Most már hagyomány

Mert ezek a kívánságok bejönnek.

Különösebben babonásnak nem nevezném magunkat úgy általában sem, meg újévvel kapcsolatban sem, de van egy-két kattanásunk. Lencse például nincs itthon, és ember azt mondta, ezért ugyan nem fog 23 lépést tenni a kisboltig, tök jó neki a sárgaborsó is. Bezzeg mikor azt mondtam, nincs már piros bugyim (valami olasz hagyomány szerint szilveszter/újévkor a piros alsónemű szerencsét hoz), azonnal megkérdezte, menjünk-e bugyiboltba. Valahogy így lett tradíció ez az itteni szilveszteri poszt is.

Aki esetleg az előző évekből nem ismerné a menetet: mindig csak olyat kívánok másoknak, amit magamnak is (fordítva inkább hagyjuk, mert ha mondjuk a magamnak kívánt sok kisracka megjelenne a panelok kilencedik emeletén is, az nem annyira jófejség). Mivel a tapasztalatok szerint nagyon jó az itteni szilveszteri kívánások megvalósulási aránya, egyszerűen muszáj idén is folytatnom a szokást (aki pedig konkrétabban kívánna magának, annak irány lucia szintén tradicionális újévi varázsposztja).

Dörzsölhető dzsinnlámpások a padlásról

Legyen tehát 2015 mindenkinek vicces csodákkal, kiélvezett pillanatokkal (szám szerint úgy 21 millió körüli darabra gondoltam), izgalmas felfedezésekkel, sok röhögéssel, szenvedélyes életerővel, teli kamrával, végtelen szabadsággal, jó meglepetésekkel, boldogító döntésekkel, nagy utazásokkal és éltető kalandokkal zsúfolt, na és persze gyertek jövőre is!

Barilottó

Pont ugyanakkorra eséllyel indulhattok, mint mi. 

Úgy emlékeztem, hogy tavaly nem készült napos-havas-síelős fotó a rackákról (volt egyáltalán hó?), ezt most pótoltam, közben pedig a barilottó szabályain töprengtem.

Az új szerelem az árpa. Általában a kezemből eszik, de úgy nem tudok fotózni

Mert eredetileg úgy gondoltam, annyit kéne csak megtippelnetek a játék kedvéért, hogy januárban, februárban vagy márciusban érkezik-e az új évad első rackababája. De végül is ez az izgalom kedvéért akár hetekre is leszűkíthető.

Továbbgondolja a variációkat

Sőt, gondoltam tovább az ivóvizük tetején keletkezett jég megtörése közben, az is lehetne kérdés, hogy a négy közül melyik lány szül az új szezonban elsőként. És meg lehetne tippelni az elsőszülött nemét is. És tulajdonképp lehet esély akár az ikerszülésre is, belebonyolíthatóan az anya személyével, a születési sorszámmal, a hónappal/héttel és a nemekkel is. A fekete anya esetében még arra is lehetne fogadni, hogy fekete vagy fehér lesz-e az új kölök.

Itt már éreztem, hogy ennyire összetett tippmixkeverékkel legfeljebb a legnagyobb fogadóirodák foglalkoznak (nekik van csak elég agyuk ahhoz, hogy minden létező eshetőségre kombinációkat számoljanak), ráadásul azt sem tudom egyelőre, hogy mit kapna a nyertes (rackás kártyanaptár igazán oldschool lenne) és egyáltalán hány nyertes lehetne, de az tuti, hogy egy sima szavazós dobozzal ezt nem tudom igazságosan összehozni.

Az induló csajok egyébként (a kép előterében a Főkos): a szőke (idén ő volt az egyedüli lányos anyuka), a fahéjszínű (a fahéjszínű kedvencem mamája), a fekete (ő szült tavaly elsőként) és a foltos fejű királykisasszony (szerintem ő még mindig fényevő, az árpára sem kattant rá, viszont az ő fia igazi szőke királyfi volt).

Jól áll nekik a hó

A suba alatt semennyire sem látszik, hogy bármelyiküknek nő-e a hasa és ha igen, hol tarthat a dudor, úgyhogy bátran lehet vaktában barilottózni kommentben.

Ünnepi nyavalyok

Nem volt ez a december extrém pörgés, de mégis rohant. 

Valahogy előre sejtettem, hogy konkrétan a karácsony nem lesz rendesen karácsonyos hangulatú, úgyhogy előrelátóan az előjátékra helyeztük a hangsúlyt. Ember teljesen jó programokat talált ki nekünk egész hónapra, még karácsonyfát is szobrászkodtunk gallyakból a hajnalkafalra,

Andalúziai fenyő, kicsit sem szúr

és többek közt az is bebizonyosodott, hogy engem egy derékszögű fém óriásvonalzó is nagyon boldoggá tud tenni, a méternyi zöld posztótól pedig igenis komolyabban lehet venni a kockapókerezést.

24-én délelőtt a meleg napon sütkérezve még az is megfordult a fejemben, hogy legszívesebben eveznék egyet, hagyományteremtő jelleggel, de végül ez elmaradt, és nyugiban heverésztünk. Egy egész napig még átjáróház se volt nálunk és mi se mentünk sehova, szóval akár kívánhattam is volna itt meg ott mindenkinek boldog ünnepeket, de tahó módon nem tettem (khm, ez itt valójában amolyan pótlás), mert olyan önközpontú lettem közben, mint egy búgócsiga.

Karácsonyi ajándékként ugyanis megkaptam az ötévente esedékes megfázást, amit szokásommal ellentétben most részletezni fogok, mert érdekesen mozgó kórság. Kezdődött hangelvonással a torkomban, majd felkúszott a fejembe és az orromba, eddig akár normálisnak is nevezhető. Innen viszont leesett az egyik arcüregembe, majd onnan éjjel alattomban az állkapcsomba, kisebb szájzárat okozva, és a gravitáció nyomán az egész most valahol a derekam és csípőm között jár, amitől teljesen kripli a mozgásom. Bízom benne, hogy holnapra lecsúszik a bokám alá, és akkor végleg agyontaposhatom.