2017. december 24., vasárnap

Kiskarácsony

Hát most mit csináljak, ha egyszer ez a legaktuálisabb (ámbár nyilván sok - meg nem válaszolandó - kérdést felvető) ünnepi fotóm?

ez van


Nyilván más lenne a helyzet, ha még kajakozni is eljutottam volna ma, de egyesek nálam sokkal pesszimistábbak...

A benti dekort pedig ezzel kimaxoltam, karácsonybefőtt:

bent meg ez

Na de akárhogy is és akárhol: boldogat nektek, köszi, hogy a távollétemet is jól viselitek.


2017. szeptember 28., csütörtök

Világjáró avokádó

A gazdatest legkorábbi múltjáról csak annyit tudni bizonyosan, hogy Edinburgh-alsó egyik szupermarketjében ücsörgött a ládában, majd néhány haverjával együtt a Felföldön lett jóízűen elfogyasztva. 

Ezt követően az egyik tettestársam a magokat Budapestre menekítette, fogpiszkálózott velük, ahogy kell – és aminek mikéntjéről nekem fogalmam sincs –, majd mikor a mag megrepedt, elhozta nekem. Ebben az állapotában sem tudtam sokkal többet az avokádók igényeiről, de úgy gondoltam, a gyakori gyengéd spriccelés jót tesz nekik, és miután eredeti származása homályba vész, skót népdalokat is dudorásztam neki. Veszettül megindult.

Ekkor aztán mi is megindultunk tengeriránt, és hát ennyi törődés után mégsem hagyhattam itthon egyedül a macskával. Jó, a macskafoglalkoztatást a británra bíztam, szóval ráhagyhattam volna a kis cserepest is, de ismerem, hogy mennyire túlgondolja a növényféléket, meg mennyire hideg és sötét a háza, meg aztán pakolgatta volna ki-be a napról, sűrűn hőmérőzve és széljárást ellenőrizve, szóval a macska mégiscsak egyszerűbb kezelésű, mint egy avokádóbébi, úgyhogy nem vicceltem, cipeltem magammal nyaralni, mint Leon a rákvirágját.

  napozó avokádó
(A telefonom egyre rosszabb fotókat csinál, de végül is nem az a dolga) 

Remélem, most nem lesz bánatos és nem veti vissza a fejlődésben, hogy egy darabig újra a somogyi rackákat kell bámulnia az adriai vitorlások helyett. Illetve nem tudom, mi lesz, ha mondjuk két év múlva, kétméteresen családfakutatásra adja a fejét, és el kell vinni oda, ahol az igazi gyökerei vannak. De hát mindegy, én szoktattam rá az utazásra...
Az biztos, hogy a távollét miatt a cica nem tűnik sértődöttnek. Kaptam tőle ajándék egeret is az ágyamba. Meg a biztonság kedvéért odatette a plüsspatkányt is, nehogy ne vegyem észre.

2017. július 28., péntek

Ganyehygge

Nyugati zen, hungaroskandináv nyelvészet, meg istálló. 

Erőst feljövőben van mostanság ez a hygge-hype*, ami azért jó, mert egyrészt sem kiejteni, se lefordítani nem képes senki, de az életérzés nagyon átjön a Pinterest-boardokból és Insta fotókból, amiknek ha hinni lehet, a hygge elmaradhatatlan kellékei a vastag zokni, a gyertyák, a tompított fények, jó esetben kandalló/tábortűz, meleg puha pokróc, könyv, gőzölgő bögre, opcionális kiegészítésként a mosolygó és nagyon hygge barátok/családtagok, már persze ha a szociábilisabb hyggézőkről van szó.

 *”Bármely meghitt pillanatra használható” 

Na most nincs nekem ezzel semmi bajom, hacsak az nem, mint a kolostorokba vonult rohadt nyugodt szerzetesekkel – egy kolostorban bárki könnyedén tud rohadt nyugodt lenni, ahogy forró teával, könyvvel és kandalló által melegített gyapjúzokis lábbal bárki tud hyggézni, én például egész teleket végighyggéztem már, csak a szót nem ismertem hozzá korábban.

