Na még egy kör

Azért az már kóros, hogy az Igaz hittel c. könyv címét simán Igaz hitel-nek olvasom.

Mielőtt ez az egész Birtok-ügy felmerült volna, azelőtt konkrétan 2 héttel szaladt ki a számon, hogy lőjenek nyakon és verjenek agyon szívlapáttal, ha én valamire valaha is nekiállok hitelt felvenni. Asszem nem dramatizáltam túl a sejtelmeimet. Pénteken újra eljött az Ügynök, a kijavított papírokkal, aztán indult Budára. A gyerekénél lesz az Ügynök neje által rajzol itiner, és majd ő irányítgatja apját, ami azért vált szükségessé, mert mire szegény Ügynök megtanulta a Móricznál az útvonalat, addigra pont szétbombázták a környéket, és ugye a memóriája nem olyan, hogy csak úgy hipphopp felismer és megjegyez egy kerülőutat. Remélem a fiát már felismeri. Basszus, ezek tényleg nonstop úgy élhetnek, mint egy sitcom-család: apa mindig vicces, de legalábbis mindig lehet rajta röhögni.
Szóval már tényleg csak egyetlen földhivatali papír kikérése maradt. Erre én is rákérdeztem a bankban, meg emberem is. Vasárnap még kitaláltuk, hogy helyszínrajzot se felejtsünk már el kérni, arra biggyesztjük majd rá a pöcegödör-tájolást, hogy azt valaki aláírja, és engedélyeztetésre be lehessen adni. És akkor ma reggel ember hősiesen nekilendült az utolsó kanyarnak, majd kisvártatva rámtelefonált, hogy ugyan mondjam már meg a jelzálogos ház adatait is, mert persze az is kell. Összesen 12 ezer forintos tarifát sejtek. És ha ezek után ma azt mondja a bank délután, hogy még mindig hiányzik valami, akkor emberemből agresszív ork válik, én meg újra átolvasom Leacock novellagyűjteményét, melyben feketén-fehéren szerepel, hogy minél kisebb összeget kérsz kölcsön, annál nagyobb vele a macera, szóval jól felfrissítem az emlékezetem, aztán elmegyek valahova pár milliárdot kérni, ami úgysem fog senkinek hiányozni.
Gyors számvetés - és kurvára remélem, hogy innentől kezdve már csak konkrét nyűglődésekről fogok beszámolni, nem bürokratikusokról -, szóval gyors számvetés szerint most tartunk majdnem 2 hónapnál az adásvételi aláírásához képest, ha mindent hűdeazonnal csináltunk volna, akkor is max. egy héttel lennénk beljebb. 300 ezer forint előlegen túl pedig az össz ügyintézési költség (és ne, ne kérdezd meg, hogy majd mit és mennyit fognak még a számlámról vonni, ilyen-olyan banki illeték címén, nem is akarom tudni) úgy 130 ezer, not including idő, telefon, utazási költség. De mint tudjuk, az élmény megfizethetetlen.

Update: miután a lelkemet is eladtam és mindenemet a bankra hagyományoztam, még mindig nem sima az ügy. 139 aláírás még nem elég ahhoz, hogy csak úgy pénzt utaljanak az eladónak. Szóval ha nem is szíveskedek befáradni holnap, akkor is írjam alá és küldjem be emberemmel azt a papírt, melyen megbízást adok a banknak, hogy utaljanak. Sose lesz ennek vége.

It ain't over...

