9: Mert itt a tél

Furcsa reggel volt.

Alig bírtam széttekerni a kávéfőzőt. Ólmos szürke volt az ég. A madarak tavasziasan-veszettül csiviteltek. A müzlim sem olyan volt, mint szokott.

Nos, innen üzenem mindazoknak, akik kifejezetten szeretnek ezzel poénkodni, hogy még ha a zacskó nagyon hasonló is, a madáreleség rohadtul nem olyan, mint a müzli…

(A lazán kapcsolódó képen pedig az elvileg rezgés- és ütésálló fejjel bíró fakopáncs, aki miután teljes gőzzel nekirepült nyáron az ablaknak, még fél órán át ezzel a buta arccal építette újra a világát a verandakanapén…)

3: Betlehembe értek

Helyi értelmezés szerint.

Tényleg rendes falu a mienk, minden decemberben van a játszótéren szép nagy karácsonyfa, díszes óriás adventi koszorú a homokozóban, és persze a Betlehem is időben megépül, ráadásul karácsonyi műsor is kerekedik mindig, szóval a lelkesedésre és a hangulatra nincs panasz.

A Betlehem azonban évről évre felvet néhány, egyre gyötrőbb és mindig megválaszolatlan kérdést. Például mi lehet valójában az az egyre furcsább kinézetű jószág, ami a legjóindulatúbb fantáziával is legfeljebb komondorba öltött dakszlifoxinak látszik? Meg hogy hát értjük, hogy kicsi falu ez, ráadásul a térképen is alig van rajta, és szegény ember meg vízzel főz, de ha egy napkeleti bölcs már ideért, hol tévedt el a maradék kettő? Hogy viszonyul a szaloncukor az arany/tömjén/mirha trióhoz? Minden részlete kincsesbánya, én mondom.

Az idén újdonságként felkerült (és ezzel a Betlehemnek kissé akváriumos jelleget kölcsönző) védőháló kapcsán joggal tolakodhatnak elő olyan további kérdések, hogy ki akarhat kisjézust lopni, esetleg másként kiszökne-e az azonosítatlan molyrágta plüsslény, netán ették-e már meg valaha kóbor kecskék a szalmát a ded alól. 

Természetesen az a lehetőség semmi körülmények között fel sem merülhet magyarázatként, hogy esetleg térfigyelő kamerák rögzítették két éve, mikor a járni épp csak kezdő és szörnyen elfáradt unokahúgom négykézláb beesett, majd ráaludt a jászolra…

Részbarik

Tudom, nem erre számítottatok elsődlegesen, de ő a legfrissebb.




Születésének körülményeiről azt kell tudni, hogy a mosógépben tisztított és ettől nyilván összelabdázódott gyapjat egy profi kézműves ismerősömnek adtam, és ebben a formában tért vissza hozzám egy része.

A kisbarikról az elvetemült időjárás miatt sajnos jóval kevesebb kép készül, mint szeretném, mindenesetre az ovi már szépen alakul, viszont még nem mind születtek meg, szóval barilottóban egyelőre nem hirdetek eredményt, azt az egyet elárulom, hogy a harmadik születési dátumát senki nem találta el.

Barilottó 2018

Három-négy év óta számomra a naptárnál is megbízhatóbban jelzi a január elérkeztét, hogy masszívan elkezdek kisbarikat álmodni.

Én mondom, nincs az az urbánus/csillagharcos/párhuzamos unverzumos/hétköznapian unalmas álom, amibe ne férne bele ilyenkor még pár kisbari is észrevétlen illesztéssel, átlag minden második
éjszaka.

 

Idén talán még jobban rá vagyok csavarodva a témára, az ősszel ugyanis a fehér horda az addigi otthonából végre a saját kertembe költözött, így különösebb rákészülés (értsd: viszonylag emberinek számító öltözködés) nélkül is bármikor felmehetek hozzájuk is, nem kell a kapun kimenni és még 74 métert sétálni egy másik kerthez.

Késő őszre készült el beköltözhetőre a hodály és a körbekerített új terület, épp átlósan szemben a fekete barikkal, tökéletes egymásra átlátást biztosítva mindenkinek. Ez leginkább az első héten volt igen fontos részlet, mivel a fekete kos egy egész héten keresztül hisztisen bégett és toporzékolva ugrált a fekete sarokban, miközben Főkos a háremével a háttérben a fehér sarokból figyelte méltóságteljes nyugalommal a rinyálást, tovább hergelve ezzel legelsőszülött fiát. De egy hét után mindenki lenyugodott, azóta az élet még szebb, a széna illatosabb, a nyalósó még sósabb.

