bocik krotáliáin majd elnyert pályázatok sorszámai szerepelnek, a málnabokrokat meg körülveszem sárga szalagokkal, csak nem az lesz rájuk írva, hogy Crime Scene, hanem hogy A Málnahivatal Támogatásával, és boldogan fürdünk majd a málnaszörpben. Emberem azonban légvárak tekintetében sem kicsinyes, úgyhogy tovább keresett, idegenforgalmi vonalon, hajrá falusi turizmus. Egy fél délután alatt elért minden illetékest, akik biztatták is nagyon, ráadásul azt is kiderítette, hogy a térségben én hiányszakma vagyok, hovatovább már tényleg csak egy aranybányát kéne felfedezni az Akácbozót alatt, és akkor az élet egy vadvirágos kert. Szóval álmaiban a még el sem kezdett átalakítás egyből kispanzió-építészetként indul, tetőtérrel, lóparkolókkal, bográcsos partikkal, Jézus-szandálos bajorokkal, kemencés kenyérsütéssel, köcsögök mázalásával, interaktív kecskefejő-múzeummal, szotyihámozó-versennyel, fakultatív helytelenkedéssel a málnásban, mely egész történet majdnan a falu felvirágzásában csúcsosodik ki. El kell ismerjem, hihetetlenül leleményes módon igyekszik rászolgálni arra, hogy majd tényleg ő legyen a helyi seriff.

2006. október 10., kedd

Kettős látás

Látens kettős látásról vajon tud az orvostudomány?

Nem a klasszikus kettős látásról beszélek persze, hanem a Birtokhoz kötődő kettőslátásról, ami van nekem meg emberemnek, de másoknak, a többségnek általában nem. Látták már páran a maga valójában is a helyszínt, többen meg fotókon, és általában ugyanaz volt a reakció. Bolondoknak kijáró elnéző mosoly, majd udvarias félmondat arról, hogy hát ez sok idő és sok pénz lesz, mire rendberakjuk. Nekik egyeslátásuk van, bár ha őket kérdeznénk, biztos éleslátásnak neveznék. Látják a romos falakat, a nyithatatlan ablakokat, a hepehupás verandát, a düledező pajtát, a beszakadni készülő tetőt, ami van. De nem látják, ha lefestem és eltáncolom nekik, akkor se látják a lehetőségeket, a megálmodott tereket, a színeket és a formákat, az idióta ötleteket. Amiket mi a kettős látásunk miatt hol nagyon élesen érzékelünk, mondjuk már kész fürdőteremnek látva egy jelenleg földpadlós, ronda falú helyiséget, hol meg úgy, mintha szépen rajzolt pauszt tennék a mostani állapotokra. Alapjaiban sem látják ezeket, nem ám hogy továbbgondolják, tovább ötleteljenek velünk. Megrekednek pénznél, időnél, munkánál, mindent materialista értéken mérnek, biztonságosan realista lehetőségek közt terveznek, mereven, mert a fantázia és a lelkesedés, és a l’art pour l’art ötletelés esetleg elfecsérelt időnek tűnik. És ennek semmi köze a tulajdonviszonyokhoz. Nem az a baj, hogy hülyének néznek, vagy hogy nem úgy tudnak velünk örülni, ahogy mi örülünk már előre is, vagy hogy azt érzem, szándékosan szilárd(nak tűnő) valóságba akarnak rángatni minket. Nem is tudom, mi a baj. Most csak annyit tudok orvosilag megállapítani, hogy a felnőttkor igazi szimptómája a kettős látás elvesztése.

Tréfás tanyasi tények

Mifelénk így megy.

A polgármesterasszony simán nyerte újra a választásokat, pedig nincs is traktorja.
A faluban nincs kocsma, mert becsődölt pár éve. Iskola sincs, bár nem hiszem, hogy volna összefüggés. Könyvtár viszont van.
A vízdíj jóval magasabb, mint Pesten, pedig csatorna sincs.
A szemétdíj egy évre 6000 forint, de ha nem oda vagyok bejelentkezve, akkor 12 ezer.
A szemetesek egyszerre csak egy zsákot visznek el, kivéve ha kitesz az ember egy üveg bort is, mert akkor bárhány zsákot elvisznek.

2006. október 8., vasárnap

Hard days & nights

Nehéz hétvége volt.

Sokat kellett enni, még többet inni, meg motoroscuccban lovat szőrén megülni se tréfadolog, hát még azt megjegyezni, hogy riplis sarabán, meg közben alászigetelésből is kiművelődni. Úgyhogy most legyen is ennyi elég hirtelen.

2006. október 4., szerda

Róka vs. aligátor

Fűrész-ügyben patthelyzet van.
Én rém rettentő toleráns léleknek tartom magam, tényleg könnyedén elnézem mindenkinek a hülyeségeit. Például emberemnek is mindig engedékenyen hagyom, hogy szerintem teljesen logikátlanul folyton a mosdó jobb oldalára tegye a kézmosót, hogy párban teregesse ki a zoknikat, mert neki úgy tetszik, és még halat enni is engedem, ha tőlem legalább öt méterre teszi, nyitott ablaknál. Ő sem egy korlátozott lény, általában simán hagyja, hogy bármennyire hülye legyek, szóval normális esetben semmi nincs, amin vitázhatnánk, még csúnyán se beszélünk egymással, ha meg mégis vitáznánk valami fontosságon, akkor zárszóként valamelyikünk röhögve beordítja a bűvös mondatot, hogy 'és ne baszd rám az ajtót, Sánta Kagyló', és megint jó sokáig töprengünk, hogy min lehetne kicsit veszekedni. Na ez a fűrész-kérdés viszont napok óta visszatérő témát szolgáltat. Mert olyan nevű dolgot, hogy Rókafűrész, egyszerűen nem vihet jóérzésű ember a háztartásába, még az aligátorfűrész is necces. Mert kicsit se mindegy, hogy fűrészhal vagy halfűrész, ugye. A legjobb megoldás a dekopírfűrész volna, mert dekopír nevű állat nincs, és csak alig hasonlít hangzásában a tapírhoz, azt viszont belátom, hogy dekopírral vagdalni mondjuk gerendákat, hát, így akár körömreszelővel is csinálhatnánk. Tegnap este aztán elővigyázatlanul belekeveredtünk egy reklámblokkba, amiből kiderült, hogy csak ma az egyik nagybarkácsban mindenféle akciók vannak. Ember gondolkodott, hogy épp ott ugyan nem látott aligátort, de rókát igen, és különben is - állt a sarkára az ágyban fekve - nemáhogy a neve miatt ne vehesse meg, ha egyszer pont erre van szüksége. 'Fűrész, bazmeg, fűrész, így fogjuk hívni, és kész' fejelgette le a kispárnáját ritmusosan, így bizonyos jelekből arra következtettem, kezd ideges lenni, akár kettővel is emelkedett a pulzusa percenként, úgyhogy leszálltam a témáról, reggel is csak egyszer mondtam, hogy 'jó, megcsinálom, de csak ha nem veszel rókafűrészt'. Sejtem, hogy cselhez fog folyamodni, mondjuk elmegy rókafűrészt venni, semleges dobozba csomagoltatja, és hazajön, és meggyőz róla, hogy az voltaképp egy kiegyenesített körfűrész, én meg persze simán elhiszem, mert egyáltalán nem értek a fűrészekhez. Hiába no, a zökkenőmentes kapcsolatokért meg kell dolgozni, ha fűrésszel, hát fűrésszel.

