Uborkaszezon

PET-palack harmadvetésben. 

Mivel idén van először igazán változatos veteményesünk, amolyan betonfalként jött arcba az eddig ismeretlen nagy semmi július közepén: a paprikák és paradicsomok elvannak magukban, minden más meg érik, betakarítódik és konzerválódik, de valójában a tavasz óta tartó nagy kerti nyüzsgést követően nincs igazán mit csinálni a kertben. Persze, lehetne gazolni itt-ott, de pont ugyanolyan értelmetlennek tűnik már, mint a cementlapos padlót felsikálni a remélhetőleg mihamarabbi betonozás előtt. Szóval szembesültünk az árván maradt parcellákkal a krumpli és hagyma helyén, ettől pedig az évszak derekán elkezdett elkapni a „mindjárt vége a nyárnak” szomorú érzése.

Békésen utóérnek az öngyilkos körték

Ehető méretű kukorica, és megvolt már az első lecsó is saját paprikából

Hajnalkafal brutális levelekkel

A tetőhöz érve bekanyarodás előtt napokig gondolkodnak a levegőben

Ekkor kezdtem valójában felfogni, hogy mi az a másodvetés, amiről rutinos kertesek beszélnek. Ekkor derült ki az is, hogy a legkézenfekvőbb az uborka újraplántálása, és szégyen vagy sem, én csak most értettem meg igazán az uborkaszezon globális jelentését.
De persze ezt se tudjuk normálisan csinálni, nálunk tulajdonképpen már harmadvetésről beszélhetünk. Az első adag uborka ugyanis simán eltűnt a tökök között, a második adag, ami a borsó helyére került, most indult virágzásnak, de harmadjára hátha még jobban sikerül, gondolta emberem…

…és elvetett egy csomó PET-palackot a kiflikrumpli helyére.

A szalmát kis foltokban széttúrta, földbe tette az uborkamagot, és egyrészt a megkülönböztetés, másrészt a védelem, harmadrészt a tripla üvegházhatás okán körbekerítette őket a palackgyűrűkkel, majd kigyomlálja a műanyagot, ha már látszó méretűek lesznek az uborkák. Mondjuk én azt a verziót támogattam volna, ahol eleve befőttesüvegben nőnek az uborkák, és mire beérnek, önmagától kialakul körülöttük a fűszeres savanyúságlé is, de ezen még dolgozni kell egy keveset.
Közben a kerti kvízsorozatba is bekerült két újabb feladvány:

Ez alattomban a kukoricák közé nőtt, nekem leginkább organikus motoralkatrésznek tűnik

Szintén kérdőjel, tavaly óta lakik a fűszerkertben, olyan magas, mint én, és vastag, vörös szára van

Különben pedig már szerveződik a kiflikrumpliért eperpalánta cserekereskedelem is, csak egy jó helyet kéne találni az eperföldnek, mint ahogy a britántól származó sárgabarack-csemetének is (nem, nem kérem az egyébként jogos kövek dobálását a 20 négyzetméteren kertészkedőktől, nagy kertben pont a bő lehetőségek miatt még nehezebb pont jó helyeket találni, a rebarbarán, az olajfákon és a bambusznádon is nagyon sokat kellett ám töprengeni). Akit pedig érdekel, a jobb felső sarokban nyomon követhető a 4 tő turbóparadicsomról származó gyümölcstermés akkurátus dokumentációja.

Villámcsiga

És némelyik csúszik is.

Újabb bloggerlátogatás történt a Birtokon, melynek fő célja az volt (már ha muszáj ilyet keresni), hogy Nesztelencsiga Lucia kisfia, DaniMuci lásson egy kis vidéket is, ahol nem nejlonban vannak a csirkék például. Velük tartott Tarhonyakártevő is, akivel eredetileg az terveződött, hogy koprodukcióban leforgatjuk a Birtok TV újabb adását a csigatészta-készítésről, de különböző fennforgások miatt (csigázó hiánya) a projekt csúszik kicsit, ebben az ügyben csak a felcsigázottság maradt.
Nem mintha túl sok időnk lett volna bármire, mert a fordító-szerkesztő-író az olyan népség, hogy ún. szabadság alatt, hétvégén is a hátralévő karakterek stresszelik, de legalább kiderült, hogy Dani az anyai meggyőződés ellenére igenis szereti a nyers citromot (lásd még: a kisfiú, aki megmenti a citromhéjat a komposzttól) és a malacokkal is szimpatizál, Tarhonyakártevő pedig annyira sokoldalú, hogy az már gömb. Most épp hozott magával egy kisebb birkányi gyapjút, hogy egyszemélyes manufaktúraként fonalat fonjon miközben (többek között) az élesztőszelídítésről beszél. És mikor az is kiderült, miért van annyira lenyűgözve a rengeteg csalánomtól, akkor hatalmas nagy bogarat tett a fülembe, maradjon egyelőre titok, kísérletezés hamarosan indul, sajnos nem tudtam neki egy fél kertnyit bezacskózni belőle.