Ma indokolatlanul hosszú idő után sor került az egyik istálló kiganézására, ami egyes vidékeken ugyebár ganyé, és mivel cyberparaszt vagyok, ganézás közben is tudok chatelni, de oldschool is vagyok, tehát szigorúan ékezetek nélkül nyomom, telefonról pedig nem is kicsit diszgráfiásan, így amikor a higgadtság meg a ganyé bitjei összeakadtak, megszületett a legszebb vadonatúj szó: a ganyehygge (bár Hobbikertész Higg Art – a higgadtság művészete c. kitalálmánya is közelíti ezt a feelinget, és az kiejthető).

A ganyehygge leírva is gyönyörű, de a jelentését még jobban szeretem. Hogy a lucernaszénával keveredő bariszart vasvillázva is mélységes béke, nyugalom és elégedettség tölt el, közben még az alacsony pulzusú zsírégető kardioedzés is optimális tartományban van (gondolom én, az elvetemült fitneszkarórás ismerőseim szoktak ilyesmiket mondogatni), és valahogy gyapjúzokni meg teamécses nélkül is simán meghitt vagyok, és perverz módon a következő napra várható izomláz előjeleit is élvezem – na ez a ganyehygge.

Van azért a Birtokon verandahygge is bőven, csak ahhoz a poszthoz még nem volt időm-erőm összeszedni az igazán ütős hatás érdekében fontos előtte-utána fotókat. És igen, még a konyhával is
adós vagyok.

  vhygge

2017. június 18., vasárnap

De miért kelt át a csirke az úton?

Sosem akartunk baromfit. Aztán jött egy.

A dolgok ilyetén alakulása pedig annyira jellemző ránk, hogy miután ember felfedezte az udvaron magányosan balettozó tyúkot, természetesen úgy döntöttünk, ha akar, felőlünk maradhat, ennél jobban free range máshol nem lehet.

  szabadlelkű állatka 

Fogalmunk sincs, hogy került ide. Egy darabig elkavirnyált csendesen a bozótban, aztán gyanúsan hisztérikus kotkodács kelt. Persze, a macska is felfedezte az új jószágot, az a macska, akinek még álmában is vadászósan kanyarog a farka. A pipi egy darabig tűrte a stresszt, aztán a kétirányú halállal dacolva inkább a villanypásztort választotta és bemenekült a barikarámba. Ott már annyira otthonosan kapirgált, hogy adtunk neki enni, inni, megállapodtunk, hogy a Tandoori elég jó név egy tyúk számára, és mentünk a dolgunkra.

Másnap sehol nem volt, de a hozzáértők azt mondták, ha van eredeti helye, estére úgyis hazamegy, mi meg beletörődtünk. Kicsit azért hiányzott.

Pár nap elteltével aztán beszéltünk SzembeGyurival, és kikerekedett a történet. Az úgy volt, hogy erősen megdöbbentek, amikor azt látták szemből, hogy egy szóló csirke téblábol a kertünkben – mi nem voltunk itthon, ők pedig tudták, hogy sosem akartunk tyúkokat, így tehát az egyetlen logikusnak látszó cselekedet az volt, hogy Gyuri átterelte magukhoz az állatkát és integrálta a kóbort a sajátjaik közé, egy lendülettel a kakast is boldoggá téve a friss hússal.

Az eset tanulsága, hogy ha valaha mégis baromfitartásra adjuk a fejünket, előtte mindenképp szólni kell róla Szembééknek, különben ésszerűnek tűnő indokokkal a teljes állomány az ő udvarukban végzi. A címben feltett rejtély azonban továbbra is megoldatlan, az biztos, hogy a mi oldalunkon közel-távol senki tart csirkét.

2017. június 7., szerda

Felhőgyár

Avagy keféljünk vattacukrot.

A gyapjas kísérletezésem minden eddiginél előrehaladottabb. Kipróbáltam például, mert saját magam kellett megtapasztaljam, hogy mi történik, ha a többé-kevésbé már előmosott fürtöket egy párnacihában mosógépbe teszem. Elárulom: bazi nagy filclabdák történnek, úgyhogy ez a módszer csak akkor érdekes, ha kifejezetten ez a cél.