 

Ahogy haladunk a januárból kifelé, egyre közelebb kerülünk a várható bariáradathoz, és hát igény is volt rá, szóval újra meghirdetem a barilottót (nem mintha tudnám, hogy pontosan milyen eredménnyel és mit lehet majd nyerni, úgyhogy most csak mondjuk azt, hogy az anonim szerencsejátékfüggők számára biztosítom, hogy feketebárány-részük kiélhesse magát).

 

Segítő statisztika:

* Jelenleg 6 fehér és 2 fekete anyától várunk kicsiket, közülük 1 fehér még nem szült soha (fiatal még).
* Az elmúlt 4 évben a legkorábbi születés január 30., a legkésőbbi május 31. volt.
* A 8 anyából kettő olyan van, akiknek 4-4 ellésből 2-2 alkalommal lettek ikreik.

A következőkre lehet tehát tippelni, nem muszáj mindenre:
1. Az idei harmadik bari születési dátuma
2. Az ikerpárok száma
3. És hogy lány vagy fiú születik-e több (vagy X)

Kiskarácsony

Hát most mit csináljak, ha egyszer ez a legaktuálisabb (ámbár nyilván sok - meg nem válaszolandó - kérdést felvető) ünnepi fotóm?




Nyilván más lenne a helyzet, ha még kajakozni is eljutottam volna ma, de egyesek nálam sokkal pesszimistábbak...

A benti dekort pedig ezzel kimaxoltam, karácsonybefőtt:



Na de akárhogy is és akárhol: boldogat nektek, köszi, hogy a távollétemet is jól viselitek.

Mikulásgarázs

Mire odaértünk, a szánt már elpakolta.

Ő maga valószínűleg mélyen aludt. A ködpamacsokban csak a másnaposan kóválygó szánhúzó dámok látszottak.

Száncsengő

Nem jut idő siránkozni a hó miatt, mert inkább élvezzük.

Nagyon kevés igazán romantikusnak nevezhető vágyam volt-van, az egyik ilyen a havas mezőn lovasszánozás. A romantikus elképzeléseimben a romanovos kucsmákat, prémszegélyes pelerineket és muffokat kicsit túlzásnak találtam, de azért a szépen munkált, piros szánon meleg takaróba burkolózva ültem, miközben telihold világította meg a mesebeli tájat és szilványi hópihék táncoltak puhán a föld felé.

A realitások hófödte talaján az első felvonás kalandverzióban játszódott: kukksötétben a hómezőn, aminek csak egy sávját világítja meg a terepjáró reflektora, megpróbálsz a földúton maradni, miközben ezer kilométer per órával csapódnak feléd az óriás pelyhek, miközben csak az ablaktörlő surrogása hallatszik. Teljesen pszichedelikus, mintha egy ultrahangfelvétel belsejében lennél.

A motorikus bemelegítést követően szinte azonnal megérkezett a meghívás a lovas adaptációhoz is: a szán ugyan nem hintó, és ülni is csak pokróccal leterített szalmabálákon lehet, ráadásul hóesés helyett várhatóan verőfény lesz, de nem kell aggódni, mert a boldogan vágtázó lovak patái úgyis beterítenek hóval.

És így is lett.

Ezzel a lovasszánozással valójában csak egy baj van: még annál is sokkal jobb, mint amilyennek elképzeled.

És igen, volt száncsengő is.

Minden giccs egyben: köd, naplemente, hó, kopasz fa

Tél

Szörnyen szégyenlem magam.

Sehova se posztoltam se karácsonyfát (nem volt), se bejglit (nem volt), se ködöt (pedig volt), se havat (pedig van). Az online világban így voltaképp nem is létezem.

Nálunk a tél az másmilyen. Az alábbi telefonbeszélgetés anyámmal tökéletesen lefedi a témát:

Én: 12 fok van a hálószobában, be kéne gyújtani.
Anyám (a rutinos): Plusz?

Na jó, tessék, karácsonyi macskakrobatikát azért kaptok.

Gyökerek

Majdnem lett karácsonyfánk.

