2012. április 26., csütörtök

Lecsómérés

Kerti híradónk mai adásában beszámolunk a véletlenül felfedezett üvegház-hatásról, a sportrovatban pedig ismertetjük a paradicsomverseny állását.


Tudomány: Véletlen felfedezés rengette meg a kertész-társadalmat. Kimutatható, hogy a levágott plasztikpalack konyhaablakba téve tripla üvegházhatással hihetetlen tempójú növekedésre bírja a növényeket, érdemes lehet tehát a jövőben így nevelni a palántákat. A Birtok kísérleti laboratóriumában március elején mintegy 13 különböző paprika került elszórásra, mikor kiderült, hogy épp csak sima, hagyományos sárga nincs köztük, és a joghurtos bödönök is elfogytak. 3 héttel az első vetés után kerültek vizespalackos földbe a TV-magok, az eredményekben megmutatkozó különbség pedig igen jól látható: a 3 héttel fiatalabb a nagyobb.

Hiába állnak egymás mellett, a kicsikben nem támadt fel a versenyszellem

Sport: A paradicsomverseny is igen érdekesen alakul. A 16 indulóból mindössze 4 maradt versenyben a turbóparadicsomok közül, ezek viszont behozhatatlan előnyre tettek szert.

Az óriás mindössze 1 hónappal idősebb a szabad szemmel alig látható, kissé színehagyott apróknál


Könnyűbú(l)vár: Mindenki sajnálhatja, hogy ember csak kicsit ügyetlen és nem nagyon, különben cifra fotósorozattal lehetett volna illusztrálni, amint a röhögéstől zokogó SzembeGyuri alpinkötélen leereszti a kútba a falmászó beülőbe öltözött babfuttató ezermestert, hogy az kiemelhesse tíz méter mélyről a pont ugyanilyen hosszú, beesett műanyag csövet. De végül sokkal unalmasabban halászta ki, majd rendesen installálta a búvárszivattyút, és most boldogan öntöz fent a veteményben (50 méter távolság, összesen majdnem 20 méter szintkülönbség).

Végül tőzsde: a hullámos papagáj indexében nem okozott jelentősebb esést, hogy a főváros egyes szaküzleteiben akciósan mindössze 2900 forintért kínálják a madarakat. Oknyomozó csapatunk még nem tudta kideríteni, hogy egyébként mi kerül 4-5000 forintba egy ilyen madáron.

17 megjegyzés:

Messzenéző Minyon írta...

Csókoltatom a blogspotot: azt mondta nekem, amikor beírtam a hosszú kommentemet, hogy "Memcache value is null for FormRestoration". Nem írom le még egyszer!

Piszke a Birtokról írta...

@MM: naaaa, csak most az egyszer.... kedvetekért kiszedtem a szóellenőrzést (remélem ez nem fogja a robotokat ideszabadítani)

Fernel írta...

Hát ez nagyon jó!!!!!!!!

Igazán írhatnál gyakrabban, felderíted a napom :D
Igen, ezt a PET palackos üvegházhatást már én is felfedeztem, csak én pikíroztam belé.
Ez a szóellenőrzéses mizériát nem értem, nálam nincs, oszt mégse kommentel semmiféle robot.

Mignon! Néhány helyen engem is kiakaszt, de már rájöttem, ctrlc- ctrlv, aztán annyi, ha mégse ismerne fel, néha nem tudja eldönteni a blogger, hogy Fernel akar-e kommentelni, vagy a helikopter, így nyomok egy frissítést, aztán talán felismer.
Mondjuk, olyan helyeken az előnézet választása szokott segíteni

Fernel írta...

Bocs, Minyon

Nils Holgersonné írta...

a biológiában mindig is ezt az esetlegességet utáltam. Hogy nem lehet előre kijelenteni, hogy az egy hónappal idősebb növények egy hónappal magasabbak/erősebbek is lesznek. Nem tudom, miért nem tanultam inkább valami egzakt tudományt.

Nils Holgersonné írta...

a tőzsdei hírekhez viszont sosem volt érzékem: most akkor akciósan vettétek a papagájt, vagy drágáér'? és a jó színűt (nem emlékszem, hogy kék vagy zöld kellett-e)?

Piszke a Birtokról írta...

@NH-né: papagájt végül nem vettünk, mert a Megbízónk 1500-ban határozta meg a plafont, nekünk meg előzetesen fogalmunk se volt, hogy mérik kilóját.
Egzakt tudományok: az ember lánya azt hihetné, hogy pl. a nyelvészet sokkal egzaktabb, aztán lepődik nagyokat. De ami meg igazán egzakt, az unalmas (kérem, a matematikusok ne vegyék fejemet)

csakBea írta...

Azt hiszem a kissé elmaradott paprika palántáimat tejfölös poharastul beleállítom egy-egy vizes palackba.(üres, vizes palackba)

Messzenéző Minyon írta...

Jaj, már órákkal ezelőtt volt, de valami olyasmit írtam, hogy a Szembegyuris mondatodnak többször is nekiveselkedtem, mire megértettem, de akkor ezt másképp írtam le. Meg a pillepalackról is írtam valamit, meg ennek a jövő évi palántanevelési terveimre való hatásáról, hogy talán mégis... Ja, meg megkérdeztem, hogy végül levágod-e róluk a palackokat? Mindenesetre köszi, hogy kivetted ezt a béna szóellenőrzést!
Fernel: ezt a ctrl+c, ctrl+v dolgot én is szoktam alkalmazni, aztán mikor felejtsem el, ha nem akkor, amikor jó hosszút írok?
csakBera, fantasztikus az ötlet! Lehet, hogy még az idei palántáim is menthetők lesznek?

Messzenéző Minyon írta...

Ó, így már sokkal jobb volt! :))

Messzenéző Minyon írta...

És majd' elfelejtettem: ha végigülnél velem havonta egy-egy szerkesztőbizottsági ülést matematikusi körben, amikoris hatalmasokat nevetünk egy-egy feladaton, nem neveznéd unalmasnak az egzakt matematikát. Adnék egy kis ízelítőt a múlt hétfőiből, ha nem csak szeptemberben kerülne publikálásra. De ha szeptemberben rámszólsz, mesélek!

Piszke a Birtokról írta...

@MM: ááááá, úgy tudtam, hogy ezzel valakinek belegyalogolok a lelkébe :D bocsbocsbocs, nem akartam, és helyesbítek: akkor unalmas az egzakt matek, ha nekem kell megoldanom egy feladványt.

Névtelen írta...

Csak kiböjtöltem!
Azt hittem, hogy az Ember is cuccos bácsit olvasta paradicsom ügyileg: http://cuccos.com/hobby/index.php?op=dyncont&contid=57
De miért nincs még az a "turbó paradicsom" kiültetve? Laci

Piszke a Birtokról írta...

@Laci: kiültetés most hétvégén megtörténik. Köszi Cuccos bácsit, nem ismertük :)

Messzenéző Minyon írta...

Nem gyalogoltál bele a lelkembe :)
De különben utána végiggondoltam, hogy amin mi jókat mulatunk, lehet, hogy egy nem-matematikusnak ugyanúgy uncsi...

ember írta...

Asszony, Te csak beszélj a magad nevében. Mert amit én nevelek, az pont cuccos lesz :)

Piszke a Birtokról írta...

@ember: jól van na, hát nem ismerhetem az összes bookmarkodat...