Vadonatúj alapok

Az építkezős szado-mazo pornó kedvelőinek…

Tulajdonképpen örülök, hogy a régi gépemmel együtt elfüstölt az eredetileg nyáron elkezdett poszt. Frissiben nagyon sok ottdögöljönmeg és nőjönbeazorralika volt benne finomítás nélkül és túladagolt lelki rezzenésekkel, de így fél év távlatából talán már képes vagyok kicsit enyhébb emocionális túlfűtöttséggel beszámolni a történtekről. A padló mindig padlóra tesz.

Gyors áttekintésként fussunk végig az előzményeken:

1. fázis: a homokba fektetett cementlapok felszedése utáni betonozás és padloponozás után jó ötletnek tűnt végleges burkolatként a betonfesték. Nem volt az.

2. fázis: laminált padló került a földre, ami hamarosan itt púposodott, amott kikopott, haladjunk tovább.

3. fázis: 2013-ból idézek magamtól: még kimondani is fáj, hogy laminált padló, a sznob toplistámon ennél lejjebb csak a linóleum van. De az vesse rám az első járólapot, aki 3+4 év után bírta volna még türelemmel. Soha ne mondd, hogy soha: eljött az a fázis is, mikor megadtam magam a linóleumnak. Hiába hívják luxus vinylnek, attól ez még zavarta kicsit az elveimet, de nem emiatt kellett végül mennie, három más okom is volt.

Egyrészt ennél jött ki igazán, hogy az eredeti padloponozás tényleg oly rútul lett elbaltázva, hogy vállalhatatlan és együttélhetetlen a púpok és kráterek elkendőzhetetlen jelenléte. Másrészt egy évvel korábban a frissen lerakott linó szegélyezése közben az utolsó darabka befúrásánál sikerült átfúrni a falban futó vízcsövet: lőn gejzír a konyhában, majd további hosszú hónapokig egy bazi nagy luk a falban, amire türelmesen vártam, hogy majd történik vele valami kulturált és észszerű dolog (jellemzően nem történt). Harmadrészt egy valami egész más okból történt Obi-látogatás során megállított egy járólap, aminél azonnal éreztem, hogy baj lesz, utolsó érveim is elpárologtak a hidegsége okán elutasított hidegburkolattal szemben, mert ez tetszett.

Okulva abból, hogy a kémény újraépítésére két évvel korábban hárman adtak nagyon baráti ajánlatot, majd tűntek el a semmibe (közülük egy a malteros ládámmal együtt), miközben már túl rég kerülgettem a megvásárolt anyagokat, és végül persze magunk csináltuk meg a kéményt (amiben nem a kémény felrakása, hanem a palatető kezelése jelentett nagyobb kihívást), ezúttal igyekeztem felnőttebb döntést hozni. Még mielőtt impulzívan bepakoltam volna a kocsiba a negyven tonna padlólapot, beinvitáltam a műveleti területre a falu burkolóját, akivel több-kevésbé jó viszonyt ápoltunk, hogy ugyanmá mondjon nekem árat, dátumot, anyagigényt, ám elsődlegesen ígérje meg, hogy ő akkor nekem ezt megcsinálja, mert AKKOR megveszem a lapot és társait. Nagyon szívesen fizetek a szakmunkáért, szopattam már magam eleget DIY dolgokkal, itt húztam meg a határt, hogy ez mégsem az, aminek a szőkenő egymaga nekiáll.

Dramaturgiában és realitásban otthonosan mozgó olvasók már sejthetik, hogy a mester a megbeszélt időben nyilván nem jelent meg, két nappal később sétált be lazán érdeklődve, amikorra már minden előző életem dühét is kieresztve többé-kevésbé teljesen felbontottam a konyhát egészen aljzatbetonig. Kurva nagy kalapáccsal és vízhólyagokkal a kezemben hajtottam el a kurvaannyába, akkor már tisztában voltam vele, hogy ezt bizony nekem kell megcsinálnom, új padlopontól a fugázásig bezárólag, más opció nincs, ha nem akarok még további hetekig verandára költöztetett konyhában létezni. 

Konklúzió: bármit is próbáljanak elhitetni a férfiak, a nők burkolni IS képesek egyedül, ha muszáj, és érdekes módon nem szükségszerű menet közben sok alkalommal elzarándokolni mindenféle boltokba elfelejtett anyagokért és eszközökért, mert jellemzően nem felejtődnek el már elsőre sem. Ugyanakkor egyértelműen sokat segített volna, ha úgy egy 30 kilóval nehezebb vagyok, és ha a több hétnyi kutakodás és jutyúbnézés közben még a munka előtt jut el hozzám az az információ, hogy van olyan fugakereszt, ami egyből szintbe is húzza a lapokat; illetve esetemben a csempevágóval nem volt meg igazán a kémia, szóval a kényesebb metszési műveleteket inkább emberre hagytam.

Szerintem legalább egy hármas fölét kapnék rá egy szakmunkásvizsgán, ha nagyon közelről néznék minden négyzetcentiját, mindenesetre teljesen vállalhatónak érzem. Igazán a törpe vízmű érkezése óta látom minden eddiginél jobban, mennyire indokolt volt ez a mások által dekorhóbortnak is titulálható lépés, és nem pusztán Kisvakond átfolyós jellege miatt, hanem a speciális ivási szokásai okán is...

8: Elöl deszka, hátul léc

Nagy utat tettem meg a mosogatólavórban fürdőző halott egér óta.

A konyha mindig is a leghosszabban fennmaradó tétel volt a ház belsejét érintő „meg kéne már csinálni” nevű kilométeres listán. Hét év alatt számtalan átmeneti megoldás született és használódott. Máshol ennyi idő alatt komplett városok épülnek fel, mondjuk nem négy kézzel és közelítőleg nulla forintból, de így legalább a beszámoló majdnem olyan hosszú lesz, mint maga az elkészülés…

Az alapkonyha:

Azt a fotót pont nem sikerült megtalálnom, ahol a kezdeti konyhaság ezer százalékot javult, midőn lett egy vízforraló, egy kenyérpirító és egy szendvicssütő, miközben a lavóros mosogatóba reggelre még sokszor belefagytak az úszni nem tudó egerek. De a többi állapotról azért akad pár werkfotó.

Eleinte a lavóros mosogató napközben íróasztal is volt:

Minőségi ugrás: ajtólapokból barkácsolt pult, beépített főzőlappal, ráfestett tatárbeefsteak-recepttel (a pult később mini palántázóházként végezte)

Pár éve egy Mikuláskor ennyivel közelebb kerültünk a konyhasághoz:

Lassan lettek pultok és alá váz:



Majd idejét láttuk felszedni a cementlapokat, és akkor még azt hittük, hogy a betonra a betonfesték jó ötlet lesz (nem lett)

Amint lett sütő, újra gasztronómiai magasságokat ostromolhattam:

És amikor kiderült, hogy a betonfestett padló nem járható út, újra szétszedődött minden, hogy lamináljunk. A megtévesztően konyhaszerű kinézet, a padló, a pult és egyebek ellenére az egész hozzáférhetetlenül takaríthatatlan és minden körülmények között kuplerájos kisugárzású:

2014 májusában, a hematómás mozaikcsempés stádium után állt meg mindenféle haladás (kivéve a kosz-, por-, hangya- és egérfelfejlődést), de én még közel 3 évig annak az ígéretnek a hitében éltem, hogy ember majd egyszer csak megcsinálja a bútorokhoz az alapokat, nekem csak nagyon türelmesnek és megértőnek kell lennem addig is.

Aztán ember végül benyögte, hogy ő bizony nem tud konyhát csinálni. Ebben nem az volt a baj, hogy nem tud, hanem hogy évekig erre is fölöslegesen vártam, szóval ettől úgy felszívtam magam mérgemben, hogy kijelentettem: akkor én fogom megcsinálni, úgy és olyanra, ahogy én akarom, és nem érdekel, hogy rajtam kívül bárki másnak tetszik-e.