Volt olyan év, hogy egyáltalán nem volt, megtörtént, hogy a hajnalkafalra gallyaztam és díszítettem kétdimenziós fenyőt, és olyan is előfordult, hogy földlabdásat vettünk, amit aztán kiültettünk. Ebből volt, ami megmaradt, volt, ami nem.
Idén ember kitalálta, hogy a fenyős barátunknál vannak nagyon gyerek nordmannok, kiásunk egy szimpatikus példányt, dézsázzuk, aztán majd később mehet ő is a kertbe.
Vittük az ásót meg a nejlont, és a tejszínsűrű ködben kiválasztottuk a megfelelő méretet, ami majd jól elfér a nappali hátsó ablakmélyedésében. A barátunk ekkor még csak visszafogottan vigyorgott, aztán mikor kézbe került az ásó, mondta, hogy vákicsit. És finoman adagolva előadta a kezelési útmutatót.
Bazi nagy körben kezdj el ásni. De sekélyen ám, nehogy a felső oldalgyökerek megsebesüljenek. Megvan? Jó. Akkor most áss lefelé, de régészekhez illő óvatossággal, mert ha a szívgyökér sérül, akkor ennek a fenyőnek annyi. Ja, azt mondtam, hogy a karógyökér legalább olyan hosszú, mint amilyen magas a fa? De inkább hosszabb.


Mire ember combközépig a gödörben már egy kisebb kutat kiásott a 40 centis fa körül (természetesen nagyon-nagyon óvatosan), addigra fejben háromszor újraterveztem a karácsonyi dekort, egyértelmű volt, hogy nincs akkora dézsa, amibe ezt érdemes vagy ésszerű lenne beletenni.
Vagyis maradjunk annyiban, hogy a mai program mindössze egy fenyő átültetése volt.
Megyek, megnézem, idén mit tudok összehozni fenyőgallyakból.

A rénnek köszönhetően

Mégsem vártam ki a tavaszt.

Skandináv minimál, sálas szarvassal

Banya nélkül

Mert nekem is jár a játszás.

Nem vagyok én túl jó ezekben az adventi dolgokban, de valamiért mégis erőltetem. A családom se túl jó benne, anyám például januárban szólt, hogy hát van neki ikeás, már ezer éve nem kapható sablonja. Most november végén véletlenül időben újra eszébe jutott, és pár napja oda is adta. A szomszéd lány meg kicsit túltolta tegnap a tésztamennyiséget, és megdobott egy gombóccal. Evidens volt hát, hogy akkor most életemben először itten mézeskalács házikó fog készülni, ha törik, ha szakad.

Színest, drazsést majd jövőre

Persze tört és szakadt is, a macska először felzabálta a fél tetőt (szerencsére még nyersen), aztán nekiállt helyenként széttörni (nem a macska, hanem a ház), de ezt Pattex segítségével orvosoltam, úgyhogy most már garantáltan nem ehető (bár nem vagyok benne biztos, hogy Centi nem fogja szétrágcsálni hamarosan), aztán a rézmozsárban tört savanyúcukor nem mutatott igazán hajlandóságot a sütőben az olvadásra (ólomüveg ablak nélkül pont ugyanígy nézne ki egyébként), de összességében amúgy egészen meditatív móka volt.
Most várom, hogy a mécsesektől fog szétégni hamarabb, vagy a mécsesek cseréjekor én fogom előbb összetörni egy laza mozdulattal.

Időzavarban

Az ajtón még mindig a tavaszi dísz van.

Persze hogy baris

Elkezdtem már tervezni az őszit, de közben megjött a tél.
Lehet, hogy megpróbálom inkább észrevétlenül kivárni a következő tavaszt.

Nagy hó, kis állatok

Ígértek ide estére hószállingózást, aztán az ígértnél kicsit vadabbul szállingózott.

Így én lapátolhattam járdahavat, az állatkák meg hókotrózhatnak, boldogan. Az olvadás mértékét tekintve estig meg kell tanítanom őket evezni is.

A háromnaposaknak térdig ér

Persze hogy meg kell kóstolni a havat is

Raklap bírja az esőt és a havat is, semmi mancsrázogatás

(Közben emberrel megtettük a privát tippjeinket is a következő bariszületésre, bármit is mondtuk korábban, annak ellenében fogadtunk, de mindketten nagyjából tökugyanazt.)

Ünnepi nyavalyok

Nem volt ez a december extrém pörgés, de mégis rohant. 