2006. október 3., kedd

Kacsák és egyebek

Találtam új gumikacsa-szerelmet.
Származási hely: Birtokos eset


Ő az. Mert skótkocka és gumikacsa együtt az már majdnem olyan tökéletes, mint a tökéletes kaja, amiben egyszerre van káposzta, spenót, túró és csirkemáj. Nézegetem a függőágyakat is, mivel most már egész pontosan rá tudok mutatni arra a két akácfára, amihez majd kiköthetem. Másfajta kikötés, hogy ne legyen rajta túl sok rojt meg luk, mert annak állandóan kockás segg meg egy halom idétlen börleszkjelenet lenne a vége. Szeretném továbbá, ha tenger nyaldosná az akácfák törzsét heverésző enmagam alatt, de átmenetileg beérem a sima luktalan-rojttalan függőággyal, amihez irigy módon nem csomagolnak tengert, pálmafákat és koktélokat is. Kábé valami ilyesmire gondoltam, ebben a skót kacsa is jól mutatna.

Származási hely: Birtokos eset


Egyébként már a leendő verandát is megterveztem fejben, más kérdés, hogy optimista számítások szerint is vagy két év, mire azzal foglalkozhatunk. De legalább két év múlva már nem kell rajta gondolkodni, egyből tudni fogom, mennyi tégla és mennyi burkolóanyag kell. Kivéve persze, ha közben nem gondoljuk meg magunkat tucatszor.

2006. október 2., hétfő

Dologidő

Úgy tűnik, vannak izmaim.
Legalábbis érzem őket, dolgos volt a hétvége. A bazi drága teherautónak köszönhetően szombat reggel a Birtokra kerültek az effektív munkakezdéshez szükséges cuccok, például a dartstábla is, szerintem ez nélkülözhetetlen. A hétvége legfőbb tevékenységei a faanyag-reciklálás különböző aspektusainak bemutatásáról szóltak. Pestről a Birtokra szállítmányoztunk egy nagy halom tetőgerendát és egyéb fát, ott a gerendákat az udvarról becipeltük a spájzba, mint egyetlen elég hosszú és biztonságosnak ítélt helyiségbe, majd a leendő fürdőből a felbontott hajópadlót hordtuk ki a pajtába, tüzelőnek. Kintről nagyjából annyi látszott belőlünk, hogy oda-vissza slattyogunk a Birtok hosszában, és mindig van a vállunkon pár köbméter fa. Az egyik falubeli be is szólt az utcáról, hogy na, a pesti gyerekek, kesztyűben dolgoznak. Nem akartam neki magyarázni, hogy sokan nem örülnének, ha bőrkeményedéseket növesztenék a tenyeremre, de valahol igaza is volt, hisz ismerjük a szólást a hiperpigmentált kisebbség és a szántás viszonylatában. Mindenesetre ezek után a porvédő maszkban már nem mertünk az udvaron mutatkozni, pedig az enyémre helyes medveorrot is festettem, és kellett használni erősen (mármint a maszkot, nem az orrot), mert por az volt. Kicsomagoltuk ugye a majdani fürdőt. Ennek az volt a menete, hogy én nagyon szigorúan ránéztem a tapétára, mire az teljes tekercsekben levált a falról. Ezután ember a pajszerral felszedte a szuvas padlót, ami alatt csak homokos föld maradt.
Származási hely: Birtokos eset

Utána kísérleti okokból megbontotta a plafont egy részen, vártuk, hogy mikor potyognak nyestek a nyakába, de a nyestek valószínűleg már rég elmenekültek a nagy kopácsolásra.
Származási hely: Birtokos eset

A nyestnyomokon kívül egyébként érdekes kincseket is találtunk a padláson, többek közt sok ládát, amiket én Pandora-módon mind ki is nyitogattam, de ezzel csak további porfelhőket és némi lisztet szabadítottam az emberiségre. Aztán amíg én igyekeztem rekonstruálni a közel fél évszázados sparhelt eredeti színét és állapotát (és el lehetett sütni közben a hülye poént, miszerint a koromhoz képest jól nézek ki), hogy majd tudjunk mivel fűteni, ember összerittyentett magának gyorsan egy munkaasztalt némi ablakkeretből és egy szétütött randa szekrényből. Végül meg leszürelteltük az almáink nagy részét. Mindezt szeptember utolsó és október első napján, verőfényben, egy szál trikóban, miközben vidám piros munkagép tárcsázta hátul a földünket. Idilli, komolyan mondom.
Az hamar kiderült, hogy a szerszámigényeket jól mértük fel, a pajszert is nagyon sokat használtuk, például ablaknyitásra is. Vertem kicsit a fejem a falba, hogy minek kellett nekem a rókafűrészre felhívnom ember figyelmét, mert rögvest rájött, hogy neki tulajdonképpen az nagyon kell, de mivel annyira ellenálltam, hogy még a lábammal is toppantottam, addig kutatott, míg sikerült egy aligátorfűrész nevű szerszámra bukkannia, hát jó, lásd kivel van dolgod, ebbe beleegyeztem. Érzem, ezt a hetet megint barkácsboltokban fogjuk tölteni.

2006. szeptember 28., csütörtök

Konzumálunk

Jött haza tegnap emberem, azzal a kérdéssel, hogy van-e estére bármi programunk.

