A szivárvány mögött

A Pride alkalmából vettem egy melegházat.

Az időzítés nem szándékos volt amúgy, régóta szerettem volna már, kell ez Giccsfalvára az igazi country magazinos léthez, és hát most hirtelen ugrott ránk szinte ingyen. Nem tudom, mikor vált természetessé számomra, hogy itt a világ végén még egy nyamvadt fóliasátrat se vehet az ember a nyelveken szólás ajándéka nélkül, de alig lepett meg, mikor kiderült, hogy hollandok hirdetik pár faluval arrébb (az viszont nekem is kezd feltűnni, hogy valahogy mindig csak pár faluval odébb élő hollandokkal ismerkedünk, közben a saját falunk hollandjait meg fel sem ismerném…).

Amikor előzetesen telefonon egyeztettem az eladóval, elég rossz volt a vonal, egy ponton úgy is gondoltam, hogy nem hallok rendesen, vagy valamelyikünk angolja megcsorbult útközben, de a helyszínen kiderült, hogy jól értettem, a plexi tényleg egy helikopter miatt károsodott kissé. Persze, elfelejtettem, hogy errefelé normális az is, hogy orvosi vészhelyzetben mentőhelikopter jön – mert a rohamkocsi sose érne ide –, és ilyenkor az esethez legközelebbi, legnagyobb kertben száll le, hát náluk is ez történt, és a turbulencia némiképp megzilált néhány panelt, de ez simán pótolható hiány.

A tolerancia jegyében mindenki hülyeségével szemben is elnézők vagyunk egy darabig, úgyhogy elsőre az eladó kedvéért kipróbáltuk, hogy egyben tesszük fel a trélerre a házat. Tulajdonképpen felfért.

Na most ha egy rajzfilmben élnék (bár sokak szerint abban élek), haza is szállítottuk volna így, csak volt egy olyan sejtésünk, hogy a lehetséges útközbeni rendőrök nem értenék ezt a rajzfilmes liberalizmust, egy holland melegházról meg még a legnaivabbaknak is eszébe jut a Fűbenjáró bűn, hát ezt a magyarázkodást részlegesen sem akartuk bevállalni, szóval inkább nekikezdtünk szétlegózni a házikót. 

A holland páron kívül (kissé hátráltató) segítségünkre volt még a szétszedésben egy hallókészülékes helyi erő is, akivel ember meglehetősen türelmetlen és ingerült stílusban kommunikált a munka során. Ezt a hangnemet a hazaúton a szemére is vetettem halkan, amire az volt a válasza, hogy ’én nemtom, ez süket volt vagy mi, sose figyelt oda, mit mondok’. De legalább utólagosan kicsit elszégyellte magát, mikor felnyitottam a szemét.

A csudaház jelenleg lapra szerelve vár az összelegózásra, azt még ne kérdezzétek, hogy miket fogok benne nevelni, jelen pillanatban a mindent is lenne a válaszom, majd hamarost kiművelődöm és csiszolok az elképzeléseken. De abban valami ősi meggyőződés szintjén szinte kényszeresen biztos vagyok, hogy a berendezéshez egy Szokol rádió is kell majd.

Szórakoztató center

Nem tudom, volt-e róla valaha szó, de nincs tévénk. 

Mióta itt élünk, egyáltalán nincs, készülékünk pedig sosem volt, korábban egy TV-kártya segítségével, monitoron nem néztük azt a 69 csatornát. Engem a tévéműsorok idegesítenek, embernek meg nem hiányoznak, úgyhogy nem volt mit foglalkozni a kérdéssel.

Mert hát van nekem saját NatGeóm

De most úgy alakult, hogy akartak nekünk adni egy tökéletes, lapos, nagyképernyős TV-t.
Mivel azért zenét hallgatunk és filmeket nézünk, ember eltöprengett, hogy végül is egy chrome casttal nem lenne hülyeség a dolog (ez egy olyan cucc, amivel telefonról és laptopról is a TV-re lehet lőni a nézni/hallgatni valót). Alapos lélek lévén felmérte a készülék leendő környezetét is, és küldött egy linket egy megfelelőnek ítélt, szükséges fali konzolról is. Még mielőtt vályogba süllyeszthető, egérálló hangrendszert is keresett volna, gyorsan összeadtam, hogy 30 rugó túl sok költség egy olyan ajándék TV-ért, amit alapvetően sosem akartunk. Úgyhogy egyből ki is találtuk, hogy ezek helyett inkább kézi csörlőt meg hőlégfúvót kéne vennünk. Hát tehetünk róla, hogy minket ez jobban szórakoztat?

Rosszkedvünk hete

Szokatlanul panaszkodós poszt.

Kellemetlen meglepetésként ért a vízművek kék embereinek megállapítása, miszerint az óra azt mondja, az elmúlt 4 hónapban 111 köbméter vizet fogyasztottuk. (Fizikai képtelenség, óra nem pörög, szivárgás nincs, nem nőtt medencénk, nincs teli az emésztő és a ház is áll még.)
Rosszul esett, mikor megtudtam, hogy bemérettethetem az órát, de ezt nekem kell előfinanszírozni, és persze semmi garancia arra, hogy hibásnak nyilvánítják. (Pár éve volt egy ilyen sztori a megyében, ott ezer köbméter túlfogyasztásnál állapították meg, hogy az óra jó.)
Elég ideges lettem, mikor másnap a mosógép dobja leszakadt, végképp használhatatlanná és javíthatatlanná téve a masinát. (Tavaly egyszer már fixáltunk, ennyit bírt, 18 éves.)
Nagyon elszomorodtam, hogy ennyire hirtelen vitték el szexturistáskodni a kedves racka kosunkat. (De jó helyen van és jön vissza.)
Rendkívül felbsztam az agyam, mikor a raktáron lévő, megrendelt és kifizetett új mosógép a visszaigazolásban 2 napra ígért szállítási idő elteltével sem érkezett meg, és a tehetetlen, jogkör nélküli ügyfélszolgálatos papagájokkal küzdve sehová sem jutottunk. (A gép egy hete nem érkezik. Edigital soha többé. Most küldjem addig hozzájuk a szennyest?)
De mindezeket rendkívül lazán tudnám semmibe venni, ha a három napja nyomtalanul eltűnt Raklap cica végre hazajönne…

