Találós

Csak amíg összevakarok egy tisztességesebb posztot.

Találós kérdésem van, kreatív megfejtéseket kommentben kérem, hadd röhögjünk mindannyian.

A kép csak illusztráció, ráadásul egy teljesen más témához

Aki eltalálja, hogy én mire gondoltam, annak küldök egy adag magot narancstökből. Na tehát: melyik az a mondat, amit minden nő, kortól és családi állapottól függetlenül pontosan ugyanazzal a hangsúllyal mond?

Turbófinis

Az októberi karácsonyról, a kerti pornóról és a relativitáselméletről.

Kapkodva zajlik továbbra is minden, a veteményben is csak úgy lekapkodtam a minap a maradék pár kiló erőset, 10 perc után már egész egyértelmű volt, hogy tradicionálisan miért is nem október vége a paprikaszüreti szezon. Aztán mikor kiengedtek az elfagyott ujjaim, varrtam pár méter paprikát.

A kimaradt egy kilóból készült újabb adag paprikakrém is

Eközben ember a pornóvetemény maradékát számolta fel, a nyertes mindenképp ez a répa.

A kontrasztgyermek hét éves

Az októberi karácsonyi hangulatnak már csak betetőzése volt a hétfői hó,

Síparadicsom?

a hangulatra inkább az játszott rá, hogy egész héten mindenféle csomagok érkeztek, a Borsmentának küldött biomeggymag például a visszaúton kecsketejes szappanná és horgolófonallá változott, karácsonyis vászonzsákban, mindig tudtam, hogy jól megy nekem a természetbeni üzletelés.

Erről jut eszembe, ajánlom Neil Gaiman 'Hó, tükör, almák' c. novelláját

A természetbeni üzletelés prof. PhD univ. fokozatáról majd a padlós részben beszámolok, most egyéb tudományos gyorstalpalók jönnek. Először is a relativitáselmélet már a kisujjamban van, és ez önszuggesztiós pszichológiával ötvözve remek fegyver: amikor már nem napi 28, csak 14 órányi fontos és sürgős teendőm van, kezdem egész ráérősnek érezni magam, amibe akár pöffetegvadászat is belefér.

Volt Bambi-kiáramlás is a varázserdőben, de fényképező helyett pöffeteggel volt teli a kezem

Az elektropölék rendszertani besorolását is közzéteszem a zoológiai érdeklődéssel (és durva memóriával) megvert olvasók kedvéért, de előbb egy kis villamosságtan. Nagyjából mindent elmond a Birtok elektromos vezetékelésének szabásmintájáról az, hogy a British Museum biztonsági rajzait könnyebb megjegyezni, mint az itt szaladgáló amperek útvonalát. Na és a pölék még ezt is összezavarták. Addig-addig rendezgették a téli alvóhelyüket a padláson, hogy átrágtak-megcsomóztak-kibogoztak ezt-azt, minek következtében laboratóriumi körülmények és hosszadalmas kísérletek nélkül is kiderült egy igen kevéssé ismert tény: a sziklás biotópokat nem favorizáló pölék rave- és trance-rajongók, legalábbis az átmenetileg megfejthetetlenül stroboszkópos működésű világításokból erre lehetett következtetni. De már elmúlt.

Nem csak a pölék készülnek a télre

Így november kezdetén a turbóparadicsom-versenyt is lezárhatjuk (bár néhány szem kemény, piros gyümölcs még mindig akad az emelt ágyban): a 4 (igen, négy) tőről július vége és október vége között leszüreteltünk 10 kiló, számolva 343 darab paradicsomot. Keverjük még bele a statisztikatorzító lustasági és időhiányossági faktort is: a napokban leszedtem róla még 5 kiló zöld paradicsomot, és ránézésre még 1-2 kiló piros, plusz 3-4 kiló zöld is maradt még, viszont ezeket már nem számoltam darabra, annyira nem unatkoztam. Esetleges tanulság: talán 15 kiló is beérett volna, ha nem egyharmad ajtókeretnyi területen dekkol ez a quartett. A következő napokra főleg zöld paradicsom chutney a program.
(És hogy aktuális is legyek: a Halloween-ház időközben elkelt, jó gazdája lett)

Esküvői szezon

Hetedhét határra szóló, már-már orgiás lakodalmat csaptak a körülmények, és a bulizásuk épp csak annyira féktelen, hogy nagyjából minden tevékenységünket akadályozzák, ráadásul a násznak köszönhetően szaporodnak is, mint a nyulak. 