Ezt kétféle hangsúllyal tudja kérdezni, a mostani az a fajta volt, amitől jobb mindenkinek, ha nincs megbeszélve semmi, mert ő már úgyis kitalált valamit. Nekem viszont ha terveim nem is, vágyaim voltak, így elővettem azt a típusú nézést, amit a nőiségüktől sikeres nőstények szoktak tehetségesen bevetni, ha kilátásba kerül némi ékszer, bunda, gyémánt jacuzzi, lehetséges filmszerep vagy reménybeli örökség. Reávetettem hát ezt a tekintetemet, és szerelmesen azt suttogtam neki: menjünk barkácsboltokba.
Összesen 90 perc alatt két intézményt is körbejártunk, ez az overdózis vezetett oda, hogy emberemnél fellépett az addikció: ma még két nagy és egy kisebb boltban voltunk. Mostanra már van mindenféle óvszerünk (kesztyű, maszk, csak a rend kedvéért), meg csomó olyan szerszámunk, amivel rombolni lehet. Például egy csodaszép pajszer, amivel eddigi irodalmi, filmtörténeti és kriminalisztikai tanulmányaim szerint kizárólag illegális tetteket lehet végrehajtani. A pajszerosztályon empatikusan el is tűnődtem egy darabig, hogy egy pályakezdő lator biztos nem hirtelen felindulásból vesz pajszert, hanem jól átrágja a dolgot, majd felkészülten és célirányosan megy a polcokhoz, mint a Sekély sírhant összes hőse, és élete első pajszere még nagypapakorában is meglesz, néha előveszi, megsimogatja, és könnyes szemekkel emlékezik az együtt megélt kalandokra. Holnap még kell menni fajanszokért, sok méter csövekért, meg kell menni talicskaboltba is, nagyjából összeállt, hogy mik azok a nagyméretű vagy nehéz vagy sürgős izék, amiket most kell megvenni, hogy teherautóval tudjuk levinni őket a szerzett faanyagokkal együtt. A 24 órás konzumálási rohamnak két sötét foltja volt csak. Az egyik, hogy emberem sehol se talált harci szekercét, olyan kis női retikülbe való méretűt. Egész pontosan nem tudnám megmondani, mire kell neki, de érzem a létjogosultságát. A másik pedig a világ legrettenetesebb szerszáma. Ott van ugye a gyepszellőztető, aminek funkciójával kapcsolatban már évek óta nem tudok dűlőre jutni, de ez nem szörnyű. Az igazán szörnyű szerszám az a rókafűrész. Ezt soha az életben senki nem fogja tudni megmagyarázni nekem, hogy nem az, aminek gondolom.

Származási hely: Birtokos eset

2006. szeptember 27., szerda

Tetőponton

Megint változik a terv, izgalmasodik a hétvége.

Normál számítások szerint az istálló tetőszerkezetének kicserélése elég súlyos összeg, még úgy is, hogy a cserepek maradnak. Csak a szarufák kerülnek piaci áron 200 ezerbe, plusz lécek, szigetelőanyag, meg hát a tetőablakok. Ezért döntöttünk úgy nemrég, hogy mégse azzal kezdjük a munkákat, mert aztán az emésztőre se marad pénzünk. Tegnap viszont felajánlottak nekünk a szükségesnél is több szarufát meg egyéb faanyagokat, sose használtakat, összesen 60-ért. Meg ugyanennyiért 6 lefóliázott, vadonatúj thermoablakot és ajtókat. És mi ennek nagyon örültünk, bár még nem számoltuk ki, hogy az új fordulatnak köszönhetően érdemes-e akkor mégis már most ősszel megcsinálni a tetőt. A hétvége eredetileg hajópadlófelszedéssel, szakadék tapéta lehámozásával és mennyezetbontással telt volna a leendő fürdőben, ehhez most hozzácsapjuk a faanyagok leszállítását, meg a rengeteg fel-le rakodást is. Ha már úgyis teherautót kell fizetni, erősen töröm a fejem, hogy mit lenne logikus még felpakolni. Szerszámok, betonkeverő, bojler, melóskosztüm egyértelmű. Régi villanytűzhely, kávéfőző? Néhány edény, bögre? Valahonnan szerezzünk egy matracot is? És a jó munkához valami zenegép? Alpincucc és jégcsákány, csak a biztonság kedvéért? Még nem tudom. Az biztos, hogy málnabokrot viszek, mostanában jó azt ültetni.

2006. szeptember 26., kedd

Emésztő gondok

Ez tényleg szar ügy.

Egy ideje ugye már értetlenkedek azon, hogy mitől sokszázezer forint egy pöcegödör, de kiderült, hogy a témába vágóan ennél szebb kérdések is vannak. Például hogy mi tart 4 (igen, négy) hónapig az engedélyeztetésén. Pont ugyanennyi idő alatt lehetne engedélyeztetni egy palotát, kacsalábbal. Márpedig négy hónap, mert egyébként is minimum 60 nap a törvényi határidő, de 25 településre csak két ember van. Az engedélyeztetéshez hozzátartoznak olyan dolgok is, hogy helyszínen szemléznek, meg megkérdik a szomszédokat is, hogy kinek mi kifogása a gödrünk ellen. Ez azért lesz érdekes, mert effektíve nincsenek szomszédaink, egy akácbozótos és egy almakert nem hiszem, hogy nagyon kifogásolna bármit is. De legalább a tervdokumentációkat (ez is milyen beteg dolog már, sokoldalas paksamétát csinálni egy emésztőről) se tudjuk beadni most iziben, mert még egy hónap, mire a földhivatalban is hivatalosan a nevemen lesz a Birtok, azt pedig meg kell várni hozzá. Mindezek a bürokratikus kanyarok pedig összesen 25 ezerbe lesznek majd. És akkor mondok még jobbat: a Szokásos Eljárás szerint a szagértők a kész gödröt félig feltöltik vízzel, majd egy hét múlva eljönnek megnézni, hogy mennyi szivárgott el belőle. Ha szivárog, az máris nem jó, ha meg nem szivárog, az azért nem jó, mert egy már eleve félig teli gödörrel kezdve hamarabb kell először szippantóskocsit hívni. Azt meg persze nem ők fizetik. Tehát leghamarabb is február végén kezdhetünk emésztőt csinálni, kapargathatjuk majd a fagyott földet. Addig meg se zuhany, se budi, se lefolyók, de festés, aljzatbontás, csőkiállás-elhelyezés azért mehet. Végülis a bográcsos, tábortüzes vízmelegítésnek is megvan a maga bája. Kifejezetten passzol a földön alváshoz és a kertben pisiléshez.

2006. szeptember 25., hétfő

Traktorra, hamar!