Amennyit én szopok, azzal egy pornófilmben már tisztességes pénzeket is kereshetnék.
Azért az én aranyhal-memóriámat kell hibáztatni, hogy reggel nem vittem magammal minden, banknak kellő papírt, ezért ahelyett, hogy hazafele útközben bebicikliztem volna a bankhoz, előbb még haza kellett tekerni. Az is az én hibám, hogy a lustaságnak engedve motorral mentem vissza a bankhoz, de legalább ezredszerre is elhatároztam, hogy ebben a városban legfeljebb éjszaka vagyok hajlandó közúton közlekedni. Az azért nem normális, hogy klausztrofóbiám van a háromsávos úton, mert mindenhol csak kamionok állnak, több kilométer hosszan, én meg közöttük sunnyogok és centizek, gyök kettővel, de még így is gyorsabban haladva, mint bárki más. És még kérdezze valaki, hogy miért akarok vidékre költözni... Na az viszont nem annyira az én hibám, hogy még kurvára nincs meg minden kellő papír. Lesz még egy kör a földhivatalnál, de ennél bonyolultabb a biztosítások ügye, tessék jól figyelni. Elvileg az a szokás, hogy ilyen esetben, mint az enyém, kell egy életbiztosítás rám, egy biztosítás a jelzálogozott házra (apámék háza), meg egy a megvásárolni kívánt házra (Birtok). Ehhez képest a banki szerződésből kimaradt, hogy életbiztosítást kell kötnöm, csak a két házbiztosítás volt. Amiből a Birtokot a bank 0 forintra értékelte, emiatt az Ügynök nem is értette, azt mondta ne kössünk, különben is problémás, mert van benne vályog. Kötöttem hát apámék házára, ez rendben is van, meg magamra, mert jófej vagyok, bár a szerződés ugye nem kötelezett erre. És akkor ma azt mondta a bank, hogy hát azért kéne a Birtokra is. Vagy nem is tudja. Na jó, majd megkérdezi. De az életbiztosításom - amit merő jófejségből kötöttem - nem jó, emberem nem örökölhet utánam hatalmas vagyonokat, mert a banknak kell a kedvezményezettnek lennie. És a tangám nem kéne, he? Asszem mégiscsak leverem emberemen, hogy beleugrasztott ebbe a mókába, mert közben mintha már el is felejtettem volna, miért is csinálom ezt az egészet. Sőt, olyaddig kombináltam az anyagi nyüszörgést, hogy eltelt tépelődéssel és számológépnyomogatással két hét, mire egyszercsak fogmosás közben hirtelen bevillant, hogy hát basssz, nem is nekem egyedül kell mindezt megoldani. Még mindig nem szoktam meg, hogy komoly helyzetekben magamon kívül másra is számíthatok. Hiába, öt év együtthálás azért nem sztornózhat minden gyerekkori traumát.

Elődöntő

Fejenként 49, összesen 147 aláírás, ha csak családon belül számoljuk.

Nagymama emiatt konkrétan büntetőtáborhoz hasonlította a délelőtti kalandtúrát, ezer éve nem kellett aláírnia a nevét, nem ám ennyiszer. Mert végül eljutottunk a bankba, de nem tudom, voltam-e valaha ennyire ideges. A lehetséges performanszokhoz képest egész lightosan sikerült megúszni. Apám csak eleinte tegezte az ügyintéző csajt, és nagymama se jutott túl mélyre a világháborús történetekben, és a végén egész könnyű volt visszaterelni a dolgozói dohányzó felé vezető ajtóból a valódi kijárat felé. Mindenesetre jó volt látni, hogy az ügyintéző hölgy is feszeng annyira, mint én. De mindezzel a megpróbáltatások még nem értek véget, van még egy parádés kör. Olyan nagy cucc lett volna odahívni a közjegyzőt is, mint normálisan szokták? Nem, nem volt ott, tehát jövő kedden még egy autóba pakolódás és aláíráscsomag jön. Aztán már tényleg csak három biztosítást kell megkötni, és szinte már meg is vagyunk. Talán.
Elmei alapon kurva fáradt vagyok. Mindettől függetlenül én most elmegyek mentát vadászni, itten ma este akkor is mojito-party lesz. Punktum.

