2012. január 6., péntek

Macseb

Állatira jelentős esemény történt a Vörös Hadseregben.

Alfi blogját és a Vérmacskát is olvasva elég gyanús, hogy a mienk az nem is valódi macska, de ennek ellenére is érdekes, hogy az együtt töltött idők során Főkutya és Kalózmacs jelleme hogyan változott a másikuk hatására. Jelenleg azt mondanám, hogy a macskába is jutott egyharmad kutya, meg a kutyába is egyharmad macska. Extra simogatásért például a Főkutya gyakran kézhez jön, ellenben a kicsi szörnyeteg nem egy önállóan törleszkedő fajta, de míg mondjuk a macskán és a macska alatt bármennyit lehet heverészni, a nagyobbik veres azt is legfeljebb másodpercekig tűri, hogy párnának használjam, mikor úgyis a fűben fekszik az oldalán.
A minitigris azzal természetesen kezdetektől fogva próbálkozott, hogy tandemalvás esetén lehetőség szerint minél közelebb húzódjon a nagybundáshoz, de Főkutya mindeddig tartotta magát az elveihez. Most viszont szerintem már csak úgy csinál, mint aki nem veszi észre a roppant jól felépített és igen türelmes stratégiát. Lehet szavazni: mikor fognak már tenyérnyinél nagyobb felületen is összebújni?
Főkutya néha akár percekig is képes elviselni ezt az intim közelséget

13 megjegyzés:

Holdgyöngy írta...

A helyzet közeleg, nálunk is a kutya a szeretetkoldus.A macskák esznek...de azt nagyon kitartóan..

Névtelen írta...

Gratulálok, és sok sikert kívánok!

Üdv
Zsuzsi

Piszke a Birtokról írta...

@Zsuzsi: köszi, remélem érted ;)

Piszke a Birtokról írta...

@Holdgyöngy: azt hittük, hogy majd a fenyőfa-projekt idejére itt hagyott szegény macska jól le fog fogyni... konkrétan kövérebb lett közben, mint valaha :D

Névtelen írta...

Kb. egy hónapot adok a lassú közeledésnek... Irigylem Tőletek ezt a dolgot. Az én kutyáim megeszik a szomszéd macskákat :( Pedig ezek a béke kötések olyan mélyen szép dolgok...

Piszke a Birtokról írta...

Azért ez kemény másfél év munkája ám, ami a fotón látszik :) Különben imádják egymást, csomót játszanak is együtt, a közös étkezések meg önmagukban is filmre valók - de ez az összebújva alvás Főkutyánál úgy tűnik túlmegy a határokon...

Névtelen írta...

Mikor lehet már előfizetni a Birtok TV-re? Laci

Piszke a Birtokról írta...

@Laci: kell még tanulnom a videózásról és társairól egy kicsit (meg hogy mindig legyen kéznél csőre töltött felvevő), de igyekszem ;)

Borsmenta írta...

Volt egy macskám, akivel a kutyáim jól értették egymást. A macs megtanulta, hogy nem szabad futni a kutyák elől :) Együtt aludtak mind a 4-en mikor hideg volt :))
De voltak szimultán másik macskáim is, na azokat kergették. Egyiket ki is nyírták egy szép napon, bár szerintem csak játszani akartak.
Szerintem a macska dönti el, mit akar, a kutyák meg alkalmazkodnak.

Gandalf írta...

Két éve a párom talált egy pici kis cicát az út mentén, amikor hazafelé jött. Hogyan keveredett oda örök rejtély. Aztán fogta a kis szarost (nem menekült előle), és hazahozta. Kutyánk elég nagy, azt hittem ízekre szedi. Fenét. Akkora haverok lettek, mint két tesó. Jelenleg a macska, Kamikáze a főnök. Kiskorában simán felmászott kutyánk hátára, s úgy aludt, ha hidegnek érezte a bútort, amin egyébként aludt...

Piszke a Birtokról írta...

@Borsmenta és Gandalf: nálunk is két titok van összesen. Az egyik, hogy Főkutyát kicsi korától minden más állattal összebarátkoztattunk (egyedül a lovakra haragszik, de ez valahol érthető), úgyhogy ő minden sünhöz, rókához, macskához haverkodva áll; a másik, hogy a kisvörös nagyon pici volt, mikor ide került, amikor még nem tudhatta, hogy a kutyáktól félni kéne. Szóval win-win, ráadásul a macsek egy olyan kutyától se tart, aki a mi kertünkben található. Kint már óvatosabb.

ratiespi írta...

Kedves Bódog!

Bódog névnapot kívánok!

ratiespi

Piszke a Birtokról írta...

@ratiespi: Köszönjük :))))