Esküvői szezon

Hetedhét határra szóló, már-már orgiás lakodalmat csaptak a körülmények, és a bulizásuk épp csak annyira féktelen, hogy nagyjából minden tevékenységünket akadályozzák, ráadásul a násznak köszönhetően szaporodnak is, mint a nyulak. 

Leginkább a birsalmasajthoz tudnám hasonlítani az elmúlt időszakot, amennyiben sűrű, nagy erőkkel folyamatos mozgásban kell tartani amíg készül, különben lávaforrón köpköd, beterít mindent és megéget, és mikor fellélegeznél, hogy vége, akkor kiderül, hogy van még egy adag, ami főzésre vár. A végeredmény meg úgy eltűnik, mintha sose lett volna. Na, ezzel végre arra is rájöttem, hogy biztos azért kellett nekem életemben először pont most birsalmasajtot csinálni, hogy ezt a csodásan szimbolikus párhuzamot leírhassam.

Voltak egyébként figyelmeztető jelek, fel is tűntek, csak értelmezni nem tudtam őket rendesen. Az egész a sütővel kezdődött, Tarhonyakártevőék látogatásakor bosszankodtam először, hogy a mindig bevált pite erősen alulexponált lett, biztos elbaltáztam valamit, de végül kiderült, hogy a hiba a hőfokszabályozóban van. Garanciapapírok és távolságok okán hónapokig húzódott a szerelés kérdése, majd a végül megérkező szerelő kijelentette, hogy ilyen hiba nem létezhet. Hagytam neki egy kis időt, hogy magától rájöjjön: de, létezik. Persze honnan is tudhatta volna, hogy nálam minden probléma egyből X-aktás?

A sütő felől tehát belemerülhettem volna végre az almáspite illatú boldog őszi napok nyugodt lebegésébe, de ehhez a magazinos idillhez túl sok volt a munkaügyi tennivaló, miközben a házat is igyekeztünk lakhatóbbá tenni, és a rengeteg konzerválandó zöldség-gyümölcs mellett számtalan, egymás sarkát taposó apróság is stresszesített még, kósza áramkimaradásokkal, családi eseményekkel tarkítva. Próbáltam megoldani a helyzetet, de csomó időt elvittek az időtágítással kapcsolatos sikertelen kísérletek, és az öntöbbszörözésből is csak enyhe skizofrénia lett,és akkor újabb körülmények ültek lakodárét.

Ember hirtelen nélkülözhetetlenné vált a munkahelyén, ami többek között azzal jár, hogy szabadnapja sincs, de legalább mindig sötétedés után ér haza, így a sok köbméter (egyébként is késve érkezett) tűzifát még mindig nem bántotta a láncfűrész, és a kertben is csak annyi téliesítés történt, hogy két karóval kijelöltük, mennyire legyen jövőre kétszer nagyobb a vetemény. Mondjuk a paradicsomok, paprikák, uborkák és sárgadinnyék még mindig vígan érnek, ők nem panaszkodnak a késlekedésre. Illetve a veranda is téliesítve van, két kályha kint várja a hideget.

Nekem viszont annyi hasznom származik ember nélkülözhetetlenségéből, hogy nincs oka és ideje azon nyígni, hogy elloptam a laptopját. Az enyém ugyanis a munka dandárjának derekán megdöglött, pontosabban szólva nagyon hangos halálhörgéssel ellenzi már a bekapcsolást is. Röpke két hónappal azt követően, hogy az asztali gép is örök sztrájkba lépett. Gyorsan számba vettem, hogy mennyi nélkülözhetetlen ésvagy pótolhatatlan cucc van a vinyókon, igyekeztem nem pánikba esni, és azzal nyugtattam magam, hogy az ott pihenő fotók helyett talán van a telefonomon is pár használható, amin meg tudom itt mutatni a haladás fázisait. Na és ekkor mondta azt a telefonom is, hogy kakukk, egész pontosan 2 perc 43 másodperc beszélgetést bír köldökzsinór nélkül, falhoz kötve meg hülyeségeket csinál. Hogy beázó tetőket és csak lejtőn induló autókat ne is említsek. Megoldható dolgok ezek mind, csak időzítést és mennyiséget is összeadva kezdem magam úgy érezni, mint egy speciális kommandó, aminek minden percben minden létező felmerülő eshetőségre felkészülten és rugalmasan kell azonnal reagálnia.

