2014. december 1., hétfő

Nem összegezhető

A britán elrepült délre, a kajak meg ismét felkerült térelválasztónak, szóval hivatalosan itt a tél.

A közmegegyezés szerint unalmas november itt kicsit sem volt eseménytelen, de amiről nagyon szívesen írnék, az nagyon nem publikus, a többi meg annyira kaotikus, hogy visszaemlékezni se tudok – így kell igazán érdektelen posztot rittyenteni.
Nagyjából annyi maradt meg az elmúlt másfél hónapból, hogy rengeteget röhögtünk, és néha kifejezetten igyekeznem kellett, hogy a változatosság kedvéért végre kicsit a komfortzónám amúgy elég tág keretein belül maradjak.
Szóval ez most csak amolyan életjel; élek-élünk, nagyon is (a kölökmacska épp tobozfocizik, a kertbe bekerült egy faszamár is, mit akarhatok még?), és számomra is érthetetlen módon még ilyenekre is találtam időt-energiát,

„– Mit csináltál ma? – Hintalovat lenmagoztam.”

de valahogy az igazi fontosságok épp belül zajlanak, és jól láthatóan nem az a természetük, hogy kikívánkozzanak, úgyhogy egyelőre hagyom.

12 megjegyzés:

Dominika írta...

:)
Szépek a díszek!

Nils Holgersonné írta...

ez egy nagyon informatív poszt volt :))) úhyhogy most kénytelen vagyok rákérdezni az intim részletekre: a magokat sütés előtt, v sütés után helyezted el a hintaló különböző testrészein? tojásfehérjével rgasztottad oda?

Piszke a Birtokról írta...

@NH-né: http://www.moksha.hu/kreativ/magvas-meditacio-natur-dekoracio
biztos leszek majd informatívabb is, legfeljebb nem ma ;)

Nils Holgersonné írta...

ó, ezzel kielégítetted a kíváncsiságom, kösz :) a többi miatt nem gyakorolnék rád nyomást :P

konyvesszilvi írta...

Végre poszt hintaloval szuper.

Én nem intimkérdezősködök csak örülök hogy irtál :D

receptet nem kérek mert ahol vagyok ott az átlag ember 20 kg édességet eszik és a szobabringa látványátol is fogyok :D szoval :D hihihi

Piszke a Birtokról írta...

@szilvi: és ott is hiány van halogéntökbôl? ;)

Andicsek írta...

gyanús ... felettébb gyanús...:) de a hintaló roppant csinos!:)

Piszke a Birtokról írta...

@mindenki: lehet, hogy félreérthetô voltam szándéktalanul, szóval a jegyzôkönyv kedvéért: nem házasodunk, nem válunk, nem szülünk, semmi dráma és semmi extraság nincs a háttérben :)

konyvesszilvi írta...

fénypostán édességhegyeekt tudok küldeni (rendes dhl-lel is ) :)

konyvesszilvi írta...

Jaj Piszke köszi halogéntököm van mert itt minden van (irni kell országot vagy lehetek elég privát hogy ne irjak )

de köszi azért import halogéntök jol esne köszi :D még mindig :D

konyvesszilvi írta...

Piszke pedig azt hittem valami szuper extra izgalmak vannak minimum avlami folytatásos szappanoperát közted és Ember között ahogy késsel szaladgálva kiabáljátok vissza a szabadságotokat :))

Juhmeli írta...

Ó, pedig azt hittem, mókus a láthatáron. Azért a hintaló sem kutya.