La vie en rose

Csak nekem narancsra sikeredett. 

Se időm, se agyam, hogy ezt az embertelen pörgést - ami még legalább nyár végéig kumulálódva folytatódik - lejegyezzem, a címszavakhoz is sok idő kellene, helyette hát csak egy narancs-fekete kép.

Most elrontsam a képrejtvényt azzal, hogy megmagyarázom?

Általában és leginkább bordós-zöldes vonalon mozgok, de mostanában úgy tűnik, én színkódokban mérhetően öregszem érek. A péntek valami véletlen folytán arról szólt, hogy régi kívánságlistás dolgok váltak valóra, de valahogy mind mandarinos árnyalatban.
A vasalt orrú Beta gumicsizmát kép alapján eredetileg sokkal csőrikesárgábbnak gondoltam, de így is szeretem. A Fiskars olló alapvetően ilyen színű (szeretnék egy rózsaszín párducot, de valami más színben). Az meg Myreille szerint is tök normális, ha egy nő a kajakja színéhez passzolóan választja ki élete első napszemüvegét. A turkálós kétszáz forintos firlefranc a női oldalamat hivatott erősíteni, a narancsos-csokis nápolyiért viszont kizárólagosan emberem okolható. Ezek után muszáj volt a telefonomra is visszatenni a régi narancssárga védőtokot.
De hogy Birtok is legyen: a Főkos ma rákapott a fáról lehullt szilvákra. És a végén kiköpi a magot.

Fűszeres bukta

Vigyázni kell a számra.

Tudtam, hogy egyszer eljön ez a pillanat, ezzel együtt nem számítottam rá, de mint kiderült, simán túlélhető. Nyilván a környezeti viszonyok is segítettek.
Miután a közösségi kertészetünk több különböző helyről érkezett fűszernövény-palántáit ezres nagyságrendben elföldeltük, maradt még egy hely, ahonnan mi szedtük össze a hiányzó kis zöldeket.
Nekem ilyen a tündérjátszótér. A kedvenc Pest környéki tavaim közelében lévő kertben fel se tűnik, hogy áll egy ház is, mert a kisebb hangárnyi fóliasátor és a félig földbe épített melegház lakói uralják a képet. Fűszergyerekek mindenhol, pár színes virágsihederrel feldobva, csupa illat és természetes rend, és még Karcsi macska is jó fej, nem csak a kertészpár.

Ők a polgmest anyukájának kertjéből érkeztek ősszel a falusi epervezetéken keresztül, láthatóan jól vannak

Ahogy az velünk gyakran történik, a 11 és fél percre tervezett megyünk, kifizetjük, bepakoljunk, jövünk történet óránál is többre duzzadt, mert hát növények fölött még jobban indul a beszélgetés, mint az ebédlőasztalnál. És akkor egyszer óvatlanul azokkal a szavakkal definiáltam a kerti projektet, ahogy egyszer itt is, és L. kicsit zavarban, szinte félve megkérdezte: nem te vagy Piszke a Birtokról? (lehet, hogy nem nagybetűkkel mondta).
Az inkognitóm leplének hasadása nem is reccsent túl nagyot, én talán gyorsabban túltettem magam rajta, mint L., és aztán folytattuk tovább a növényekkel, az extra házituning melegház-felszerelésekkel, meg úgy az élettel, a világmindenséggel, meg mindennel (a fodormenta jól érzi magát, köszi még egyszer!).
Tekintve, hogy mostanra jó pár fűszernövénypalántással sikerült már tapasztalatot szerezni, nagyon határozottan őket ajánlom mindenkinek, aki már a kezdetektől bio iskolában nevelt fűszernövényekre vágyik – keressétek őket a termelői piacokon vagy a fólia alatt. (Vannak szép virágaik is, de azokhoz kicsit sem értek.)

Hól apát

Szakrális tisztelettel rajongunk az új családtagért.

A meteováteszek rövid távú jövendölésének hatására ember ma elvonult a vasboltba, és olyan csudálatosan gyönyörű hólapát vett, hogy kedvem lenne hagyományteremtő jelleggel hólapát-szépségversenyt indítani a faluban.

Nem akartam, hogy megfázzon, úgyhogy behoztam éjszakára

Délceg kiállású, jó fogású, teleszkópos nyelű (gondoljunk a gyerekmunkásokra is), megfelelő fényben pedig Fiskars-narancssárga, ami igen praktikus tulajdonság, ha netán kint felejtődne a havazásban, próbáltam én már fehér sílécet méteres hóban megtalálni. Egyelőre nem döntöttük el, ma melyikünk alhat vele.

Előre jelzem, hogy hólapát-pornó még közkívánatra sem lesz, de azt hajlandó vagyok megfigyelni, hogy hány hónap hótlanság után esik hólapátiába, és az orvosolható-e műhóval.

