2013. július 22., hétfő

Mulatós lövészárok

Újabb kimaradt fejezet az Alice Csodaországban-sorozatból.

Errefelé egy alkalom is elég bármiből ahhoz, hogy hagyomány és szokás váljon belőle, így az idei íjászversenyen automatikusan megkaptuk a británnal a kaptáraknál lévő akadálypont állomásfelügyeletét a Senkiföldjén. Elrejtettük a bozótban a tükörtojásos vadkant,

biztonságba helyeztük az elemózsiát,

és felkészültünk úgy másfél óra lombsuhogásos, méhecskedünnyögős zen-foglalkozásra, míg az első csapat odaér (beiktatva annak megtárgyalását is, hogy mennyit ér a pénzvisszafizetési garancia a cáparettentő színű ausztrál búvárruha esetében).
A méhek szorgosan zümmögtek, két mézufó elszabott sisakrostélyban jött-ment a közelben a dobozkákkal, majdnem teljes volt a nyugodalmas komfort, mikor a britán kitalálta, hogy egy szék jól jönne neki. Ebben a pillanatban rondított tapintatlanul az idillbe bele a legközelebbi házból felcsendülő német mulatós.
A bácsi nem viccelt, kétszáz méterről is rezegtek a falevelek a decibelektől, a méhzümm is ritmust váltott. Felkaptam hát a vaddisznóinstalláláshoz szükséges kisfejszét, amit nonchalant lóbálva a kezemben átsétáltam hozzá széket kérni.
Reméltem, hogy a szokatlan kiegészítőről néhány asszociációs futam után esetleg eszébe jut majd a hangerő tompítása is, de errefelé láthatóan nem vesznek a szükségesnél komolyabban egy baltácskát cipelő nőt. A bácsi széles foghíjas mosollyal és nagyon szívesen adott nekem széket – hozzátéve, hogy ha itthon bármikor buliznánk, csak szóljunk bátran, hozza a magnóját.

Funkcionalitás mindenek felett, akár hólapátnak is jó

A méheknek hát nem volt más választásuk, sramlira zümmögtek tovább a vaddisznó körül, az egyre megviseltebb britán ezek után az ücsörgést sem bírta.

Rövidke idő után már lepényfának dőlni is jó alternatívának tűnt.

Mikor ott tartottam, hogy versenyen kívül íjat ragadok és irányra tartok, szerencsére megjelent az első csapat, így a sztereó megúszta. Fog viszont nagyon hülyén nézni a bőrdíszműves, ha megkérem, hogy az ujjvédő és alkarvédő mellé íjászkodáshoz csináljon fülvédőt is.

9 megjegyzés:

Unknown írta...

Osztán az a magnó elemrül megyen-e? Csak mer ha nem, hát házon belül van-é a villanyos óra amottan?

Piszke a Birtokról írta...

@Tarhonya Kártevő: a villanyóraszekrényt adott szögből, kukoricán keresztül nehezebb lett volna a nyílvesszővel eltalálni (a bácsi meg amúgy kedves darab), de őszintén szólva ilyen elemes részletekre nem kérdeztem rá...

nijntje írta...

Magyarán találkoztál végre a falu önkéntes DJ-jével! Na, legalább tudod, hova kell menni zenéért, ha bulizni szottyan kedved. Vagy ha nem szottyan, de muszáj vagy hallgatni, hova kell menni emberestül-baltástul.

Piszke a Birtokról írta...

@nijntje: DJ Szotyi :)))) (ha úgy szottyan)

Unknown írta...

Gyönge vagy, esd a szíved. Nem szabad! Ha bármilyen mulatós szól, betárazza a dum-dum vesszőt, célra tart és lő! Mulatós zenének nincs kímélet - szerintem. Pláne, ha német.
Anyám, ne hagyj el!

Névtelen írta...

Lepényfa!!! :) (én nem erre a fajta nagytövises jószágra gondoltam)

csakBea írta...

A mi kert szomszédunkban időnként oroszul szól a mulatós :)

Piszke a Birtokról írta...

@csakBea: az oroszokhoz nem biztos, hogy át mernék lőni :D

csakBea írta...

:D