Valahogy előre sejtettem, hogy konkrétan a karácsony nem lesz rendesen karácsonyos hangulatú, úgyhogy előrelátóan az előjátékra helyeztük a hangsúlyt. Ember teljesen jó programokat talált ki nekünk egész hónapra, még karácsonyfát is szobrászkodtunk gallyakból a hajnalkafalra,

Andalúziai fenyő, kicsit sem szúr

és többek közt az is bebizonyosodott, hogy engem egy derékszögű fém óriásvonalzó is nagyon boldoggá tud tenni, a méternyi zöld posztótól pedig igenis komolyabban lehet venni a kockapókerezést.

24-én délelőtt a meleg napon sütkérezve még az is megfordult a fejemben, hogy legszívesebben eveznék egyet, hagyományteremtő jelleggel, de végül ez elmaradt, és nyugiban heverésztünk. Egy egész napig még átjáróház se volt nálunk és mi se mentünk sehova, szóval akár kívánhattam is volna itt meg ott mindenkinek boldog ünnepeket, de tahó módon nem tettem (khm, ez itt valójában amolyan pótlás), mert olyan önközpontú lettem közben, mint egy búgócsiga.

Karácsonyi ajándékként ugyanis megkaptam az ötévente esedékes megfázást, amit szokásommal ellentétben most részletezni fogok, mert érdekesen mozgó kórság. Kezdődött hangelvonással a torkomban, majd felkúszott a fejembe és az orromba, eddig akár normálisnak is nevezhető. Innen viszont leesett az egyik arcüregembe, majd onnan éjjel alattomban az állkapcsomba, kisebb szájzárat okozva, és a gravitáció nyomán az egész most valahol a derekam és csípőm között jár, amitől teljesen kripli a mozgásom. Bízom benne, hogy holnapra lecsúszik a bokám alá, és akkor végleg agyontaposhatom.

Fénymatek

Így az ötödik karácsony előtt már-már eljutottunk a hangulatvilágításig.

Lelki szemeimmel mindig is tökéletesen láttam, hogy alkatából fakadóan ez a veranda kifejezetten alkalmas akár a magazincsicsás ünnepi dekorhoz is. A barokkos túlzásokra mondjuk nem vágytam, de a hevenye fenyőágaknál kicsit szofisztikáltabb country style volt az elképzelés, amihez az én fejemben mindig is tündefények társultak. Idén beszereztük végre a kintre való pöttylámpásokat, és ezzel megkezdtük a (tavaly teljesen elmaradt) karácsonyhangulat növesztését, egyben remek téli funkciót találtunk a hajnalkafalnak. Bár utóbb kiderült, hogy egy kicsit túlméretes alap.

Műjégcsapsor

Megjegyzendő tanulság szöveges feladatba bújtatva: ha a 7,9 méteresnek jelzett fényfüzér leírásában olyan is található, hogy a csatlakozódugótól az első izzó távolsága 6 méter, az biz azt jelenti, hogy összesen 1,9 méternyi (amúgy tök jól kinéző) fényed lesz.

Nem összegezhető

A britán elrepült délre, a kajak meg ismét felkerült térelválasztónak, szóval hivatalosan itt a tél.

A közmegegyezés szerint unalmas november itt kicsit sem volt eseménytelen, de amiről nagyon szívesen írnék, az nagyon nem publikus, a többi meg annyira kaotikus, hogy visszaemlékezni se tudok – így kell igazán érdektelen posztot rittyenteni.
Nagyjából annyi maradt meg az elmúlt másfél hónapból, hogy rengeteget röhögtünk, és néha kifejezetten igyekeznem kellett, hogy a változatosság kedvéért végre kicsit a komfortzónám amúgy elég tág keretein belül maradjak.
Szóval ez most csak amolyan életjel; élek-élünk, nagyon is (a kölökmacska épp tobozfocizik, a kertbe bekerült egy faszamár is, mit akarhatok még?), és számomra is érthetetlen módon még ilyenekre is találtam időt-energiát,

„– Mit csináltál ma? – Hintalovat lenmagoztam.”

de valahogy az igazi fontosságok épp belül zajlanak, és jól láthatóan nem az a természetük, hogy kikívánkozzanak, úgyhogy egyelőre hagyom.

Érdeklődés hiányában

Akkor se lehetne kevésbé karácsonyi hangulatom, ha épp Új-Zélandon szörföznék.