  Tömör viharfelhő

A következő gyapjúval (ami nem azért lett fehérebb, mert jobban kimostam) ugyanúgy indult a menet, mint korábban: ultrás víz, áztat-nyomkod, kiönt, új ultrás víz, áztat-nyomkod, mondjuk közel nem voltam olyan szépen öltözve a művelethez, mint a selyemblúzos Mrs. Morrison a hetvenes években Donegalban, de a lavórom nagyjából hasonló. A végére véletlenszerűen besikeredett egy hosszú záporos öblítés is, az esővíz biztos nem tett neki rosszat.

  Esős felhő

Száraz felhő

Száradás után elővettem az évek óta türelmesen és párban váró drótos kutyavakarót, amit direkt gyapjúhoz vettem valaha. A göndör tincseket legszívesebben megtartanám, ahogy vannak, de most a teszt kedvéért beáldoztam azokat is.

Kefélés közben

 Aztán majd szép lassan készülnek a további felhők is.

  Lazított vattacukor

2017. május 23., kedd

Gyapjas tanulságok

Sokat tanultunk ebből a hétből és a 22 bariból, íme, a főbb tapasztalatok:

• Racka jó, suffolk jó, merinó rossz. Nagyon rossz. Legalábbis nyírni.

• Merinót is lehet sárga nyelű ollóval nyírni, de halk sírdogálás lesz a vége. Ha vége lesz egyáltalán (a másfél órás első bari után nem hittem, hogy valaha vége lesz).

• A nyírógép nem ürdüngtől való találmány, de nem is csodaszer. De azért szerettük.

• Néhány merinót még géppel nyírni is szopás. Hajrá suffolk, hajrá racka.

• Az új-zélandi birkanyírós videók kifejezetten szórakoztatók.

  fekete rackakabátok 


• Férfiaknak: mindig legyen a (nemez)tarsolyodban pár macsó mese mindenféle sérülés eredetéhez kapcsolódóan – a „hónaljon rúgott egy összekötözött lábú, oldalán fekvő racka” nem macsó.

• Nőknek: ha helyzet van, ne számolgasd, hogy épp csak feleannyit nyomsz, mint a feltápászkodni készülő vastagbundás törpemamut, hanem határozottan vetődj és gondolj Angliára a gyapjú derékaljakra.

• A németek Armageddon idején is képesek tüchtigkedni. Az istállóban leterített ponyvára frissen odakerült, első adag vegyes trágya láttán a kedves háziasszony azonmód elszaladt egy tekercs papírtörlőért. De van remény, a negyedik birka utáni állapotokat látva már kicsit ő is überpedánsnak érezte a korábbi magatartását.

• A főzőmosás nagyon hasznos funkció a mosógépen.

• Kék-zöld foltokra még mindig a fekete nadálytő a legjobb.

2017. május 18., csütörtök

Huszonkettőből tizenkettő

Amúgy nem értem én ezt a falut.

Máskor mindenki mindenre rákérdez, főként a nyilvánvalóra (megjöttél?) és az intim részletekre (hová mész?), de most senki nem volt kíváncsi arra, miért sétáltatunk egy asztal reggel-este az utcán.

Egyébként azért cipelgettük az asztalt kosárral a tetején, mert eljött a birkanyírás hete, a hűséges sárga nyelű olló csapágyasra hajtása, és asztalra fektetett rackákkal mégis derék- és térdkímélőbb az ügylet. Mivel az a helyzet továbbra sem változott, hogy birkanyírót igen nehéz találni a környéken, az eredeti nyíróasszonyunk már tavaly is nagyon boldog volt, hogy mi már önállóan intézzük a nyírás-körmölés-oltás szent háromszöget. Idén pedig vérszemet kapott pár hozzánk hasonló hobbibirkász is, de persze nem a nyírni tanulásra kattantak rá. Itt kettő, amott négy németajkú jószág, aztán az első kettő nyomán még hat birka tulaja említette reménykedve, hogy bajban van nyírásilag, nem-e-lehetne-e. E.

