Mindazonáltal az eddigi legmókásabb.
Az úgy kezdődött, hogy az elvált szüleim már 21-én este megérkeztek, majdnem éjfélig röhögtem az elszánt, beszólogatós, kivárásra játszó küzdelmükön, hogy ki alszik a nappaliban, és ki a mi hálónkban, a kuckóban. Az alaphangulat azóta is változatlan, teli olyan, teljesen normálisan szürreális momentumokkal, mint például hogy anyám egy féltéglával a fürdő betonpadlóján diót tör. A kutyának. Egyedül csak azon aggódom időnként, hogy mindkét rokon hiperglikémiás rohamot kap, mert annyi csoki a világon nincs, amennyit ők meg ne tudnának enni, akár kóstolás, akár kármentés címén (lásd még: trüffel tálból, kanállal).
21-én a gigantikus, privát Yule-máglya lángra lobbantása egyéb okokból elmaradt, de kárpótlásként volt a faluban most már tradicionálisnak mondható homokozó-felgyújtás: a játszótéren hatalmas adventi koszorúvá varázsolták a homokozót, volt hozzá dalos-verses program, ami biztos szép volt, csak a traktorok zajától nemigen lehetett hallani. Aztán meg segíteni kellett elpusztítani 130 emberre főzött gombócos káposztát, forralt bort és süteményt is a szita esőben. A hepajnak köszönhetően a szüleim is megismerkedhettek a falu majdnem minden lakójával, akit eddig csak a sztorikból ismertek, de este azért szúrópróbaszerűen kikérdeztem őket, hogy biztos képben vannak-e.
 |
Zsákos Frodó fenyő |
Idén karácsonykor mi olyannyira nem kapkodunk, hogy embernek csak tegnap késő este jutott eszébe, hogy az ünnepi kajához megrendelt karajt nem hozta el a szomszéd városból, de sebaj, ráér az ma délelőtt is. Minden korábbi terv ellenére a fenyőfa feldíszítése is mára maradt, ennek örömére megtudtam, hogyan érezhetnek az ausztrálok, mikor azért megy nehezen a fenyődekorálás, mert a szemükbe süt a Nap és közben melegük van.
Az ósdi ródlin álló hobbitfenyő a maga egészében sajnos nagyon rosszul fotózható a hátterek miatt, szóval el kell higgyétek, hogy állat jól néz ki az egész, csipkebogyóval megbolondított fenyőág-ágyon.
 |
| Van ám csúcsdísz is |
Kajáknak és egyebeknek még neki se álltunk, mindössze két konkrét program van: egy dágványos kutyaséta a határban, illetve bekeményítettem, és megmondtam a szüleimnek, hogy addig nincs karácsony és nincs ajándék, amíg nem tudják kórusban a
Vihardalt a Tedből. Jelenleg lelkesen gyakorolnak.
Legalább ennyire vicces, kedves és nyugodt karácsonyt kívánok minden ismerős és ismeretlen olvasómnak is, örülök, hogy vagytok.
