A jó, a rossz és a nyúl

Versenyszellemet még nem tudok horgolni.

Haladjunk szép sorban.
A jó az, hogy Mézeskalács bloggerina úgy gondolta, hogy a Birtok érdemes egy megmérettetésre: benevezett, én meg elfogadtam a jelölést. A tény az, hogy bennem nagyjából annyi hajlam van az önpromóra, mint egy hódfarkú cserépben. A rossz pedig az, hogy eme tényre többen rá is mutattak, felkérve egyúttal, hogy tegyek kisebb erőfeszítéseket a magam érdekében. Így hát aki úgy gondolja és nincs más érdekeltsége, oldalt, a rajzolt macán keresztül adhat a Birtokra egy szavazat, köszönöm előre is.

Az örömhír pedig az, hogy a nyúl a kommentben érkezett segítségeknek is köszönhetően elhagyta a buszmegállót: bemutatkozik a nagyközönségnek Proto Zoárd és az antiókiai szent sárgarépa:

Közös drukkért nyúl a hála

Még el sem varrtam az utolsó szálakat, emberem máris lenyúlta magának a jószágot, azóta meg írhatom a kívánságlistát; eddig csak tőle érkezett már rendelés a tehénen, elefánton, zsiráfon és a fél állatkerten túl horgolt traktorra, bálázóra és motoros fűrészre is. Anyukám pedig azt mondta, ez a legszebb horgolt nyúl, amit valaha látott, de arra a kérdésre nem válaszolt, hogy eddig hány horgolt nyulat látott életében.

Nyúl a buszmegállóban

Nekem eddig senki nem mondta, hogy a horgolásnak a számolás a legnehezebb része.

A motringokban hempergés úgy indult, hogy NH-nénál megirigyeltem a tökéletesen felesleges, ám rém vidám horgolt miniállatokat, és nyáron csakis ezért beiratkoztam gyorshurkoló alapkurzusra a nagymamámhoz. Ő lelkesen mutatott és magyarázott, hálából én hetekig gondoskodtam a család szórakoztatásáról azzal, hogy kocsiban, hegytetőn, kockázás közben és egyéb lehetetlen helyzetekben is váratlanul tűt rántottam és horgolásra fakadtam, mintegy edzésként.

Fél év hatásszünet után most éreztem idejét, hogy újra felvegyem a fonalat, és nyilván méltóságomon aluli, hogy mondjuk egy edényfogó ronggyal kezdjek belejönni a ritmusba. Választottam hát egy nyulat, segédletként olyan titkosírással, amihez képest a Da Vinci-kód az Ablak-Zsiráf, de elhatározás birtokában én nagyjából bármit képes vagyok megtanulni. Gyorsabban dekódolok már angol horgerszlenget és rövidítéseket, mint postai díjtáblázatot, viszont az aritmetikai fogyatékosságomon nem tudok túllépni.

Sosem voltam jóban a számokkal, megjegyezni is képtelen vagyok őket, szükség van az ujjaimra, ha ki kell számolni, hogy hat nap múlva milyen nap lesz. Leginkább a buszmegállókkal lehet teljes tévútra vinni, mert ha valaki nekem azt mondja, hogy a nyúltól a zsiráf az négy megálló, akkor máris inkább a gyaloglást választom, mert most akkor a négy azt jelenti, hogy a negyediknél kell leszállni, vagy négyet mész és utána, egyébként meg azt is beleszámoljuk, ahol felszálltunk?

Nyúlalkatrész

Na most horgolásban számolásilag két rossz közül választhatok. Vagy úgynevezett hurokjelölőt használok (buszmegálló-effektus), vagy elhivatottan mantrázok, mint egy komplett buddhista szerzetesrend. Ez utóbbinál vagy saját magam zavarodok bele a monotonul hangzó, de odafigyelést igénylő számolásba (esetleg a sokkba, mikor arra a képre eszmélek, hogy a Kandalló Előtt, a Fotelban Ülve, Ölemben Macskával Horgolok, ezt eredetileg úgy 40-50 év múlvára terveztem), vagy mások zavarnak bele, pl. egy telefonhívással. Ebben az esetben megtehetem, hogy kapkodva odakiabálom embernek mondjuk azt, hogy „huszonhárom!”, aztán ezt vagy megjegyzi valamelyikünk egész a folytatásig, vagy – ami sokkal gyakoribb – elvesztem a fonalat, és Ariadné meg Sziszifusz tragikus végzetbe gabalyodott szerelemgyerekeként inkább fejtem vissza az egészet, és ezzel végtelen hurokba kerülök. Mert arról persze szó se lehet, hogy nekiálljak a szemeket leszámolni.
Összességében tehát fókuszált meditációban már jó vagyok, a nyúl viszont egyelőre elég elméleti. De messze még a húsvét. És a répa már megy.

Hól apát

Szakrális tisztelettel rajongunk az új családtagért.

A meteováteszek rövid távú jövendölésének hatására ember ma elvonult a vasboltba, és olyan csudálatosan gyönyörű hólapát vett, hogy kedvem lenne hagyományteremtő jelleggel hólapát-szépségversenyt indítani a faluban.

Nem akartam, hogy megfázzon, úgyhogy behoztam éjszakára

Délceg kiállású, jó fogású, teleszkópos nyelű (gondoljunk a gyerekmunkásokra is), megfelelő fényben pedig Fiskars-narancssárga, ami igen praktikus tulajdonság, ha netán kint felejtődne a havazásban, próbáltam én már fehér sílécet méteres hóban megtalálni. Egyelőre nem döntöttük el, ma melyikünk alhat vele.

Előre jelzem, hogy hólapát-pornó még közkívánatra sem lesz, de azt hajlandó vagyok megfigyelni, hogy hány hónap hótlanság után esik hólapátiába, és az orvosolható-e műhóval.