Traktorare necesse est.
Találkoztunk Lalival is, aki a hatezer négyzetméteres kiskertünket műveli, most épp szotyival, jövőre meg búzával. A művelésért cserébe ő nyírja a gyepet a kisebbik kertünkben. És lehet, hogy tud nekünk markolót szerezni az emésztőhöz (szókincsem ennek kapcsán tovább bővült, miszerint kefni*, és ez nem főnévi igenév). Engedélyezések kapcsán szóba került a polgármesterasszony, aki tizenvalahány éve van már a poszton, és a mostani választásokon tervei szerint utoljára indul. Kérdeztük a Lalit, hogy van-e esélye nyerni. Mondta, hogy van. Elég jó esélye van. Bár egyre kevesebb. Mert a Jani az ellenfele. Annak meg traktorja is van.
Emberem azóta dupla erőbedobással nézegeti a traktorokat, szerintem komolyan gondolta, hogy négy év múlva ő akar lenni a seriff. Én a cél érdekében valami hasonló Lamborghini-modellre szavazok.
Származási hely: Birtokos eset

*üreges mennyezeti béléstest, betonból vagy kerámiából

Birtokba vettük

Megkaptunk másfél kiló kulcsot, ezzel hivatalosan is a miénk a Birtok.

Újdonsült birtokosi minőségben gyorsan számba vettük az elsődleges teendőket, aztán kiültünk a verandánkra, feltámasztottuk a lábainkat a gerendára, és csak bámultuk az eget, a sárgán virító almafáinkat, a kerekes kutunkat. Öt perce már csak a darazsak zümmügése és a lombok zizegése hallatszott, aztán távoli halk motorzajra füleltünk.
’Szerintem a zöld’ mondta az emberem.
’A kék’ mondtam ellent.
Egy perc múlva a kék traktor haladt el a ház előtt, én nyertem. Asszem nem fogunk mi itt unatkozni.

2006. szeptember 22., péntek

Birtok-viszony

Tegnap megkérdezte emberem, hogy szerintem mi fog változni, ha már a Birtokon élünk.

Mondtam, hogy szerintem végre kurva sokat fogok motorozni, mert nincs budapesti forgalom, és ez egy elég jelentős változás. Illetve kilátásba helyeztem egy kevés tájszólást is. Ugyan vigyorgott erre nagyon, de azért pontosított, hogy a mi viszonyunkat illetően hogy gondolom. Merthogy szerinte nemcsak kvantitatív, de kvalitatív javulás is bekövetkezik majd az együtt töltött idő tekintetében, mivel onnan például nem fog reggelente bejárni az irodába. Más szavakkal mondva folyton együtt leszünk. Erre kevéssé romantikusan azt feleltem, hogy egyrészt egy hold földön bújócskázhatunk úgy egész nap, hogy sose találjuk meg egymást, másrészt meg ismerve magunkat, inkább arra számítok, hogy amikor a falu végiből szól a szomszéd este tízkor, hogy ’a zura már igazán abbahagyhatná azt a kurva fűrészelést ilyenkor’, akkor én bemennék a műhelybe szólni neki, és akkor tényleg együtt lennénk. És erre tök szomorúan nézett rám, hogy ’miért, hát te nem ülnél ott, miközben én fűrészelek?’. Én pedig azt mondtam, hogy nem, mert engem lefoglal a dugványozás, a rózsametszés és a házi rágcsálóink paraszti léthez idomítása (lásd még hörcsög gumicsizmában), de aztán kicsit megsajnáltam, és megígértem, hogy ha halk dolgokat csinál a műhelyben, akkor majd ülök mellette közben. Na kérem, így kell elővezetni fájdalommentesen, hogy lesznek rózsabokraink.

2006. szeptember 21., csütörtök

Hiányos a szókincsem

Mikor elkezdődött ez a Birtokosdi, valami mély sejtelemtől vezérelve megígértem minden ismerősnek, hogy biztos rengeteg új hülye szót fognak hallani tőlem.

Jöttek is hamar az olyan szépségek, hogy hónaljfa, meg gyámolított fedélszerkezet, és már samottból is egész jó vagyok. Ez utóbbi elég fontos lehet, ha az ember melegedni akar, nincs radiátora, és elveti az olajoshordó-ujjatlan kesztyű koreográfiát is. Na szóval épp öntöttvas kályhákat kutattam, találtam is szépet (meg nem szépet is, homoerotikus vadászjelenet-domborművel), mikor az öntöttvas kategóriában felbukkant a tarkedlisütő. Grammatikai vonalon egyből valahová a rahedli és a partedli közé helyeztem, gondoltam esetleg a tarhonya és a nokedli szerelemgyereke, a kép szerint meg olyan, mint egy ötadagos strucctükörtojás-sütő. Nem bírom ám én ezt a tudatlanságot. Valaki süthetne nekem tarkedlit.

2006. szeptember 20., szerda

Az Ügynök lóhalála

Tényleg sose kezdjen senki biztosítási ügynökkel.

Valamit annyira elszámolt nekem ez a jólélek, hogy kiderült, baleset esetén kábé aranyárban vagyok kilónként, és ez az érték meg már megköveteli, hogy orvos igazolja, miszerint nem vagyok összetörve. Speciális orvos, speciális rendelőben, ahová az Ügynöknek is el kell kísérnie. Vizsgálat előtt vagy fél órával találkoztunk utca 178-nál, mondván, hogy a 142 a végcél. És sétáltunk szépen, böszme nagy házak mellett, lassan fogytak a számok, gyorsabban az emberek. Egyre több lett a lepattant gyártelep. Lopva rásandítottam az Ügynökre párszor, de inkább elveszettnek tűnt, mint pszichopatának, szóval az életemet nem féltettem, különben is vasalt bakancs volt rajtam. Aztán úgy 150 környékén eszébe jutott, hogy van neki ugye ez a memóriazavara, mégis megnézi azt a papírt. Persze hogy 192 volt a jó cím. Ettől aztán úgy elszégyellte magát, hogy zavarában majdnem a rendelőbe is bekísért. Elmondom, mi volt ez a szörnyű komolyság, amihez speciális orvos kellett. Speciálisan megkérdezte, sportoltam-e valamit, mire én bevallottam, hogy most futottam az Ügynökkel két kilométert, vasalt bakancsban. Speciálisan, ellenőrzés nélkül elhitte minden szavamat kórelőzménnyel, vérnyomással, testsúllyal kapcsolatban. Speciálisan önállóan beírta, hogy gyerekkori appendectomia, holott egy szóval se mondtam, hogy gyerekkori, nem is az. Aztán speciálisan körbemérte a nyakamat, a mellemet meg a derekamat egy cseppet se flexibilis mérőszalaggal. És ő mindebből speciálisan megállapította, hogy elég ép vagyok, szabad velem biztosítást kötni, és erről papírt is adott. Én azt hiszem többet nem veszem fel a telefont, ha az Ügynök keres.