Betonkemény

Egy a fontos: betonozás közben is legyen kéznél mindig elég befőttes üveg.

Alig két év rákészülés után szinte váratlanul ért minket a péntek, annak a napja, hogy átpakoljuk a fürdőszobai átjárót, a konyhát és a nappalit a vendégszobába (vizuális segítség itt). Ezek után én túl sok fizikai részletben nem vettem részt, mert dolgoznom kellett sokat, meg lefektettem a Birtok epervezetékét, de nyilván nem maradtam ki az eseményekből.

Előzetes kárpótlás a további hatvan, szürke és betonos képért

Szombaton jött a Jól Bevált Csapat vakolni, és rádöbbentem, hogy most már biztos elég régóta élek itt, ha a hátam mögött elhangzó tii kőneneee sindő* fonémasort odafigyelés nélkül is tudom értelmezni és fordítani. Luktalanodott a fürdőszobai átjáró minden pontja, és közben downgrade-eltük a talajt is: cementlapos padlóból földpadlósat csináltunk,

Nagy felbontású nappali

már csak a tevekaravánok és a strandtörölközők hiányoztak a képből.

Sértett sivatagi cica

A konyhát lapra szereltük

Az utolsó szósz jogán még csináltam egy pudingot

és kiköltöztettük a pajtába.

Palacsintasütés közben derült ki, hogy nem teljesen vízszintes

Vasárnap elindult az Ároktalanítási Hadművelet is, és mikor már épp csak egy keskeny betonozatlan csík maradt, szólt SzembeJuli, hogy megfőztek több tonna céklát, szívesen ad át belőle, de azt még akkor most kéne eltenni. Tehát félig a talaj fölött lebegve gyorsan kimenekítettem néhány dunsztost, ecetet és fűszereket a spájzból, és mivel úgyis annyira ráértem és minden körülmény ideális volt, bemásztam a hálószoba ablakán egy lavór főtt céklával, hogy szépen befőttesbe savanyítsam őket a fürdő frissen vakolt falai között, praktikusan a mosógép tetején. Az közben eszembe se jutott, hogy ráadásul én még sose csináltam semmilyen savanyúságot.

A felszedett cementlapok sorsáról még nem döntöttünk

Itt már a fürdőből kifelé nem vezetett út

A kémény is újjászületett

Kora délutánra elterült az összes beton, elzárva ezzel a hozzáférést vendégszobához és spájzhoz is, és mivel nem akartuk zavarni a kötögetésben, gyorsan elhaladtunk a Városba festéket venni. Mert ugyan se időnk, se energiánk, de hát most logikus a meszelést is megejteni.
A festékplázában aztán komoly dilemmázás vitte el majdnem egy óránkat, mert mindenféle telített és élénk színű festékekbe botlottunk, embernek pedig eszébe jutott, hogy milyen jól nézne ki, ha a fehér falak közt a nappaliban a szinte vadonatújra vakolt kémény húdevörös lenne. Az igazi tipródás és röhögés innen indult, mert bármilyen szép és erős is egy szín, én akkor is a betűket látom meg először, és nagyon nehéz volt eldöntenem, hogy a fűszeres jakvaj, a hajnali áhítat vagy a rejtőző leguán-e a legjobb név egy színárnyalatnak (listás volt még a shaolin köpeny, a távoli vitorla és az ébredő rét is). A kérdésre egy hónap múlva visszatérünk, a betonfestés idején, egyelőre csak a (szerintem falusi pirkadat fantázianevű) vadfehér mészfestékkel tértünk haza.
Szépen bemásztunk a hálóablakon, előtte megnyugtattuk a totál stresszes cicát és kutyát, hogy csak egyet kell kint aludniuk (a macska máskor bezzeg önként tölti házon kívül az éjszakákat), és akkor jött a britántól a mail, hogy neki épp most, este tízkor lenne szüksége két hagymára meg a botmixeremre. A hétvége során nem először merült fel bennem, hogy a megőrülés igazán kellemes megoldás lenne minden bajomra, de ennél a pontnál már a céklákkal is szívesen cseréltem volna.
(unatkozókat és az olvasók unatkozó ismerőseit felkérem, hogy ráérő idejüket erre az URL-re utalják át nekem, köszönöm, és akkor hamarosan folytatom fehér falakkal és elektropölékkel)
*(Tibi, kőne nekem egy sindő === Kedves Tibor kolléga, szükségem lenne egy zsindelyre (deszka, esetleg cserépdarab) az élek vakolásához)

Plázacica

Térségi tanulmány a kereslet-kínálat törvényeinek alakulásáról.

Tegnap komoly konzumálós sikerélményem volt (149 forintos kuglófsütő forma a legkisebbisszámítból, évek óta akartam egyet), de nem ez a jellemző. Egyrészt, mert alapvetően nem szeretek vásárolni, másrészt mert a helyi kisbolt (nem azért hívjuk kisboltnak, mert van nagyobb is, hanem mert nagyjából akkora, mint a verandánk) egyszerre tér- és időugrás, kvantumsíkokon keresztül is.
A hektikus és korlátozott nyitva tartást, a váratlan szabadságokat (ki van az írva a boltra, de ha az előző két napban nem jártam arra, akkor meglepetésszerű) viszonylag gyorsan megszokja az ember, elég csak néhányszor bebukni a teljes hétvégére tervezett menüsort, utána fogod tudni, hogy szombat délelőtt legkésőbb meddig van időd intézkedni, különben autózhatsz 60 kilométert, ha annyira fontos. Tehát nem csak az előre gondolkodásra tanít remekül (mint falun annyi más minden is), de hamar letisztul a sürgős/fontos definíciója is.
Azt már kicsit nehezebb feldolgozni, hogy teljesen más bázisokra épül a fogalmi rendszerünk az alapvetőnek hitt portékák tekintetében. És itt most ne csillagánizsra, fetára vagy almaecetre gondoljunk, hanem mondjuk joghurtra, WC-papírra, szemes borsra, esetleg az itt még hírből sem ismert Pannónia sajtra. Miközben például kályhaporból a szomszéd falunak is jutna. Nem arról van szó, hogy ezek sosem voltak, hanem hogy itt bármi el tud úgy fogyni, hogy majd lesz, ha jön a szállító.