Összességében és tulajdonképpen egyébként kösz, jól vagyunk. Tényleg. Ráadásul fehérek a falak, sima a padló, és élvezem a takarítást. Mondjuk jó lenne elvégezni valami időgazdálkodási kurzust, csak épp nincs rá időm. Emiatt a zseniális időbankos ötletemet sem tudtam még tökélyre fejleszteni.

Csak a tisztesség kedvéért előástam pár fotót

Lesznek majd jobbak is, úgyis mindjárt újra szétbombázzuk a helyet

A fentiek figyelembe vételével tehát elnézést mindenkitől, akinek nem írtam, meg azoktól is, akiknek igen, csak hülyeségeket. Bízom benne, hogy a körülmények lassan belefáradnak a hepajozásba.

Betonkemény

Egy a fontos: betonozás közben is legyen kéznél mindig elég befőttes üveg.

Alig két év rákészülés után szinte váratlanul ért minket a péntek, annak a napja, hogy átpakoljuk a fürdőszobai átjárót, a konyhát és a nappalit a vendégszobába (vizuális segítség itt). Ezek után én túl sok fizikai részletben nem vettem részt, mert dolgoznom kellett sokat, meg lefektettem a Birtok epervezetékét, de nyilván nem maradtam ki az eseményekből.

Előzetes kárpótlás a további hatvan, szürke és betonos képért

Szombaton jött a Jól Bevált Csapat vakolni, és rádöbbentem, hogy most már biztos elég régóta élek itt, ha a hátam mögött elhangzó tii kőneneee sindő* fonémasort odafigyelés nélkül is tudom értelmezni és fordítani. Luktalanodott a fürdőszobai átjáró minden pontja, és közben downgrade-eltük a talajt is: cementlapos padlóból földpadlósat csináltunk,

Nagy felbontású nappali

már csak a tevekaravánok és a strandtörölközők hiányoztak a képből.

Sértett sivatagi cica

A konyhát lapra szereltük

Az utolsó szósz jogán még csináltam egy pudingot

és kiköltöztettük a pajtába.

Palacsintasütés közben derült ki, hogy nem teljesen vízszintes

Vasárnap elindult az Ároktalanítási Hadművelet is, és mikor már épp csak egy keskeny betonozatlan csík maradt, szólt SzembeJuli, hogy megfőztek több tonna céklát, szívesen ad át belőle, de azt még akkor most kéne eltenni. Tehát félig a talaj fölött lebegve gyorsan kimenekítettem néhány dunsztost, ecetet és fűszereket a spájzból, és mivel úgyis annyira ráértem és minden körülmény ideális volt, bemásztam a hálószoba ablakán egy lavór főtt céklával, hogy szépen befőttesbe savanyítsam őket a fürdő frissen vakolt falai között, praktikusan a mosógép tetején. Az közben eszembe se jutott, hogy ráadásul én még sose csináltam semmilyen savanyúságot.

A felszedett cementlapok sorsáról még nem döntöttünk

Itt már a fürdőből kifelé nem vezetett út

A kémény is újjászületett

Kora délutánra elterült az összes beton, elzárva ezzel a hozzáférést vendégszobához és spájzhoz is, és mivel nem akartuk zavarni a kötögetésben, gyorsan elhaladtunk a Városba festéket venni. Mert ugyan se időnk, se energiánk, de hát most logikus a meszelést is megejteni.
A festékplázában aztán komoly dilemmázás vitte el majdnem egy óránkat, mert mindenféle telített és élénk színű festékekbe botlottunk, embernek pedig eszébe jutott, hogy milyen jól nézne ki, ha a fehér falak közt a nappaliban a szinte vadonatújra vakolt kémény húdevörös lenne. Az igazi tipródás és röhögés innen indult, mert bármilyen szép és erős is egy szín, én akkor is a betűket látom meg először, és nagyon nehéz volt eldöntenem, hogy a fűszeres jakvaj, a hajnali áhítat vagy a rejtőző leguán-e a legjobb név egy színárnyalatnak (listás volt még a shaolin köpeny, a távoli vitorla és az ébredő rét is). A kérdésre egy hónap múlva visszatérünk, a betonfestés idején, egyelőre csak a (szerintem falusi pirkadat fantázianevű) vadfehér mészfestékkel tértünk haza.
Szépen bemásztunk a hálóablakon, előtte megnyugtattuk a totál stresszes cicát és kutyát, hogy csak egyet kell kint aludniuk (a macska máskor bezzeg önként tölti házon kívül az éjszakákat), és akkor jött a britántól a mail, hogy neki épp most, este tízkor lenne szüksége két hagymára meg a botmixeremre. A hétvége során nem először merült fel bennem, hogy a megőrülés igazán kellemes megoldás lenne minden bajomra, de ennél a pontnál már a céklákkal is szívesen cseréltem volna.
(unatkozókat és az olvasók unatkozó ismerőseit felkérem, hogy ráérő idejüket erre az URL-re utalják át nekem, köszönöm, és akkor hamarosan folytatom fehér falakkal és elektropölékkel)
*(Tibi, kőne nekem egy sindő === Kedves Tibor kolléga, szükségem lenne egy zsindelyre (deszka, esetleg cserépdarab) az élek vakolásához)

