2010. február 2., kedd

Ügyeljünk az artikulációra...

- Kéne már nekem egy jobb ágy.
- Még le se költöztél a Birtokra, és te máris jobbágytartást tervezgetsz?!?!

1 megjegyzés:

bodzablog írta...

Nem bírom tovább :) Fogalmam sincs már, hogy találtam rátok, de napok óta nem bírom abbahagyni az olvasást. Akkurátusan a blog elejétől haladok időrendben, ahogy azt köll! Gondoltam, ha a végére érek napjainkban, majd akkor írok. De most nem bírom tovább. Olyan jókat kacarászok az írásaidon, a stílusodon, hogy már Apa is átjött a szomszéd szobából. Ilyenkor persze felolvasást kell tartanom.
Meg kell mondjam itt és most, hogy le a kalappal előttetek! Nekem is van egy fél tökház a nevemen, amit együtt építettünk előző majdnemoldalbordával és az ősökkel. Ősök laknak ott, remélem jó sokáig. Hasonló eset, bár kisebb főd, de 2 méter, meggyújthatatlan gaz és kukoricaszár birtokosai lettünk anno domini. Azért muternak sikerült úgy meggyújtani, hogy körben égett - szó szerint körülötte és ki kellett őt menteni :)))Meg mi is szerszámok nélkül kezdtük és taliga híján pokrócra gyűjtöttük a kihúzott tarackot, aztán hárman a 4 csücskével 3 felé indultunk el. Nem sikerült persze és a tarackhegy nemhogy leborult, de szétrepült.
Nekünk is van emésztős sztorink: mikor befedtük, akkor kaptunk valamelyik hegyiembertől egy porcelánkagylót és szépen ráállítottuk, hogy az lészen majd a kinti ,,franszija'' wc. Ahogy vagy huszan csodáltuk és ácsorogtunk a betongerendás, béléstestes emésztő tetején, az egyik ilyen izé hangtalanul eltört, én meg combig - persze, hogy fürdőruhában - eltűntem a lyukban. Ez az alig 1 hónap alatt gyógyuló sérülésünk volt csupán az építkezésen, leszámítva azt, hogy víz híján 200l-es hordókban ,,pancsoltunk'' és az egyik a kicsit kinyitotta az ujjam, ahogy belehúztam a sorjába. De a ház kész, van emésztő -szivárogtatós a gyümölcsös felé - és a villanyszerelőn kívül nem járt nálunk szakember. Még a tetőt is magunk csináltuk - meg a hegyiszomszédok. Akik szintén befűtöttek, ha kértük, míg az ősök le nem költöztek.
Eleinte még az is szokatlan volt, hogy a faluban és a hegyen is mindenki köszönt, megállt, szóbaállt, megállított, stb. Hogy a boltos a kedvünkért hozott korpás zsemlét, vagy a hentes felhozta a hurkának való vért és a belet anyunak, vagy a barátságos csacsi, aki mindig fékezett a kordéval a kert előtt, hogy a kútfúró kedvesen elátkozott, mikor a hegy tetején, cirka 50 méterig fúrt a kedvünkért - mellesleg iható vizünk van - és még sorolhatnám.
Sajnos mára a mellettünk lévő szántókat felvásárolta egy vállalkozó és a telek felosztásával, egyforma kis házak építésével urbanizálja a környéket. Hülye pestiek jönnek, zajonganak, és nem szomszédolnak. Rémes, hogy lehet úgy élni. Ők nem kérnek más segítségéből, és inkább ne is szóljon hozzájuk senki. Nekik pl. szívesen megmutatnám a blogodat, hogy pedig így is lehet.
Tudom én, hogy a hétköznapok nem mindig rózsásak, nálunk sem jár busz a hegyre és anyu is minden nap kétszer 2,5 km-t gyalogol a faluban a buszig, de egy kis humorral mégis annyira más tud lenni az élet.
Én pl. totál alkalmatlan vagyok még egy építkezésre, számomra az tanulság volt. De nem a lustaság, tunyaság, bénázás tart vissza - a franszija wc-be pl. én készítettem fából klotyipapírtartót is - hanem az, hogy nem bírom a rumlit magam körül. Meghülyülök a kupitól, a befejezetlen, rendezetlen dolgoktól. Totál ki tudok akadni és képes vagyok inkább hajnalig pakolni, csak hogy rend legyen. Szerintem egy saját építkezést nem élnék túl :)))))) Ezért is csodállak titeket, a kitartásotokat és ha könyvkiadó lennék, esküszöm kiadatnám a sztorit úgy, ahogy van. :))))))))
Remélem még majd olvashatlak, ha egyszer kész lesz a ház a Birtokon, akkor is. Szerintem ott mindig lesz majd téma.