Tévhitek a falusi Húsvétról

Indulás előtt villant belém, hogy az általam nem túlzottan ünnepelt húsvétot a gyűlölt locsolkodással együtt a Birtokon fogom tölteni, és minden ismerős előre paráztatott, hogy ott bizony nem fogom tudni megúszni.
Lélekben már készültem rá, hogy hétfő délelőtt a csőre töltött sárga slaggal felfegyverkezve fogok minden potenciális locsolót távol tartani a háztól, de nem volt rá szükség. Egyrészt azért, mert mint kiderült, már falun sem akkora nagy szokás a locsolkodás. Aztán segít az elkerülésben az is, hogy viszonylag idegenek vagyunk ahhoz, hogy ott tolongjanak nekünk a locsolók. Akik ráadásul legfeljebb úgyis csak a falubeli gyerekek, akiket legfeljebb nem engedünk be. És tényleg így lett, egyetlen kisfiú szólt csak be a kapun, hogy szabad-e, mire én tragikus arccal, közepesen ázottan felnéztem az égre, és mondtam, hogy "kösz nem, az eső épp elég volt". Úgyhogy nézőpont kérdése, de szerintem megúsztam a locsolkodást.

Behálózott falu

Na jó, ez annyira bűbájos, hogy muszáj a sztorit a végén kezdenem.
SzembeJuli most küldte el élete első e-mailjét, nekem. A következő állt benne: a hétvégén keltek csibéink, de gyalázatos lett, a 82-ből 25 ami egészséges maradt. Ha nem e-mail lenne, ezt bekeretezném és kitenném a falra.

Az egész azzal kezdődött, hogy már tavaly nyár elején SzembeGyuri megkörnyékezett minket: Karácsonyra szeretnének a lánynak laptopot vagy asztali gépet venni, addigra kapnak valahonnan egy kis pénzt, és hát mi ehhez mégiscsak jobban értünk, hogy milyen kéne. Aztán augusztusban mintegy mellékesen meséltük ezt az egyik barátunknak, aki erre föl egy általa sokat látogatott fórumban megemlítette, hogy kéne egy nyolcéves falusi kislánynak valami használható gép, ha esetleg valakinél csak úgy porosodna. Rövid egy órán belül érkezett felajánlás gépre, monitorra, nyomtatóra; én hiszek az emberi jóságban, de ez még engem is megdöbbentett.
A következő hetet aggódva agyaltuk végig: hogyan lehet odaállítani hozzájuk csak úgy egy komplett számítógéppel, hogy tessék, itt van, ingyen van, miközben tudjuk, hogy ott a faluban nagyon máshogy mérik a pénzt, mint amihez a nagyvárosi ember szokott. A nagy tipródásból persze az lett, hogy két mondatban ledaráltuk, mi a helyzet, használják egészséggel. És használták, bátran, egyből Linux alatt. Panni feltérképezte a játékokat, Juli boldog volt, hogy át tud tölteni zenéket a telefonjára, Gyuri meg morgott, hogy sakkban mindig megveri a gép.
És most eljött az ideje a net bekötésének. A szakember előre parázott a Linux miatt, de csont nélkül sikerült minden beállítási művelet. Először telefonon távirányítottuk Julit (aki addigra már önállóan megtalálta a pesti lakásunkat a guglimapsen), hogyan csináljon magának mailcímet, utána chaten folytattuk az okítást. Mire hétvégén lemegyünk, várhatóan komoly listát írnak arról, amit sürgősen meg kell tanítanunk nekik. Meg arról, hogy mi mindenre jöttek rá maguktól.
160 kilométer sitty-sutty eltűnt közöttünk. És hamarosan egyre szűkebb lesz a kilométerekben nem mérhető távolság is.

Ügyeljünk az artikulációra...

- Kéne már nekem egy jobb ágy.
- Még le se költöztél a Birtokra, és te máris jobbágytartást tervezgetsz?!?!