Betonkemény

Egy a fontos: betonozás közben is legyen kéznél mindig elég befőttes üveg.

Alig két év rákészülés után szinte váratlanul ért minket a péntek, annak a napja, hogy átpakoljuk a fürdőszobai átjárót, a konyhát és a nappalit a vendégszobába (vizuális segítség itt). Ezek után én túl sok fizikai részletben nem vettem részt, mert dolgoznom kellett sokat, meg lefektettem a Birtok epervezetékét, de nyilván nem maradtam ki az eseményekből.

Előzetes kárpótlás a további hatvan, szürke és betonos képért

Szombaton jött a Jól Bevált Csapat vakolni, és rádöbbentem, hogy most már biztos elég régóta élek itt, ha a hátam mögött elhangzó tii kőneneee sindő* fonémasort odafigyelés nélkül is tudom értelmezni és fordítani. Luktalanodott a fürdőszobai átjáró minden pontja, és közben downgrade-eltük a talajt is: cementlapos padlóból földpadlósat csináltunk,

Nagy felbontású nappali

már csak a tevekaravánok és a strandtörölközők hiányoztak a képből.

Sértett sivatagi cica

A konyhát lapra szereltük

Az utolsó szósz jogán még csináltam egy pudingot

és kiköltöztettük a pajtába.

Palacsintasütés közben derült ki, hogy nem teljesen vízszintes

Vasárnap elindult az Ároktalanítási Hadművelet is, és mikor már épp csak egy keskeny betonozatlan csík maradt, szólt SzembeJuli, hogy megfőztek több tonna céklát, szívesen ad át belőle, de azt még akkor most kéne eltenni. Tehát félig a talaj fölött lebegve gyorsan kimenekítettem néhány dunsztost, ecetet és fűszereket a spájzból, és mivel úgyis annyira ráértem és minden körülmény ideális volt, bemásztam a hálószoba ablakán egy lavór főtt céklával, hogy szépen befőttesbe savanyítsam őket a fürdő frissen vakolt falai között, praktikusan a mosógép tetején. Az közben eszembe se jutott, hogy ráadásul én még sose csináltam semmilyen savanyúságot.

A felszedett cementlapok sorsáról még nem döntöttünk

Itt már a fürdőből kifelé nem vezetett út

A kémény is újjászületett

Kora délutánra elterült az összes beton, elzárva ezzel a hozzáférést vendégszobához és spájzhoz is, és mivel nem akartuk zavarni a kötögetésben, gyorsan elhaladtunk a Városba festéket venni. Mert ugyan se időnk, se energiánk, de hát most logikus a meszelést is megejteni.
A festékplázában aztán komoly dilemmázás vitte el majdnem egy óránkat, mert mindenféle telített és élénk színű festékekbe botlottunk, embernek pedig eszébe jutott, hogy milyen jól nézne ki, ha a fehér falak közt a nappaliban a szinte vadonatújra vakolt kémény húdevörös lenne. Az igazi tipródás és röhögés innen indult, mert bármilyen szép és erős is egy szín, én akkor is a betűket látom meg először, és nagyon nehéz volt eldöntenem, hogy a fűszeres jakvaj, a hajnali áhítat vagy a rejtőző leguán-e a legjobb név egy színárnyalatnak (listás volt még a shaolin köpeny, a távoli vitorla és az ébredő rét is). A kérdésre egy hónap múlva visszatérünk, a betonfestés idején, egyelőre csak a (szerintem falusi pirkadat fantázianevű) vadfehér mészfestékkel tértünk haza.
Szépen bemásztunk a hálóablakon, előtte megnyugtattuk a totál stresszes cicát és kutyát, hogy csak egyet kell kint aludniuk (a macska máskor bezzeg önként tölti házon kívül az éjszakákat), és akkor jött a britántól a mail, hogy neki épp most, este tízkor lenne szüksége két hagymára meg a botmixeremre. A hétvége során nem először merült fel bennem, hogy a megőrülés igazán kellemes megoldás lenne minden bajomra, de ennél a pontnál már a céklákkal is szívesen cseréltem volna.
(unatkozókat és az olvasók unatkozó ismerőseit felkérem, hogy ráérő idejüket erre az URL-re utalják át nekem, köszönöm, és akkor hamarosan folytatom fehér falakkal és elektropölékkel)
*(Tibi, kőne nekem egy sindő === Kedves Tibor kolléga, szükségem lenne egy zsindelyre (deszka, esetleg cserépdarab) az élek vakolásához)

Pörgés, erősen

És születőben van a cementtestvérség.

Az elmúlt hetekben a pörgés és az időhiány mértéke nem változott, ez a memóriámon meg csomó elmaradásomon is meglátszik, paprikából és paradicsomból viszont egyre több pirul, és őket nagyon nem érdekli, hogy én mennyire érek rá.
Felmentünk hát a veteménybe a británnal erősöket tesztelni, minden bemelegítés nélkül, és „na eeeezt kóstold meg” buzdító szavakkal legeltük a tömény kapszaicint. Sírtunk, de ettük. A britán elég hülye volt ahhoz, hogy minderről megfeledkezve csak kicsivel később a szemét is megdörzsölje, de én inkább egy szót se szóljak, a részletek ecsetelése nélkül csak annyit szeretnék mondani, hogy paprikaszüret környékén a „forró szex” egész új értelmet nyer, sok kézmosás után is. De végül mindenki boldog volt, a britán tudott pont olyan tabascót csinálni, amilyet akart, én meg erőspista nyomán névre szóló paprikakrémet csináltam embernek, olyat, hogy a zománcot is lemarta a tálról, talán mégis univerzális baktérium- és vírusölő tisztítószerként kéne forgalomba helyeznem.

