2012. november 16., péntek

Lökött lények gondozása

Falusi X-Faktor, madárcsicserrel.

Persze én vagyok a hibás, három okból is. Egyrészt utálom a függönyöket, másrészt ha már egyszer nekiállok, akkor túl jól takarítok, harmadrészt meg nem szándékosan, de komplett svédasztalt csináltunk a verandán dióból, almából, egyebekből.
Vidám dolog úgy dolgozni, hogy közben pár centiről bámulhatod a mindenre kíváncsi minirepülőket, de amikor ötpercenként kapsz szívrohamot az üvegtáblának csapódó cinkék hangjától és az aggodalomtól, hogy sima szédüléssel megússzák-e a dolgot, na, az levon valamennyit a privát madárröpde élvezeti értékéből.
Két napig reménykedtem, hogy elterjed köztük a pletyka az ablak tulajdonságairól, de nem, ennek következtében vagy tíz percig ücsörgött a kezemben egy kómás cinke, akit a földről szedtem össze. Megállapítottam így nagyon közelről, hogy gyönyörű állat, még ha nem is túl okos, szóval nem érdemlik meg, hogy matricává zúzzák magukat, úgyhogy fogtam a tapaszt. Nem, nem a madarat gyógyítottam meg vele.
Kevéssé esztétikus, de kis madaras matricákat vagdosni nem volt időm
A kísérletező énem kicsit szeretné tudni, hogy ha így egy hét után leszedném a szigetelőszalagot, akkor most már tudnák-e, mi a pálya, de nem szeretnék több agyrázkódásos tollast pátyolgatni, így is örülök, hogy legalább egy madaras ügyem sikersztori lett idén. Legközelebb meg majd slendriánabbul mosok ablakot.

17 megjegyzés:

Nils Holgersonné írta...

Mondjuk ha egyszer van 10perced, nem olyan nagy munka ám madaras matricát vágni. Nem kell olyan profi, mint az autópályán van, hanem csak két szárny, két olyan íves izé, na, érted. Tszm-en bevált. És szerintem sima fekete papírból is jó, csak belülről ragaszd fel.

Piszke a Birtokról írta...

@NH-né: ehhez először is kell 10 perc :P Abban a helyzetben pedig életmentően gyorsan kellett cselekednem :)Mindazonáltal amolyan esztétikus őszi dizájn gyanánt tervezek valami vékony falapból mondjuk madármintát. Mert a matricákat annyira nem szeretem. (Vagy horgoljak damilon fellógatható baglyot?)

Bodzás Vendégház írta...

Jaj, de jó, hogy társra találtam függöny-ügyileg:)) Nálam sincs egy deka függöny se, kísérleteztem velük egy rövid ideig, aztán amellett döntöttem, hogy nekem az egész látkép kell! Bogárpiszok ide vagy oda!
Annyiból szerencsésebb helyzetben vagyok, hogy sűrűbb osztatú az ablakom, mint a tied, így kevésbé vagyok kitéve hasonló incidenseknek:))

Névtelen írta...

Neki fognak repülni! Egyébként sem mindig ugyanazok jönnek vissza.
Jó a függöny nélküliség, de télen amikor jött a hátamra a hideg elrohantam venni mégiscsak. Laci

Piszke a Birtokról írta...

@bodzazsuzsa: nálam egyetlen függöny van, a konyhabuborék utcára néző felén (ott a buszmegálló, szóval értjük ugye), de megnyugtatlak, hogy légypiszok attól még rengeteg van rajta, sőt talán több is, mert ott vergődnek csomószor az üveg meg az anyag között. A cinkéknek viszont plusz félrevezető elem lehet, hogy ez a két ablak a 2-2,5 méterre kinyúló verandatető alatt van (nekem jó, mert eső nem éri, nem is kell sokat mosni amiatt), úgyhogy valahol megértem, hogy nem számítanak rá :)

Piszke a Birtokról írta...

@Laci: én gyerekkorom óta utálom a függönyt is, a szőnyeget is (legjobban a padlószőnyeget). Hideget meg sose éreztem még ezekről az ablakfelületekről.

Nils Holgersonné írta...

