2014. december 29., hétfő

Barilottó

Pont ugyanakkorra eséllyel indulhattok, mint mi. 

Úgy emlékeztem, hogy tavaly nem készült napos-havas-síelős fotó a rackákról (volt egyáltalán hó?), ezt most pótoltam, közben pedig a barilottó szabályain töprengtem.

Az új szerelem az árpa. Általában a kezemből eszik, de úgy nem tudok fotózni

Mert eredetileg úgy gondoltam, annyit kéne csak megtippelnetek a játék kedvéért, hogy januárban, februárban vagy márciusban érkezik-e az új évad első rackababája. De végül is ez az izgalom kedvéért akár hetekre is leszűkíthető.

Továbbgondolja a variációkat

Sőt, gondoltam tovább az ivóvizük tetején keletkezett jég megtörése közben, az is lehetne kérdés, hogy a négy közül melyik lány szül az új szezonban elsőként. És meg lehetne tippelni az elsőszülött nemét is. És tulajdonképp lehet esély akár az ikerszülésre is, belebonyolíthatóan az anya személyével, a születési sorszámmal, a hónappal/héttel és a nemekkel is. A fekete anya esetében még arra is lehetne fogadni, hogy fekete vagy fehér lesz-e az új kölök.

Itt már éreztem, hogy ennyire összetett tippmixkeverékkel legfeljebb a legnagyobb fogadóirodák foglalkoznak (nekik van csak elég agyuk ahhoz, hogy minden létező eshetőségre kombinációkat számoljanak), ráadásul azt sem tudom egyelőre, hogy mit kapna a nyertes (rackás kártyanaptár igazán oldschool lenne) és egyáltalán hány nyertes lehetne, de az tuti, hogy egy sima szavazós dobozzal ezt nem tudom igazságosan összehozni.

Az induló csajok egyébként (a kép előterében a Főkos): a szőke (idén ő volt az egyedüli lányos anyuka), a fahéjszínű (a fahéjszínű kedvencem mamája), a fekete (ő szült tavaly elsőként) és a foltos fejű királykisasszony (szerintem ő még mindig fényevő, az árpára sem kattant rá, viszont az ő fia igazi szőke királyfi volt).

Jól áll nekik a hó

A suba alatt semennyire sem látszik, hogy bármelyiküknek nő-e a hasa és ha igen, hol tarthat a dudor, úgyhogy bátran lehet vaktában barilottózni kommentben.

16 megjegyzés:

Oliv Flower írta...

Üdv!
Inkább Totó!?!
A leghátsót és a foltost ixre venném - kérek pár fotót egy hét múlva:):):)
Utánuk jön a képen az első lány, majd pár nap múlva a fekete.
Nos, a képen az elsőnek lánya, a feketének fia, az utolsónak ikrei, a foltosnak fiú.
A pontos napot sajnos nem tudom:):)
KamillaMamilla
(Mostantól, minden nap cikcakkos idegekkel ülök majd a képernyő elé - biztos jó ez így!?!)

Piszke a Birtokról írta...

@KamillaMamilla: tényleg totó, látod, ennyit értek hozzá :D
az x az tökéletes tipp, ugyanis a leghátsó a foltos :))) így viszont érvénytelen az ikres-fiús tét - vagy vegyük úgy, hogy a foltosnak ikerfiai lesznek? tudtam én, hogy bonyolult ez :)

Dominika írta...

Mivel tippleadási határidőt nem írtál, én még kivárok...
Annyi javaslatot viszont tennék, hogy a fekete lyány soron következő fiát nevezhetnétek Félixnek. Csak a poén kedvéért... :D Tudom, sötét vagyok én is, mint rackatársam.

Piszke a Birtokról írta...

@Dominika: hehhh :D de ehhez június 9-én kellene születnie (a fiúknál idén így ment a névadás).
Gazdasági szempontokat tekintve egyébként leánygyermekekért kéne drukkolni, az idei kiskosok mázlisták voltak, de a fiúknak általában herélés ésvagy levágás a közeli sorsa (kb. 30 csajra is elég 1 kos, két kos egy nyájban pedig szinte biztos, hogy balhézik, ráadásul onnantól abban sem lehetnénk biztosak, ki az apa)

Dominika írta...

Na jó, arra az esetre, ha mégsem kezdenétek el a kiskosok exportálását, hát azt kívánom, lányok szülessenek.

konyvesszilvi írta...

Sziasztok BARILOTTO szuper :D

előszedtem a horoszkop naptáramat a hold/teli-fogyo-farkas-és nincsen hold állapotot a női kis cuksy naptáramból, a josgömbömet és a varázslo botomat. Direkt ezért elmentem ma a közeli karstadtba és meg is élesitettem. Tehát a tippek: ( én szeirnetm a héliumos azaz nari tök dijként pont jo lenne :D vagy saját készitésü süti vagy pedig egy -két napos elszállásolás a birtokon ??? na mit szoltok? )

TEhát a tippek Az első barit és a feketét tenném tippre hogy lesz utánpotlás viszont az utolso 5. vagy kövér vagy még dupla subával rendelkezik.