Aggódósarok

Lőttem egy villanybojlert. Ingyé.
A munkamegosztás klasszikus: én telefonon elintéztem, ember meg elhozza. Ezzel hivatalosan is megkezdődik az a fázis, amelynek első felében furcsa eredetű, félig használt, illetve önmagukban azonosíthatatlan tárgyak landolnak anyósomék pincéjében. A második félidőben kéne annak megtörténnie, hogy ezek a dolgok mind eljussanak a Birtokra, majd beépítésre kerüljenek. Ugye mondtam egyébként, hogy autónk az nincs?
Valamiért pont ma jött el az a nap, hogy elkezdjek kicsit aggódni, csak úgy, általánosságban. Tegnap láttam egy sokoldalas, érthetetlen szavakkal teli dokumentumot, ami egy átépítési terv volt. De nekünk ilyen nem kell, ugye? Ugye nem közben fog kiderülni, hogy mégis engedélyeztetni kéne mindenfélét? Aztán. Nagyon kezdenék már neki az igazi munkának, és egy ideig szépen látom is lineárisan a dolgokat. A fejemben pörgő moziban jön egy emésztőásós ember, aki egy hatalmas sárga Jekubbal (vö. Manák trilógia) bepöfög a kertbe, markol, és hagy maga után egy gödröt meg egy dombot, jó esetben pont annyi dombot, amekkora a gödörbe épp beleférne. Lesz ebből gyorsan emésztő, kis és nagy csatornák futnak majd be vidáman a frissen felbontott aljazatban a házba, ahol sitty-sutty kialakítjuk a sokáig ideiglenes fürdőt-vécét. Na de ehhez már bontani is kell sok mindent. Meg betonozni is kell. Persze betonozni csomó minden mást is kell, de előbb úgyis a tető jön. Ahhoz kéne ácsot keresni. Vele alkudni, körmére nézni, közben megfelelő tetőablakot venni. Ja és a villanyvezetékek. És a csaptelep? Akkor ezen a ponton már olyan a kép a fejemben, mintha nagyon gyorsan és összevissza lapozgatnék valami bazi katalógust, amiben a vibrátortól (az háztartási kisgép vagy szórakoztató elektronika vajon?) a fugázószetten át a körtefáig minden van, aztán az egész átcsap rajzfilmbe, mikor csak nagy porkavarodás látszik, meg egyszerre húsz elmosódott kéz, a gyors munkát illusztrálandó, ott vannak az anyázós és jajgatós és puffogós feliratbuborékok is, aztán már csak a szép végeredmény látszik. Belátom, kissé elnagyolt fikció. Csinálhatnánk ütemtervet, ember projekttervezésben profi, de annyira meg nem vagyok naív, hogy ne számítsak a váratlanokra, a csúszásokra, az ójajokra, az elfelejtettükökre. Na meg az időjárásra. Szóval nem mindegy? Majd kialakul. Közben pedig emlékeztetem magam a tapasztaltakra, akik mind azt állítják: minden kétszer annyi idő és kétszer annyi pénz, mint ahogy eredetileg gondoltad. Tehát igyekszem nagyon kis összegekre és nagyon gyors munkákra gondolni, logikusan.
Közben pedig igazán csak a közvetlen előttem álló előadástól parázok: az ügyvéd által küldött két hiányzó papírt is elfogadta a bank, jövő héten aláírhatunk. Ehhez nem érzem elég erősnek magam, ehhez nem vagyok elég gyógyped-képzett. Mármint ahhoz, hogy apámat és nagyanyámat egyazon időben, egyazon bankba terelve rávegyem, hogy lássák el kézjegyükkel azt a végső szerződést. És hogy közben még napi háromszor újra elmagyarázzam nekik, mi ez.

A nyolcadik napon

A banki dolgozók speed-diétán vannak.
Akárhogy is számolom, papírok leadásától számítva 8, azaz nyolc banki nap telt el, és szólott a telefon: részükről oké, fáradhatnék befele aláírni a szerződést. Meg vagyok hatva. Tulajdonképpen két dolog akadályoz meg abban, hogy rohanjak szignálni. Az egyik egy földhivatali papír, amire még várni kell kicsit, mert egy év nem volt elég ahhoz, hogy egy elhunyt rokont már ne tulajként tartsanak számon. Hivatalosan ennek legkésőbb hónap közepéig meg kell történnie. Ennél nagyobb bravúr lesz majd, hogy újra mindent érthetően elmeséljek apámnak és nagyanyámnak, viszonylag normális állapotban öcsém kocsijába tuszkoljam őket, és rávegyem őket arra, hogy talán írják alá a szerződést. Na majd ha ez meglesz, akkor leszek büszke magamra. És akkor papíron már tényleg birtokos leszek, és beindulhat a nagy meló. Mindenesetre a pénzünk tuti hamarabb fog elfogyni, mint a lelkesedésünk.

