Az építkezős szado-mazo pornó kedvelőinek…
Tulajdonképpen örülök, hogy a régi gépemmel együtt elfüstölt az eredetileg nyáron elkezdett poszt. Frissiben nagyon sok ottdögöljönmeg és nőjönbeazorralika volt benne finomítás nélkül és túladagolt lelki rezzenésekkel, de így fél év távlatából talán már képes vagyok kicsit enyhébb emocionális túlfűtöttséggel beszámolni a történtekről. A padló mindig padlóra tesz.
Gyors áttekintésként fussunk végig az előzményeken:
1. fázis: a homokba fektetett cementlapok felszedése utáni betonozás és padloponozás után jó ötletnek tűnt végleges burkolatként a betonfesték. Nem volt az.
2. fázis: laminált padló került a földre, ami hamarosan itt púposodott, amott kikopott, haladjunk tovább.
3. fázis: 2013-ból idézek magamtól: még kimondani is fáj, hogy laminált padló, a sznob toplistámon ennél lejjebb csak a linóleum van. De az vesse rám az első járólapot, aki 3+4 év után bírta volna még türelemmel. Soha ne mondd, hogy soha: eljött az a fázis is, mikor megadtam magam a linóleumnak. Hiába hívják luxus vinylnek, attól ez még zavarta kicsit az elveimet, de nem emiatt kellett végül mennie, három más okom is volt.
Egyrészt ennél jött ki igazán, hogy az eredeti padloponozás tényleg oly rútul lett elbaltázva, hogy vállalhatatlan és együttélhetetlen a púpok és kráterek elkendőzhetetlen jelenléte. Másrészt egy évvel korábban a frissen lerakott linó szegélyezése közben az utolsó darabka befúrásánál sikerült átfúrni a falban futó vízcsövet: lőn gejzír a konyhában, majd további hosszú hónapokig egy bazi nagy luk a falban, amire türelmesen vártam, hogy majd történik vele valami kulturált és észszerű dolog (jellemzően nem történt). Harmadrészt egy valami egész más okból történt Obi-látogatás során megállított egy járólap, aminél azonnal éreztem, hogy baj lesz, utolsó érveim is elpárologtak a hidegsége okán elutasított hidegburkolattal szemben, mert ez tetszett.
Okulva abból, hogy a kémény újraépítésére két évvel korábban hárman adtak nagyon baráti ajánlatot, majd tűntek el a semmibe (közülük egy a malteros ládámmal együtt), miközben már túl rég kerülgettem a megvásárolt anyagokat, és végül persze magunk csináltuk meg a kéményt (amiben nem a kémény felrakása, hanem a palatető kezelése jelentett nagyobb kihívást), ezúttal igyekeztem felnőttebb döntést hozni. Még mielőtt impulzívan bepakoltam volna a kocsiba a negyven tonna padlólapot, beinvitáltam a műveleti területre a falu burkolóját, akivel több-kevésbé jó viszonyt ápoltunk, hogy ugyanmá mondjon nekem árat, dátumot, anyagigényt, ám elsődlegesen ígérje meg, hogy ő akkor nekem ezt megcsinálja, mert AKKOR megveszem a lapot és társait. Nagyon szívesen fizetek a szakmunkáért, szopattam már magam eleget DIY dolgokkal, itt húztam meg a határt, hogy ez mégsem az, aminek a szőkenő egymaga nekiáll.
Dramaturgiában és realitásban otthonosan mozgó olvasók már sejthetik, hogy a mester a megbeszélt időben nyilván nem jelent meg, két nappal később sétált be lazán érdeklődve, amikorra már minden előző életem dühét is kieresztve többé-kevésbé teljesen felbontottam a konyhát egészen aljzatbetonig. Kurva nagy kalapáccsal és vízhólyagokkal a kezemben hajtottam el a kurvaannyába, akkor már tisztában voltam vele, hogy ezt bizony nekem kell megcsinálnom, új padlopontól a fugázásig bezárólag, más opció nincs, ha nem akarok még további hetekig verandára költöztetett konyhában létezni.