Szerencsére tudom, kitől kell csillagánizst kérni a diólikőrhöz

Igaz, majdnem bármit kérhetsz is, és jó eséllyel lesz is majd egyszer, feltéve hogy a.) nem ütközik valami átláthatatlanul bonyolult company policyba (röviden: legyen neked elég, hogy csemegeuborka, a márkájára ne tegyél javaslatot) b.) az általam egyébként igen kedvelt boltoskisasszony minden jóindulata és figyelemre méltó memóriája ellenére nem felejti el rendeléskor ezt is hozzácsapni a listához. Indítványoztam neki múltkor a palatáblát krétával az ajtó mellé, ahová mindenki felvéshetné a kívánságait a következő rendelésre, de erre az ötletemre a diszgráfiánál is súlyosabb váddal illette a vásárlóközönség túlnyomó többségét.
A fentiek figyelembe vételével tehát igyekszem nagyon óvatosan mozogni ezen az ingoványos talajon, legallyaztam az egyébként is puritán hétköznapi igényeimet, mégis még két év után is tudok olyat kérni, amire valódi, hamisítatlan, belülről jövő és pokolian hiteles, originál döbbenet a reakció. A kudarc lehetőségét nagyképűen kizárva, magabiztosan libbentem be a boltba a napokban, és mezei mosószappant kértem. A pult mögött tapinthatóvá vált az értetlenség. Mondanám, hogy épp csak azt nem kérdezte meg, minek az nekem. De megkérdezte. Tényleg beugratós kérdésnek hittem, majdnem rávágtam csípőből, hogy ebben a legjobb pingvint sütni, aztán mégis inkább illedelmesen elárultam a nagy titkomat: mosni szeretnék vele. Kis csend, majd a válasz: hát itt ilyet még sose keresett senki. Bezzeg a gyümölcsös Finlandia vodkákból többféle is ott figyel a polcon.

Bevásárlólista

A napokban érintünk pár nagyobb várost, úgyhogy gyűlnek a szomszédok kérései.


Eddig a következő idegen tételek kerültek fel a beszerzendők közé:

- dohány
- HP- és Worchester-szósz
- hangyacsapda
- 1 db kék papagáj (fiú) (ha véletlenül találunk)

Bojlerszellem

Hisztérikusan röhögős történetbe ágyazott munkakeresős poszt, mert a sírás meg nem segít.

Jó öt évvel ezelőtt kaptunk ingyen egy régi, használt, de működő bojlert, amit tavaly ősszel sikeresen be is üzemeltünk, miután a villanyvezetékek már elbírták. Azt kezdettől fogva tudtuk, hogy errefelé a vezetékes víz valójában folyékony mészbánya, de bíztunk benne, hogy az előrelátóan beszerzett elektromos kis izé, ami elvileg szétrobbantja a vízkövet, megakadályozza majd a lerakódást. Nyilván nem írnék most bojlerekről, ha tényleg megakadályozta volna. Igen, teljesen kiszámíthatóan és törvényszerűen novemberben kell végképp megdöglenie minden bojlernek (és igaz ez persze minden más, meleget előállító szerkezetre is). A padlás felől érkező fél órás folyamatos kurvaanyázásból és vízömlésből már bizton tudni lehetett, hogy menthetetlen a jószág, én csak azért nem fakadtam sírva, mert nem akartam turbózni az árvizet a közelmúlt rosszhír-sorozatában ez már az a szürreális pont volt, amire egy filmben is azt mondod, hogy erős dramaturgiai túlzás. Még mielőtt felmerülne a kérdés, hogy ténylegbiztosjavíthatatlan?, elárulom, hogy a vízkő szétnyomta a tömítést, és ezek után az egyik tőcsavart is sikerült beletörni, szóval teljesentutibiztosanhótziher javíthatatlan.
Tekintve, hogy az elmúlt időszakban nem csupán a britános típusú karrierünk akadozik, de minden más munkalehetőségünk is pang, pont nem hiányzott, hogy hirtelen felindulásból vegyünk egy új bojlert, de kellett. Nagyjából olyan lendülettel és gyorsasággal vásároltuk meg, ahogy normális ember kenyeret szokott.
Hazahoztuk, ember pedig átment szólni SzembeGyurinak, hogy kéne egy kis plusz emberi erőforrás az installáláshoz. Vinnyogva-könnyezve tért haza, és közölte, hogy mindjárt jön is segíteni a szomszéd, csak még anyázik otthon egy kicsit, mert elromlott a bojlerük.
A (most épp megint átmenetileg itthon tartózkodó) britán jelen pillanatban a nála megvalósítandó falusi közfürdő beléptidíjait kalkulálja.
(Én pedig köszönettel (és türelmetlenül) várok mindenféle normálisan fizető felkérést szövegírásra, korrektúrázásra, lektorálásra, fordításra, távGizikézésre, de mondjuk egy spanyol tengerparti haciendára is szívesen vigyáznék az év azon 50 hetében, amikor a tulajdonosok nem érnek rá, hogy saját maguk vigyázzanak rá.)