Egyszerűen idén nem kanyarodott erre a feeling. Plázák, tévé, hó és kényszeres kimozdulás hiányában egész könnyű kimaradni az őrületből, amit kicsit sem bánok, de hogy kérges lelkem bal felső sarka sincs csillámmal teliszórva, az kicsit fura.
A teljes dekoráció pillanatnyilag kimerül a rémhóemberekben meg egy darab strasszos képeslapban, és ez a kollekció valószínűleg nem is fog bővülni. Ha ez van, hát ez van, nem lehet minden év porcukorba forgatott rénszarvasokkal telített.

A mágnesbárányt vonzza a csillogás

A további részleteket is veszett romantika meg giccs jellemzi. Egyrészt (szerintem) megbeszéltük emberrel, hogy magunktól magunknak kapunk valamit idén, és ennyi a karácsony. Ezek után ma egy futár benyomott a házba egy terjedelmes dobozt, amit biztosan nem én rendeltem (és nem is a kutya, a macska, vagy a barik), tehát csak egyetlen valakire tudok gyanakodni. Mikor az egyetlen valakit kérdőre vontam, hogy szerinte mit beszéltünk meg, annyit flegmázott rá, hogy ő gondolhatja máshogy.
Nem szeretek találgatni, de szinte biztos vagyok benne, hogy a doboz egy arany Gucci láncfűrészt rejt. Majd kiderül közös életünk első kétszemélyes karácsonyán. A kaotikus családi és földrajzi viszonyainknak köszönhetően eddig ilyen még nem történt, viszont rendkívül leegyszerűsített minden logisztikát, úgyhogy nagyjából öt perc alatt megbeszéltük az áhítatos este menüsorát és programjait. Aszalt szilvás karaj lesz Keresztapa-trilógiával.

24

Ennyi erővel szeretőt is tarthatnék.

A saját hülyeségem ellen sosem védett meg senki, mondjuk ritkán is szoktam előre beharangozni őket. Így esett most is, hogy egy héttel ezelőtt minden óva intelem nélkül álltam neki hirtelen ötlettől vezérelve kalengyáriomot csinálni embernek, magamra szabadítva ezzel az adventi kálvária nevű blaszfémikus képzavart.
Mondhatnánk, hogy 24 gyufaskatulyát beöltöztetni, megszámozni, felmadzagozni, cetlivel bélelni és diorámába helyezni (incl. megfelelő faág kiválasztása, legallyazása, gallytartó só körbeüvegezése) nem tarthat túl soká. De a helyzet az, hogy emberem bármelyik munkaterületéről 5 percen belül képes bejelentés nélkül hazaérni, télen ráadásul jóval nehezebben is indul el itthonról, szóval nagyon ki kellett használnom a hirtelen adódó véletlen alkalmakat. Mindezt persze folyamatos hátsófali infarktus árnyékában, bár a végére szinte már rutinosan tudtam egyetlen mozdulattal besöpörni és elrejteni az összes corpus delictit. A szeretők legalább önmaguktól automatikusan ugranak gardróbba-padlásra, és egy szeretővel a hidegebb (ám csukható) helyiségekben is szórakoztatóbb (meg forróbb) az időtöltés, mint a gyufásdobozokkal.
Egy eltévedt szürke másodpercig még majdnem sajnáltam is kicsit magam, hogy milyen könnyű azoknak, akik bármikor feltűnésmentesen le tudnak lépni, akármikor útba ejthetnek egy-két vésztartalék boltot is, és nem egy hónapra előre kell mindenről gondolkozniuk, de miközben rakosgattam össze magamban a skatulyatöltelék ötleteket, hamar rájöttem arra, hogy csomó mindenért mégis jobb nekem.
Mindezek után már csak azt kellett megoldani, hogy ma reggel legalább negyed órával előbb sunnyogjak ki a hálóból, mint az érintett, de nem sikerült, mert amint meghallotta, hogy kászálódok, kelt ő is, hogy begyújtson nekem a nappaliban, nehogy megfagyjak (mondtam, hogy jó dolgom van).
Innen kezdve konkrétan másfél percekkel kellett zsonglőrködnöm, hogy valahogy kivarázsolhassam a teljes installációt a vendégszobából, miközben indirekt módon próbáltam megoldani, hogy ne menjen be a jégverem-kuplerájvendégszobába, ahol a szeretőm rejtőzik szakaszosan összeálló naptár próbált beleolvadni a káoszba; Jack Bauer nyomomba se érhet.
Délután 2-kor már mindenkit utáltam, hogy senki nem próbált megakadályozni a titkos projektemben, és nagyon komolyan ott tartottam, hogy tököm az egészbe, elrakom a francba, jó lesz majd egy (2,3…) év múlva, de leginkább kihajítom a komposztra, ahogy van, és mégis inkább szeretőt tartok. 3-kor már konkrétan indultam a kuka felé, mert az nem normális, hogy ennyire ne legyen magánidőm, magánterem, magánéletem. Aztán negyed 4-kor négy és fél percre kiment a pajtába, így kikerült a dolog a helyére.
Az egyetlen komoly szépséghiba, hogy én már kicsit sem örülök neki. Részemről leszámoltam a meglepetésekkel.

