A lecsó mifelénk

A Lecsórecept felkérésére most elmesélem, hogyan készül nálunk a lecsó.
A Birtok megléte óta az előkészületek alapmozzanata az, hogy SzembeJuli megkérdi, adhat-e nekünk egy kis paprikát. Most már rutinosak vagyunk, de első alkalommal kapkodtuk a levegőt erősen, mikor a pozitív választ követően megjelent egy hatalmas szemeteszsáknyi színes paprikával a kertjükből. Azóta már azt is megszoktuk, hogy vannak reggelek, amikor cukkinik, paradicsomok, ilyesmik nőnek a verandánkra.
Na szóval ott ez az 5-10 kilónyi paprika, amivel valamit kezdeni kell. Nagyon hamar eldől, hogy ebből mind lecsó lesz.

Származási hely: Birtokos eset

A következő lépés, hogy sok helyet csinálok a mélyhűtőben, begyűjtök egy raklap műanyag dobozt, és utána 2-3 napig lecsót főzök.
A paprikamennyiség függvényében veszek annyi paradicsomot, hogy nagyjából 2:1 arányban a paprika vezessen. A kapott paprikának általában a fele eleve csípős, de én biztosra megyek: hozzáteszek még egy keveset a saját chilimből. Másokra való tekintettel azért szoktam chili nélkülit is csinálni.
Bármilyen kevés az alapanyag, minimum egy nagy fej vöröshagymát aprítok, lecsót túlhagymázni még sose sikerült. Alulra kerül 1-2 maroknyi, kockára vágott húsos, alig zsíros szalonna (vagy szeletelt bacon), erre rá a hagyma, majd ha már elég üveges, jöhet a törött paprika (opcionálisan csípős). Utána telipakolom a lábast a felkarikázott paprikával, fog az még rokkanni. Kevés víz, só érzéssel, fedő a tetejére, és punnyadhat magában közepes lángon. Amikor már eléggé összeesett, mehet hozzá a feldarabolt (nem hámozott!) paradicsom, innen már csak 10 percig főzöm, és kész is. Ez a mezítlábas változat, a luxusverzióban felkarikázott száraz, csípős Hartai Kolbász is szerepel.
Couleur locale: ami nálunk a mezítlábas lecsó, az a Birtok tájékán sült paprika néven fut. Nekik az a lecsó, amit mi tojásos lecsónak hívunk.

Könnyített nehézségek

Nyolcvan fokban, tűző napon, nem túl sok rutinnal egy hétig kettesben betonozni gyilkos.
Menekülőútvonalunk sem volt: végig jármű nélkül voltunk ott, a világtól elzárva (bár nem állíthatnám, hogy kicsit is aggódtunk volna emiatt, de jó drámaian hangzik). Közben ráadásul a hétköznapi munkáink egy részét is végeztük, tök normális ügymenet volt tehát, hogy a 3 méter mély gödörben vagy a betonkeverő mellett felveszem a telefont, jegyzetelek, majd újra telefonálok, és közben telefonról e-maileket küldök. És mivel annyi szabadgyököm volt még, a kutyát is szórakoztattam labdadobálással, és SzomszédPanni nyári házi feladatát is ellenőrizgettem rendszeresen.
A siker azonban nem jöhetett volna létre a falusi védőháló nélkül, főszerepben a SzembeCsaláddal.
A szűkös létszám és a nomád körülmények teljesen lehetetlenné tették, hogy napi rendszerességgel bármilyen normális táplálékot előállítsak, ezért befizettünk menzára SzembeJuliéékhoz. Csak annyi volt a dolgunk, hogy átmentünk enni, mikor szóltak. A ház asszonya még a rövid nemszeretem-listánkat is fejben tartotta, nehogy olyat főzzön, amit nem eszünk meg. És külön felszólítottak minket, hogy hagyjuk már a kerti budit meg a slaggal locsolkodást, leszünk szívesek használni a fürdőszobájukat.
Közben ők se nyaraltak: dologidő volt a földeken, meg meszelték a házukat (SzembeGyuri figyelmeztetett is minket a bútorvisszapakolás előtt: ha ordibálást hallotok tőlünk, ne ijedjetek meg, én vagyok az. Talán még kurvajannya is lesz.), ennek ellenére nem volt olyan nap, hogy este át ne slattyogtak volna hozzánk, kezükben valami aktuális szerszámmal, hogy segítsenek egy félórányit lapátolni, talicskázni, vakolni, vagy ami épp akadt. Feltűnt viszont, hogy amint megjelentek a kerítésnél falubeliek is (akik persze mind megálltak jöttükben-mentükben pár biztató szóra), Gyuri igyekezett úgy csinálni, mint aki csak nagyon közelről drukkol nekünk, és közben puszta jófejségből támasztja a lapátot. Nem kellett sokat várnom, hogy megtudjam a fura viselkedés okát: a látszatát is el akarta kerülni annak, hogy netán nekünk dolgozik, nehogy bárki jóakarója feketemunka vádjával felnyomja. Miután kiművelődtem a témában, kiderült, hogy törvény szerint az utópia és tündérmese, hogy nekünk bárki baráti, szomszédi, szívességi alapon segít: aki nem vérrokon, az ingyen nem dolgozhat a portámon, mert még engem is visznek aztán feketefoglalkoztatásért.
Ez volt az a pont, amikor szóltam a lelkesen talicskázó és söprögető Panninak, hogy kurva sürgősen ejtsen ki a kezéből mindent, ami szerszám. Francnak se hiányzik, hogy elterjedjem rólam, hogy gyerekeket is dolgoztatok.