Nálam is az iker játszik mindenféleképpen és vegyes felosztásban tehát kiskos és kispuncis( nem tudom ezt igy mondják-e felétek )

tehát én ikerre tippelek,
mivel senki nem tippelt időpontot én a január vége február elejét tippelném legyen mondjuk február 5 :) ( óra perc is kell? mondjuk legyen 12 óra mármint napora szerint delet üt a szülés )

második harmadikat x-re tenném és tehát az első bari a fekete és az ötödik játszik szerintem : )

köszöntem a lehetőséget :D

konyvesszilvi írta...

ui a fekete anyánál valo szülésnél való tippet bakker majdnem elfelejtettem......
mindeféleképpen egy fehér egy sötétebb tipp van és szeirntem iker az is :D ha csak szingliben jönne a racka a feketéből fehér kiskos lesz :D (basszus ha bejön akkor ténlyeg boszi leszek :D )

Csaba írta...

Tippjeim
1. Első szülés: február 10.
2. A második szülés az ezt követő legfeljebb 17. napon lesz, és iker.
3. Az első szülés fiú.
4. A második szülés két lány.
5. Egyik szülésnél sem fekete az anya.

lucia írta...

Én nem fogadnék, mert fogalmam sincs, mi lesz, de

1. A Barilottó szerintem jobb név, mint a Baritotó. Úgy hangzik, mint egy sál- és operarajongó olasz politikus neve, akit nem hivatalos szálak fűznek a maffiához.

2. Ezek az állatok az utolsó képen úgy néznek ki,mint egy nagyon kemény skandináv halálmetál-banda a lemezborítón (direkt nem együttest írtam). Respect.

Piszke a Birtokról írta...

@lucia: a skandinávmetál-feelingre direkt rágyúrtam... a sálrajongó taljánt viszont nehéz lesz most kiütni a fejembôl :DD.
@Csaba: ez korrekt lista, de már most látom, hogy a végén bajban leszek az összesítésekkel.
@szilvi könyves: oké, ha kiderül, hogy boszorkány vagy, felkérünk házi orákulumnak

zsuzsi írta...

@Csaba: hany eves a kapitany?

En sem fogadok, mert nem is tudom, hogyan mukodik a toto, viszont ezek az impozans szarvak kerdeseket inditottak el. Nem szoktak megszurni veluk? Nem kene vmi Health and Safety megoldaskent pl neonzold teniszlabdat a vegukre huzni? :)
A kicsik gondolom nem ezzel szuletnek. Mekkora korukban kezd el noni? Ok is ledobjak, mint a szarvasok? Meddig no? Nem zavarja oket? Az a csoportkep sztem a "Whatsyoulookinat" kepalairasert kialt :)

Ja es mit csinaltok a gyapjuval? Kijon evente egy pulcsi beloluk?

Nagyon jol neznek ki, tenyleg jol all nekik a ho :)

Piszke a Birtokról írta...

@zsuzsi: ez ilyen anarchista lottó, nincsenek szabályok, mindenki tippel arra, amire szeretne, aztán majd az eredményekből visszafejtjük, hogy erre a lehetőségre épp tippelt-e valaki ;)
Munkavédelmi: nem bökdösős állatok, Főkosnál a szarvhossz miatt kell csak vigyázni, egy méla fejbiccentéssel simán keresztbe üti a sípcsontodat, de azt se direkt csinálja, szóval nem kapnak teniszlabdát :D (szállításnál egyszer felmerült a szarvra húzott polifoamcső ötlete, de elvetettük). Kicsiknek már születéskor is kitapintható a szarvkezdemény, és utána egész gyorsan nő, nem dobják le, de néha sérülésből esetleg törhet le belőle. Gyapjú: rackánként úgy 1 kiló jön le (tisztítás után), pulóvernek szúrós, de nemezelni, párnát tölteni stb. tökéletes anyag, már csak elég idő és energia kéne hozzá, hogy végre legyen egy olyan év, amikor tisztességesen fel is dolgozom (Főkos idei kabátja például kimosva, de még nem kifésülve vár a sorsára).

Oliv Flower írta...

Tényleg kell már az a szemüveg!!!
Február 25-e után vállalok újabb tippeket. (akkorra kaptam időpontot szemüvegügyileg)
Az árnyékot néztem foltnak.

Boldog Új Esztendőt Mindenkinek!!!
KM

Unknown írta...

Gondolom, a legnagyobb oddsot az "egy napon, egyszerre" adja. No, én erre játszom. :-) Szeretem a kihívásokat.

Egérke írta...

Hát ez tök jó ötlet!

Akkor:

Első szülés a fahély anyuka februárban és lány,
második a fekete fiú és sötét lesz a kicsi is,
harmadik a szöszi kislánnyal, éééés a
negyedig a fényevő (fényt enni nehéz, így tovább tart) és leány!

Na most lehet izgulni :)

mmk írta...

A szőkének tippelek egy lánykát elsőre.