2012. május 7., hétfő

Para

Rátótuk, túltótuk.

Miután a britán stopposversenyen eltévedt lengyel vendégeit vonatközelbe szállítottuk (Gdanskból eredetileg Dubrovnikba indultak) és még csövet is sikerült venni a megfúrt pincébe (aminek így már jó eséllyel lesz szellőzése és igazi terménytároló pinceként funkcionálhat), tegnap este végre jutott idő a nemturbó paradicsomok kiültetésére. A vége már a telihold fényénél zajlott, de még Skorpióban voltunk, ami direkt jó az átültetésnek meg a paradicsomnak (ne akard tudni), és az alkonyzóna azért is jó volt, mert így csak az elején dúltam magam kicsit, hogy nem fognak ezek mind elférni, kertet kell kölcsönkérni. Közben még fizika fakt. is volt, sose hagyd a dombról lefelé futó cső felső végét a vízzel teli hordóban, mert gyorsan visszaszalad a víz oda, ahonnan jött.
Na tehát lukasztottunk (cuca nélkül), saraztunk, tömködtünk iszonyat tempóban, és így nem kellett a végén a lámpást gyújtani. De az eső csillapodtával ma megvolt a számvetés is.
Béláim. Hogy is mondjam. Hát eredetileg három cserépben elfértek. Most meg lett belőlük 164 bokor. A legtöbbje duplán rakva. Az elnemférés-parából fakadóan ráadásul vannak olyan sorközök, ahova csak a macska fog beférni, ha rendesen megbokrosodnak a paradicsomok.
Nem vagyok jó az ilyesmikben, de most kíváncsiságból megpróbálom nem elfelejteni, hogy minden leszedett paradicsomot lemérjek, a helyi fogadóirodánkban lehet a végeredményre szavazni. Ha roppant pesszimista vagyok, akkor is azt kell mondjam, hogy zöldparadicsom-chutneyból is bármennyit meg tudunk enni. Ha realista vagyok, akkor is kell még üvegeket és egyéb tárolókat beszereznem. Ha pedig nagyon optimista vagyok, akkor a következő hónapokat paradicsomszedő drótkötélpálya kifejlesztésével és a világ összes létező paradicsomtartósítási eljárásának felkutatásával kell töltsem. Ja, meg szólni kell a spanyoloknak, hogy idén tényleg nálunk lesz a Tomatina-fesztivál.

23 megjegyzés:

Nils Holgersonné írta...

Jaj, tök jö, tök jó, paradicsomból sosem elég :) paradicsomlé, paradicsomszósz, paradicsomleves, hmmm :)). na jó, kiskoromban utáltam, mikor a panelben vártak a feldolgozásra, és olyan fura szaga volt :))

Én ma vittem a szelektívbe egy csomó üveget, gyűjtsem nektek? Elég sok fel szokott halmozódni.

És akkor most átrajzoltátok a gondosan megdizájnolt kertet?

(off: remélem, tetszett Mikael barátunk dadaista válaszkommentje :S)

Messzenéző Minyon írta...

Én tavaly jártam így: az ideivel ellentétben rengeteg palántánk lett és mind elültettem. Aztán nem kaptak egymástól levegőt és jól megrohadtak mind, pedig aztán nem volt sok eső, igaz, az mind két hét alatt esett le. És az is igaz, hogy a zöldparadicsommal félig megtelt a nagy badella, szóval végeredményben ha más nem, megcsinálhatod azt a rengeteg chutneyt.

Piszke a Birtokról írta...

@MM: tavaly kicsi kertben, az emelt ágyásokban garázdálkodhattunk, nagyon közel voltak egymástól, és mégis remekül érezték magukat meg egymást. Egy permakertben is láttam, milyen dzsungelt képeztek, és ott is jól voltak, a rothadás szerintem más (vagy több együttes tényező) függvénye. És állítólag a preventív tejsavós permetezés is jól beválik sokféle kórság ellen, meglátjuk. Ha van rá érdeklődés, majd időben megosztom a zöldparachutney receptjét, mert szerintünk zseniális.