Távolban egy kerámialap

Mi amolyan távolságtartóan szoktunk költözködéssel meg berendezkedéssel foglalkozni - öt év alatt négy költözés már feljogosít, hogy szokásnak hívjam.

A hagyományos menete a távolságtartásunknak a következő: ember elvonul dolgozni, aztán én is géphez ülök, majd elkezdem bombázni képekkel meg linkekkel, és ezekre sokkal jobb hatékonysággal válaszol, mint mikor live and acoustic próbálok neki mutogatni valamit. Nem értem a dolog pszichológiáját, mert úgy meg nem működik, ha ül tőlem három méterre a laptoppal az ölében, és úgy küldök neki valamit. Az egyébként mindig véletlenszerű és logikus munkasorrendtől független, hogy épp mivel fárasztom. Ma a kerámia főzőlapok kerültek sorra. A mostani lakáshoz járó kerámialaptól tisztességesen be voltam szarva, én addig csak a gázos tűzhelyeket kezeltem profin, meg egyáltalán, a kerámia az nekem már majdnem porcelán, amiről köztudott, hogy nem bír semmi erős igénybevételt (lásd elefánt), szóval nem tudtam elképzelni, hogyan fogom majd levitáltatni a fazekakat a lap fölött, hogy senkinek ne essen bántódása. Ehhez képest gyorsan megszerettem, még úgy is, hogy kényeskedő hülye, aminek külön tisztítószer kell. Nem volt hát kérdés, hogy a Birtokra is ez lesz. Két kikötés volt: relatíve olcsó legyen, és touchscreen kezelőfelülete legyen, mert csak egy munkalapba lesz beépítve, nem sütőbe. Touch Control, na, nem mindegy? Ami egyébként csak újabb félnivaló, hogy a gombok helyett hányszor fogok a forró sütőlapokra tenyerelni, de hagyjuk ezt most. Szóval küldtem embernek megint sok linket, mert szeretem, ha van miből választani, még akkor is, ha már elsőre evidens a választás. Választott is gyorsan egyet, tessék nézni, milyen kis dezájnos a tapogatnivaló része:A rend kedvéért küldtem még egyet, ami kicsi olcsóbb, mire postafordultával jött a vétó: ez nem jó, mert butább is, csúnyább is, és - jön a kulcsmondat - nincs rajta gyerekzár. Szeretném leszögezni, hogy se macskánk, se gyerekünk, és egyik sincs tervbe véve a következő hatvan évben, tehát rajtam kívül nemigen lesz őrizetlenül hagyva veszélyesnek számító élőlény a háztartásban. Gondolom én. De azért kezdek kicsit aggódni.

2006. szeptember 19., kedd

Kiskacsa fürdik

Hány gumikacsának van legitimitása egy darab fürdőben?

Miután papíron nagyon hamar áttörtünk mindenféle falakat, kiderült, hogy nem is fürdőszobánk, hanem egész fürdőtermünk lesz, nosza hát, legyen medencényi fürdőkádunk. Régen rá voltam kattanva a fadézsára, de a filmeken mindig jobbak vannak, mint amit mostanság kapni lehet. Mondjuk félmillió alatt. De hát azért kád csak kéne. A lépcsőn megközelíthetőtől a padlóba süllyesztettig terjedő verziókban kellett kiegyezni, valamiért ember annyira nem harapott arra az ötletemre, hogy a majdani függőhídról, csúszdán keresztül lehessen megközelíteni. Végignéztük, mit kínál a piac. Kidobtuk a fúvókás, bugyborékos, zenélős baszkákat, máris erősen csökkentek az esélyek. Volt egy 160as átmérőjű körkád, amiről el tudtam képzelni, hogy esetleg kényelmes mindkettőnknek és a négy sárga gumikacsának is, de aztán megijedtem, hogy a kiskacsák egy ekkora tavon bazi egyedül éreznék magukat, ha mi épp nem ázunk velük, és akkor találtam a szomszédos gigantkacsát. Aztán kacsa ide vagy oda, egy idő után betagadtam: nem akarok ovális kádat, kör alakú kádat, és egyáltalán fehér kádat. Ember nem tököl sokat problémákon, közölte, hogy rendben, akkor ő fog kádat (is) csinálni, ha lehet műkőből ablakpárkány, akkor kád is lehet, sőt, bármilyen formájú és színű, még ha végül annyiba is kerül, mintha csak úgy hétköznapiasan vennénk egy kádat. És én ennek nagyon örültem, majd azon pillanatban megvilágosodtam: én nem is akarok kádat. Nem is szeretek annyira kádban ücsörögni. Olvasni szeretnék, de kényelmetlen, és minden könyvem hullámos lesz egy idő után, kádban dugni is inkább viccesebb és életveszélyesebb, mint hűdejó. Szóval különösebb egyeztető tárgyalások nélkül eldőlt, hogy inkább vízesést csinálunk a fürdőbe, és persze a kacsákra megint csak később gondoltam. Átképezzem őket BASE-jumper kacsáknak, akik elegánsan le tudnak vetődni a vízoszlop tetejéről? Vagy csak sima pancsolókacsaként szórjam őket szét a fürdő padlóján mindenhol? Aztán ide keveredtem, és úgy döntöttem, hogy gumikacsafarmunk lesz. Esetenként a sötétben világító kacsa se jönne rosszul, de a kedvencem a terepszínű Rambo-kacsa, csak félek, hogy sose találnám meg.

2006. szeptember 15., péntek

Célvonalba dőltünk

Nem akartam tudni, de ma megtudtam: 35 ezret kell adnom a banknak, folyósítási díj címén. Vagy valami hasonló.

Ezt azért tudtam meg ilyen hamar, mert szólt a bank, hogy egy fillér nincs ám a magánszámlámon, szóval próbáljak valamit tenni ez ellen, mert ők egyébként utalnának már az eladónak. Szerettem volna mondani, hogy nézzék meg figyelmesen a céges számlámat, mert azon sincs ám egy fillér se, ha lenne pénzem, nem tőlük kéregetnék kölcsön, ugye. De nem mondtam. Csak pörgött a fejemben a számláló, 165 ezer forint ügyintézkedési költségnél tartunk. Értsd: ha egy lukas gomb nélkül akarsz bármilyen odút is venni, az előlegen felül legalább ennyit jó ha össze tudsz kaparni valahonnan.

