2018. december 12., szerda

12: A legkevésbé macska


Bár mégis a legmacskább.

Sok szempontból a sorban harmadik számú Centi cica, a divattervező műhelyből származó budai úrifiú volt a kedvencem, így amikor két éve elütötte egy autó (nem is értem, sosem mászkált ki az utcára), írni se akartam róla, meg macskát sem akartam többé.

De macska nélkül nagyon macskátlan (és túlegeres) egy ház… És hát akadt épp egy megmentendő homokvörös kiscica – sokkutyás házban a gazda két hét macskázás után rájött, hogy ő mégsem macskás alkat…

Untitled

Kicsiként még akkora volt, mint egy bucka, de most már megnőtt annyira, hogy kiérdemelje a Dűne nevet. Felnőttként is különösen puha cica, mancstól szőrig mindenhol. Sosem karmol, ellenben hamar harap, cserébe nem zabál bele kint hagyott kajákba, nem ül laptopra, nem kuszál fonalat és egyszer se kellett tetőről vagy fáról leszedni, szóval egymás határainak tiszteletben tartásával remekül elvagyunk egymás mellett. Két év alatt jószerivel dorombolni se nagyon hallottam, viszont Főkutyától megtanulta, hogyan kell bekopogni a csukott ajtón – persze mindig megvárja azt a fél percet, ami pont elég ahhoz, hogy becsukjam magam mögött az ajtót, letegyem a seggem, ölbe vegyem a laptopot, na és Akkor kezd kopogtatni.  

Schrödinger óta tudjuk, hogy minden macska kvantummacska, Dűne viszont tényleg képes egyszerre két helyen is lenni. Van a faluban egy alteregója, aki rendszeres bejár a kertbe, aztán együtt ugrálnak fákon és tetőkön, de nagyjából 8 lépés távolságból már nem lehet megmondani, melyik melyik.

Naponta körülbelül 3 másodperc dédelgetést engedélyez nagy vonakodva (ilyenkor hangosan számolok), és még az alap macskatrükköt is kicsavartan alkalmazza: nem ő megy oda a néha betévedő macskautálókhoz/közömbösökhöz, hanem valahogy eléri, hogy maga a macskautáló járuljon a színe elé. Vakond kutya felbukkanása és szeretetterápiája óta kezd kicsit elpuhányulni, valamelyik nap figyelmetlenségből két másodpercre az ölembe feküdt, már kezdtem is aggódni, de aztán gyorsan észbe kapott, és úgy csinált, mint aki csak útközben megállt pihenni.

Csak szólok, hogy még mielőtt teljes szívvel szimpátiát kezdenétek érezni irányába, várjátok meg a nyári kalandja történetét is...

Untitled

3 megjegyzés:

Sopeka írta...

Aki a macskákat szereti...:) :) :) Piszke, de jó, hogy újra itt vagy!

konyvesszilvi írta...

ugyanilyen macskánk van szürke verzioban, igaz nem is egy, igy ismerős az érzés :D :D névválasztás honnan jön? a kutya vakond nevénél sem értettem.

Egérke írta...

Mi is volt itt az a nyári sztori??? ez mintha elmaradt volna:)