Kétkályhás

Elkezdtünk sztereóban fűteni, de a 2.1-es rendszer a végcél.

A kályhatörténetünk egy hagyományos, itt hagyott sparhelttel kezdődött, hosszú ideig ez volt az egyetlen fűtési és főzési lehetőségünk, volt idő, hogy bográcsgulyást is főztünk rajta, szerettük-szeretjük.

Származási hely: Birtokos eset

Egy időben mellé állt az olajradiátor is, de okulásul elmondanám, hogy nem jó dolog hajnal 3-kor arra ébredni, hogy ég a vezeték a falban, úgyhogy ezt az opciót hanyagoltuk a villanyvezetékek kicseréléséig (igen, H., ezért is szeretlek ;)).
Nyáron a sparhelt kiköltözött a verandára és mosogatóállványként szolgált, és voltak halvány elképzeléseink, hogy majd kéne kandallókat venni, de forró időben ki gondol ilyenre?
Hát konkrétan a britán szomszédunk német jóbarátja, aki 10 órányi autózás után beállt az udvarunkba a kisteherautóval, mintha csak hazajönne, és szólt, hogy segítsünk levenni a kályhát, amit hozott nekünk, csak úgy.
Az elrepedt üveget leszámítva hibátlan, szeptember óta ez fűti a konyhát-szobát-nappalit.

Származási hely: Birtokos eset

A sparhelt meg maradt a verandán.
Aztán októberben elmentünk a varázslatos ajtóboltba, ahol nem csak bontott ajtókat és ablakokat, de katonai zoknit, machetét és bordásfalat is lehet kapni, és mint kiderült, kályhát is. Első látásra szerelem volt:

Származási hely: Birtokos eset

(A képen elrejtettünk valamiféle Máriát is, addig a padláson lakott, most meg nem tudjuk, mi legyen vele)
Egész addig azt se tudtam, hogy létezik olyan dolog, hogy kályhapor, aztán kiderült, hogy a helyi pláza is tart ilyet (vasárnap zárva, nyitva hétfőn és szombaton délelőtt, a többi napon pedig 3-4 óra ebédszünet után délután is), és apám is felhívott, hogy talált otthon a sufniban egy bödönnel. Ezzel lesz majd átdörzsölve, ha végre bekerül a helyére, a konyha-nappali és a leendő lakószoba között lévő fürdő-átjáróba, és ettől néz majd ki úgy, mint az új (de ha van valakinek ötlete, hogy a krómozott részeket hogy lehet szépre csinálni, ne habozzon közölni velem).
Nálunk a kályhákra nem csak a fura módon hozzánk kerülés a jellemző, hanem az is, hogy a verandán szoktatjuk őket az új környezethez – ez még mindig ott áll, mert egyelőre nincs hozzá füstcső, és eddig pont az ő helyét foglalta el a fürdőben a hevenyészett mosogatóállvány. Na de majd.
A harmadik, a Szép is a verandán dekkolt mostanáig (nyilván mindenki a fűthető terasszal szívatott minket), de ma a helyére került, mert elkezdődött a lakószoba vakolása. A nagyon rózsaszín tervek szerint karácsonyra ott már hajópadló is lesz, én ezt nem nagyon hiszem, de a vakolat szárítása miatt a kályhát azért üzembe kellett állítani.

Származási hely: Birtokos eset

A Szép hosszú töprengés eredménye volt, mert nem akartunk a hálóban egy böhönc fekete vasdarabot bámulni, viszont legolcsóbb szépként még ez is drága volt mindenhol. Aztán találtunk belőle egy alig használtat, féláron. Az ország túlsó felében. És négy ember kellett a kocsiba emeléséhez. De még így is megérte, azt hiszem.
(Egyébként a verandán van még egy gázüzemű kályha is, csak úgy mondom. Azt is kaptuk, de még nem használtuk)

Ejnye, Mikulás!

Az öreg szakállas egy kész konyhát ígért nekem, de kizárt, hogy holnap reggelig megoldja.

Mondanám, hogy nem az ő hibája, de hát a Mikulásnak szerintem minden földi problémán és logisztikai kavicson felül kéne tudnia emelkedni (rénszarvasok emelgetik szánnal együtt, hát hogy a viharba ne tudna felülemelkedni?), mégsem sikerült neki.
Meglátásom szerint ott baltázta el a dolgot, hogy a szokásos manók és más meselények helyett mindenféle nagyáruházakkal paktált le, és nyilván szar szerződést írattak vele alá.
Mikulás szerda este, zárás előtt egy órával beesett a fővárosi nagyáruházba, ahol már évekkel korábban kinézte a sütőt, a mosogatót, a csaptelepet meg a munkalapokat a konyhapulthoz. Sose hitte volna, hogy munkalapból hiány lehet, de volt, hagyta hát magát rábeszélni a vékonyabb lapok helyett a vastagabbakra, mert abból volt kicsi, közepes meg hosszú is. Ez az egy centis különbség plusz húszezrébe fájt, de azt mondta, sebaj, így is jobb, mint ha idén még egyszer Budapestre kéne mennie. A két kilométerrel távolabbi raktárban aztán kiderült, hogy nem, közepes hosszúság a vastag lapból sincs, hiába mondta azt a gép és az eladó. Ekkor már csak negyed óra volt zárásig, és Mikulás hiába érvelt, fenyegetőzött és toporzékolt, hogy neki konyhapultot kell építenie, neki ne a pénzt adják vissza, hanem akkor adjanak egy hosszú lapot a közepes áráért, az se baj, ha levágják róla a különbözetet, nem járt sikerrel. Visszaszánozott az áruházba, de a vevőszolgálaton is csak annyit ért el, hogy megígérték neki: majd ők kiszállítják ingyen. Amikor lesz ekkora lap. És amikor majd errefelé járnak, 160 kilométerre a fővárostól. Úgyhogy Mikulás eddig ennyit tudott a konyhába tenni, remélem, hogy a maradékra nem kell egy évet várni:

Származási hely: Birtokos eset

De hogy a poszt mégis happy enddel záruljék, megmutatom, hogy a velünk élő állatok mennyire élvezik a havat és egymás társaságát:

Származási hely: Birtokos eset

Por favor

Megtörtént az áttörés, lett egy huszonpár négyzetméteres konyha-nappalink. Most még kis plafoncsiszolás jön, Szabadságszobor-pózban.

Származási hely: Birtokos eset

(a képen látható fatörzsek nagyon mesebelivé teszik az aktuális látványt, de nem állandó darabok, csak tartják a födémet, amíg be nem kerül a három óriásgerenda)

Származási hely: Birtokos eset

Mert kiderült, hogy a deszkafödém nem annyira szuvas, mint amilyennek kinéz, hanem világos fosbarna festékkel festették le valamikor az ősrobbanás idején. A próbacsiszolás ezzel együtt nem volt túl biztató, az eltelt évtizedekben meglehetősen rászervesült a fára a festék, a pattogzó-hámló részek is stabilan tartják magukat. Menni kellett tehát durva csiszolóvásznat venni.
Közben a pénzkereső munkaállomás (laptopok, telefonok és fényképezőgép) megóvása érdekében már régóta kerestünk sűrített levegős tisztítóspray-t, de eddig nem sikerült, ám tegnap a közeli kisváros festékboltjában ott figyelt a polcon. Fájt a ráírt 2800 forint, de ha egyszer muszáj? Nos, a kasszában álló fiatalember még nálunk is jobban elcsodálkozott, nagyon óvatosan bánt az értékes darabbal, majd mikor rájött, hogy valójában színtiszta levegőt vásárolunk ennyiért, közölte, hogy ezek után nincs pofája kiszámlázni a smirglipapírokat is. Szép vidéki dolgok ezek, szeretem.

Hideg, munkás hétvége jön

Megyünk kalandtúrázni.

Díva elkészült, kiszedtek belőle csomó zajt, meg raktak bele néhány ezt és azt, de meghagyták benne a porbeeresztő lukakat, és nem kapott új tükröket. Kapott viszont új rendszámot, meg forgalmit, és zöld kártyát is, bár azt a régi rendszámhoz. Egy egész pakli okirat kíséretében azért legálisan használható. Mindegy, a lényeg, hogy mehetünk a hétvégén nyesttel beszélni, padlást takarítani, lukat faragni a zegernyében. Ha az időjárás igazán humoránál van, még hó is lehet a szélvihar mellé. Eső arrafelé biztos nem esik, megmondta múltkor a Lali, hogy az eső Pesten mindig több, mert azt fontos a panelházaknak, vidékre a földekre ugyan minek? No szóval mivel mehetünk, és ennek örülünk, rákészülésként elmentünk vásárolni, alapvető beszerzendők között szög, madzag, meg főleg vízforraló szerepelt. Mert ugye mégse szép dolog két hasáb fát eltüzelni egy bögre teáért/kávéért. Ámde a legolcsóbb vízforraló se volt annyira olcsó, hogy ne legyen túl drága, cserébe mindegyik problémásnak is tűnt, és igazán egyik se tetszett, úgyhogy inkább besértődtünk, és gyorsan vettünk helyette egy olajradiátort, ami annyira se volt drága, mint a legdrágább vízforraló. Ez a tétel szerintem soha nem szerepelt semmilyen listánkon (esetleg csak az ’asse tudom miez’ vagy a ’na ilyet soha’ listán), ehhez képest két perc alatt eldöntöttünk, hogy magunkkal viszünk 12, olajjal tömött, kerekeken guruló bordát, ami nem szép, de még vállalható, viszont segedelmével remélhetőleg nem csak a sparhelttal befűthető négy négyzetméteren merünk majd sötétedés után, illetve tollkabát nélkül mozogni. Mindenesetre hirtelen felindulásból vásárolt olajradiátorról eddig még nem nagyon hallottam, szóval nem tudom, ez mennyire tekinthető impulzív vásárlói magatartásnak. Még csak boldoggá se tesz. Legalábbis egyelőre. De a hidegben még kiérdemelheti a szeretetemet.

A fürdőszoba-ügylethez csak annyit, hogy bosszúból ma reggel még négy verziót kitaláltam, x ésvagy y, esetleg xy együttállások esetére is. És ezt mind meg is rajzoltattam emberrel. Csak hogy tudja, mit gondolok a végleges és megváltoztathatatlan tervekről.

Félcsillagos kemping

Tized százalékpontot javítottunk a balkáni körülményeken.