Tegnap estére fejben már nagyon eladósodtunk. Ember a ház-légvár mellett szorgosan építi az új vállalkozás-légvárát is, gyönyörű táblázatokat rittyentett mindenre vonatkozóan, jól megcsodáltam, aztán rámutattam, hogy ha egy fillér bevétele sincs, akkor is havonta 120 ezer sarcot ki kéne fizetnie minimum. Hozzátéve az én minimum 90 ezres kötelezettségemet (nehéz a kisvállalkozók és hitelfelvevők élete mostanában), az jön ki, hogy ez még zsíroskenyérrel sem átvészelhető. Pedig tetszik nekem a vállalkozás-légvára, és ő is szeretné csinálni. Utolsó esélyt adva a dolognak sutba vágtam a racionalitást, gondoltam, kezdjünk szokni a paraszti léthez, vessünk. Egyelőre kártyát. Bárhogy variáltam, rendre affelé mutatott a dolog, hogy nem kéne most ugrálnia. Szegény. Nagyon el szokott szomorodni, ha kipukkasztják a légvárait. De nem lennék meglepődve, ha ma egy újabb légvár-növendékkel állítana haza.

2006. szeptember 14., csütörtök

Barbaház

Emberem egész éjjel építkezett, tehát elég morcosan ébredt.

Szerencsére nagyon halkan álmodik, legalábbis én nem ébredtem fel álmodott légkalapácszajra, meg létra se borult rám az álmából, és valóságosan sem törte be az orromat a könyökével. Nem tudtam meg, pontosan mit csinált az éjjel, mert felkelés után csak nyüsszögni bírt, hogy jajj de építkezett.
Na aztán délután hazajött, láthatóan kipihente magát az irodában, mert így köszöntött vigyorogva: '22 méter hidegvíz, 11 méter melegvíz'. Tromfoltam rá, hogy 'taréjszelemen' meg 'vihardeszka', de nem tudtam összezavarni. Megmutatta a berajzolt vízcsöveket (ezek voltak a méter vizek), és közölte, hogy egyébként is teljesen áttervezte az eddigi terveket. Jó, a terv azért túlzás, szóval az eddigi elképzeléseket, amelyek minden elképzelésünkhöz hasonlóan csodálatosan tudják változtatni a formájukat, mint Pom Pom és Barba papa. Vályogház ide vagy oda (3 helyiség, plusz a konyha), mi az istállóra vagyunk rákattanva, ott akarunk lakni, egybenyitva a mellette levő kis téglaépülettel, szépen egy légtérben vagy 70 négyzetméter, plafon nélkül. Az elején még azon is eltöprengtünk, hogy nem kéne-e azt a vályogot ledózerolni, elvégre túl jó állapotban van. De miután naponta öt percig hajlandóak vagyunk realisták lenni, be kellett lássuk, hogy a rendelkezésre álló összegből tavaszra még sehogyse lesz lakható az istálló, esetleg kölcsönkérünk néhány lovat, ne álljon már ott üresen. Szóval tavasztól egy darabig muszáj lesz a vályogházban lakni. Ami különben nagyon mókás épület a maga nemében, egyre inkább kedvelem. A konyha egy buborék a házon, nagy kockaablakokkal, klasszikus hosszú spájz nyílik belőle, az utcai szobában bokáig ér az ablak, a középső helyiségben gyönyörű vastag a párkány, és vannak szép ívek is a falnyílásokon, amiket ajtókkal jól elrejtettek. Jó tehát, akkor ezt tegyük lakhatóvá. Kell bele víz, hogy legyen valami fürdő. Meg meg kéne erősíteni a padlást. Meg leverni bent a falat és kimeszelni (vagy ha én vagyok az erősebb - én vagyok - akkor színes falakkal álmodom, tehát ér kifesteni). A minden szobában más és más padlóval talán nem csinálunk semmit. Egyelőre. De kívülről akkor is le kéne verni a bazi ocsmány vajszín-bordó csíkos vakolatkombinációt, és azt tényleg fehérre meszelni. És ekkor több hét hallgatás után bevallottam az emberemnek, hogy itt már eléggé el vagyok veszve a munkafolyamatok egymást követésének logikáját illetően. Szerintem kicsit ő is, de mindig magabiztosabban tud vigyorogni, mint én. Különben se várhatom el tőle, hogy teljes munkaidőben a grafikai és a projekttervező programmal játsszon, kell neki egy kis idő a tervezett vállalkozásával kapcsolatos ügyintézésekre is. Ja nem mondtam? Ki akar lépni a cégéből.

2006. szeptember 12., kedd

Na még egy kör

Azért az már kóros, hogy az Igaz hittel c. könyv címét simán Igaz hitel-nek olvasom.

Mielőtt ez az egész Birtok-ügy felmerült volna, azelőtt konkrétan 2 héttel szaladt ki a számon, hogy lőjenek nyakon és verjenek agyon szívlapáttal, ha én valamire valaha is nekiállok hitelt felvenni. Asszem nem dramatizáltam túl a sejtelmeimet. Pénteken újra eljött az Ügynök, a kijavított papírokkal, aztán indult Budára. A gyerekénél lesz az Ügynök neje által rajzol itiner, és majd ő irányítgatja apját, ami azért vált szükségessé, mert mire szegény Ügynök megtanulta a Móricznál az útvonalat, addigra pont szétbombázták a környéket, és ugye a memóriája nem olyan, hogy csak úgy hipphopp felismer és megjegyez egy kerülőutat. Remélem a fiát már felismeri. Basszus, ezek tényleg nonstop úgy élhetnek, mint egy sitcom-család: apa mindig vicces, de legalábbis mindig lehet rajta röhögni.
Szóval már tényleg csak egyetlen földhivatali papír kikérése maradt. Erre én is rákérdeztem a bankban, meg emberem is. Vasárnap még kitaláltuk, hogy helyszínrajzot se felejtsünk már el kérni, arra biggyesztjük majd rá a pöcegödör-tájolást, hogy azt valaki aláírja, és engedélyeztetésre be lehessen adni. És akkor ma reggel ember hősiesen nekilendült az utolsó kanyarnak, majd kisvártatva rámtelefonált, hogy ugyan mondjam már meg a jelzálogos ház adatait is, mert persze az is kell. Összesen 12 ezer forintos tarifát sejtek. És ha ezek után ma azt mondja a bank délután, hogy még mindig hiányzik valami, akkor emberemből agresszív ork válik, én meg újra átolvasom Leacock novellagyűjteményét, melyben feketén-fehéren szerepel, hogy minél kisebb összeget kérsz kölcsön, annál nagyobb vele a macera, szóval jól felfrissítem az emlékezetem, aztán elmegyek valahova pár milliárdot kérni, ami úgysem fog senkinek hiányozni.
Gyors számvetés - és kurvára remélem, hogy innentől kezdve már csak konkrét nyűglődésekről fogok beszámolni, nem bürokratikusokról -, szóval gyors számvetés szerint most tartunk majdnem 2 hónapnál az adásvételi aláírásához képest, ha mindent hűdeazonnal csináltunk volna, akkor is max. egy héttel lennénk beljebb. 300 ezer forint előlegen túl pedig az össz ügyintézési költség (és ne, ne kérdezd meg, hogy majd mit és mennyit fognak még a számlámról vonni, ilyen-olyan banki illeték címén, nem is akarom tudni) úgy 130 ezer, not including idő, telefon, utazási költség. De mint tudjuk, az élmény megfizethetetlen.