Financiális oktatóanyag

Nem ugrottam végül kerítést, a még nagyobb kihívás mellett döntöttünk.

Elmentünk a még központibb Földhivatalba a nélkülözhetetlen tudásért. Nagy piros pont nekik. Bruttó háromnegyed óra alatt kiderült a pontos hrsz, megkaptuk a tulajdoni lapot, úgyhogy nagy lendülettel egyből be is zúztunk a bankba, hogy elindítsák a procedúrát. Én lepődtem meg a legjobban, hogy tényleg minden kívánt papírt magunkkal vittünk. Egyébként a megvásárolni kívánt ingatlan a bank számára olyannyira értéktelen, hogy ki se mennek felmérni. Nekik nulla, nekünk Édenkert. Kevésbé patetikusan fogalmazva vettünk egy kurva drága játszóteret magunknak. Hát legózni biztos olcsóbb lett volna.
Jöjjék az első számvetés. Még csak le se szüretelhetem a sárgabarackot, de az eddigi nem történt semmi összesen 353 ezer pénzbe van (előleg, ügyvéd, földhivatal, nullás adóigazolás). A tartozásom ennél csak kicsivel kevesebb, a bankszámlaegyenlegem háromezer forint. Simán üzleti szemléltetőeszköz lehetnék, mint elrettentő példa. De teljesen vicces belegondolni, hogy lesz egy saját Birtokom. Nem vagyok hozzászokva, hogy bármi legyen a nevemen. Kivéve az ékezeteket.

Temetői közjáték

Kimentem apámhoz a temetőbe, aláírta a papírokat.

Valljuk be, leginkább azért szeretem a családomat, mert ilyen és ehhez hasonló, ám száz százalékosan igaz mondatokat lehet velük alkotni, és az ilyenekre mindig jó bután néz mindenki, vagy legalább félrenyel. Na szóval, apámat mobil híján biztosan csak ott lehet utolérni, ez például általános előnye egy temetőnek, hogy onnan nem nagyon kóborolnak el az emberek. Mondhatjuk úgy is, hogy apám bele van temetkezve a munkájába, de ez így inkább túlzás, viszont kijelenthetem, hogy vezetői pozícióban van, végtére is több ezer ember van alatta. De ugye nem hobbikertnézőbe mentem.
Bizonyos okok miatt az tűnt a legjobb megoldásnak, ha a hitel fedezetéül apám házára tetetünk jelzálogot. Nem szerettük volna, ha egyszercsak eladja a fejük fölül a lakot három ív selyempapírért. Nem ragozom tovább, aki nem érti, az örüljön nagyon. Merthogy ott él vele Nagymama is, nettó 85 éves, aki haszonélvező, de ebből most nem fogok rossz vicceket faragni, hogy kinek mi a haszon és az élvezet. Mindegy, igyekeztem a tőlem és az ügytől tellhető legegyszerűbben elmagyarázni mindkettőjüknek, hogy miről van szó, miben kérem a segítségüket. (Tessék csak figyelni, milyen ügyesen pszichológiás vagyok! Elhitetem velük, hogy ez nagy segítség tőlük nekem, miközben önmaguktól védem meg őket. Lett volna a családban más megjelzálogozható ingatlan is, de hát teccik érteni...). Apám először csak hümmögött, látszott, hogy nem ért semmit, de beadta a derekát. Nagymama konkrétan azon értetlenkedett leginkább, hogy de hát én pesti lány vagyok, mit akarok én vidéken? Még néhány kötésmintás könyvet is rám akart tukmálni, mondván ott úgyis unatkozni fogok. Végül aztán több napon át sikerült annyira a magyarázás, hogy eljussunk a hülye papírok kitöltéséig és aláírásáig, ami a hitelkérelem elindításához kell, hurrá. Már csak a tulajdoni lap kikérése volt hátra. Földhivatal, félnapi elemózsia, ugyanennyi sorbanállás, négyezer forint, és az eredmény: a tulajdoni lap szerint a ház tulajdonosa a Magyar Állam. Simán lehet, hogy a házon lévő klasszikus tábla, amiről lelestem az adatokat, már nem valid hrsz-t mutat, végülis ott van az gyerekkorom óta. Meg kéne nézni az ő szerződésüket, ha egyáltalán tudják hol van, csak nagymama épp úgyse tud beengedni a házba, nem bír megküzdeni az új szomszédok által hegesztett ultramodern biztonsági kapuszerkezettel. Amit egyébként helyból átugrok, ha a szükség úgy kívánja.