A legjobb méreg

Mivel a sima (nemturbó) paradicsomoknál lehetetlen küldetésnek látszott és látszik a folyamatos mérés, a pontos mennyiség az „ipszilonszor rengeteg”, és még bőven nincs vége. Ezen a ponton ajánlom minden ketchup-rajongó, ketchup-közömbös és ketchup-utáló figyelmébe Mézeskalácsnál ezt itt. Tavalyig felőlem az összes ketchupgyár csődbe mehetett volna, annyira nem ettem ilyesmit, most annyi változott, hogy felőlem még mindig csődbe mehetnek, de azért, mert függő lettem ettől a házi cucctól, érdemes megcsinálni, nagy mennyiségben (nálunk értelemszerűen ez is csípős).
A rohamos eltevést-befőzést olyan konkrét földi okok is indokolják, hogy ha minden igaz, a hétvégén tényleg sor kerül az utolsó fontos kör vakolás-betonozásra a fürdőben és a földárkos konyha-nappaliban, ez pedig azzal jár, hogy három napig a verandán lesz a konyha. (Most jön az is, hogy a szomszédok vigasságára a hálószoba ablakán át fogunk ki-be közlekedni, és most kivételesen nem azért, mert megint bezártuk magunkat - na ja, két év alatt sem vált rutinná, hogy ne hagyjuk kívül a kulcsot a belülről nyithatatlan ajtóban.)
A megrendelendő anyagok listájáról a cementet kihúzhattuk, mert Hobbikertész felajánlotta a saját projektjük után megmaradt mennyiséget, amit az ötéves Süni eleinte nem teljesen szívesen adott át nekünk, de az anyukája meggyőzte, hogy ezáltal az ő kocsibeállójuk és a mi konyhánk cementtestvérek lesznek, amely - idézem - "olyan kapocs, melyet ember szét nem választhat, kivéve ha vésőgépe van".
Úgyhogy péntektől rajtunk kívül a betonkeverő is pörög.

Kerge

A birkákon is túl.

Az elmúlt héten épp csak orrán labdát pörgető fókát nem pörgettem az orromon, maradjunk annyiban, hogy ezt az augusztust pörgősnek nevezni az évszázad bagatellizálása lenne, talán két könyv terjedelemben el tudnék mesélni mindent, de nem fogom. A tanulmányi kirándulást viszont muszáj.
Emberem munkaállomásán bővült ugyanis az állatkert, és magánszorgalomból bejelentkeztünk látogatásnak álcázott továbbképzésre a kecskék meg rackák származási helyére, ami egy pont ugyanannyira magántanya, mint a Birtok, csak még meseszerűbb környezetben.
Vártoronynak látszó templomtoronnyal, most épp kiszáradt, de általában bőven csörgedező patakkal, békebeli, kikocsizós, kápolnában végződő fasorral, vadászok és vizslák lakta kúriával, tökéletes dekorfelhőkkel és giccses naplementékkel, szóval nem hétköznapi. Ahogy a tulajok sem, de leginkább az állatok nem.
Már az elején gyanús volt, hogy a két kutya csak plüssjáték, lemerült elemmel, mert ennyire nyugodt terrierekkel még soha nem találkoztam. De aztán megérkezett a ház asszonya, és egyből érthetővé vált, hogy mitől (kitől) ilyen laza a teljes, főként szabadon tartott állatsereglet. Mert ahol minden állatkának egyenként, név szerint kívánnak jó éjszakát, homlokcsókkal és simogatással, ott semmi meglepő nincs abban, hogy a juhok csapatostul kísérnek minket sétálni, a kecskék automatikusan megfelelő időben és megfelelő sorrendben vonulnak be a fejéshez, és hogy a magát kicsit kecskének tartó, három és fél hónapos óriás kisboci is több mint közvetlen.

A bikaborjú először csak nyálba fojtással és érdes nyelv általi agyoncsiklandozással próbálkozott, később a könyökömnél fogva igyekezett felszippantani

A kecskék első dolga volt lelegelni a gombokat az ingemről, de udvariasan tették

Klasszikus megrettent birka, hagyományos trapéztartásban, rasztásan rackásan sok szőrrel és csavart szarvval

Madártanya

Igazi rajzfilmállatok

A legboldogabbak is képesek ijedt arccal bámulni

Pajta, padlás, bála, napcsík – falusi romantika kipipálva

Szóval láttunk magunk előtt egy igen valószínű jövőképet, mert az elég biztosnak tűnik, hogy ha hozzánk valaha bármilyen jószágok kerülnek, azok hasonlóképp kényeztetve lesznek, tán még esti mesét is olvasunk nekik. És ha ez nem is holnap lesz, azért erősen megnyugodtunk, hogy állattartási elképzelésekben sem egyedül vagyunk hülyék.