Egy talicska kifli

Korábban lett kész, a hagymát meg hagyjuk.

Elsárgult, elszáradt, eldőlt a somogyi kiflikrumpli összes bokra, és bár elvileg augusztusi szüretet társítanak hozzá, minden paramétere megfelelt ahhoz, hogy elhagyhassa a földet.

Igazi csöves frizura - alakulnak már a kukoricák is

Nekikészültünk a nagy betakarításnak, de vélhetően a szalmatakarásos laza talajnak köszönhetően egy háromhetes kölökvakond is ki tudta volna ásni őket. Meglehetősen talajmentiek voltak egyébként, de az ugye a legkevésbé sem EU-szabványos mértékegység, hogy „egy kapavágásnyi mélységbe” vessük, a mi kapánktól és vágásunktól pedig ennyi tellett.

A fejetlen kertész visszatér

Lett összesen úgy 27 kiló a kb. 50 bokorból, túl magas hozamot mondjuk nem is ígért senki erre a fajtára.

Egy bokornyi kifli

Jön a számvetés: 1250 forint volt a csomag (50 db) vetőkrumpli, tehát kb. 46 forintba került kilója. Viszont szalmakrumpli, tehát locsolás alig, kapálás nulla, rézgálicozva 2-3-szor volt, és mivel gyerekvasvillával fel lehetett szedni az egészet, egyik se lett fogyatékos. Fogalmam sincs, mennyibe kerülhet piacon/boltban a kiflikrumpli, főleg mert amerre én járok, ott ritkán kapni, szóval nem mondom, hogy hihetetlen összegeket takarítottunk meg vele, de saját, és a fő sikerélmény az, hogy faluemlékezet óta ebben a fenti kertben állítólag jó krumpli még nem termett. A másik kategóriában induló Desiré betakarítása később várható, ott nagyobb tömegre számítunk.

Maradt még hely a hagymának

A hagymát nem nevezném sikersztorinak, bár a semminél jobb: vörös és lila egyaránt a teljes anarchiát tolta, a tisztességes méretűtől a durcás dughagymaformáig minden akadt köztük, az is igaz, hogy ők elég komoly iszappakolást kaptak az árvíz idején.

A vörös lemaradt, mert már csak sötétedés után került a halomra

A legnevetségesebb persze a másfél éves, migráló fokhagyma, ami ennyi idő alatt sem tudott a fajtára jellemző alakot felvenni, de idén végre megpróbáljuk az őszi vetést.

Vámpírok ellen még jó lehet

Jövő évi kísérleti terv pedig az inverz krumpli, a föld fölött növő, egyébként a hajnalkafélék pereputtyába tartozó batáta.

Mindig egy latin tánc jut róla eszembe

Locsold meg

Néz, mint a wet malac.

Mikor sok éve először hallottam ezt a kifejezést, napokig gondolkodtam rajta, hogy miért is néz máshogy egy nedves malac és egy száraz, és különben is, minek kevernek angol szót egy magyar szólásba. Akkor se lett jobb, miután kiderült az igazság, mert a vett malacnak sem láttam több értelmét.

Tessék, frissen vett malac, hogyan néz?

Ma pedig végképp összezavarodtam. Több évtized urbánus kondicionálás után azért van abban valami vicces, ha a szomszédod nem arra kér, hogy a távollétében a cserepes virágainak adj vizet, hanem a disznóinak, de falun ez a normális. Így tehát megöntöztem ma a SzembeMalacokat. Jelentem, ők tényleg máshogy néztek utána, ami viszont csomó logikai kérdést felvetett a szólások és a malacok kapcsán. Végül arra jutottam, hogy locsolással lehet tesztelni, melyikből lehet angolszalonna.
(Én kérek elnézést. Pénteken több mint hat órát utaztam egy klasszik, légkondi nélküli Ikarusban az Alföldre oda-vissza a negyven fokban, még mindig azt próbálom kiheverni.)

Csillagos takaró

Két napja külön alszunk emberrel, és az egész az én hibám.

A kolbászfotózós-kertmelegítős estén ugyanis a csillagokat és a majdnem teliholdat bámulva ártatlanul megkérdeztem tőle, mikor aludt utoljára a szabad ég alatt. Nekem ez gyerekkoromtól rendszeres program volt, Balatonon gyakran komoly harcok mentek a hintaágyért, megesett olyan is, hogy a földön éjszakázásból arra ébredtem, hogy eltévedt vakond böködi a derekamat, van ennek hangulata, na. De utoljára e. e. (emberem előtt) aludtam igazán úgy, hogy sátorponyva sem volt köztem meg a galaxis többi része között, és hirtelen hiányozni kezdett az élmény, nem is értettem, eddig hogy hagyhattam itt ezt ki, és magamban gyorsan ki is találtam, hogy teliholdkor irány a függőágy.

Imádom, hogy a spanyoloknak külön visszaható igéjük van a függőágyban heverészésre

Ember viszont a kérdésre hosszúra nyúló csönddel válaszolt, ami azt sugalmazta, hogy valójában még soha nem éjszakázott a szabadban. A sötétben is látszott az auráján, hogy eljött számára a kihívás napja, mert az nem lehet, hogy a nője lenyomja egy ilyen hagyományosan macho területen, úgyhogy pillanatok alatt megszületett a dacos elhatározás: Ma Kint Alszik. És mint a sablonszerű karikatúrákon ábrázolt kirakott férjek, elszánt arccal és hóna alatt a kispárnával meg takaróval felvonult a fák közé megágyazni magának.
Kicsit aggódtam, hogy így bemelegítés nélkül indul neki, mert nyilvánvalóan vannak veszélyei a szabadban éjszakázásnak. Apámmal (aki szerintem országos csúcstartó a hobbikategóriás szabadtéri alvásban) például tavaly óta szállóige köztünk SzembeJuli mondása (mint kiderült, ő már nem is emlékszik rá, de nekünk attól még klasszikus maradt), aki többek közt azért nem merne kint aludni, mert mi van, ha megnézi a róka? Rókán túl abból is látszik ám emberem rutintalansága, hogy megkérdeztem tőle, mi a teendő UFO-támadás esetén, mire ő rövid töprengés után azt felelte "nem ellenkezni", pedig a helyes válasz egyértelműen az, hogy "kiabálok neked, hogy hozd gyorsan a fényképezőgépet". Rövidített programot nyomott végül, pitymallatkor visszavonult a házba, mert fázni kezdett a háta. Ugye, mondtam én, hogy ilyen felkészületlenül nem lehet.
Aztán tegnap eljött az én időm, a Telihold. A pozicionálásból fakadóan ugyan pont a holdat nemigen láttam, a tücskök meg elég hangosak voltak, és az éj közepén pár csepp esőt is kaptam, de az utóbbi idők legjobb éjszakája volt ez a bodza és az akác meg ég és föld között, karnyújtásra a kukoricástól. Úgy érzem, kezd kialakulni a függőségi viszony.