Update: miután a lelkemet is eladtam és mindenemet a bankra hagyományoztam, még mindig nem sima az ügy. 139 aláírás még nem elég ahhoz, hogy csak úgy pénzt utaljanak az eladónak. Szóval ha nem is szíveskedek befáradni holnap, akkor is írjam alá és küldjem be emberemmel azt a papírt, melyen megbízást adok a banknak, hogy utaljanak. Sose lesz ennek vége.

2006. szeptember 6., szerda

Biztos ami biztos

Az én Ügynököm mégse gyanús, csak furcsa.
Az Ügynök (most már kijár neki a nagybetű) újra hívott, hogy újfent meglátogatna, mert elfelejtődött egy aláírás, meg akkor hozná is, amiket vinnem kell a banknak. Majd még egyszer hívott, hogy akkor melyik lakcímre is jöjjön. Már meg sem lepődtem. De végül idetalált, aztán lepődtem. Először is hozott egy kis szeretetcsomagot, szép tasakban pezsgőt, desszertet, kávét. Merthogy köszönjük, hogy minket választott. Höhh. Aztán - tudom, perverz vagyok, de engem az is érdekel, miért lesz valaki BKV-ellenőr - megkérdeztem egyszercsak, hogy miért is lett biztosítós. Atipusos sztorit hallottam. Ő hajdan autószerelő volt, aztán egy agyvelőgyulladás következtében eléggé elvesztette a vizuális memóriáját. Emlékezett arra, hogy nős, de a feleségére nem emlékezett. Emlékezett arra, hogy autószerelő, de azt se tudta, hogy néz ki egy autó. Hát mihez kezdjen így az ember, harmincvalahány évesen? Mit lehet aránylag gyorsan megtanulni, amiből meg is lehet élni? Ígyen lett biztosítós. És így már értettem, hogy miért okoztak neki problémát a címek, hogy nem is ott lakom, ahol. 13 éve állandóan térképpel jár a városban, bizonyos környékeken már egész jól eligazodik, ami nagy haladás ahhoz képest, hogy eleinte a szomszédok kísérték haza a sarki közértből, mert fogalma sem volt, hol lakik, melyik házból lépett ki tíz perccel korábban. Izé. Ezért már legalább az Ü kijár neki.

A róka élve jó

Ezzel persze a tyúkok nem mindig értenek egyet.

De én akkor is jobban bírom az élő rókát, mint a döglött rókát. Sokkal jobban bírom, mint a saját pajtámban oszladozó, bűzölgő rókát, de pechemre pont nem egy élő rókám van, hanem egy foszlazodó.
Szóval voltunk a hétvégén ismét a Birtokon, és ezúttal a kulcsokat se felejtettük el elkérni, mert ember szakértő apukája is velünk jött. Szakérteni, persze. Aztán a rókadög meg ott vigyorgott a szalmán. Ástunk neki gödröt (na tegye fel a kezét, aki tudta, hogy ásóból tényleg van jobbkezes és balkezes), de még a siratóénekek előtt végül logikus énünk is előbukkant - hát mégiscsak kéne szólni a polgármesterasszonynak, hátha akarja valaki vizsgálgatni a bűzlő szőrcsomót. Ez alkalommal megtaláltuk az asszonyt, mert ez alkalommal jó házba mentünk be. Ha már ott voltunk, a rókán kívül is találtunk témát, bár elmesélte a veszett macska esetét is, aki rettegésben tartotta a környéket, megmarta az urát (nem a macskáét, hanem a PMasszonyét), aztán jött a pánik, mert PMA könnyed nemtörődömséggel egyszerre mosta ki a veszettmacskás nadrágot a gyerekek cuccaival, és várták, hogy majd mind meghalnak, kivéve az urát, akit beoltottak a macska miatt, de aztán happy end lett, és minden veszettmacskát leparittyáztak. Beszélgettünk a tervekről is. Hogy az istállóból lakóépület? Ó, rendben, a kutyát se érdekli. De hogy emésztőt kell ásni? Na, azt engedélyeztetni kell. (Egyébként tudja valaki, mi a szar kerül - alsó hangon - 300 rugóba egy emésztőn? Ezen pörgök már egy hete, és minden független megkérdezett egybehangzóan állítja, hogy igen, az még egy viszonylag jó ár.) Ács? Hát tényleg, mondta PMA, az a szomszéd faluból való ács - akinek nagyon mesehősös neve van egyébként, és ő lett a tenderünk győztese, tekintve hogy ő adott egyedül árajánlatot - tényleg jó szakember, csak ne adjanak neki inni. Bólogattunk, hogy rendben, mi nem szoktunk itatni senkit. Viszont kéne markoló az emésztőhöz. Hát a Csaba tulajdonképpen meg tudná csinálni, mondta. Már amennyiben nem iszik, tette hozzá. Itt abbahagytuk a kérdezősködést a további mesteremberekről, még mielőtt kiderül, hogy a faluban nem is lakcím vagy személyi szám, hanem standard véralkoholszint alapján tartják nyilván a lakosokat.
A szakértői mustra viszont megállapította, hogy igazán sehol semmi gáz, ami megnyugtató, tekintve, hogy lehet, hogy egy darabig mégis a vályogházat kell használni, ha odaköltözünk. Számszerűsítettük ugyanis az egy kis ezt, egy kis azt, és nyakon vert a realitás, hogy egymillióból épp meglesz a tető meg az emésztő, és ha szerencsénk van, talán másfél ablak is. Ha valakinek van felesleges pár milliója ajándékba, szívesen fogadjuk. Cserébe elnevezünk róla majd egy hordót a frissen felfedezett, eddig takarásban megbúvó borospincénkben. Nagyon trükkösen rejtőzik:

It ain't over...