Számos okom volt egyébként arra, hogy miért nem akarok bolti konyhát, ezek közül a legfontosabbak:

1. csak
2. nincs rá pénzem
3. a meglévő alapok minden standardból kilógnak, esélytelen passzintani hozzá bármi normál lakásba tervezett méretű dolgot
4. egyenes vonalak és derékszögek továbbra sincsenek a házban (padló, falak, gerendák vagy bármi se)
5. nem akarok komoly, felnőttes konyhát
6. nem akarok újnak kinéző bútorokat

Na most abban meggyőződésesen nagy arccal biztos voltam, hogy a fenti listához igazodva három lényeges elemet garantáltan tudok prezentálni: a.) nem felnőtt b.) nem passzentos-elvágólagos egyenes c.) nem újnak kinéző dolgokat én is össze tudok hozni. Úgyhogy elkezdtem mérni, matekozni, előszedni az ajándékba kapott kis raklapokat, színekkel játszani, dekopírfűrésszel ismerkedni és mesteri magasságokba emelni az ikea-hacker gondolkodásmódot.

Egészen röviden: vettem végül egy olcsó hálószobai háromfiókos komódot, egy még olcsóbb, sütőszekrénynek hívott valamit, amiből nekem a fiók a tűzhely alá kellett, a lapok meg a kihúzós tányértartó/csöpögtető mellé falnak, és a minimál helyeket kihasználandó még egy 20 centi széles kihúzós kosaras szekrényt. Nem kizárt, hogy a fehér country fogantyúk többe kerültek, mint a bútordarabok, és egyébként megdöbbentő, hogy a fenyő díszléceknek is milyen komoly áruk tud lenni ekkora tételben. De szerintem megérte. 

És most, hogy ez nagyjából másfél éve egyben van, a padló felszedésén gondolkodom…

Retróból retró

Mert fiók az kell.

Minél több mindennel foglalatoskodtam a télen, minél több bizbaszt kellett a kezem ügyében tartani állandóan, annál inkább rájöttem, hogy az íróasztalom nem elég. Íróasztalnak rendben van, de semmit nem tudok normálisan tárolni, minden az ablakmélyedésekben köt ki, kuplerájosan, de legalább soha semmit nem is találok. Egyre égetőbb szükségem volt fiókokra.

Aztán Hobbikertész lőtt nekem komoly 5 ezer forintért egy masszív, egyedi gyártású, 11 fiókos darabot. Nyilván nem a szépsége miatt mondtam azonnal, hogy kell, hanem mert megláttam benne a Potenciált. Szegény asztalt azóta is gyakran nevezem Potenciálnak, de szerintem érthető.

 

Nem tudom megmondani, hogy az iskolapad-zöldessárga kemény laminált felülettől, vagy a megsárgult hatvanasévekes fiókhúzóktól viszkettem jobban, de ezeket a szemem elegánsan azonnal múlt időbe tette, és a szállítás után öt perccel már elő is rántottam a csiszolót.
 

Ennél a pontnál szoktak mások felsikítani, hogy jajj, de miért nem a szép natúr fafelület maradt. Egyszerű: rengeteg a natúr fafelület a hálószobában, a padlótól az ágykereten át a gardrób dobogójáig, szóval nem maradt natúr fa, fel sem merült.

Innen már csak a színkeverés volt kérdés. Hátráltató körülmény, hogy az ember nem számol azzal, hogy a sárgából és fehérből meg egy kis feketéből zöldes izé lesz, nem vajszín. De végül megoldottam. A váz napszaktól és helyzettől függően a kék és zöld mindenféle árnyalatát mutatja. Kapott svéd viaszt is.

 

Ahogy a festés elkészült, a laminált asztallap még gázabbnak nézett ki. Első felindulásból maradék festékkel lekentem, az eredetinél bármi jobb jeligére, de másnapra kelve úgy döntöttem, csinálok rá inkább rendes, nagy munkafelületet. Padlódeszkából vágtam, ragasztottam, pácoltam és selyemlakkoztam. A színeket egyébként gombhoz a kabát jelleggel lőttem be, mert kinéztem magamnak egy hozzám képest döbbenetesen csajos és retró fiókhúzót, és csak reméltem, hogy majd tényleg jó lesz a végeredmény.
Addig is, míg a rendelés megérkezett, kellett valami, amivel kihúzhattam a fiókokat, úgyhogy a 45 forintos fehér plasztik gombokra rászalvétáztam egy kevés borostyános kacskaringást. Azzal sem nézett ki rosszul.

 

 De aztán megérkeztek a pöttyösök, és így lett teljes a kép.

 

Mostanra belaktam, jól elférek rajta-benne, szeretem. Már csak a régi asztalt kéne kivinni mellőle, különben hamarosan a 3 méter összfelület is be lesz lakva...