Közben ennél nagyobb kukoricákat ettünk, de ezzel a példánnyal szeretnék nevezni a nanokertészeti versenybe.

A házzal kapcsolatban egyébként jól összezavartak, Lucia a képek és a leírások alapján sokkal rosszabbra számított, én meg ettől rájöttem, hogy most már tényleg nem tudom objektíven szemlélni az állapotokat, sőt, már arról sincs fogalmam, hol kezdődik az objektív skála, de talán mindegy is.
A látogatás egy másik igen érdekes, most már reprezentatív mintával (Süni és Dani) igazolt tanulsága pedig az volt, hogy a kisgyerekek automatikusan visszafelé simogatják a macskát, ám a közhiedelemmel ellentétben a macskákat ez olyan nagyon nem zavarja.

Vidralutri

Lottó ötösre nagyobb az esély.

Sose szoktam semmit kérni szülinapra, karácsonyra, mert én a meglepetéseket szeretem, de idén kivételt tettem: a Vidrafarmra akartam végre eljutni. Ésszel persze tudtam, hogy természetes élőhelyein megfontolt óvatosság jellemez minden állatot, gyermeki lelkem azért mégis azt vizionálta, hogy kétszáz méterrel a bejárat után hordában csimpaszkodnak rám a világ legszebb állatai, és közös, fröcskölős hancúrozást csapunk a tóban, opcionálisan vízilabdameccsel. Reggel még azon is nagyon erősen tépelődtem, hogy szegényes ruhatáramból mit vegyek fel, ami igazán tetszhet a vidráknak, szóval készültem a randevúra nagyon, hiszen világéletemben szerelmes voltam beléjük.

Hogy lehet egy állat ennyire gyönyörű?

Az elképzelt vidrasorfal helyett a bejáratnál marcona férfi fogadott, úgy nézett ki, mint akit lesmárolt a Mikulás, és elkapta tőle a szakállát. Egy térképen fél perc alatt elmutogatta, merre van észak, kilátó, lelátó és tó, majd a lényegi információ is elhangzott. A terület 150 hektár, és van tíz vidra. Ami éjszakai állat. Sok szerencsét, leányom.

Ő itt Aladár, a demóvidra, akit azért tartanak a bejárati híd alatt, hogy legalább ennyi vidrát biztos kapjon a látogató.

Nem estünk kétségbe, rutinosan mozgunk sokféle vadonban, ismerős a Sztanyiszlavszkij-módszer is, tehát azzal a kérdéssel indultunk útnak: hol héderelnék, ha vidra lennék? Szinte teljes magányban róhattuk a tanösvényeket, rejtőző teknős, százféle lepkepillangó és szitakötő, meg millió madár került közben az utunkba.

Él, láttuk mozogni

- Figyi, gólya, leetted magad. - Hol???

Tündérkék

Ferrari-piros

Beleharaptak a szárnyába

A képen egy szürke gémet rejtettünk el, elvileg kanalas is van a térségben

Ilyen buzogányt utoljára gyerekkoromban láttam tömegesen, a balatoni nádasokban

Natúr vidrához legközelebb néhány lábnyom erejéig jutottunk (amiből kiderült, hogy igen jó vidra lennék, mert már előre kinéztem magamnak azt a susnyát, hogy a helyükben én biz itt laknék legszívesebben, és tessék), de a négy óra kóborlás így is jó volt. Igyekeztem nagyon belátóan, megértően és felnőttül viselkedni, tényleg nem várható el a szabad vidráktól, hogy csak a kedvemért flash mobot nyomjanak fényes nappal, de picit azért csalódott voltam.

Áramvonalas, izmos, és úgy is tud úszni, mint egy mini Loch Ness-i szörny

Aladárban bíztam még, hogy kifelé menet talán tőle elköszönhetek, bár nem volt nálam egy darab hal se, és a Mikulásbácsi is csak azzal tudta felébreszteni érkezésünkkor. De Aladár kitett magáért. A késő délután, a felhős ég, meg valószínűleg az, hogy rajtunk kívül senki nem volt a környéken, annyira bátorrá és kíváncsivá tette, hogy a haverjával együtt előbújtak a nádasból, és a hangos-füttyös játszáson kívül a kedvencemet is előadták, a szabad stílusú hanyatt úszást, amiben a vidrák verhetetlenek. Teljesen meg voltam hatódva.
Összesítve: gyerekkel ne menj oda csak vidráért, mert csalódott lesz. Ha nem köt le minden falevél, hernyó, sikló, nem szeretsz az ösvényekről letérni és fél órákat csendben guggolni, ne menj oda. Különben meg irány Petesmalom.

I ♥ vidra

Egyébként nem tud valaki egy vidravakargatói állást?
PS: és ahogy Csaba volt szíves emlékeztetni rá, ajánljuk megnézésre a témába vágó klasszikust, a Vidrasorsot