Nem eszkimó

Nem tudom, létezik-e olyan népcsoport, ahol tradicionálisan térelválasztásra használják a kajakot. 

Ha még nincs ilyen, akkor új kisebbséget alapítunk. Az már biztos, hogy a fürdőszobánk pont egy kajak hosszú.

Időszakos tárlat, tavasszal majd valami újat kell kitalálni

Egy mozdulattal megoldottuk így a kajak téliesítését (meg ne fázzon odakint) és pszichológiásan megnyugtató kis lépést tettünk előre a vendégek által időnként kifogásolt fürdőszoba-leválasztás hiányának részleges, optikai pótlására.
Az egyébként egyszerű kajakemelési művelet szokás szerint kissé drámaira sikeredett, de szerintem nem az én hibám. Este 9 után kezdtünk neki a felvonásnak, és közben jöttünk rá, hogy a létránk a británnál van. Küldtem neki egy udvarias mailt, megérdeklődve, hogy felborult-e már aludni, mert ha nem, kéne a lajtorja. Még válaszolt is a jólélek, hogy ha a templomtoronyról készülünk lelopni az ólmot, akkor jön ő is, de addigra már a kajak a helyén volt, írtam is neki, hogy tárgytalan.
Ezzel nyugalomba is helyeztük volna magunkat, de irgalmatlan csörömpölés hallatszott az utcáról – a britán a legklasszikusabb börleszkjeleneteket megszégyenítő módon küzdött a kukksötétben a háromágú létrával, kapkodva. Kiszaladtam, még mielőtt komolyabb kárt tesz magában, a villanyoszlopban, a bokrokban vagy a macskákban, és most láttam először élőben, milyen is az, amikor valaki lélekszakadva csinál valamit, a szívroham szegélyén.
Nem tudom, miből gondolta, hogy az ő angol udvariaskodásából bármi is átragadt rám, de a mailek könnyed hangvétele ellenére ráparázott, hogy itten Késő Éjjeli Tragédia történik, látta már maga előtt a kigyulladt és beomlott kéményünktől kezdve a legelképzelhetetlenebb vészhelyzeteket is (háztetőn ragadt korai Mikulás), és próbált rohanni, amennyire három darab két és félméteres létraszárral a hóna alatt ez lehetséges. Esküszöm, még a kacsapihe haja is feldúltan égnek állt.
Mikor egy feles után kicsit rendeződött a pulzusa, háromszor is megígértem neki, hogy sürgős ügyek esetén semmiképp nem fogok episztolákba bonyolódni, hanem rárúgok ajtót-ablakot, de azért aggaszt kicsit, legközelebb milyen vészhelyzetre fog gyanakodni, ha üzenek neki, hogy maradt még eperpalánta.

Hól apát

Szakrális tisztelettel rajongunk az új családtagért.

A meteováteszek rövid távú jövendölésének hatására ember ma elvonult a vasboltba, és olyan csudálatosan gyönyörű hólapát vett, hogy kedvem lenne hagyományteremtő jelleggel hólapát-szépségversenyt indítani a faluban.

Nem akartam, hogy megfázzon, úgyhogy behoztam éjszakára

Délceg kiállású, jó fogású, teleszkópos nyelű (gondoljunk a gyerekmunkásokra is), megfelelő fényben pedig Fiskars-narancssárga, ami igen praktikus tulajdonság, ha netán kint felejtődne a havazásban, próbáltam én már fehér sílécet méteres hóban megtalálni. Egyelőre nem döntöttük el, ma melyikünk alhat vele.

Előre jelzem, hogy hólapát-pornó még közkívánatra sem lesz, de azt hajlandó vagyok megfigyelni, hogy hány hónap hótlanság után esik hólapátiába, és az orvosolható-e műhóval.