A hétvége előtt megejtettünk a szükséges bevásárlást. Vettünk kályhacsöveket, hogy be lehessen fűteni, illetve 370 forintos egységáron beszereztünk néhány hasznos és kedves kinézetű viharlámpát, hogy ne mindig fejlámpával a fejünkön közlekedjünk ufóként a sötétben, vagy legalább hogy a segítségével megtaláljuk a fejlámpákat a sötétben. Anyámtól szereztünk két szivacsmatracot, bepakoltuk az adventure-hálózsákokat, és irány a Birtok. A Dívával. Aki nagyon jól viselte magát egész úton, és bár a futóműve egyik része nem kifejezetten jó, mégis rácsábultunk az utolsó szakaszon a földútra. Ekkor kiderült, hogy hol vannak az autón lukak, mert dőlt a por befelé a kéziféknél és a hátsó kerék fölött, két kilométer alatt helyre kis szürke réteg rakódott mindenünkre. Aztán miután kiköhögtük magunkat, összelegóztuk a kályhacsöveket, és sikerült is befűteni a legkisebb szobát, szóval nem volt kérdés, hogy a matracokat a sparhelt elé dobjuk le, ha nem akarunk éjjel megfagyni. Végülis teljesen komfortosan elvoltunk, emberem második éjjel már az alvás megszakítása nélkül tudott a hálózsákból kinyúlni, kesztyűt húzni, és rakni pár hasábot a tűzre, ha kezdett hidegebb lenni. Tulajdonképp már csak a benti víz és a budi hiányzik, ez utóbbi kapcsán szükséges némi önmegtartóztatás és leleményesség, végszükség esetén például jó tudni, hogy alig negyven kilométerre van egy bevásárlóközpont. De már készül a fürdő, hamarosan az emésztős engedélykérést is beadjuk, és különben is, vidáman viselem. Gyönyörű paradoxonnal szólva a körülmények kárpótolnak a körülményekért.

Sárga Díva

Emberem reggel telefonon rámparancsolt, hogy kora délután tartózkodjak otthon.
A forgalomból kivont és vizsgára váró Díva alig két nap alatt olyan állapotba került bürokratikusan, hogy máris a mienk lehet, házhozszállítással. Ezért kellett otthon lennem. Amilyen ütemben nálunk történnek a dolgok, meg ahogy emberem a háttérben intézkedik, pillám se fog rebbenni, ha legközelebb azért hív, hogy mondjuk menni kéne a mosómedvékért. Még nem tudjuk , hogy hol fog lakni a terepjárócsoda, de azért mesélek kicsit róla. Szerintem hagyjuk az árnyalatokat, egyszerűen sárga Díva ő. Emberem a hétvégén elkezdte Dívácskának becézni, de egy veszélyes fogkefével a kezemben meggyőztem róla, hogy ne tegye ezt többé. Egyébként arra is folyton emlékeztetnem kell, hogy nem azért vettünk egy olcsó és szakadt kocsit, hogy csomót költsünk rá, tehát felejtse el a szarvasrácsot, a dezájnos visszapillantót, a Dakar Team feliratot, meg minden mást is a benzinen kívül. Ennek ellenére szombaton a benzinkúton mégis rajtakaptam, hogy egy nagyfejű (de legalalább nem bólogatós) plüsskutyát méreget, mert jól mutatna az a Dívában. A kutyaügyletet végül két okból vétóztam meg. Egyrészt elfoglalná a fél csomagteret, másrészt meg sokkal logikusabb a védelmező plüss älg jelenléte. A kötött pulóveres állatot még Svédországban vettem, miután sikeresen elkerültük az ütközést az útra bandukoló bamba jávorszarvassal, azóta ő a közlekedési védőszentünk. Nem tudom még hova kerül majd, igyekszem neki olyan helyet találni, ahonnan nem tíz, csak átlag kétszáz kilométerenként rázkódik le.

Róka vs. aligátor

Fűrész-ügyben patthelyzet van.

Én rém rettentő toleráns léleknek tartom magam, tényleg könnyedén elnézem mindenkinek a hülyeségeit. Például emberemnek is mindig engedékenyen hagyom, hogy szerintem teljesen logikátlanul folyton a mosdó jobb oldalára tegye a kézmosót, hogy párban teregesse ki a zoknikat, mert neki úgy tetszik, és még halat enni is engedem, ha tőlem legalább öt méterre teszi, nyitott ablaknál. Ő sem egy korlátozott lény, általában simán hagyja, hogy bármennyire hülye legyek, szóval normális esetben semmi nincs, amin vitázhatnánk, még csúnyán se beszélünk egymással, ha meg mégis vitáznánk valami fontosságon, akkor zárszóként valamelyikünk röhögve beordítja a bűvös mondatot, hogy 'és ne baszd rám az ajtót, Sánta Kagyló', és megint jó sokáig töprengünk, hogy min lehetne kicsit veszekedni. Na ez a fűrész-kérdés viszont napok óta visszatérő témát szolgáltat. Mert olyan nevű dolgot, hogy Rókafűrész, egyszerűen nem vihet jóérzésű ember a háztartásába, még az aligátorfűrész is necces. Mert kicsit se mindegy, hogy fűrészhal vagy halfűrész, ugye. A legjobb megoldás a dekopírfűrész volna, mert dekopír nevű állat nincs, és csak alig hasonlít hangzásában a tapírhoz, azt viszont belátom, hogy dekopírral vagdalni mondjuk gerendákat, hát, így akár körömreszelővel is csinálhatnánk. Tegnap este aztán elővigyázatlanul belekeveredtünk egy reklámblokkba, amiből kiderült, hogy csak ma az egyik nagybarkácsban mindenféle akciók vannak. Ember gondolkodott, hogy épp ott ugyan nem látott aligátort, de rókát igen, és különben is - állt a sarkára az ágyban fekve - nemáhogy a neve miatt ne vehesse meg, ha egyszer pont erre van szüksége. 'Fűrész, bazmeg, fűrész, így fogjuk hívni, és kész' fejelgette le a kispárnáját ritmusosan, így bizonyos jelekből arra következtettem, kezd ideges lenni, akár kettővel is emelkedett a pulzusa percenként, úgyhogy leszálltam a témáról, reggel is csak egyszer mondtam, hogy 'jó, megcsinálom, de csak ha nem veszel rókafűrészt'. Sejtem, hogy cselhez fog folyamodni, mondjuk elmegy rókafűrészt venni, semleges dobozba csomagoltatja, és hazajön, és meggyőz róla, hogy az voltaképp egy kiegyenesített körfűrész, én meg persze simán elhiszem, mert egyáltalán nem értek a fűrészekhez. Hiába no, a zökkenőmentes kapcsolatokért meg kell dolgozni, ha fűrésszel, hát fűrésszel.