A beton összeköt

Utólag derült ki, hogy a nyár legmelegebb hetét választottuk az emésztő-projekthez. Persze az is utólag derült ki, hogy sikerült a falu egyetlen olyan házát megvennünk, ahol nincs emésztő.
A többévnyi szöszölésnek viszont megvolt az a pozitívuma, hogy időközben már nem engedélyköteles az emésztőcsinálás. Úgyhogy ember eltöltött pár hétvégét ásogatással, ilyen-olyan csövek összelegózásával, és a káposztáshordóból dezájnolt ejtőakna installálásával (az udvar teljes hosszán 5 méter a szintkülönbség), majd kitűztük a céldátumot, és előkészületként megrendeltük a kiszámolt anyagokat.
A 3x3x3-as gödröt végül vakondok és kutyák helyett munkagéppel ásattuk ki; megérkezésünkkor mini-Himalája fogadott a hatalmas kráter körül, amit egy jó húsz méteres lövészárok kötött össze a ház előtti (egyetlen) vízcsappal. Természetesen a falu népe addigra alaposan megszemlélte az utcafronti munkaterületet és a leszállított anyagokat, úgyhogy már kinyilvánításra készen vártak minket a záporzó vélemények és kérdések: miért ide, miért nem nagyobb, miért nem kisebb, medence lesz-e, miért szivárgós, miért nem szivárgós, miért zsalutégla, nem lesz az úgy jó. Hiába no, ez is egy olyan dolog, amihez mindenki ért. És innentől egy hétig mi voltunk a fő látványosság és szórakoztató centrum az uborkaszezon közepén.
Nehéz röviden összefoglalni ezt a jelentős hetet, amelynek során hatalmas lépést tettünk a benti WC megvalósulása, valamint a faluba integrálódás felé. Küzdelmes volt, sokszor elhangzott munka közben, hogy le van/lesz szarva, de nem cseréltem volna el ezt a hetet egy karibi nyaralásra.
Hétfőn a José&Fia társulat felbecsülhetetlen fizikai és lelki támogatásnyújtásával kezdtük meg a munkát, majd hétfő estétől magunkra maradtunk: mi ketten, meg a csakazértis. Ez egy olyan falu, aminek van közhasználatú betonkeverője, de a közösnek ugye mindig cementes a háta: apróbb félreértések miatt csütörtökre már át kellett adnunk valaki másnak. Úgyhogy kénytelenek voltunk annyira felszívni magunkat, hogy szerda estig végezzünk a gödör felfalazásával és a zsalutéglák kibetonozásával.
Félig már felfalazva:

Származási hely: Birtokos eset

Hatalmas összegeket kasszírozhattam volna, ha korábban tudom, mi megy a háttérben: a faluban gyakorlatilag mindenki ellenünk fogadott - nem rosszindulatból, hanem józan észből. De mi időre befejeztük. (Akit részleteiben is érdekel, hogyan lehet ezt logisztikailag két emberrel, valamint a gödör és a betonkeverő között harminc méteres távolsággal összehozni, annak szívesen elmesélem, bár így utóbb én se hiszem lehetségesnek.) Ha már így alakult, SzembeGyuri nem hagyta, hogy lanyhuljon a lelkesedés: mikor emberem szerda este kijelentette, hogy nincs az az isten, hogy még aznap a betongerendákat is keresztbepakoljuk a gödrön, a jó szomszéd kifüttyentett a pechjére épp arra járó Traktoros Bandinak, hogy volna itt egy kis tennivaló, és hát a gerendák is a helyükre kerültek még aznap. A maradék négy napra már csak egy kevéske betonozás maradt, meg úgy 5 köbméter föld visszalapátolása. Sietni kellett: még a vasárnapi távozás előtt fel akartuk avatni a WC-t. De addig persze sok minden történt ám...

Majdnem kész gödör, maradék Himalájával:

Származási hely: Birtokos eset

Teli gödör:

Származási hely: Birtokos eset