Ez természetesen nem az a munkakör, ami kifizetődik, de gyakorlásnak jó. Szögezzük le persze, hogy minket még nézőnek sem engednének be egy új-zélandi birkanyíró-versenyre, túl nagy gyakorlat még nincs a kezünkben, de pont annyival több, hogy a semmirutinosok megkönnyebbülve felsóhajtsanak. Szóval így lett idén az eredeti 10 sajátból 22 nyírandó állat, köztük 4 önkormányzati/állami juh is (velük még nem tudom, mennyire kell majd máshogy bánni, nyírunk-e beléjük címert vagy kapnak-e piros-fehér-zöld körmöket).

Mindenesetre tegnapra belőttük az eddigi maximális kvótát: 7 bari egy nap alatt. Meglett.

  pucéran

Fárasztó, naná. De ha azt nézem, hogy az egész nap madárcsicserben, egy diófa alatt, kapkodásmentesen telik, ráadásul megkapod mellé a legviccesebb barihisztiket (a kicsik közül kettő igazi drámakirálylány, olyan hangon panaszkodtak, míg az anyjukat nyírtuk, mintha egy ember nagyon bénán próbálna utánozni egy olyan barit, akinek ugrálás közben még teli is van a szája), akkor az ilyeneket bátran nevezem tökéletes munkanapnak.

A kezünk és az olló még bírja. Remélem a maradék 10 bari után is ez lesz a helyzet. (A rutinos versenyzők pedig, akik másfél perc alatt nyírnak egy barit, nyugodtan röhögjenek teli szájjal. Aztán jöjjenek tanítani.) A legnagyobb kérdés persze az, hogy idén történik-e bármi a gyapjakkal. Az egy évig esőn hagyást majd kihajítást már több éve csuklóból tudom prezentálni, ahhoz képest nagy előrelépés, hogy most az első adag suba már ultrás vízben ázik.

2017. május 15., hétfő

Szivárványos szájszéllel

Tusfürdő-képregény Happy Tree Friends hangulattal.

Valamikor még a télen hosszú időt (azaz több mint fél órát) kellett várakozással eltöltenem egy plázában, és a legkevésbé stresszes üzletnek a drogéria ígérkezett, hát ráérősen körülnéztem. Nem a gyerekpolcoknál jártam, teljesen a felnőtt cuccok között akadtam az unikornisos tusfürdőre (itt jelezném, ritkán járok emberek közé boltba, nem látok reklámokat, nekem minden vicc új, bezzeg a kétlányos városi apuka barátunk egyből vágta, miről beszélek).

Ritkán használok tusfürdőt, de olyan nem létezhet, hogy pont én ne fürdőzzek szivárványban, meg hát eleve milyen vicces német szó már a Regenbogen, muszáj volt megvennem. Szerintem 250 forint egyáltalán nem pénz azért, hogy most már hónapok óta minden alkalommal megvidámít a gondtalan-boldogan szivárványon csúszdázó szarvas póni puszta látványa is, ha betérek a fürdőbe. Könnyű engem boldoggá tenni, na.

  unicorn01

Itthon a flakon hátoldalát is elolvastam, abból kiderült, hogy kicsit át lettem verve, mert a folyadék igazából felhő- és csillagillatú, nem egyszarvú- és szivárványbukéjú, de egye fene, a történetben még cupcake is volt, elismerően lapogattam virtuálisan a copywriter vállát.

Aztán a napokban megint testszaküzlet felé kellett kanyarodni, meg is néztem, van-e valami elmebájos újdonság. Volt. Drámai felütés: az egyszarvú elindult a drogériába, de sosem ért oda…

  unicorn02
És még hazudik is 

A hagyomány szerint ugye a szivárványt valójában az unikornis fingja. Vagyis mikor egy kihalt őslény felzabál egy valószínűleg sosem létezett mesebeli patást, akkor pontosan micsoda, és melyikük emésztésének melyik pontján alakul át tusfürdővé? Próbálom kibogozni a sztorit, mert ha esetleg egy gyerek megkérdezné, valahogy mégiscsak meg kéne neki magyarázni, de még nincs meg a belekötésmentesen logikus vonal (a hátoldali mesepapír ezt a buktatót úgy kerüli ki, hogy a felhőillattal mindegyik lény csak lemossa magáról a saját rögös útja csillagporát, vagy mi).