Nekem van két baglyom egyébként meghorgolva, amik várják, hogy ajtódísz legyen belölük. Odareptessem őket? De 3d-sek... Viszont asszem van 2D-s mintám, megkeresem, hátha lesz egyszer tényleg időd, de mondjuk 20perc, nem 10.:)


Én szeretem a függönyt, öltözteti a szobát, a perzsaszőnyegek meg pláne a kedvenceim... :) egy kicsi van,nagy becsben is van tartva (öö, mondjuk Lili múltkor lekakilta, de jól tisztítható), ha egyszer csak úgy nagyobb összeghez jutok, akkor veszek a nappaliba is egy nagyobbat, szerintem az már egy kész szobaberendezés (meleg, szép, és még ülni is lehet rajta)

Piszke a Birtokról írta...

@NH-né: nekem tuti van valami kattanásom, mert imádok földön ülni meg feküdni, de nem szőnyegen (valószínű van köze ahhoz, hogy a porszívóról egyszerűen nem hiszem el, hogy tényleg tisztább lesz tőle bármi). A függöny meg, ahogy bodzazsuzsa is mondta, zavar a kilátásban, bezárva érzem tőlem magam.
Bagoly: már gyűjtögetem én is a mintákat, egyelőre ott tartok, hogy a magyar-német-angol rövidítéseket igyekszem megtanulni (és a megfelelő mintához passzintani), de pl. 12 hóembersálat már horgoltam valamelyik este ;)

Bodzás Vendégház írta...

Függöny- és szőnyeg ügyben: télen magam is felrakom a legkritikusabb helyekre (bejárati ajtó, erkély) a vastag sötétítő függönyt, és előveszem a nappaliba a csergéket is. Szeretek rajtuk ücsörögni, tornászni. A konyha és nappali ablaki viszont tabuk: muszáj látnom a napfelkeltét, és lementét, főleg, ha nincs időm hosszabb sétát tenni a környéken...

Névtelen írta...

Értem a problémát. Khm... Javallatom: a bólogató autós-kutyához hasonlatos szerkezeten egy kitömött macska elhelyezése a problémás ablakok környékén. Esetleg igazi, élő, mondhatnám a valóságot teljes egészében leképező macska/kák odakötözése a védendő helyre. Aztán ne hidd, hogy a madár tanulékony állat! Slavia 625. típusú légpuska használata pár napig (a döglött madártetemeket nem fölsöpörni ám, hé!), s Pavlov V-t formál sírjában csontujjacskáival. Csak kint hagyod a fegyvert, s már nincs is madarad, passz, szevasztok ostoba kis izék. Na, így.

zazálea írta...

nincs függönyünk sehol,ellenben utcára nyílnak az ablakaink. azt hiszem, nyertem.:D

Piszke a Birtokról írta...

Névtelen: Szerintem félreérted a problémát;) Nem akarom én őket elzavarni, de leginkább nem akarok térdig gázolni a madártetemekben a verandán, se szándékosan, se véletlenül. Na.

@zazálea: teljesen nyertél :) én reggel sem/nem vagyok a buszmegállóban ácsorgó bámészkodókkal szemben annyira toleráns, hogy látványkonyhás kómás kávéfőzést hajtsak végre.

Nils Holgersonné írta...

na jó, én sosem laktam még olyan helyen, ahol a kilátás kontra függöny versenyben az előbbi nyert volna :)

zazálea írta...

nincs buszmegálló, csak az utca és a park, ellenben a rolót gyakran elfelejtem leengedni, ha besötétedik. viszont ég az asztalomon a lámpa.lámpák. nyílt titok, hoyg dolgozom. :D

Piszke a Birtokról írta...

@zazálea: jaaaaa, rolód van? Akkor vissza az egész, nem nyertél mégse :)

Messzenéző Minyon írta...

Érdekes, nálunk is csak a két utcai ablakon van függöny, mégsem repült neki egyszer sem a többi ablaknak madár. Vagyis, most hogy így belegondolok, talán egyszer igen, de nem volt vészes, tova is röppent.

Névtelen írta...

Jo, értem, ölni nem. Akkor köll hagyni égve egy villanyt a teraszon. Picinyt. Attól tükröződik az ablak, madár kerüli. Ennél többet nem segíthetek. Még mindig jobb, mint egy ragadozó séma fölragasztása. Egyrészt az ott rondul nappal is, másrészt infarktálhatnak tőle a piciny cinegék, harmad meg: s ha meglátja a sablont egy igen nagy ragadozó és megtámadja? Veszely!:-)