8: Elöl deszka, hátul léc

Nagy utat tettem meg a mosogatólavórban fürdőző halott egér óta.

A konyha mindig is a leghosszabban fennmaradó tétel volt a ház belsejét érintő „meg kéne már csinálni” nevű kilométeres listán. Hét év alatt számtalan átmeneti megoldás született és használódott. Máshol ennyi idő alatt komplett városok épülnek fel, mondjuk nem négy kézzel és közelítőleg nulla forintból, de így legalább a beszámoló majdnem olyan hosszú lesz, mint maga az elkészülés…

Az alapkonyha:

Azt a fotót pont nem sikerült megtalálnom, ahol a kezdeti konyhaság ezer százalékot javult, midőn lett egy vízforraló, egy kenyérpirító és egy szendvicssütő, miközben a lavóros mosogatóba reggelre még sokszor belefagytak az úszni nem tudó egerek. De a többi állapotról azért akad pár werkfotó.

Eleinte a lavóros mosogató napközben íróasztal is volt:

Minőségi ugrás: ajtólapokból barkácsolt pult, beépített főzőlappal, ráfestett tatárbeefsteak-recepttel (a pult később mini palántázóházként végezte)

Pár éve egy Mikuláskor ennyivel közelebb kerültünk a konyhasághoz:

Lassan lettek pultok és alá váz:



Majd idejét láttuk felszedni a cementlapokat, és akkor még azt hittük, hogy a betonra a betonfesték jó ötlet lesz (nem lett)

Amint lett sütő, újra gasztronómiai magasságokat ostromolhattam:

És amikor kiderült, hogy a betonfestett padló nem járható út, újra szétszedődött minden, hogy lamináljunk. A megtévesztően konyhaszerű kinézet, a padló, a pult és egyebek ellenére az egész hozzáférhetetlenül takaríthatatlan és minden körülmények között kuplerájos kisugárzású:

2014 májusában, a hematómás mozaikcsempés stádium után állt meg mindenféle haladás (kivéve a kosz-, por-, hangya- és egérfelfejlődést), de én még közel 3 évig annak az ígéretnek a hitében éltem, hogy ember majd egyszer csak megcsinálja a bútorokhoz az alapokat, nekem csak nagyon türelmesnek és megértőnek kell lennem addig is.

Aztán ember végül benyögte, hogy ő bizony nem tud konyhát csinálni. Ebben nem az volt a baj, hogy nem tud, hanem hogy évekig erre is fölöslegesen vártam, szóval ettől úgy felszívtam magam mérgemben, hogy kijelentettem: akkor én fogom megcsinálni, úgy és olyanra, ahogy én akarom, és nem érdekel, hogy rajtam kívül bárki másnak tetszik-e.

Számos okom volt egyébként arra, hogy miért nem akarok bolti konyhát, ezek közül a legfontosabbak:

1. csak
2. nincs rá pénzem
3. a meglévő alapok minden standardból kilógnak, esélytelen passzintani hozzá bármi normál lakásba tervezett méretű dolgot
4. egyenes vonalak és derékszögek továbbra sincsenek a házban (padló, falak, gerendák vagy bármi se)
5. nem akarok komoly, felnőttes konyhát
6. nem akarok újnak kinéző bútorokat

Na most abban meggyőződésesen nagy arccal biztos voltam, hogy a fenti listához igazodva három lényeges elemet garantáltan tudok prezentálni: a.) nem felnőtt b.) nem passzentos-elvágólagos egyenes c.) nem újnak kinéző dolgokat én is össze tudok hozni. Úgyhogy elkezdtem mérni, matekozni, előszedni az ajándékba kapott kis raklapokat, színekkel játszani, dekopírfűrésszel ismerkedni és mesteri magasságokba emelni az ikea-hacker gondolkodásmódot.

Egészen röviden: vettem végül egy olcsó hálószobai háromfiókos komódot, egy még olcsóbb, sütőszekrénynek hívott valamit, amiből nekem a fiók a tűzhely alá kellett, a lapok meg a kihúzós tányértartó/csöpögtető mellé falnak, és a minimál helyeket kihasználandó még egy 20 centi széles kihúzós kosaras szekrényt. Nem kizárt, hogy a fehér country fogantyúk többe kerültek, mint a bútordarabok, és egyébként megdöbbentő, hogy a fenyő díszléceknek is milyen komoly áruk tud lenni ekkora tételben. De szerintem megérte. 

És most, hogy ez nagyjából másfél éve egyben van, a padló felszedésén gondolkodom…