2011. május 31., kedd

A múlt ollója visszavág

Egyszer régen, nagyon régen, zúgó erdő közepében, a mi telkünkön állt a falu egyik borbélyüzlete.

A másik vele átellenben, és a mesék szerint szépen felosztották egymást közt a falut, nem volt belőle vita. Akkoriban a foghúzás is borbélymunka volt, erre utaló leleteket találtunk is korábban a padláson.

Fog- és hajhúzás egy helyen


A földhivatali rajzokon még mindig látszik, hol állt a borbélyműhely, a valóságban valószínűleg annak a romjaival van feltöltve a kert oldalán futó második számú pince/rókavár. Ezek a történelmi tények egész sokáig nem is jutottak eszembe, már csak azért sem, mert utoljára 14 évesen jártam fodrásznál, és a saját hajamat is emberem nyírójával tartom úgy-ahogy rendben. Még akkor sem gyanakodtam a múlt szellemeire, mikor tavaly nyáron először kért fel hajfestésre SzembeJuli, és itt a verandán készült a mű. A legutóbbi festésnél már több-kevesebb sikerrel csíkokat is varázsoltam a tincsei közé.
Aztán múltkor a britán szomszéd látta, ahogy emberem a leflexelt távtartós hajnyíróval tolja le a fejéről a szőrt, és rájött, hogy az ő frizurájára is ráférne az igazítás (klasszikus szerzetesi tonzúráról beszélünk egyébként, kacsapihe minőségű hajjal), és bár nevetséges 300 forintjába kerülne a fodrász Ankh-Morporkban*, nincs ezért kedve átautózni. Hozza inkább a saját nyíróját, és emberemre bízza magát. Az operáció egész jól sikerült, és mivel nem fizetett érte, nem is perelhette be az embert, én pedig komolyan elkezdtem gyanút fogni, hogy vannak helyek, ahol a múlt egy része mindig ott marad.
Most ott tartunk, hogy épp youtube videókból próbálom megtanulni a ritkítóollós hajnyírást.


* a négy leggyakrabban látogatott, közeli-távoli város nevét tudja ugyan, de mindig összezavarodik bele, ezért inkább áttért a Pratchett-terminológiára.

6 megjegyzés:

Névtelen írta...

hú, ez tökre tetszik. mindig szerettem az ilyen családon/évszázadokon átivelo legendakat, szerintem az elozo borbely elvagta valakinek a nyakat az udvarban, es tinektek kell rendbehozni az ügyet :D biztos rokonok voltatok. Vagy csak megfogtatok az elatkozott hajos evezojet, es mostantol nektek kell atszallitanotok az utasokat a tulpartra. huu, nagyon izgi!

NH-né

Névtelen írta...

azért ha az elso, foghuzasra jelentkezo megerkezik, remelem, bréking nyúz lesz a blogban! fotokkal illusztrálva, meg minden! LÉCCI!!

NH-né

Piszke a Birtokról írta...

Hú, keringenek ám itt kocsmában foghúzásos, négypálinkás érzéstelenítős sztorik is :D de az még az előző, belevaló körorvos idején volt állítólag, a mostani már nem csinál ilyet :D

csakBea írta...

Piszke, te szereted a Pratchett könyveket? Én még nem olvastam egyet sem, de mióta te is, és Lucia is emlegettétek, kíváncsi lettem. Címet tudnál ajánlani, melyiket érdemes elolvasni erről a listáról?
Pratchett & Gaiman - Elveszett profeciak.prc
Pratchett - A Kaszas.prc
Pratchett - A magia fenye.prc
Pratchett - A magia szine.prc
Pratchett - Bubajos bajok.prc
Pratchett - EgyenjogU ritusok.prc
Pratchett - Erik.prc
Pratchett - Foldvajok.prc
Pratchett - Holgyek es urak.prc
Pratchett - Kisistenek.prc
Pratchett - Mort, a halal kisinasa.prc
Pratchett - Mozgo kepek.prc
Pratchett - Piramisok.prc
Pratchett - Soforok.prc
Pratchett - Szarnyalok.prc
Pratchett - Vege a mesenek.prc
Pratchett - Veszbanyak.prc
Pratchett - Orseg!, orseg!.prc

Piszke a Birtokról írta...

Pratchett: mindet ajánlom :D Bemelegítésnek a másik zseni Gaimannel közösen írt Elveszett próféciák jöhet, így közel a világvégéhez :D
A többi sorrendje kicsit bonyolult, mert van a banyás sorozat, az őrséges, vannak különálló darabok is, ahol felbukkannak már ismert szereplők, meg vannak még különállóbbak. Meg a Manák-trilógia (Sofőrök, Földvájók, Szárnyalók).
Az újonnan megjelentek közül ráadásul többet is Lucia fordított. Nekem a banyásak a kedvenceim egyébként (Egyenjogú rítusok az első rész ebből az alsorozatból), de az abszolút legelső kötet a Mágia színe, ebből megismered nagyjából a Korongvilágot, és ha rákattansz, itt találhatsz egy kis segédletet az olvasási sorrendhez: http://terrypratchett.hu/sorozatterkep.png

csakBea írta...

Köszönöm! Ez a térkép nagyon komoly :)