14: 80 deka gorilla

A legváratlanabb szerelem.

Tulajdonképp ez a sztori is Vakond számlájára írható. Sajnos van neki hajlama az akrobatikus szökdösésre, ha haverkodásra van kilátás, és az egyik meglehetőst hideg reggel, mire igazán kinyitottam a szemem, már megint a buszmegállóban csóvált lelkesen, ezúttal valami fekete zoknigombóccal játszott. Kizavartam embert, hogy hozza haza (mármint Vakondot) (mert kevésbé neglizsés volt az outfitje e korai órán)(mármint embernek), ami meg is történt, ám fél percen belül irdatlan nyávogás hallatszott a verandáról. Dűne nem is szokott ilyet, ráadásul bent volt, kitártam hát az ajtót: a buszra váró zoknigombóc állt ott. Megkérdeztem, hogy akkor most bejön-e, vagy mi lesz, mire bejött és mi lett.

Az első kép a klasszikus mexikói felállás volt: Vakond ült az asztal mellett és a pulton ülő Dűnét nézte döbbenten, aki a földön lévő tálját nézte döbbenten, aminek tartalmát a frissen érkezett zokni minden zavar nélkül nekiállt felzabálni. Mindezek után kényelembe helyezte magát és belakta a házat, teljes terjedelmében. Két perc múlva már én kezdtem zavarban érezni magam, vajon van-e nekem annyi jogom itt lenni, mint neki. A 80 deka macskával 20 kiló öntudat is jött (és maradt), és a 400 kilós gorillákhoz hasonlóan oda ül/fekszik, ahova akar. (Néha rádobjuk amúgy a mérlegre, de roppant lassan gyarapszik, az egy kiló fölött adható bolhacsepp még mindig a dobozában figyel.) Érkezése után pár napot vártunk még, hátha felbukkannak kisírt szemű környékbeli kislányok a kölyökcicájukat keresve, de semmi, tehát CC hivatalosan is maradt.

Véletlen-e vajon, hogy az ajándékba kapott zoknin CC feje van?

Cseppet sem agresszív, de nem is hagyja magát megfélemlíteni, és gyakran ijesztően értő/értelmes megnyilvánulásai vannak (például meg lehet kérni dolgokra, mármint nem olyasmikre (még), hogy lécci főzz nekem kávét, hanem hogy figyi, rossz helyen vagy, menj már odébb oda, ahol mindenkinek jó – és odébb megy). Egyszer sem bújt el vagy ijedt meg semmitől, tényleg olyan, mintha régebben lakna itt, mint mi. Vicces jelenség, különösen úgy, hogy nem is klasszikus buta gyerekcica feje van.

Az, hogy Vakonddal jól kijön, nem meglepetés, végül is az ő nyomában haladva költözött be ide, de Dűnével is elképesztőeket tud játszani (mármint ebben az aszociális Dűne szerepe a meglepő főleg). Bokától tokáig fél másodperc alatt kapaszkodik fel nadrágon és pulóveren, szerintem engem már semmi nem ment meg attól, hogy végül bolond macskás öregasszony legyek – jelenleg varrástól a jógán át a főzésig és evésig mindent macskával a vállamon teszek, nem feltétlenül önszántamból. Érkezéstől kezdve egy egész hét telt el, mire CC egyáltalán érdeklődést mutatott kicsit a házon kívüli világ iránt, akkor tett egy bátor kört a kertben, de azóta se izgatja igazán, mi lehet kint a hidegen kívül.

Eddig úgy voltam a macskákkal, hogy a macska jó, a macska kell, a macskát a maga helyén erősen szeretjük – de ez a másfél maréknyi törpe hülyegyerek, aki simán benyávogta ide magát, annyira elképesztő jellem, hogy a nagyon bírom szóösszetétel meg sem közelíti azt a rajongást, amit villámgyorsan elkezdtem érezni iránta.

Úgyhogy immár kétmacskás a háztartás, ilyen se volt még.