2007. január 10., szerda

Szerzem a rutint

Meg másoknak a vidám perceket.

M. megrótt a minap, hogy tulipánültetés kapcsán szemérmesen elhallgattam egy aprócska momentumot. Esküszöm nem direkt volt, lúzerségeimet sose szégyellem a nagyvilág elé tárni, hadd röhögjön mindenki kedvére, egyszerűen csak demencia volt a dologban. No tehát, mielőtt elültettem volna a tulipánhagymákat, még ásóval a kezemben felhívtam őt mint expertet, hogy akkor mégis milyen mélyre, milyen távolságba, hányszor köpködjem meg, vagy mittomén. És akkor még azt is megkérdeztem, fontos-e, hogy melyik fele merre néz. Merthogy van nekik csúcsosabb végük, meg gömbölyűbb végük, de hát csak tudják a dolgukat, nem? Na és ezen röhögött nagyon a fehérneműbolt közepén. Jól van na, de legalább nem aprítottam még sose virághagymát tojásrántotta alá, azért ez is valami… Egyébként meg dacára elég komoly földrajzi tanulmányaimnak, sose sikerült szakítanom azzal a gyermekien csodálatos elképzeléssel, hogy például szorgalmas ásással egyszercsak fel lehet bukkanni a földgolyó túloldalán. És ha nekem sikerülhet, akkor egy tulipánnak is sikerülhetne. Szóval szerintem végülis mindegy, hogy rakom azokat a hagymákat a földbe, legfeljebb nem nekem fognak virágozni…

Nincsenek megjegyzések: