5: Gigavakond az ablakban

Meg kanapén, meg fotelban, meg mindenhol.

Sok éve ment már az agyalás, hogy ha és amennyiben majd valaha lesz újabb kutya, akkor az milyen, honnan, hogyan legyen, de leginkább az volt a kérdés, hogy Főkutya mellett vagy után. A korral zsémbesedő-rigolyásodó csudaplüsst nem szerettük volna felesleges stressznek kitenni, de azt is tudtuk, hogy egy kölök egy felnőtt kutyától nagyon fontos dolgokat tanulhat.

Hirtelen jött a döntés pont egy éve: legyen most. Gyorsan találtam egy alom megfelelőnek látszó ajándék kiskutyát, és mire odaértünk, már válogatni sem kellett, ő maradt az egyedüli lány. Fényes, bársonyos, koromfekete gömb, aki lendületesen ásott mindenhol, mint egy inverz óriásvakond.

 

A falkasorrend beállítása után még fél évig nagyokat bandázhattak Főkutyával. Egy ideig úgy látszott (izé, itt kell megjegyezni, hogy annyira fekete, hogy a legtöbb esetben alapvetően nem látszik sehol, legfeljebb a havon), csak lábra nő, de most több mint egy évesen már kifejezetten szép formájú kutya, még mindig ugyanolyan csillogóan fényes bundával. 

Adatvédelmi okokból a legfőbb szuperképességeiről sajnos nem mesélhetek. De olyanokat például elárulhatok, hogy hónapokig selejtesnek tűnt, nem találtuk ugyanis a biciklizőpontját az elvárható helyeken; hiába vakargattuk mindenhol, nem moccant automatikusan a lába (végül meglett, érthetetlen okokból a mellkasa közepén hordja, de csak hanyatt működik). A fürdőablakban kifejezetten szeret ücsörögni, mint egy 30 kilós szerecsen nipp a kapitányi hídon. Strandkutyaságban méltó utóda Főkutyának, vízfüggőbb, mint egy vidra, és ő is tud spontán nemzetközi kapcsolatokat szőni.

A mindig megfontolt és higgadt Főkutyához képest Vakond maga a szeretetvezérelt káosz, állandóan pörög, mert mindenkit szeretni akar és nem hagyja, hogy őt ne szeressék. A mizantróp aszociális macskát, aki simogatást se nem kér, se nem tűr, hatalmas eltökéltséggel és kitartással addig nyalogatta agyon szelíd erőszakkal, míg a macska végre megadta magát, most már ő provokálja ki Vakond figyelmét, ha netán elmaradna. A barik is egyenként minden nap megkapják a maguk orronnyalását tőle, konkrétan sorban állnak érte.

Csányi Vilmos az egyik könyvében mellékesen említette, hogy a „labradorfélék szeretnek tárgyakkal babrálni”, így arra a kérdésre, hogy hol van vagy mit csinál épp Vakond, a leggyakoribb válasz az, hogy babrál (kavicsot, faágat, tégladarabot, papucsot, bármit). Néha pedig indokolatlan bú kapja el, ilyenkor csak néz, mint egy bánatos zokni, nagyokat sóhajtozik, de aztán épp ilyen hirtelen meg is feledkezik a bajáról és pörög tovább.

Vicces, fárasztó és lefáraszthatatlan társasága nélkül Főkutya távozásába valószínűleg még jobban belecsavarodtunk volna, szóval már csak ezért is szeretem.

(Kullancsilag Vakonddal már nem kockáztattunk egy pillanatot sem, gyógyszerellenesség ide vagy oda, Bravecto tablettát kap, működőnek tűnik.)