Egyelőre a fürdőben farkasszemet néz az általam őrzött utolsó unikornis a hazudós, szivárványszomjas dinókkal. Azt hiszem, bedobom közéjük a gumikacsát is, meglátjuk, hogy alakul így a meccs. Mindenesetre a tusfürdő-szövegíró szakma kezd egész vonzó foglalkozássá válni a szememben. És mennyi lehetőség van még a fogkrémekben is!

2017. május 14., vasárnap

Retróból retró

Mert fiók az kell.

Minél több mindennel foglalatoskodtam a télen, minél több bizbaszt kellett a kezem ügyében tartani állandóan, annál inkább rájöttem, hogy az íróasztalom nem elég. Íróasztalnak rendben van, de semmit nem tudok normálisan tárolni, minden az ablakmélyedésekben köt ki, kuplerájosan, de legalább soha semmit nem is találok. Egyre égetőbb szükségem volt fiókokra.

Aztán Hobbikertész lőtt nekem komoly 5 ezer forintért egy masszív, egyedi gyártású, 11 fiókos darabot. Nyilván nem a szépsége miatt mondtam azonnal, hogy kell, hanem mert megláttam benne a Potenciált. Szegény asztalt azóta is gyakran nevezem Potenciálnak, de szerintem érthető.

  kezdet

Nem tudom megmondani, hogy az iskolapad-zöldessárga kemény laminált felülettől, vagy a megsárgult hatvanasévekes fiókhúzóktól viszkettem jobban, de ezeket a szemem elegánsan azonnal múlt időbe tette, és a szállítás után öt perccel már elő is rántottam a csiszolót.
  csiszolt

Ennél a pontnál szoktak mások felsikítani, hogy jajj, de miért nem a szép natúr fafelület maradt. Egyszerű: rengeteg a natúr fafelület a hálószobában, a padlótól az ágykereten át a gardrób dobogójáig, szóval nem maradt natúr fa, fel sem merült.

Innen már csak a színkeverés volt kérdés. Hátráltató körülmény, hogy az ember nem számol azzal, hogy a sárgából és fehérből meg egy kis feketéből zöldes izé lesz, nem vajszín. De végül megoldottam. A váz napszaktól és helyzettől függően a kék és zöld mindenféle árnyalatát mutatja. Kapott svéd viaszt is.

  alapfestes

Ahogy a festés elkészült, a laminált asztallap még gázabbnak nézett ki. Első felindulásból maradék festékkel lekentem, az eredetinél bármi jobb jeligére, de másnapra kelve úgy döntöttem, csinálok rá inkább rendes, nagy munkafelületet. Padlódeszkából vágtam, ragasztottam, pácoltam és selyemlakkoztam. A színeket egyébként gombhoz a kabát jelleggel lőttem be, mert kinéztem magamnak egy hozzám képest döbbenetesen csajos és retró fiókhúzót, és csak reméltem, hogy majd tényleg jó lesz a végeredmény.
Addig is, míg a rendelés megérkezett, kellett valami, amivel kihúzhattam a fiókokat, úgyhogy a 45 forintos fehér plasztik gombokra rászalvétáztam egy kevés borostyános kacskaringást. Azzal sem nézett ki rosszul.

  borostyan

 De aztán megérkeztek a pöttyösök, és így lett teljes a kép.

  gombos

Mostanra belaktam, jól elférek rajta-benne, szeretem. Már csak a régi asztalt kéne kivinni mellőle, különben hamarosan a 3 méter összfelület is be lesz lakva...

  kesz03

 (Biztos lehettek volna jobbak a fotók, ha lett volna hozzá kedvem, de nem volt. Itt sárgábbnak néz ki, mint amilyen, de a hálószobai fényviszonyok között végképp lehetetlen volt a színhelyes fotózás.)

2017. május 11., csütörtök

Az asszimiláció hátrányairól

Főként a ritkás írással összefüggésben.

Szerintem az van, hogy az elmúlt 7 évben a szürrealitás, az abszurd és az ő rokonaik irányába erősen megemelkedett az ingerküszöböm, nagyjából a sztratoszférába. Amin korábban hetekig vigyorogtam, ma a mindennapjaim része, mintha mindig is egy Monty Python-filmben éltem volna.