Pörgés, erősen

És születőben van a cementtestvérség.

Az elmúlt hetekben a pörgés és az időhiány mértéke nem változott, ez a memóriámon meg csomó elmaradásomon is meglátszik, paprikából és paradicsomból viszont egyre több pirul, és őket nagyon nem érdekli, hogy én mennyire érek rá.
Felmentünk hát a veteménybe a británnal erősöket tesztelni, minden bemelegítés nélkül, és „na eeeezt kóstold meg” buzdító szavakkal legeltük a tömény kapszaicint. Sírtunk, de ettük. A britán elég hülye volt ahhoz, hogy minderről megfeledkezve csak kicsivel később a szemét is megdörzsölje, de én inkább egy szót se szóljak, a részletek ecsetelése nélkül csak annyit szeretnék mondani, hogy paprikaszüret környékén a „forró szex” egész új értelmet nyer, sok kézmosás után is. De végül mindenki boldog volt, a britán tudott pont olyan tabascót csinálni, amilyet akart, én meg erőspista nyomán névre szóló paprikakrémet csináltam embernek, olyat, hogy a zománcot is lemarta a tálról, talán mégis univerzális baktérium- és vírusölő tisztítószerként kéne forgalomba helyeznem.

A legjobb méreg

Mivel a sima (nemturbó) paradicsomoknál lehetetlen küldetésnek látszott és látszik a folyamatos mérés, a pontos mennyiség az „ipszilonszor rengeteg”, és még bőven nincs vége. Ezen a ponton ajánlom minden ketchup-rajongó, ketchup-közömbös és ketchup-utáló figyelmébe Mézeskalácsnál ezt itt. Tavalyig felőlem az összes ketchupgyár csődbe mehetett volna, annyira nem ettem ilyesmit, most annyi változott, hogy felőlem még mindig csődbe mehetnek, de azért, mert függő lettem ettől a házi cucctól, érdemes megcsinálni, nagy mennyiségben (nálunk értelemszerűen ez is csípős).
A rohamos eltevést-befőzést olyan konkrét földi okok is indokolják, hogy ha minden igaz, a hétvégén tényleg sor kerül az utolsó fontos kör vakolás-betonozásra a fürdőben és a földárkos konyha-nappaliban, ez pedig azzal jár, hogy három napig a verandán lesz a konyha. (Most jön az is, hogy a szomszédok vigasságára a hálószoba ablakán át fogunk ki-be közlekedni, és most kivételesen nem azért, mert megint bezártuk magunkat - na ja, két év alatt sem vált rutinná, hogy ne hagyjuk kívül a kulcsot a belülről nyithatatlan ajtóban.)
A megrendelendő anyagok listájáról a cementet kihúzhattuk, mert Hobbikertész felajánlotta a saját projektjük után megmaradt mennyiséget, amit az ötéves Süni eleinte nem teljesen szívesen adott át nekünk, de az anyukája meggyőzte, hogy ezáltal az ő kocsibeállójuk és a mi konyhánk cementtestvérek lesznek, amely - idézem - "olyan kapocs, melyet ember szét nem választhat, kivéve ha vésőgépe van".
Úgyhogy péntektől rajtunk kívül a betonkeverő is pörög.