2013. január 31., csütörtök

A jó, a rossz és a nyúl

Versenyszellemet még nem tudok horgolni.

Haladjunk szép sorban.
A jó az, hogy Mézeskalács bloggerina úgy gondolta, hogy a Birtok érdemes egy megmérettetésre: benevezett, én meg elfogadtam a jelölést. A tény az, hogy bennem nagyjából annyi hajlam van az önpromóra, mint egy hódfarkú cserépben. A rossz pedig az, hogy eme tényre többen rá is mutattak, felkérve egyúttal, hogy tegyek kisebb erőfeszítéseket a magam érdekében. Így hát aki úgy gondolja és nincs más érdekeltsége, oldalt, a rajzolt macán keresztül adhat a Birtokra egy szavazat, köszönöm előre is.

Az örömhír pedig az, hogy a nyúl a kommentben érkezett segítségeknek is köszönhetően elhagyta a buszmegállót: bemutatkozik a nagyközönségnek Proto Zoárd és az antiókiai szent sárgarépa:

Közös drukkért nyúl a hála


Még el sem varrtam az utolsó szálakat, emberem máris lenyúlta magának a jószágot, azóta meg írhatom a kívánságlistát; eddig csak tőle érkezett már rendelés a tehénen, elefánton, zsiráfon és a fél állatkerten túl horgolt traktorra, bálázóra és motoros fűrészre is. Anyukám pedig azt mondta, ez a legszebb horgolt nyúl, amit valaha látott, de arra a kérdésre nem válaszolt, hogy eddig hány horgolt nyulat látott életében.

24 megjegyzés:

tms írta...

ezt Lora is lenyúlta volna, "jaj, de cukiiii" felkiáltással :D

Unknown írta...

http://www.lookatwhatimade.net/crafts/yarn/crochet-tractor-pattern/ . Bálázót nem találtam.

Piszke a Birtokról írta...

@Kati: igen, ugyanitt megvan a homlokrakodó is:)
@tms: Lorával majd tárgyalunk ;)

Unknown írta...

És a fűrész, bónusz baltával? http://greatamigurumi.blogspot.hu/2010/09/chainsaw-and-axe.html

Piszke a Birtokról írta...

ó, ez csodaszép, már mentettem is, ember boldog lesz :) van már elrakva szerszámkészlet minta is :)

Andicsek írta...

Szavazat leadva!:) nyúl valóban csodacuki. én viszont már láttam nyulat igaz kötve volt, gyakorlati órán volt a kötelező program megtanulni kötni. de a Te nyuszid fantasztikusan szépségesen gyönyörű!:)

kovtama írta...

Szavaztam:)

Mátrai, a blogtalan írta...

A nyúl valóban kápráztató. Nékem a répa is tetszetősnek tűnik. Versenyt talán nehéz vele nyerni, mert se pornó, se politika, se gasztrobasz nem játszik benne főszerepet, de az én savazatomon nem múlik majd a hallelújázás.
Talán ha egy szürkemarha bikát formázna a horgolat.... De ez csak szimpla amatőr okoskodás.:-)

Névtelen írta...

Az FB-n még a kedvedért sem regisztrálok. Úgyhogy tőlem még egy virtuális szavazatot számolj hozzá! Laci

Piszke a Birtokról írta...

@Laci: teljesen megértelek :) olybá vettem, úgyhogy neked is köszönöm

Messzenéző Minyon írta...

A nyúl fantasztikus! És azok az oldalak is, amiket itt ajánlottak, úgyhogy innentől kezdve teljesen mindegy, milyen vietnámi holdújév jön, meglesz az ajaándék, csak fonal kérdése az egész!
Szavaztam is, ajánllak is a blogomban.

Borsmenta írta...

Ez nem ér, 5 szavazat/fő és egy blogra csak 1x lehet szavazni. Megtettem, de én többre nem szavazok :)
A nyúl cuki, én csak varrtam nyulat de horgolni nem fogok az tuti. Minden elismerésem az eredmény igazán lélegzetelállító :)

csakBea írta...

Cuki lett a nyúl! Szavaztam (azt hiszem mert FB analfabéta vagyok), de a jószándék meg volt :)

Névtelen írta...

Szavaztam!
A blogodat régóta olvasom, nagyon szeretem.
A. Zsuzsa

Noemi írta...

Hat nagyon cuki ez a nyul!

Z-bygg írta...

+ 1 voks.........:)
A nyúlfülbélés megfogott!

brekkancs írta...

Kár pedig, hogy nem promotálod magad :), mert ritka jó a humorod, sokkal több embernek szerezhetnél vidám perceket. :)

kotaliza írta...

Szavaztam:)Nagyon bírom a blogodat,szeretem a humorodat és az már csak hab a tortán,hogy öniróniád is van.

Zsuzsa írta...

Nem lehetne feliratkozni egy ilyen cukorfalat nyúlra? :)

Névtelen írta...

Már csak a nyúlért is megérdemelnéd, de én az összegészért nyomtam a gombot :-)

Marjann írta...

Kicsit off, de erről eszembe jutottál:
http://www.youtube.com/user/MgNorba/videos?view=0

Piszke a Birtokról írta...

Szolgálatilag két közlemény:
- köszönök minden eddigi és további szavazást, nekem már megérte a dolog amiatt, hogy egyre többen jártok itt
- nyulat bárkinek szívesen horgolok időgépért cserébe

Mátrai Lucifer írta...

Küldtem néktek egy időgépet, csak még nem vettétek észre. Ez az általam készített gép 100 év múlva visszahoz a mai jelenbe. Így arra kérnélek, hogy horgolj egy bikát nékemem. Mondom, az időgépet már beindítottam, mukodik, 100 év múlva frankó lesz nektek, na, hidd el! Úgyhogy kérem a horgolt bikát, de rögvest!

Mona írta...

Ez valami veszett cuki :D