 

 (Biztos lehettek volna jobbak a fotók, ha lett volna hozzá kedvem, de nem volt. Itt sárgábbnak néz ki, mint amilyen, de a hálószobai fényviszonyok között végképp lehetetlen volt a színhelyes fotózás.)

Ez is bari

Most kaptam karácsonyra. 

Fonalmegőrző és gubancmegelőző vályú.


 

 Ránézel és vigyorogsz. A macska még nem fedezte fel.

A rénnek köszönhetően

Mégsem vártam ki a tavaszt.

Skandináv minimál, sálas szarvassal

Banya nélkül

Mert nekem is jár a játszás.

Nem vagyok én túl jó ezekben az adventi dolgokban, de valamiért mégis erőltetem. A családom se túl jó benne, anyám például januárban szólt, hogy hát van neki ikeás, már ezer éve nem kapható sablonja. Most november végén véletlenül időben újra eszébe jutott, és pár napja oda is adta. A szomszéd lány meg kicsit túltolta tegnap a tésztamennyiséget, és megdobott egy gombóccal. Evidens volt hát, hogy akkor most életemben először itten mézeskalács házikó fog készülni, ha törik, ha szakad.

Színest, drazsést majd jövőre

Persze tört és szakadt is, a macska először felzabálta a fél tetőt (szerencsére még nyersen), aztán nekiállt helyenként széttörni (nem a macska, hanem a ház), de ezt Pattex segítségével orvosoltam, úgyhogy most már garantáltan nem ehető (bár nem vagyok benne biztos, hogy Centi nem fogja szétrágcsálni hamarosan), aztán a rézmozsárban tört savanyúcukor nem mutatott igazán hajlandóságot a sütőben az olvadásra (ólomüveg ablak nélkül pont ugyanígy nézne ki egyébként), de összességében amúgy egészen meditatív móka volt.
Most várom, hogy a mécsesektől fog szétégni hamarabb, vagy a mécsesek cseréjekor én fogom előbb összetörni egy laza mozdulattal.

Időzavarban

Az ajtón még mindig a tavaszi dísz van.

Persze hogy baris

Elkezdtem már tervezni az őszit, de közben megjött a tél.
Lehet, hogy megpróbálom inkább észrevétlenül kivárni a következő tavaszt.

A Napfény színe

Pedig sokan megesküdtek volna rá, hogy máglyán fogja végezni.

A szétnyitható, politúrozott felületű szocreál asztal kezdettől fogva a ház tartozéka volt. Én pedig kezdettől fogva gyűlölve utáltam, mert funkcionálisan hiába megfelelő darab, ha – napszaktól függően változó mértékű – neurózisba esem, akárhányszor csak ránézek.

Annyira randa volt, hogy sose csináltam róla saját fotót, ezt úgy loptam a netről

Tehettem volna rá persze terítőt, de attól meg a depresszió kerülget, hát kinek hiányzik az?* Még az sem javított a renoméján, mikor a hasa alá tekintve kiderült: a Bubiv remeke a Napfény fantázianevet kapta a gyárban.

Poliészteres lábazat, nitrólakkos felületkezelés

Eljött az a pont, hogy lefestem, ennél bármilyen szín csak jobb lehet; még a ragadós, és a matt kivitelben is fényesnek tűnő zománcfestékkel is hajlandó voltam érte kicsit megbarátkozni.

Az ’50-es és ’60-as éveket rengeteg mindenért lehet becsmérelni, dizájnvonalon is több kötetre rúg a bűnök száma. Én most leginkább azon háborogtam, hogy kikevertem egy tökéletes Északi Mentazselé™ árnyalatot, ami a felületre kenődve szinte azonnal Hiteles Kredencszínn险® változott…
Szelídítettem még kicsit rajta, most fényviszonyoktól függően a Fázós Kékróka™ és a Januári Alga™ között mozog, középszürke lábakkal (lehetetlen színhelyesen fotózni), szeretem.

Igazam volt, még Kredencszínűen is jobb lenne az eredetinél.

A piros sarokban felkészül a hőlégfúvó, jönnek az ajtók és keretek.

*Igen, tudom, hogy – főleg a textilfélékhez való amúgy szerelmes viszonyulásom tükrében – nem normális a szőnyeg/függöny/terítő fóbiám.**
**Pszichológus olvasóknak: nem, nem akarok beszélni róla.