Például röhögés nélkül többször egymás után is ki tudok mondani olyan szavakat, hogy íjász-közgyűlés (pedig ugye…). Metafizikai okfejtések kellős közepébe zökkenőmentesen illesztek olyan helyi jellegű kifejezéseket, mint hogy beszedem a ruhát, mielőtt visszavonyósodna. Ha azt mondja a bakter, hogy már rég nem volt körmös, egyből tudom, hogy nem francia manikűrre gondol, hanem szarvasra. Abszolút hétköznapi esetnek számít, hogy egy mélyrészeg skót és a helyi rendőrség között tolmácsoljak egy útszéli bisztrónál. Tök normális, hogy az időjárás és a termés határozza meg a programok logisztikáját, hogy az aktualitások iránti érdeklődésem elsődlegesen azt jelenti, hogy a lucerna mérete és a barik gyapjúhossza miként határozza meg a következő napjaimat-heteimet. Már semmi furát nem találok abban, hogy több a környéken az alpaka, mint a boci.

  paka
Mondom....


Azt hiszem egy ideje egyszerűen nem veszem észre, hogy valami a blogra való. És ezzel egyenes arányban a ráérősségem is kiterjedt, tehát ezen a ponton kérek elnézést mindenkitől, akinek az elmúlt egy évben nem reagáltam a kommentjeire – nagyon örülök, ha írtok nekem, a válaszok mégis elmaradtak, nincs rá jó kifogás vagy magyarázat, bocsánatot kérek.

Aztán az is lehet, hogy csak lusta vagyok. Ésvagy már nem tudok írni. Illetve csomó mindenről nem gondolom, hogy ami nekem érdekes, az másnak is az. Vagy bármi egyéb. Mindennek ellentmondva közben még a másik életemnek is csináltam egy blogot, de hát az ember vagy ír, vagy csinálja azt, amiről írhatna, de engem írás helyett jobban leköt a horgolás, úgyhogy egyelőre ez sem túl informatív.
Szóval most több megoldás lehet. Vagy erősen kitágítom a Birtok korlátait, és csapongva csacsogok mindenféle, nem feltétlenül birtokos kötődésű dolgokról, vagy a több kép, kevés szó biztonságos, magyarázatokra nem szoruló kombinációját alkalmazom, vagy maradok a szó- és képfukar eddigieknél, majd meglátjuk.

2017. március 12., vasárnap

Ez is bari

Most kaptam karácsonyra. 

Fonalmegőrző és gubancmegelőző vályú.


  bari

 Ránézel és vigyorogsz. A macska még nem fedezte fel.

2017. március 10., péntek

Barinap

Abszolút rekord, extrákkal.

A subásoknál az alap viselkedés és az alap bundavastagság miatt szinte lehetetlen megállapítani, hogy egyáltalán viselősek-e, és általában a közelgő szülés jelei sem látszanak. Így két nappal ezelőtt érthetően nagy izgalomba jöttem, mikor az egyik veterán anyánk tőgyet villantott – a kitőgyellés már biztos jele a hamarosti szülésnek, 48 órát adtam neki. Mondjuk ő már ősz óta úgy nézett ki, mint egy hatalmas, szőrös gömbhal, meglepett volna, ha nincs benne gyerek.

Aztán tegnap reggel egy másik lány is villantott, dörzsöltem előre a tenyerem a közelgő újabb bariboomra (hiszen az első három kölök már elmúlt másfél és két és fél hetes is). Annak ellenére, hogy voltak már ellentétes tapasztalataink, még mindig abban az alaphitben élünk, hogy főként éjjel-hajnalban szülnek (ahogy TK mondta, nyilván evolúciósan megvárják, míg a farkasok lefekszenek aludni). Szóval meglehetős meglepetésként ért délben, mikor visszatértem a karámba, hogy hopp, minden fakszni nélkül ott egy csuda minibari – a második villantótól.

