Lustaságból veranda

Lapátkönyököm lett a hétvégén.

Levonultunk megnézni, virágoznak-e meghülyülve a globálisan felmelegedett almafák (nem), meg ásni kis árkokat a vizes csöveknek a fürdőbe. Itt jegyezném meg halkan, hogy immár három hónapja nem történik semmi a leadandó tervekkel, mert a tervezőember nincs meg, tehát a tervek sincsenek, pont ilyenekért nem kell ismerős ismerősére bízni ilyen dolgokat. Mindegy, tulajdonképp még időben vagyunk. Dolgosan nekiláttunk hát a teendőknek, bár átlag félóránként folyton elakadtam, fejet csóválva mormogtam, hogy ’január van, baszki, január’, letöröltem a verejtéket a homlokomról, és napoztam tovább pólóban, és ezen a januáron két nap alatt se tudtam napirendre térni, amiben az árnyékban mért tizenöt fok is erős szerepet játszott. Két csóva között olyanokat csináltam, hogy komolyan megpiszkáltam mutatóujjal a nyárikonyhában a járólapokat, mire azok ellenállás nélkül elváltak a homokos földpadlótól, így nagyjából három perc volt tíz négyzetmétert felbontani.

Származási hely: Birtokos eset

A sok héttel ezelőtt elkezdett átjáróajtó a türelmes faragásnak és a kitartó kopácsolásnak köszönhetően elnyerte végleges méretét, a formáján még tojásítani kell kicsit, de a neheze kész. Aztán a fürdőszobai csatornaárkok ásásakor rájöttünk, hogy az egész aljzatot mélyíteni kell, átlag 20-30 centivel (eddig nem jöttünk rá, mert nemcsak a földpadló nem egyenes, de a plafon és a falak se nagyon), innen kezdve úgy tűnt, mintha medencét ásnánk a fürdő teljes területén. Még hatszáz méter lefele, és meglesz a termálfürdő is. De egyelőre inkább csak kicsit mélyítettünk ásóval és lapáttal. Emberem egy darabig szorgosan talicskázta ki a homokot a budi mögött egyre növő halomra, de aztán beleunt és belefáradt a távtalicskázásba, így gyorsan megideologizálta, hogy a jóval későbbre tervezett verandanagyobbítás miért is esedékes inkább mostanában. Motyorgott valamit motorokról, akiknek tető lesz a fejük felett és egyenes, stabil talaj a kerekeik alatt, de az indoklásból nekem mindössze annyi volt tiszta, hogy sokkal egyszerűbb fordulónként száz lépés helyett csak kettőt talicskáznia, úgyhogy inkább a veranda mellé borítja a homokot feltöltés, más szóval tereprendezés címszóval. Ezzel egyúttal mindenféle költségtakarékos újrahasznosítást is elintézettnek tekinthetünk. Én rábólintottam a dologra, aztán lapátoltam tovább a talicskájába. Munkafronton nagyjából ezzel telt a két nap, meg a meleggel. Ja és két hullócsillagot is láttam. Január van, baszki, január.

Szerzem a rutint

Meg másoknak a vidám perceket.

M. megrótt a minap, hogy tulipánültetés kapcsán szemérmesen elhallgattam egy aprócska momentumot. Esküszöm nem direkt volt, lúzerségeimet sose szégyellem a nagyvilág elé tárni, hadd röhögjön mindenki kedvére, egyszerűen csak demencia volt a dologban. No tehát, mielőtt elültettem volna a tulipánhagymákat, még ásóval a kezemben felhívtam őt mint expertet, hogy akkor mégis milyen mélyre, milyen távolságba, hányszor köpködjem meg, vagy mittomén. És akkor még azt is megkérdeztem, fontos-e, hogy melyik fele merre néz. Merthogy van nekik csúcsosabb végük, meg gömbölyűbb végük, de hát csak tudják a dolgukat, nem? Na és ezen röhögött nagyon a fehérneműbolt közepén. Jól van na, de legalább nem aprítottam még sose virághagymát tojásrántotta alá, azért ez is valami… Egyébként meg dacára elég komoly földrajzi tanulmányaimnak, sose sikerült szakítanom azzal a gyermekien csodálatos elképzeléssel, hogy például szorgalmas ásással egyszercsak fel lehet bukkanni a földgolyó túloldalán. És ha nekem sikerülhet, akkor egy tulipánnak is sikerülhetne. Szóval szerintem végülis mindegy, hogy rakom azokat a hagymákat a földbe, legfeljebb nem nekem fognak virágozni…

Téli álom

Meg tulipánok és vágyak.

A globális felmelegedés című játéknak köszönhetően az októberben, legkésőbb novemberben esedékes tulipánültetést december közepén intéztem, a kicsit se fagyos földbe emberem lukakat ásott, én dugványoztam, miközben szomszéd ötéves kiirtotta a most épp gaznak látszó körömvirágokat. Elvileg vannak a kertben tulipánok, de nem tudom milyenek, idén már virágzás után láttuk először a Birtokot. Én ültettem feketét, kéket, bordó hegyeslevelűt, sárgát, meg pirosat, sárga cikkcakkos szegéllyel. Kíváncsian várom a tavaszt. Várom az ottélést is, hogy kertben teregessek, hogy ne dübörgő teherautókra ébredjek, meg csomó minden másért is. Na majd tavasszal. A faluban a szokásosnál is nagyobb csend és nyugalom van, vége a földmunkáknak, a falubeliek már csak disznóvágás kedvéért hajlandóak összefagyni, álmosan készülnek a Karácsonyra. Nekem meg nagymamám közelgő 85. szülinapja alkalmából eszembe jutott, hogy mit is szeretnék igazán. Ha majd 85 éves leszek, fiatal barátaim ne azt mondják, hogy 'ugorjunk be piszke nénihez, köszöntsük fel, hadd örüljön az öreglány, hogy benéz hozzá valaki', hanem azt, hogy 'be kéne ugrani piszke nénihez felköszönteni, már ha épp otthon van, és nem megint motorozik, vagy Nepálban sétálgat'. Hát ezt szeretném én. Na jó, a 75-tel is kiegyezek ilyenformán.