Eltörött

Nem a mécses, hanem a gereblye.

A rossz dolog ebben az, hogy nem tudunk gereblyézni.
A jó dolog ebben az, hogy hosszú évek után végre macskabiztos magasságban és pozícióban tudhatjuk a két szem normális boros- és pálinkáspoharunkat.

Mi a polc alatt tartjuk a gereblyét, jóvan?

Azt még nem döntöttem el, hogy a munka, vagy a munkanélküliség vezet az alkoholizmusba, de a szerszámokhoz biztos köze van.

Nagynéni születik

Van, akit anyának teremtettek, és van, akit nagynéninek; nem képezi töprengés tárgyát, hogy én melyik kategória vagyok. 

Öcsém megint a könnyebbik végét fogta meg a dolgoknak: a nőjére bízta ezt az egész terhesség meg szülés dolgot, minket meg a hír direkt közlése helyett egy téli napon arra próbált óvatosan rávezetni, hogy ideje lenne a vendégszoba felújításának. Vág az agyam, mint az alternáló kasza, egyből közöltem, hogy ha a kölöknek nem megfelelő szállás a szalmabála az istállóban a barikkal, akkor nem is az én unokaöcsém. Vagy húgom.
Mire kiderült, hogy lány lesz a gyerek, belőlem már kipattantak a nagynéni-gének. Tavasz óta a kezembe szervesült a horgolótű (igenis létezik olyan, hogy horgolókönyök), a Pinterest logója beleégett a monitoromba, és folyamatosan színes mintákkal álmodom. Mert egy leendő unokahúg nem csak arra jó indok, hogy beszerezzem végre az évek óta tervezett fix fókuszú, nagy fényerejű objektívet, hanem hogy lelkifurdalás nélkül garázdálkodjak szivárványos motringokkal. Is.

Mindenre felkészülve

A haladást jelentősen nehezítette a gombostű-addikt macska, nem csak szörnyen idegesítő tevékenysége, de igencsak morbid kinézete okán is (alaposan átnyálazva a naiv népi gobelinművészet remekeit, még a végérvényesen elrontott darabok közt sem találunk olyat, ahol gombolyagvég helyett acéltüskék lógnak ki a macska szájából).

A repülő magyarázata családi kattanás

Életemben szinte először nem utolsó pillanatra hagytam mindent, de így se tudtam végül kicselezni a kölköt, aki a menetrendet figyelmen kívül hagyva további három hetet már nem kívánt a humán tokban tölteni, vagyis már megint késésben vagyok – mondjuk az időjárást nézve a takarót még elnélkülözi egy darabig.

Munkacíme: a 200 órás takaró. Elsősorban a seggemet illeti elismerés

Ehhez képest öcsémék bizonyos kérdésekben nagyon előreszaladtak, már félidőben azon gondolkodtak, hogyan fog majd hívni engem a gyerek. Nem mintha lenne neki másik nagynénje is, de biztos, ami biztos. Szóval, ha tudni akarjátok, mostantól én vagyok a Birkás Tánti.

Nem eszkimó

Nem tudom, létezik-e olyan népcsoport, ahol tradicionálisan térelválasztásra használják a kajakot. 

Ha még nincs ilyen, akkor új kisebbséget alapítunk. Az már biztos, hogy a fürdőszobánk pont egy kajak hosszú.