Alku

A banknak sosem elég a papírokból, de egyelőre még nem csüggedünk.

Mindenesetre szép listát kaptunk a további beszerzendő hiteles firkálmányokról. Ezzel párhuzamosan göröngyös aljzatot érintett a felhők közül lógatott lábunk, mert tényleg szép dolog a légvárépítés, meg hogy nekiesünk bárminek mint nimfomán a vibrátornak, de néha nem árt gondolkodni. Persze talán ezt nem azzal kéne kezdeni, hogy arról írjak listát, milyen tartós élelmiszereket kéne beszerezni 4-5 hónapra, ha elköltözünk a Világ Szebbik Végére. Bár az is lehet hasznos, a maga nemében. Tehát realistán elgondolkodtunk inkább azon, mintegy öt percig, hogy idővel, ötlettel, munkakedvvel és kreativitással jól állunk, pénzzel viszont egyáltalán nem - Klasszikus Drámai Alaphelyzet. Viszont én nem vagyok hajlandó eltáncolni a tradicionális koreográfiát. Nem fogok csak azért többet dolgozni, mert jaj, a Birtok. Nem fogok ezért kevesebbet utazgatni a világban. Nem fogok beleszakadni abba, hogy a nevemre került egy földdarab. Ha pedig ez a sok nem nem megy, akkor úgy eladom az egészet mint a huss. Ennyi a deal, ezt hamar megbeszélvén építettük a buborékot tovább. Hogy hova kerüljenek a fűszernövények, mennyi jászolból lesz könyvtartó vájú, fog-e fürdőszobára hasonlítani a fürdőszoba és lehet-e újra kék a konyha, amíg benti konyha lesz, nem kinti. Ennél égetőbb dolgokkal foglalkozzék pedig a férfi. Férfidolog például a főkvártélynak kiszemelt istálló újratetőzése, az emésztőgödör kérdése (vajon tudok én egy egész napon keresztül ásni? mert elrontani csak nem tudom), az átmeneti WC és fürdő megoldása (most semmi ilyesmi nincs a házban, konkrétan víz se), a falak kidöntögetése, és mindezek logikai sorba rendezése. Pontosítok: férfidolog mindezek megtervezése és szervezése, a munkába szívesen beszállok. Amíg ő ezen gondolkozik, én gondolkodhatok a meglévő gyümölcsfák megmentésén, diófa és fenyőfa ültetésén, kutyatípusokon, hagymás növények lélektanán, laptopokon - mert azt ugye nem képzeljük, hogy majd a jó falusi levegőben egy ház sötétjében fogok dolgozni? Frászt, wifit nekem, laptopot és függőágyat. Szerintem egész szolíd igényeim vannak.
Alku ide vagy oda, az egyetlen felvonás, amit biztos hogy nem fogok tudni megúszni rohamok nélkül, az a voltaképpeni Előjáték lesz, a banki ügyintézés szakasza, és nem a bank miatt. De erről majd máskor.