2014. március 23., vasárnap

Birka/türelem

Bárányfelhős az agyam

Mikor már épp kezdtünk lemondani arról, hogy Főkos rendesen intézi a kötelességeit, hirtelen-váratlan hatalmas hangú, kis fekete kavics nőtt a legelőre.

Csuda jóképű és szimpatikus darab, gyapjúkötésben

Meglepő módon nem a birkavoyeur szomszéd szaladt a hírrel, de a 24 órás élő felügyeletet azóta is önként és boldogan ellátja, gyakorlatilag bármely napszakban megyek át, ő ül a villanypásztornál, nyájasan beszélget a hordával és kaszál nekik extra füvet.

Anyja fia

Első körben nagyon elégedettek voltunk: a mama borzasztó kedves hangot növesztett, amit kizárólag a kicsivel használt, és a Főkos is védelmező papaként volt jelen, de aztán történhetett valami a társasági életükben, amitől a mama inkább a közösséget választotta, a kicsi meg rendre a villanypásztoron kívül, vagy ide-oda beszorulva óbégatott.
Nem volt mit tenni, karanténba csuktuk őket pár napra, hogy kikényszerítsük a kötődés kialakulását. Az életerős kisbari kötődött is erősen, főleg hozzánk (mert jószerivel az istállóban laktunk közben, nehogy egy pillanatot is elmulasszunk), magyarázni kellett neki néha, hogy nem mi vagyunk a mama.
Eltartott neki az is vagy egy napig, míg sikerült arra a teljesen idióta testhelyzetre rátalálnia, ami az anyai tőgy hatékony megközelítéséhez szükséges, ezt a performance-ot azóta se tudtuk megunni. Embert egyelőre nem tudtam rávenni, hogy szerkesszen nekem Birtok TV kisvideót, pedig meg van örökítve, ahogy szopás közben pörgeti a farkát. Mármint a kisállat.

Pörgetés indul

A családegyesítés óta boldogan kószálnak együtt, főleg mióta a göndör kistücsök megtanult futásból megállni – eleinte ez erős elsőfékezéssel történt, és mivel alkatából fakadóan orrnehéz (van a vérvonalban teve, Yoda és birodalmi lépegető is), gyakran végződött pofára eséssel a pillangókergetés.

Family portrait

Mostanában leginkább a takarmányszénában szeret napozni, és továbbra se bánja, ha agyonrajongjuk és hóttszerelmesen dögönyözzük.

Azért azt érzi, hogy Főkutya kicsit nyájidegen

Míg arra várunk, hogy a másik három lány vajon osztódik-e a közeljövőben, addig további ömlesztett, 234%-os cukiságfaktor (ójaj, mik jönnek ki a számon) alant:

Izgalmas anatómia

Szőrkavicsnak álcázva

Ezt követően felállt, és lefejelte a kamerát

Barijóga

Fekete báránynak fekete a nyelve

11 megjegyzés:

Dominika írta...

Nahát, ez nagyszerű! Gratulálok! Főkosnak főképp.
Barijóga! :D
Beszállnék a dögönyözésbe én is.

Messzenéző Minyon írta...

Hát nem csodálom, hogy nem tudjátok, várható-e még szaporulat, ha ennyi szőőőőr takarja el az esetleges domborulatokat.

Kavics írta...

Tunemenyes..:-) egy-egy dogonyozos hetvegere en is szivesen mennek, bariszagos Lenne a ruham..:-) szorkavics:-) :-) :-)

Gandalf írta...

Birtok Tv (18+) bemutatja...

Sir Kavics
(erotikus science fiction)

snitt1 - szopás közbeni faroktekerés...! :D

snitt2 - lehetetlen testhelyzet, s közben egy száj közelít a tőgyhöz... :D

snitt3 - A réten szénabálák közt félelmetes Birodalmi lépegető közelg. Írányítója egy hidegfejű sith lord, aki kiakadt, mert asszonya egy fiatal senkivel csalja. Bőszen lövöldöz, lángba borítva a békésen zöldellő természetet, miközben Yoda mester ide-oda cikázik a lézernyalábok közt, s hősiesen védelmezi legifjabb, s egyben legreménytelibb tanítványát, Sir Kavicsot (aki hatalmas elánnal vetette magát a nagybetűs ÉLETbe, de eleinte mindig orra, és lebukott...) Már már kudarcot vallana, amikor feltűnik egy váratlan segítség Főkos személyében, aki dühtől vöröslő szemekkel viszonozza a lézer tüzet, s lángba borítja a lépegetőt...

snitt4 - Dögöny. Sir Kavics immár büntetlenül dögönyöz... :D

A forgatókönyvért komoly összegeket tudnál kasszírozni!

Juhmeli írta...

Nem csodálkozom a felhős agyon. Az enyém is az lenne ilyen körülmények között.
Gratulálok a szaporulathoz és kívánok még gyapjas kavicsokat a meglévő mellé, csak hogy legyen kikkel homokozzon, stb.
Majd a babtáborban megismerkedünk velük (is).

Unknown írta...

Az előbb elszállt, amit írtam. Soha többet azt. Pedig ó de vicces volt, ó de ilyen-olyan..., hú, de jó fej voltam, meg ilyenek. :-)
Ez a hajó már elment hát, így csak ennyi: ölöm, bódottág!

Sopeka írta...

Te Piszke, mikor írsz már egy könyvet (regényt, novellát, bármit)? Muszáj volna.

Medora írta...

Nem gondoltam, h. egy kisbari ilyen mókás egy dolog :)

Piszke a Birtokról írta...

@Dominika és @kavics: mától dupla kavics, dupla dögöny!
@MM: esély sincs a kabát alá nézni, igazi lutri :) (pár héten belül nyírás lesz, de addigra tán mindenki megszül, akinek kell)
@Gandalf: ígérd meg, hogy sose leszel normális :D (de ugye látod a narancs lézereket is a háttérben? :P)
@Juhmeli: mára lett játszópajtás :)
@Zita: öööö, könyvet talán majd ha már nem lesz divat ;) a "bármit" meg szabadon értelmezve itt művelem.
@Medora: hát pedig nagyon :D kettő meg triplán mókás (főleg Főkutyával együtt)

Gandalf írta...

Sir Kaviccsal vele született az erő, a midiclorianok át meg átjárják a szervezetét, ezért születése óta olyan természetességgel és lazasággal kerüli el a lézernyalábokat (lett légyen az narancs, mint a képeken, vagy zöld, vagy vörös, vagy bármily), amire eleddig még nem volt példa az ismert történelem során. Egyedülálló..., illetve fekvő. :) Főkutya azonnal kiszagolta. :D

zsuzsi írta...

Baa, baa black sheep
Have you any wool...

Mekkora bundajuk van :) csinos joszagok nagyon.