Időszakos tárlat, tavasszal majd valami újat kell kitalálni

Egy mozdulattal megoldottuk így a kajak téliesítését (meg ne fázzon odakint) és pszichológiásan megnyugtató kis lépést tettünk előre a vendégek által időnként kifogásolt fürdőszoba-leválasztás hiányának részleges, optikai pótlására.
Az egyébként egyszerű kajakemelési művelet szokás szerint kissé drámaira sikeredett, de szerintem nem az én hibám. Este 9 után kezdtünk neki a felvonásnak, és közben jöttünk rá, hogy a létránk a británnál van. Küldtem neki egy udvarias mailt, megérdeklődve, hogy felborult-e már aludni, mert ha nem, kéne a lajtorja. Még válaszolt is a jólélek, hogy ha a templomtoronyról készülünk lelopni az ólmot, akkor jön ő is, de addigra már a kajak a helyén volt, írtam is neki, hogy tárgytalan.
Ezzel nyugalomba is helyeztük volna magunkat, de irgalmatlan csörömpölés hallatszott az utcáról – a britán a legklasszikusabb börleszkjeleneteket megszégyenítő módon küzdött a kukksötétben a háromágú létrával, kapkodva. Kiszaladtam, még mielőtt komolyabb kárt tesz magában, a villanyoszlopban, a bokrokban vagy a macskákban, és most láttam először élőben, milyen is az, amikor valaki lélekszakadva csinál valamit, a szívroham szegélyén.
Nem tudom, miből gondolta, hogy az ő angol udvariaskodásából bármi is átragadt rám, de a mailek könnyed hangvétele ellenére ráparázott, hogy itten Késő Éjjeli Tragédia történik, látta már maga előtt a kigyulladt és beomlott kéményünktől kezdve a legelképzelhetetlenebb vészhelyzeteket is (háztetőn ragadt korai Mikulás), és próbált rohanni, amennyire három darab két és félméteres létraszárral a hóna alatt ez lehetséges. Esküszöm, még a kacsapihe haja is feldúltan égnek állt.
Mikor egy feles után kicsit rendeződött a pulzusa, háromszor is megígértem neki, hogy sürgős ügyek esetén semmiképp nem fogok episztolákba bonyolódni, hanem rárúgok ajtót-ablakot, de azért aggaszt kicsit, legközelebb milyen vészhelyzetre fog gyanakodni, ha üzenek neki, hogy maradt még eperpalánta.

Női szakasz

Vigyázat, durvulok, én szóltam.

Ismertnek vélt identitásom azonnali revíziója és újradefiniálása lett volna szükséges abban a szent pillanatban, mikor lekvároktól kiégetten elhagyta a számat az a mondat, miszerint „úgy elfáradtam az eltevésben, hogy már csak horgolni van kedvem” – ehelyett a halmozott súlyosbítást választottam, dafke.
Az történt ugyanis, hogy nem sokkal a fent idézett falusi nyuggercsatakiáltás elhangzása után ember spontán kiröhögött, mikor este a verandán ülve az ő polárját viselve a kényelmes, nagy belső zsebéből horgolótűt és diszkréten kígyózó fonalat rántottam. Gondolom az nem lepte volna meg ennyire, ha stukkermarkolat villan ki a hónom alól, vagy dobótőröket kezdek csendesen polírozni.
Na és ekkor döntöttem úgy, hogy ideje csinálnom magamnak country style G.I. Jane szerszámosretikült, így született meg a horger töltényöv.
Itt még nem döntöttem a végleges dezájnról:

Farmer övrész, dupla farzseb, virágos/kockás anyag, meg egy kis gumicérna

Mivel a macska nem gombolyagcincálós fajta, inkább magamtól védem ezzel a motringot meg a sok kis bizbaszt, amit egyébként változatos helyeken teszek le és vesztek el rendszeresen. A háromzsebesben viszont pont elfér minden, ami kell, még a számolóérméknek is jutott külön órazseb.

Veszélyesen élek, na

Eléggé örültem közben, hogy nem a kötésre vagyok rákattanva, mert akkor bőrtegezes Zsákos Bilbó vonalon kellett volna mozogni, ami milyen hülyén nézne már ki. Ez viszont helyzettől függően vállra és nyakba is akasztható.

Rendeltetésszerűen viselve

Csak legyen hozzá elég fű szerezve

Baromira sajnálhatjátok, hogy illatot nem tudok fotózni.

Mintha egy olasz raguban ücsörögnénk

Első adagban hat különböző növény, ebből négy bazsalikom

Szerintem ennél komolyabb country-sztereotípiát én már ebben a házban nem fogok tudni felmutatni.

Fények festenek képet a falra

Napszakfüggő graffiti.

Tájolási segédlet: hátunk mögött a mosogató

Ősember kerestetik

Tüzes éjszakák az északnyugati átjáróban.

