2013. november 27., szerda

Szó szerint

Napi rackavizit, természettudományos továbbképzéssel.

Ajándék kukoricacsövek elmajszolva, széna már az etetőben, de az egyik új lány úgy megilletődik a falnak támasztott vasvilla látványától, hogy hosszú percekig szoborba dermed az istálló előtt, és nem mer bemenni.

- Most nézd meg, áll ott, mint egy birka.
- Hát mert az.
- Tényleg...

 Szeretem, mikor újat tudok mondani az állattenyésztő emberemnek.

Rasztabirka, a kukoricától nem fél

2013. november 24., vasárnap

Tízcentes rejtély

Egy érme sok oldala.

A kertben bóklászva egyszer csak a lábam elé került ez a dolog tegnap.

Barber Dime, 1893


Sosem izgatott a numizmatika, de ez elég meglepő volt ahhoz, hogy utánanézzek pár dolognak. Odáig azért nem mélyedtem, hogy kiderüljön, a San Franciscóban vagy New Orleansben készült érme miért értékesebb a philadelphiainál, de így is megtudtam, hogy akár 10 dollárt is érhet ez a 90% ezüst, 10% réz összetételű dime. Ennél közelebbi érték nem fog róla kiderülni, mert alapos nagyítózást követően megállapítottuk, hogy pont a verdejegy helyébe fúrt valaki lukat, amire aztán valami vadfém is ránőtt.
Mindegy, nem terveztem, hogy ebből gazdagodjak meg, de a talányfaktor jelentős.
Három dolog lehet: 1. az ezernyolcszázas évek végén az amerikaiak ezt a környéket biztonságosabbnak ítélték, mint egy svájci bankot 2. a hajdan itt élő borbély/fogorvos amerikai vendégeket is fogadott 3. ahogy azt korábban is sejtettem, tényleg van egy dimenziókapu a kertünkben.
Mondjuk a valószínűséghez való viszonyainkat tekintve mifelénk bármelyikre reális esélyt látok. A britán mindenesetre már elkezdte összeszerelni a fémdetektorát.

2013. november 22., péntek

Prím a nyáj

A hárem és a kukkoló.

Két nővel nőtt a rackaállomány múlt hónapban, igazi falusi üzletmenet során: krumpliért kaptunk egy kost, akit egy másik helyen becseréltünk két csinos leányra (még díszkék). Az őstermészetesség jegyében csupa suba mindkettő, szerencsétleneket se nem nyírták, se nem körmölték tavasszal, de októberben a kopasztást már okafogyottnak értékeltük, a Főkosnak pedig így is tetszenek az új csajok.
A burjánzó bunda ellenére boldog bariknak tűnnek, kiforrott jelemmel, rajzfilmes pattogásra való erős hajlammal.
Egyikük egy puli, egy boci és egy póni véletlen találkozásából származhat, a pöttyös fejhez királynői tartás társul, és gyanús nekem, hogy fényevő, vagy valami divatos diétát követ, mindenesetre nem alacsonyodik le odáig, hogy egyáltalán ránézzen a többiek által imádott kukoricacsövekre.

Punks not dead

A másik legbelül valójában egy Kövér Kisfiú, akit mindenki piszkál, de ő ezt igazán nem veszi fel, fahéjbarna fején bájosan bamba tekintettel mindig buddhista nyugalomban várja ki a tülekedős bökdösődések végét. És a sztenderdek szerint nyilván szarvszabályozóra szorulna, de mi ilyen csálénak is szeretjük.

