2016. január 18., hétfő

Pálcikaember

Mondd csak, inszeminálsz te rendesen?

Kaptunk szeptemberben megmentésre két ványadt kis növénykét: piacon vásárolt Dorset Naga magjaiból növekvő palántákat. Átültetés és optimális hely meglelése után egész hamar veszett növekedésbe kezdtek, és nagy tömegben hozták a virágokat is. És ennyi.
Bőven az őszben jártunk még, voltak legyek, darazsak és egyéb szárnyasok, mégsem fordult termőre a történet. Tudtuk mi azt, hogy a DN a világ top 5 legerősebb paprikája között van, csak egy darabig nem esett le az összefüggés. Mármint hogy a mi klímánkon a rovarok nem járnak vegyvédelmi szkafanderben, ugyanakkor nem is hülyék.
Mivel hirtelen nem tudtunk gázálarcos madárpókot beszerezni, viszont sokszor jutott eszembe Grafit „szőrnadrágban beporozni” rajza, meglett a megoldás: én leszek a mesterséges termékenységi istennő, és rendszeresen fülpucoló pálcikával fogom simogatni a virágokat a cél érdekében.
A kísérlet sikerült, két egész paprika megjelent, megnőtt, majd beérett, de időközben már a métert közelítik a növények magasságban, amit a párkányon nem érek el kényelmesen, szóval már nem inszemináltam tovább rendesen, egyelőre meg is állt a termés ennél a kettőnél.
És eljött a nap, mikor úgy döntöttünk, elég bátrak vagyunk a próbához: muszáj megkóstolni a paprikát, hogy kiderüljön, érdemes-e tovább művileg basztatnom a virágokat.

Szégyenlősen pirulva a sarokban

Előkészületeket is tettünk persze, mert még nem felejtettük el azt a pár évvel ezelőtti kóstolót. Kézközelbe állítottunk kenyeret és édeset (állítólag tejet is kellett volna, de már mindegy), majd védőfelszerelésben felvágtuk az amúgy ártalmatlannak látszó égőpiros chilit, és fogpiszkálóra tűztünk egy-egy 1x2 mm-es darabkát.
Először csak lassan kezdett kúszni az erősség a nyelv egyre nagyobb felületein, majd elérte a torkot is. Megcsinálta azt a trükköt, hogy a szememből már folyt a könny, de az ízlelőbimbóim közben mégsem dobták fel a talpukat, és az erősség mellett továbbra is érezhető volt a paprika egyedi, fűszeres aromája. Fél óra elteltével pedig elkezdett melegedni a gyomorszájam környéke. Bizonyos perverz módon kifejezetten jó volt.
A maradék aztán fel lett aprítva szárításhoz, és miután ember meglóbálta a tányért, gyakorlatilag körül lehetett rajzolni a levegőben azt a sávot, ahol az a 2 gramm Dorset Naga kiégette a tér-idő szövetét. Szóval a totális fertőtlenítésen túl minimum ördögűzésre is használható, megértettem, miért hívják szellempaprikának is.
A terv tehát: 1. további pálcikázás 2. az új magok elvetése 3. ha a két óriás túléli, hogy polc akadályozza a növekedésüket, a fagyok után kiültetés a kertbe. Éljen az indiai-magyar agrárbarátság.
A tapasztalatokat közben megírtam a jelenleg épp megint távol lévő británnak, aki annyit válaszolt egyből, hogy hoz Trinidad Moruga Scorpion és a Carolina Reaper magokat is.
Érzem, forró nyarunk lesz.

2016. január 11., hétfő

Rutin

Hirdet már egy ideje, megértem a kiegészítést....

Agilis gépkezelőt felveszünk állattartó telepre. Nem elég, ha gyermekkorában volt matchboxa.

Csak illusztráció

2016. január 9., szombat

Barik kávéhoz

A szexturista hazatért.

Az udvar végében álló, egykor jó állapotú, majd egyre düledezőbb disznóól lassú lépésekben átesett egy komolyabb ráncfelvarráson, így mostanra minden körülmény adott lett ahhoz, hogy a legelső elsőszülöttünk hazatérjen és hozza magával a barátnőjét is.

