2017. március 2., csütörtök

Birkás Tánti éppen ráért

Írtam varrtam egy könyvet.

Másfél évesre nőtt a medvegyerek, épp ideje volt, hogy a születése óta tervezett lefoglaló könyvet megcsináljam. A saját agyamat és időmet én speciel remekül lefoglaltam vele, amíg készült. Főleg, amikor a maximalista paraszt részem is beszólt, és a realizmus/alkotói szabadság tengelyen pörögtem olyasmiken, hogy például az almafának nem is ilyen a levele, meg hasonlók. A kérdés már csak az maradt, hogy a gyerek mit szól majd hozzá.

Részemről csak a két végletet tudtam elképzelni: vagy totálisan rákattan, vagy nagyon magasról hajítja rá a pelenkáját, mert a Birtokon mindennél érdekesebb a kutya-macska-kisbarik-nagybarik sereglet.

  színes-birkás

A realitásba és a meglepetés kiélvezésébe végül a körbálákról ugrálás izgalma, a macskaidomítás és az alváshiányos hisztihatár is befigyelt, mindenesetre a barlanglakó medveujjbáb meg a körtefaló kukac még így is lekötötte egy ideig, és az anyja is hiába mondta neki, hogy „kislányom, menjél aludni, hadd játsszunk a könyveddel”. Úgy sejtem, lesz még idő, amikor a szülei ép eszének megőrzésében segítség lesz ez a rongykönyv. Így vagy úgy.

 macerálhatós-gombás-kukacos


No hát ilyesmikkel is múlattam a hideg-csendes téli napokat; horgolt takarókról, kék konyhabútorokról és egyebekről majd legközelebb, mostanában nem vagyok a szavak embere (se).

8 megjegyzés:

Névtelen írta...

Khm... kaphat ajándékba egy ilyen könyvet, aki az első megjegyzést írja?
ELSŐ!!!

Juli

Eva írta...

és a MÁSODIK!!

katalin írta...

Én is jelentkezem... :)

konyvesszilvi írta...

én a könyv kiadási jogairét jelentkezem és a Birkás Tánti meséi mikor jönnek? Birkás Tánti sütődéje. cuksi képek gyerekkel kutyával? :D

öleléssel KSZ

csakBea írta...

Szuper! Nagyon kreatív!

Névtelen írta...

birkatürelmed van, látom. De ilyen igényesen,mókásan elkészített játékhoz ez kell. Tetszik .

Ariadne írta...

Énisénis kérek!:-) Van hozzávaló gyerekem is!

Beastie írta...

Pazar ! Nagyon jó :) Ügyesség! Respect!