Jó szögből nézve szép a szarva is

Míg a három racka még csak dekoratív hobbihordának tűnt a kis méretű legelőn, az ötösfogat már komoly nyájnak látszik. Főleg, mikor üdvözlésünkre vágtatnak lobogva a kapu hangját meghallva. Ez a robogás mindig megnyugtat, és ilyenkor nem is irigykedem annyira Edére.
Edét egészen tavaszig csak akkor ismertem fel, ha a biciklijén ült, gyalog nem, de mivel ő a barik közvetlen szomszédja, mostanra viszonylag jól megjegyeztem. Ede naphosszat tesz-vesz a kertben és közben elbeszélget a rackákkal, szóval igazán jó haverok már, a geográfia okán többet látják őt a subák, mint minket. De minden titkot azért mégsem árulnak el neki. Mert Ede végül tőlünk kérdezte meg, hogy aztán hogyan és mikor lesz az a szaporulat. Hiszen látta ugyan, hogy a Főkos melyik Spice Girlt milyen irányból és mennyire környékezi, de bizonyosságot semmiről nem nyert. Így derült ki, hogy Ede tulajdonképpen egy nagyon ráérő amatőr birkavoyeur.
Na most a szakirodalom szerint a hosszadalmas és körülményes udvarlási heteket-hónapokat követően az akció állítólag olyan gyorsan történik, hogy tán egyik résztvevő sem veszi észre, nem ám Ede. Szóval talán mégis érdemes volna megcsinálni a Birtok TV live szekciót, webkamerával. Ha más nem, azért, hogy Ede fölöslegesen meg ne fázzon.

2013. november 17., vasárnap

Nem eszkimó

Nem tudom, létezik-e olyan népcsoport, ahol tradicionálisan térelválasztásra használják a kajakot. 

Ha még nincs ilyen, akkor új kisebbséget alapítunk. Az már biztos, hogy a fürdőszobánk pont egy kajak hosszú.

Időszakos tárlat, tavasszal majd valami újat kell kitalálni
Egy mozdulattal megoldottuk így a kajak téliesítését (meg ne fázzon odakint) és pszichológiásan megnyugtató kis lépést tettünk előre a vendégek által időnként kifogásolt fürdőszoba-leválasztás hiányának részleges, optikai pótlására.
Az egyébként egyszerű kajakemelési művelet szokás szerint kissé drámaira sikeredett, de szerintem nem az én hibám. Este 9 után kezdtünk neki a felvonásnak, és közben jöttünk rá, hogy a létránk a británnál van. Küldtem neki egy udvarias mailt, megérdeklődve, hogy felborult-e már aludni, mert ha nem, kéne a lajtorja. Még válaszolt is a jólélek, hogy ha a templomtoronyról készülünk lelopni az ólmot, akkor jön ő is, de addigra már a kajak a helyén volt, írtam is neki, hogy tárgytalan.
Ezzel nyugalomba is helyeztük volna magunkat, de irgalmatlan csörömpölés hallatszott az utcáról – a britán a legklasszikusabb börleszkjeleneteket megszégyenítő módon küzdött a kukksötétben a háromágú létrával, kapkodva. Kiszaladtam, még mielőtt komolyabb kárt tesz magában, a villanyoszlopban, a bokrokban vagy a macskákban, és most láttam először élőben, milyen is az, amikor valaki lélekszakadva csinál valamit, a szívroham szegélyén.
Nem tudom, miből gondolta, hogy az ő angol udvariaskodásából bármi is átragadt rám, de a mailek könnyed hangvétele ellenére ráparázott, hogy itten Késő Éjjeli Tragédia történik, látta már maga előtt a kigyulladt és beomlott kéményünktől kezdve a legelképzelhetetlenebb vészhelyzeteket is (háztetőn ragadt korai Mikulás), és próbált rohanni, amennyire három darab két és félméteres létraszárral a hóna alatt ez lehetséges. Esküszöm, még a kacsapihe haja is feldúltan égnek állt.
Mikor egy feles után kicsit rendeződött a pulzusa, háromszor is megígértem neki, hogy sürgős ügyek esetén semmiképp nem fogok episztolákba bonyolódni, hanem rárúgok ajtót-ablakot, de azért aggaszt kicsit, legközelebb milyen vészhelyzetre fog gyanakodni, ha üzenek neki, hogy maradt még eperpalánta.