Amennyit én szopok, azzal egy pornófilmben már tisztességes pénzeket is kereshetnék.
Azért az én aranyhal-memóriámat kell hibáztatni, hogy reggel nem vittem magammal minden, banknak kellő papírt, ezért ahelyett, hogy hazafele útközben bebicikliztem volna a bankhoz, előbb még haza kellett tekerni. Az is az én hibám, hogy a lustaságnak engedve motorral mentem vissza a bankhoz, de legalább ezredszerre is elhatároztam, hogy ebben a városban legfeljebb éjszaka vagyok hajlandó közúton közlekedni. Az azért nem normális, hogy klausztrofóbiám van a háromsávos úton, mert mindenhol csak kamionok állnak, több kilométer hosszan, én meg közöttük sunnyogok és centizek, gyök kettővel, de még így is gyorsabban haladva, mint bárki más. És még kérdezze valaki, hogy miért akarok vidékre költözni... Na az viszont nem annyira az én hibám, hogy még kurvára nincs meg minden kellő papír. Lesz még egy kör a földhivatalnál, de ennél bonyolultabb a biztosítások ügye, tessék jól figyelni. Elvileg az a szokás, hogy ilyen esetben, mint az enyém, kell egy életbiztosítás rám, egy biztosítás a jelzálogozott házra (apámék háza), meg egy a megvásárolni kívánt házra (Birtok). Ehhez képest a banki szerződésből kimaradt, hogy életbiztosítást kell kötnöm, csak a két házbiztosítás volt. Amiből a Birtokot a bank 0 forintra értékelte, emiatt az Ügynök nem is értette, azt mondta ne kössünk, különben is problémás, mert van benne vályog. Kötöttem hát apámék házára, ez rendben is van, meg magamra, mert jófej vagyok, bár a szerződés ugye nem kötelezett erre. És akkor ma azt mondta a bank, hogy hát azért kéne a Birtokra is. Vagy nem is tudja. Na jó, majd megkérdezi. De az életbiztosításom - amit merő jófejségből kötöttem - nem jó, emberem nem örökölhet utánam hatalmas vagyonokat, mert a banknak kell a kedvezményezettnek lennie. És a tangám nem kéne, he? Asszem mégiscsak leverem emberemen, hogy beleugrasztott ebbe a mókába, mert közben mintha már el is felejtettem volna, miért is csinálom ezt az egészet. Sőt, olyaddig kombináltam az anyagi nyüszörgést, hogy eltelt tépelődéssel és számológépnyomogatással két hét, mire egyszercsak fogmosás közben hirtelen bevillant, hogy hát basssz, nem is nekem egyedül kell mindezt megoldani. Még mindig nem szoktam meg, hogy komoly helyzetekben magamon kívül másra is számíthatok. Hiába, öt év együtthálás azért nem sztornózhat minden gyerekkori traumát.

2006. szeptember 5., kedd

Biztos irtási kötvény

A biztosítási ügynök mindig gyanús.
Eleve gyanús az, hogy nagyjából egyetlen biztositós weboldalon sem lehet irodát találni, mindenki az ügynököket ajánlgatja, fotóval, ars poeticával, lelkendezéssel hobbikról és munkáról. Márpedig a találkozó kikerülhetetlen, jelzálogosdis biztosítások esetén nem lehet onlány kötni, szóval vagy iroda, vagy ha nem, hát ügynök. Úgyhogy megpörgettem zsinórjánál az egeret, ledobtam, aztán ahova mutatott a kurzor, azzal a lénnyel vettem fel a kapcsolatot. Az asszonyszemély viszonylag hamar jelentkezett is, mondván, hogy küldi a férjét, aki szintén biztosít, csak épp jobban ráér. Hát nekem mindegy, csak legyünk már túl rajta, mert tudom, hogy fájni fog, időben és pénzben is. Férj megbeszélt időben megjelent, legalábbis a környéken, mert a találkozási helyszínként megbeszélt cukrászdában (az ember mégse invitál önként mindenféle ügynököket a hajlékába, ugyebár) gyorsan tisztázta a pultosokkal, hogy az én nevemmel ott senki nem dolgozik, tehát biztos eltévedt. Baszki, egy szóval se mondta senki, hogy ott dolgozom, hanem hogy ott találkozunk. No mindegy, végül muszáj volt lakáson belülre engedni, mert ezek ilyenek, kitalálnak mindenféle trükköket, mint például lemerült laptop. Egész emberszerű volt máskülönben, bár én még ezt sem tudom értékelni, ha közben hozamokról, meg egyáltalán, számokról beszél. Később revansot is vettem emiatt, nagyon durván sikerült összezavarnom azzal az egyszerű ténnyel, hogy a hivatalos lakcímem nem az a hely, ahol IRL lakom, a jelzálogozott ház meg egy harmadik cím, és emberem (aki majd hatalmas vagyonokat söpörhet be, ha meg találok halni) szintén nem ott lakik, ahol, hanem egy negyedik címen. Én ezt ugyan nem gondoltam sose ilyen bonyolultnak, de ki tudja, hogy jár egy ügynök agya? Mindenesetre rövidke másfél óra elteltével legombolt rólam 30 rugót (most tartunk összes eddigi költségben 413 ezernél), én pedig életemben először biztosítást kötöttem, de legalább mindjárt kettőt.

2006. augusztus 29., kedd

Függöny fel!

Ezennel az előjátéknak vége, ami persze nem jelenti azt, hogy nem lesz több szopás.
Megvolt a közjegyzői látogatás, szinte problémamentesen. Az igaz, hogy nagymama itthonkában álldogált otthon a város túlfelén megejtendő találkozó előtt tíz perccel, mondván hogy neki senki nem mondott semmit, tehát nem is megy ő sehova, de végül csak összehoztam valahogy. Közjegyző, ahogy azt kell, betűre felolvasta a nyolc oldalt, rokonaimat kicsi választotta el az elalvástól, de nem szóltak közbe, csak a végén kérdezték meg, hogy most akkor miről is van szó. A közjegyző rutinosan fordította egy mondatba a nyolc oldalt: ha én nem fizetek, akkor nekik kell, vagy viszik a házukat. A várakozásokkal ellentétben ettől nem tört ki pánik, mert nagymama boldog volt, mert itt csak egyszer kellett aláírnia a nevét. A performance 30 ezer forintomba került, 383 ezernél tartunk, és még mindig nincs Birtokom. De legalább a családon már (kizárólag ebben az ügyben) nem kell többet aggódnom.