@NH-né: én sose voltam ketchup-rajongó, de tavaly óta mégis, Mézesnél látott recept tuti (http://mezeskalacskonyha.blogspot.com/2011/09/ketchup.html). Üveget gyűjtheted, csak kétlem, hogy át tudunk érte ugrani Bécsbe vagy tszm-re :) Redezajn: igen is, meg nem is. Paprika pl. még nincs kint az összes, ember most számolta meg azokat is, 94 van csak kaliforniaiból meg TV-ből, az erősek még várnak a sorukra.
(Off: Mikael egy jelenség, bár néha önvédelmi okokból inkább ugrom. Ám szabadversben kiváló :D )

Névtelen írta...

A paradicsom szereti, ha párban palántázzuk.
A várható magasságuk hogyan fog alakulni? Hasonlóak, vagy különböznek. Ültetésnél lett valamilyen rendszer kialakitva?
Van a kertben lótetű? Azt olvasom, hogy az sokfelé kiegyeli a palántákat mostantában! Laci

Piszke a Birtokról írta...

@Laci: lekopogom, az elmúlt x évben még a környéken sem láttam lótetűt, maradjanak is csak máshol.
Rendszer: kb. 3-4 féle, de nagyjából magasságban, méretben, érésidőben is hasonló típus van, tavaly is így vegyesen voltak, úgysem porozzák át egymást. Idén először próbáljuk majd paradicsomnál a szalmás talajtakarást.
Pár nap múlva majd lefotózom a krumplibokrokat is (Desiré meg somogyi kifli), hatalmas tempóban nőnek, és épp elkezdtek bogarak megjelenni, mikor ember először lefröcskölte őket "bordói lével", bízunk benne, hogy az is beválik. (annyira vigyorogtam, az öreg kertészbácsi a videóban úgy fogalmazott, hogy a krumplibogaraknak "nem bírja a kicsi gyomruk" a rézgálicot :D )

Szilvai írta...

Ha arra jártok, amerre fenyőt árultatok, viszek nektek sok-sok befőttesüveget, csak szóljatok időben. :))

Névtelen írta...

Jó nektek, hogy tudtok szalmát szerezni! Én legfeljebb csak a szomszédoktól tudom a levágott füvet elkérni (az meg agyon van műtrágyázva).
Permakultura lesz? A végén még erdőkert alakul belőle! Laci
(Egyébként nem biztos, hogy nem porozzák át egymás.)

Piszke a Birtokról írta...

@Szilvai: nagyon köszi! (de nagyonnagyon remélem, hogy azon a környéken sose lesz dolgom többé ;)

@Laci: a hosszútávú légvár az erdőkert/permakultúra, de még bőven kísérletezgetős fázis van (pont a permás illető mondta, hogy a többfélét bátran lehet keverni, de őszintén, tán észre se veszem, ha átporozzák egymást :) )

Mindenki: na akkor logisztikázzuk össze, hogy tőlünk jusson Lacinak szalmabála Keletre, hozzánk meg Bécsből és Pestről üvegek :)

Névtelen írta...

Szerintem szalmát és üvegeket is lehet közelebbről szerezni. A soroksári Bolgár földeken tavaly búzát és árpát is termeltek, de nem láttam mi lett a szalma sorsa. (Sűrűbben kell biciklizni járnom!)
Voltatok permás tanfolyamon? Most a Baji Béla könyvére "gyűjtök". Kiköltekeztem már idén szakirodalomra! Laci
(Ősszel voltam "zöldségfélék oltása" bemutatón, és ott mondta az egyik "csaj", hogy volt neki "vadparadicsom magja", de összekeresztezték egymást, igy már nem jó alanynak. Vagy csak nem akart velem ismerkedni?)

ember írta...