Konzumálunk

Jött haza tegnap emberem, azzal a kérdéssel, hogy van-e estére bármi programunk.

Ezt kétféle hangsúllyal tudja kérdezni, a mostani az a fajta volt, amitől jobb mindenkinek, ha nincs megbeszélve semmi, mert ő már úgyis kitalált valamit. Nekem viszont ha terveim nem is, vágyaim voltak, így elővettem azt a típusú nézést, amit a nőiségüktől sikeres nőstények szoktak tehetségesen bevetni, ha kilátásba kerül némi ékszer, bunda, gyémánt jacuzzi, lehetséges filmszerep vagy reménybeli örökség. Reávetettem hát ezt a tekintetemet, és szerelmesen azt suttogtam neki: menjünk barkácsboltokba.
Összesen 90 perc alatt két intézményt is körbejártunk, ez az overdózis vezetett oda, hogy emberemnél fellépett az addikció: ma még két nagy és egy kisebb boltban voltunk. Mostanra már van mindenféle óvszerünk (kesztyű, maszk, csak a rend kedvéért), meg csomó olyan szerszámunk, amivel rombolni lehet. Például egy csodaszép pajszer, amivel eddigi irodalmi, filmtörténeti és kriminalisztikai tanulmányaim szerint kizárólag illegális tetteket lehet végrehajtani. A pajszerosztályon empatikusan el is tűnődtem egy darabig, hogy egy pályakezdő lator biztos nem hirtelen felindulásból vesz pajszert, hanem jól átrágja a dolgot, majd felkészülten és célirányosan megy a polcokhoz, mint a Sekély sírhant összes hőse, és élete első pajszere még nagypapakorában is meglesz, néha előveszi, megsimogatja, és könnyes szemekkel emlékezik az együtt megélt kalandokra. Holnap még kell menni fajanszokért, sok méter csövekért, meg kell menni talicskaboltba is, nagyjából összeállt, hogy mik azok a nagyméretű vagy nehéz vagy sürgős izék, amiket most kell megvenni, hogy teherautóval tudjuk levinni őket a szerzett faanyagokkal együtt. A 24 órás konzumálási rohamnak két sötét foltja volt csak. Az egyik, hogy emberem sehol se talált harci szekercét, olyan kis női retikülbe való méretűt. Egész pontosan nem tudnám megmondani, mire kell neki, de érzem a létjogosultságát. A másik pedig a világ legrettenetesebb szerszáma. Ott van ugye a gyepszellőztető, aminek funkciójával kapcsolatban már évek óta nem tudok dűlőre jutni, de ez nem szörnyű. Az igazán szörnyű szerszám az a rókafűrész. Ezt soha az életben senki nem fogja tudni megmagyarázni nekem, hogy nem az, aminek gondolom.

Származási hely: Birtokos eset

Tetőponton

Megint változik a terv, izgalmasodik a hétvége.

Normál számítások szerint az istálló tetőszerkezetének kicserélése elég súlyos összeg, még úgy is, hogy a cserepek maradnak. Csak a szarufák kerülnek piaci áron 200 ezerbe, plusz lécek, szigetelőanyag, meg hát a tetőablakok. Ezért döntöttünk úgy nemrég, hogy mégse azzal kezdjük a munkákat, mert aztán az emésztőre se marad pénzünk. Tegnap viszont felajánlottak nekünk a szükségesnél is több szarufát meg egyéb faanyagokat, sose használtakat, összesen 60-ért. Meg ugyanennyiért 6 lefóliázott, vadonatúj thermoablakot és ajtókat. És mi ennek nagyon örültünk, bár még nem számoltuk ki, hogy az új fordulatnak köszönhetően érdemes-e akkor mégis már most ősszel megcsinálni a tetőt. A hétvége eredetileg hajópadlófelszedéssel, szakadék tapéta lehámozásával és mennyezetbontással telt volna a leendő fürdőben, ehhez most hozzácsapjuk a faanyagok leszállítását, meg a rengeteg fel-le rakodást is. Ha már úgyis teherautót kell fizetni, erősen töröm a fejem, hogy mit lenne logikus még felpakolni. Szerszámok, betonkeverő, bojler, melóskosztüm egyértelmű. Régi villanytűzhely, kávéfőző? Néhány edény, bögre? Valahonnan szerezzünk egy matracot is? És a jó munkához valami zenegép? Alpincucc és jégcsákány, csak a biztonság kedvéért? Még nem tudom. Az biztos, hogy málnabokrot viszek, mostanában jó azt ültetni.