Nem a lestrapáltságba őszült bele, csak darusodik

A barigarázs/kocsiistálló/bozótkarám geográfiailag tökéletes pozícióban van ahhoz, hogy a házból és a verandáról rálássunk, de ahhoz is, hogy a rackák kényelmesen bújócskázhassanak velünk és egymással.

Bozótos kamuflázs

Vagyis immár nem kell felöltöznöm és majdnem száz lépést tennem egy másik házhoz, hogy rackázzak (az alap banda változatlanul ott van), hanem rögtön az első reggeli kávém mellé is automatikusan járnak a subások. Nyáron pedig a függőágyban heverve kartávolságból bámulhatom őket.

Az új ara különben feltűnően csinos kislány, de nagyon fiatal, úgyhogy nem bánjuk,
ha idén még nem alapítanak családot.

Centi macskát egyszerre zavarta össze a mély hó és az új jószágok, úgyhogy ő még csak biztonságosnak ítélt közelségből ismerkedik velük (értsd: lenézzük őket a tetőgerendáról), Főkutya viszont teljesen természetesnek találja a jelenlétüket – az ő esetében inkább a fekete jetik a távolságtartók, egyelőre.
Nekem pedig csak azt kell megszoknom, hogy ha sötétben, lámpával megyek felfelé a kertbe, ne kapjak szívrohamot a bokrok között villogó 4 szemtől.

2016. január 8., péntek

Száncsengő

Nem jut idő siránkozni a hó miatt, mert inkább élvezzük.

Nagyon kevés igazán romantikusnak nevezhető vágyam volt-van, az egyik ilyen a havas mezőn lovasszánozás. A romantikus elképzeléseimben a romanovos kucsmákat, prémszegélyes pelerineket és muffokat kicsit túlzásnak találtam, de azért a szépen munkált, piros szánon meleg takaróba burkolózva ültem, miközben telihold világította meg a mesebeli tájat és szilványi hópihék táncoltak puhán a föld felé.

A realitások hófödte talaján az első felvonás kalandverzióban játszódott: kukksötétben a hómezőn, aminek csak egy sávját világítja meg a terepjáró reflektora, megpróbálsz a földúton maradni, miközben ezer kilométer per órával csapódnak feléd az óriás pelyhek, miközben csak az ablaktörlő surrogása hallatszik. Teljesen pszichedelikus, mintha egy ultrahangfelvétel belsejében lennél.

A motorikus bemelegítést követően szinte azonnal megérkezett a meghívás a lovas adaptációhoz is: a szán ugyan nem hintó, és ülni is csak pokróccal leterített szalmabálákon lehet, ráadásul hóesés helyett várhatóan verőfény lesz, de nem kell aggódni, mert a boldogan vágtázó lovak patái úgyis beterítenek hóval.

És így is lett.

Ezzel a lovasszánozással valójában csak egy baj van: még annál is sokkal jobb, mint amilyennek elképzeled.

És igen, volt száncsengő is.

Minden giccs egyben: köd, naplemente, hó, kopasz fa

2016. január 4., hétfő

Tél

Szörnyen szégyenlem magam.

Sehova se posztoltam se karácsonyfát (nem volt), se bejglit (nem volt), se ködöt (pedig volt), se havat (pedig van). Az online világban így voltaképp nem is létezem.

Nálunk a tél az másmilyen. Az alábbi telefonbeszélgetés anyámmal tökéletesen lefedi a témát:

Én: 12 fok van a hálószobában, be kéne gyújtani.
Anyám (a rutinos): Plusz?

Na jó, tessék, karácsonyi macskakrobatikát azért kaptok.

2016. január 1., péntek

Megint új

Ami nem változott: most is csak azt kívánom másoknak, amit magamnak is. 

Ami kicsit változott: több benne a horgolás nem részleteztem annyira, mint szoktam, de szerintem az is elég jó, ha ez az évetek/évem olyan színes, vidám, változatos és gazdag lesz, mint ez a készülő takaró. Oké?