Ez utobbi esetben Te nem vagy jo alanynak :)

Névtelen írta...

Ilyen státusokra már nem pályázok! Tudod, mint a rénszarvasos viccben. Najó a "fussunk, mert jönnek" stáció talán még messze van. Laci

Messzenéző Minyon írta...

Jaj, a tejsavóról én is hallottam, hogy jó! És egyszer E.nénivel beszélgettem a dologról, mondta, hogy ő is hallotta és gondolta, kipróbálja. Ugyanúgy jött a peronoszpóra, de nyár végéig nem lehetett a paradicsom környékén megmaradni a bűztől :)) Ezek után én már nem gondoltam, hogy kipróbálom.
A másik "gondoltam, kipróbálom" a rézdrót, de az meg a zöld.séges lányoknál nem vált be, én pedig hiszek nekik. Idén inkább szellősebben ültetek.

Nils Holgersonné írta...

@Piszke:Bp, mint közös pont? Mármint az üvegekhez... Kár, h nincs kocsink, én annyira sajnálom az összes kidobott üveget, még akkor is, ha csak a szelektívbe megy.
Ketchupot én nem nagyon fogyasztok, mármint a klasszikus értelemben, de a sima szószból sokmindent ki lehet hozni.

(én egy ideje minden szabadverses kommentet ugrok, nem éri meg a feszültseget, csak félek, h elriasztja a többi kedves olvasót)

Piszke a Birtokról írta...

@NH-né: fogsz a környékben is találni olyat, akinek kell üveg ;)Univerzális rendeződések elvén végül minden évben lesz PONT annyi üvegünk, amennyi kell. Tudod, itt falun aztán ilyesmit tényleg nem dobnak ki a népek, még ha nem használják fel, akkor se. De azért köszi :)
(szerintem nem riadnak, ahogy nézem, a többiek is autoskip-üzemmódban, javarészt toleráns hallgatásba burkolózva hagynak neki helyet :D )

Nils Holgersonné írta...

Haha,a bécsiek, meg a befőzes... Szívem mélyén azt szeretném, ha nekem lenne szükségem ennyi üvegre :)

Muskátli Büfé írta...

Szia Piszke! Mi is ültettünk krumplit és előre aggódom a kolorádó bogarak miatt (gyerekkoromban nagyon gyűlöltem őket). A bordói lé tényleg hatásos? Előre is permetezni kell, vagy csak ha már megjelentek a dögök. Van padlizsánunk is, állítólag azt is szeretik a csíkos ördögök. köszi Ági

ember írta...

A bordoi le rezgalic es oltott mesz vizben higitva. A rez lombtragyakent mukodik, a szakirodalom szerint 7-10 naponkent eredemes vele a burgonyat permetezni (1,5%-os tomenysegu). A noveny altal felvett rezet viszont elvileg nem birja a krumplibogarak larvaja, ezert amikor elkezdik ragni a leveleket, sajat magukat mergezik meg, ezzel megakadalyozva a tovabbi szaporodasukat.

Muskátli Büfé írta...

Köszönöm :)

Zsuzsi írta...

Olyan jó lenne, ha minden nap írnál! Mindig remekül szórakozom!

Névtelen írta...

Ezt most elküldöm, hogy aki akarja meg tudja nézni (különösen az Embernek ajánlom):
http://www.youtube.com/watch?v=iWz0-DznwSE&feature=player_embedded#!
Laci

Szilvai írta...

Nekünk ugyan van kocsink, de nemigen járunk arrafelé (um. Somogyban).
Azért még lehet, hogy nézünk egy kora szeptemberi hosszú hétvégét arra felé, és akkor üvegeket is tudok szállítani. :))

Piszke a Birtokról írta...

@Szilvai: üvegek nélkül is jöhettek ;)

Szilvai írta...

Óhhh! Köszönöm! Remélem, megyünk arra még idén. Eddig csak Balatonboglárig jutottunk.