Sok éve a legelső lendületes és vérverejtékes munkánk a házon a (most már) boltíves átjáró kialakítása volt a (most már) fürdő és a (most már) háló közötti fal áttörésével. A nyílást azóta is rendeltetésszerűen használtuk (mármint ki és be irányban átközlekedtünk rajta), de a számtalan szerszámnyommal csipkézett falfelület változatlanul maradt, dacára a bizonyosságnak, hogy a csupasz vályogfaltól származik házon belül az Örök Por nagy része.
Ember jó darabig gondolkodott mindenféle burkolatokon, én kezdettől fogva arra szavaztam, hogy maradjon a barlangos enteriőr, és a fantáziadús fantázianevű festékek felhozatalán elmélázva végül mélyvörös sziklafalat álmodtam. Az újabb vizitkor a festékboltban eltököltünk megint sokat, hogy a veszett homár, agresszív vérnarancs, libanoni tűzfészek és hasonló veszélyes nevű meggyárnyalatok közül melyiket válasszuk, meg azon is aggódtunk kicsit, mi van, ha nem megy majd a fal az ágynemű színéhez, mert akkor aztán festhetjük újra (mert az olcsóbb, mint másik ágyneműt venni), de még zárás előtt döntésre jutottunk.

Az eltávolíthatatlan, 103 éves dugaljat esetleg gumikacsás fotóval takarjuk később

Ember eztán ráfröccsöntött a falra valami cementes vályogporfogó híg szutymákot (meghagyva így az eredeti rücsköket és hupákat), majd bíborba borította az ívet, csak előtte még mindkét oldalon kivájt egy-egy teamécsesnyi falfülkét, amit egy hirtelen giccsrohamban közös megegyezéssel aranyra festettünk. És mindez még az ágyneműt sem üti.

Egy horgolt nyúl behúzott füllel pont elfér benne

Hanyatt fekve se színhelyes a kép: az állandóan változó fények miatt legalább tízárnyalatos a gránátalma

A bejárat buján bűnbarlangosra sikeredett ily módon, főleg ha a mécsesek is égnek a falban, és valahogy nagyon jó érzés keresztülmenni rajta.
A további tervek között szerepel az életünk néhány fontos hétköznapi jelenetét ábrázoló paleograffitik létrehozása (pálcikafigurákkal: ember fűkaszál, ember íjászkodik, asszony függőágyban hever, asszony babot fejt, macska kolbászt lop, Főkutya megvúzza a templomharangot, traktorral autót húzunk ki a sárból, ilyesmik), a kivitelező még kérdéses, pályázati anyagokat és referenciamunkákat max. 2 kilós szikladarabkákon várunk a szerkesztőségbe.

Ráérősen

Csillámmentes övezet.

A hozzá való hobbitfenyő kint lakik, egy ósdi ródlin

Továbbra is úgy csinálok, mint aki ráér, és meglepően sikeres vagyok a környező és obligát év végi zizgések figyelmen kívül hagyásában. Teszek, veszek, varrogatok a country style és a primitív dekoráció jegyében, és most nagyvonalúan felejtsük el azt az esetet, amikor egy vakvágányon megborult a csillámpor, aminek következtében ember szakálla megfelelő fényviszonyok között még három nap múlva is pirosan csillámlott. Ajándékok helyett csak egy kis ez, meg egy kis amaz készül, és mivel 11 éve volt utoljára ilyen (relatív) nyugodt decemberem, elmondhatatlanul élvezem a (relatív) belassulást, ezért nincs épp közléskényszerem se.

Karácsonyra havat meg lovas szánt kértem. De rén- és jávorszarvasra is hajlandó vagyok becserélni.

Parasztromantika

A csipkecsillár és a szívkoszorú ér.

Van minálunk automatikus dekor is,

Decemberi  napcsíkos reggel a fürdőben

de most inkább a szándékosak, csak úgy diavetítésként.
Megkapta végre csipkés harisnyakötőjét az összes hatszáz forintos IKEA-bura:

Konyha, gyöngyös végű húzókapcsolókkal

Nappali - Bubu, bézs!

Fürdő, skandináv stílus, rénszarvasagancson szőtt csíkkal

Most pedig (dobpergés) az első, 100%-osan kész sarok premierje:

Ablakot azért nem mostam

Aztán meg elkapott a karácsonyi hangulat, de a meleg és a napsütés kikúrálta, úgyhogy csak simán szívkoszorú lett.

Kerekeskúttal, e

A cinkeriasztó X helyett installáltam (ablakot - csakis biztonsági okokból - itt sem mostam még)

Pelenkaöltés közben végig TB-re gondoltam jó szívvel ...