Leginkább a birsalmasajthoz tudnám hasonlítani az elmúlt időszakot, amennyiben sűrű, nagy erőkkel folyamatos mozgásban kell tartani amíg készül, különben lávaforrón köpköd, beterít mindent és megéget, és mikor fellélegeznél, hogy vége, akkor kiderül, hogy van még egy adag, ami főzésre vár. A végeredmény meg úgy eltűnik, mintha sose lett volna. Na, ezzel végre arra is rájöttem, hogy biztos azért kellett nekem életemben először pont most birsalmasajtot csinálni, hogy ezt a csodásan szimbolikus párhuzamot leírhassam.

Voltak egyébként figyelmeztető jelek, fel is tűntek, csak értelmezni nem tudtam őket rendesen. Az egész a sütővel kezdődött, Tarhonyakártevőék látogatásakor bosszankodtam először, hogy a mindig bevált pite erősen alulexponált lett, biztos elbaltáztam valamit, de végül kiderült, hogy a hiba a hőfokszabályozóban van. Garanciapapírok és távolságok okán hónapokig húzódott a szerelés kérdése, majd a végül megérkező szerelő kijelentette, hogy ilyen hiba nem létezhet. Hagytam neki egy kis időt, hogy magától rájöjjön: de, létezik. Persze honnan is tudhatta volna, hogy nálam minden probléma egyből X-aktás?

A sütő felől tehát belemerülhettem volna végre az almáspite illatú boldog őszi napok nyugodt lebegésébe, de ehhez a magazinos idillhez túl sok volt a munkaügyi tennivaló, miközben a házat is igyekeztünk lakhatóbbá tenni, és a rengeteg konzerválandó zöldség-gyümölcs mellett számtalan, egymás sarkát taposó apróság is stresszesített még, kósza áramkimaradásokkal, családi eseményekkel tarkítva. Próbáltam megoldani a helyzetet, de csomó időt elvittek az időtágítással kapcsolatos sikertelen kísérletek, és az öntöbbszörözésből is csak enyhe skizofrénia lett,és akkor újabb körülmények ültek lakodárét.

Ember hirtelen nélkülözhetetlenné vált a munkahelyén, ami többek között azzal jár, hogy szabadnapja sincs, de legalább mindig sötétedés után ér haza, így a sok köbméter (egyébként is késve érkezett) tűzifát még mindig nem bántotta a láncfűrész, és a kertben is csak annyi téliesítés történt, hogy két karóval kijelöltük, mennyire legyen jövőre kétszer nagyobb a vetemény. Mondjuk a paradicsomok, paprikák, uborkák és sárgadinnyék még mindig vígan érnek, ők nem panaszkodnak a késlekedésre. Illetve a veranda is téliesítve van, két kályha kint várja a hideget.

Nekem viszont annyi hasznom származik ember nélkülözhetetlenségéből, hogy nincs oka és ideje azon nyígni, hogy elloptam a laptopját. Az enyém ugyanis a munka dandárjának derekán megdöglött, pontosabban szólva nagyon hangos halálhörgéssel ellenzi már a bekapcsolást is. Röpke két hónappal azt követően, hogy az asztali gép is örök sztrájkba lépett. Gyorsan számba vettem, hogy mennyi nélkülözhetetlen ésvagy pótolhatatlan cucc van a vinyókon, igyekeztem nem pánikba esni, és azzal nyugtattam magam, hogy az ott pihenő fotók helyett talán van a telefonomon is pár használható, amin meg tudom itt mutatni a haladás fázisait. Na és ekkor mondta azt a telefonom is, hogy kakukk, egész pontosan 2 perc 43 másodperc beszélgetést bír köldökzsinór nélkül, falhoz kötve meg hülyeségeket csinál. Hogy beázó tetőket és csak lejtőn induló autókat ne is említsek. Megoldható dolgok ezek mind, csak időzítést és mennyiséget is összeadva kezdem magam úgy érezni, mint egy speciális kommandó, aminek minden percben minden létező felmerülő eshetőségre felkészülten és rugalmasan kell azonnal reagálnia.

Összességében és tulajdonképpen egyébként kösz, jól vagyunk. Tényleg. Ráadásul fehérek a falak, sima a padló, és élvezem a takarítást. Mondjuk jó lenne elvégezni valami időgazdálkodási kurzust, csak épp nincs rá időm. Emiatt a zseniális időbankos ötletemet sem tudtam még tökélyre fejleszteni.

Csak a tisztesség kedvéért előástam pár fotót

Lesznek majd jobbak is, úgyis mindjárt újra szétbombázzuk a helyet

A fentiek figyelembe vételével tehát elnézést mindenkitől, akinek nem írtam, meg azoktól is, akiknek igen, csak hülyeségeket. Bízom benne, hogy a körülmények lassan belefáradnak a hepajozásba.