Meg se próbálok úgy tenni, mintha megkísérelném összefoglalni hirtelen az elmúlt éveket. Helyette békamese lesz, frogments of my life.
Gyanús volt a nyár nagy részében, hogy túl közelről hallatszik a békakurutty. Aztán mikor SzembeGyuri átjött egyszer kölcsönkérni a dekopírfűrészt, én meg kivettem a cuccot a verandaszekrényből, meglehetősen gyors reflexekkel megkérdeztem, hogy békával vagy béka nélkül kéri-e, ami nagy mázli volt, mert ha figyelmetlenül békástul adom a kezébe, akkor azonmód ívesen elhajította volna. Így derült ki, hogy legalább két leveli bebútorozott oda: napközben néha kijártak tempózni egyet a virágfal árnyékolta esővizes hordóban (én simán melléjük képzeltem a pici törülközőt meg a koktélospoharat is), esténként meg extra akusztikával ment a szekrényből a brekk.
Augusztus végén egy este a konyhában futottunk össze először; csak tessen, tessen, gondoltam, nézz körül bátran, az ajtó tárva-nyitva, ismered a kijáratot. Onnan kezdve minden este találkoztunk, nemsoká pedig már napközben is bent figyelt. Végül kis fáziskéséssel azt vettem észre, hogy immáron két hónapja egy gyönyörű békával is együtt élek.
A szakirodalom szerint telelni fagymentes helyre húzódnak, vagyis amíg itt van a konyhában, hőmérő nélkül is tudhatom, hogy nulla fok fölött vagyunk bent. Elsődlegesen a lógatott bögréken szereti tölteni a napot, amik egyfajta függő békahintaszék-láncként biztosítanak neki meditatív lengedezést és lebegő függőhidat egyszerre.
Mutat ugyanakkor szotyivirágos viselkedést is: délután a Nap járását követve a nyugati végekre is elmerészkedik a három irányból ablakos széleken. Vagyis valójában tök bátran közlekedik, a padlóra amúgy sem kell letennie a tapadókorongos kis lábait, bár ott is csak a rátaposás veszélye fenyegetné, ugyanis kutyailag Kisvakond, macskailag a tisztességes méretre nőtt Gyösz is teljes természetessággel vették tudomásul, hogy már Béka is itt lakik, jár-kel, néha Poltergeist módon zörög dolgokkal - se játéknak, se zsákmánynak nem látják. Ebből is nyilvánvaló, hogy míg rokonait a Természetvédelmi Világszövetségnél a „legkevésbé aggasztó helyzetű” veszélyeztetettségi csoportba sorolták be, ő itt konkrétan az aggódás érzését sem ismeri.
Van neki különleges fotogénje és szégyenlőssége is: néha kifejezetten pózol és a legjobb háttereket választja ki magának, néha egyértelműen hátat fordít, mikor fényképezési szándékkal közelítek őzöldségéhez. Általában élénken levélzöld, csudálatos aranyszín szemekkel, de nagy ritkán átmenetileg kopik és barnul a zöldsége. Annyira még nem váltam békológussá, hogy ennek az okait megfejtsem és kedélyállapotra, hőmérsékletre vagy romlott légyre vezessem vissza, bőven elég az is, hogy sose akartam például tudni, milyen is a békaszar, most meg már azt is tudom, na. De hát alomtálcára szoktatni viszonylag nehéz lenne, gondolom. Jut eszembe, kapott egyszer saját medencét, de az láthatóan nem érdekelte.
Nyilván nem hívtam ki hozzá állatorvost, de amikor a doki amúgy itt járt, egyrészt röhögött nagyon (15 éve ismer, de mindent még ő sem nézett ki belőlem), másrészt átgondolta a helyzetet, és azt mondta, jól ellesz itt (mármint nem ő, hanem a béka). De ha már itt tartunk, a konyhabéka nem utolsó sorban kiváló kapcsolati tesztlény is: aki rendben van a bentlakó békámmal, az tuti a barátom. A hisztiseket sajnos nem értem, mivel a béka egyáltalán nem hullajtja a szőrét, és békaallergiáról sem hallottam még. Alapvetően meg bízom benne, hogy tudja, mit csinál. Én pedig először mindig békát lokalizálok, mielőtt bármihez nyúlnék (erre jó volt nyáron a darázs-edzőtábor), továbbá aggódni kezdek, ha egy percen belül nincs meg.
Az egy dolog, hogy az esti névsorolvasásba már ő is beletartozik (eleinte nem terveztem nevet adni neki, később meg teljes egyértelműséggel jött, hogy Leo Getz után Froggy legyen), de az még durvább, hogy barátok-ismerősök nem csak a barikról, meg kutya-macska hogylétéről érdeklődnek, hanem most már a békáéról is. Kíváncsain várom a telet...
(És ti hogy vagytok? Ez a bloggerkedés létező dolog még amúgy? Őszintén megható, hogy ennyien visszajártok ide.)