  Sorszám szerint negyedikUntitled

A fentebb említett jeti gömbhal mozgása viszont óráról órára egyre billegősebb lett, egyre többször bámult üveges tekintettel maga elé. Ez nem az a világon elgondolkodós, kérődzés közben harmadfokú egyenletet fejben megoldós barinézés, hanem sokkal olyanabb. Szóval inkább kíváncsiságból, mint aggodalomból, de muszáj volt rá visszanézünk este.

Akkor kezdődött az igazi fészkelődés, és most végre megértettem a szó ősgyökerét. A mellső lábaival kaparta a földet, lefeküdt, felkelt, megfordult, újra lefeküdt, újra fészket kapart, sehogy sem volt jó, kereste a helyét nagyon. Időnként az oldalára feküdt, hatalmasakat fújtatott, hullámzott az egész állat. Az egyértelmű vajúdás közben a többiek látszólag flegmán jöttek-mentek-ácsorogtak, de valójában ez egy jól koreografált diszkrét távolságtartás és megbízható védelem kombinációja volt. A kicsik persze trollkodtak néha a közelében (vagy rajta ugrálva), de ezt senki sem minősítette veszélyesnek.

Mindeközben Főkos, ahogy az apák teszik azt mindenütt a szülőszobáknál, kívülről támasztotta elheverve az istálló falát, elmélyülten rágódva. Aztán felpörögtek az események, és bár a kisbari még nyilván csak a kanyarban volt, az anya már elővette azt a kedves, lágy, gurgulázó mamahangot, amit csak a kicsikkel használnak. Féloldalt fekve szült, gyakorlatilag másodpercek alatt, és amint kint volt a kicsi, a mama már pattant is négy lábra. Tíz perc múlva aztán folytatta a fészkelődést, és az első után nagyjából 15 perccel az ikertestvér is megszületett. Az egészben az volt a legszebb, hogy úgy szülte a másodikat, hogy az első közben végig a fejénél volt és tisztogatta.

  Esti ikrek, egy fiú, egy lány

Hihetetlen jófejség volt a mamától, hogy hagyta nekünk ezt az egészet végignézni (az egész során mi lélegzetvisszafojtva álltunk a közelben, de a derékig érő deszkaajtó túloldalán, igyekezve minél kevésbé zavarni). Kényszeres számolásilag viszont most össze vagyok zavarodva, egyelőre nehéz feldolgozni, hogy egy délután alatt megduplázódott a kicsik száma, és hirtelen háromból 6 lett. Mozgás közben legalább 17 darabnak látszanak.

2017. március 2., csütörtök

Birkás Tánti éppen ráért

Írtam varrtam egy könyvet.

Másfél évesre nőtt a medvegyerek, épp ideje volt, hogy a születése óta tervezett lefoglaló könyvet megcsináljam. A saját agyamat és időmet én speciel remekül lefoglaltam vele, amíg készült. Főleg, amikor a maximalista paraszt részem is beszólt, és a realizmus/alkotói szabadság tengelyen pörögtem olyasmiken, hogy például az almafának nem is ilyen a levele, meg hasonlók. A kérdés már csak az maradt, hogy a gyerek mit szól majd hozzá.

Részemről csak a két végletet tudtam elképzelni: vagy totálisan rákattan, vagy nagyon magasról hajítja rá a pelenkáját, mert a Birtokon mindennél érdekesebb a kutya-macska-kisbarik-nagybarik sereglet.

  színes-birkás

A realitásba és a meglepetés kiélvezésébe végül a körbálákról ugrálás izgalma, a macskaidomítás és az alváshiányos hisztihatár is befigyelt, mindenesetre a barlanglakó medveujjbáb meg a körtefaló kukac még így is lekötötte egy ideig, és az anyja is hiába mondta neki, hogy „kislányom, menjél aludni, hadd játsszunk a könyveddel”. Úgy sejtem, lesz még idő, amikor a szülei ép eszének megőrzésében segítség lesz ez a rongykönyv. Így vagy úgy.

 macerálhatós-gombás-kukacos


No hát ilyesmikkel is múlattam a hideg-csendes téli napokat; horgolt takarókról, kék konyhabútorokról és egyebekről majd legközelebb, mostanában nem vagyok a szavak embere (se).

2017. február 17., péntek

Addig is

Nyugi, élünk.


Napi Yoda